2015. október 28., szerda

Magyar - ukrán utcaiharc-bajnokság Beregdédában, fölényes hazai győzelemmel

A beszámoló szerint:

"Jöttünk hazafele a K2-ből, 5-en, két haverom, és két lány. A két lány előttünk haladt pár száz méterrel, le is tértek az egyik kis utcába. Mi maradtunk hárman, én és a két barátom. Aztán az egyik barátom elindult arra, amerre a lányok, mi pedig a másik irányba.

A két illetékes pedig az utcánk előtt állt. A kisbolt ajtajánál cigarettáztak. Nem igazán fordítottam rájuk nagy figyelmet, úgy tettünk mintha ott sem lennének. Szóval letértünk az utcánkba, s haladtunk talán egy olyan 60-80 métert, amikor nagy dübörgésre lettem figyelmes. Hátrafordultam, látom, hogy az egyik ukrán megtámadta G.-t.

Ekkor engem is támadásért a másik fiatalember személyében, bár nem sikerült neki megütnie. Aztán ahogy megpróbált ismételten megütni (sikertelenül), levédtem az ütést, csak sajnos elcsúsztam, ő pedig rám esett, mivel ő volt fölül, hamarabb talpra állt, és elkezdett rángatni, én a lábammal kibotlasztottam. Ő megijedt, hogy ismét elesik, így elengedett, de akkor már E. is odaért a kiabálásra a másik utcából.

Ekkor az ukrán ifjú meglepettségét kihasználva, felugrottam és azzal a lendülettel mellbe rúgtam. De míg én az egyikkel hadakoztam, addig a barátomat folyamatosan ütötte a másik támadó. Így hát odaszaladtam segíteni G.-nek, ekkor a támadója engem akart megütni, azonban gyorsabb voltam egy bordarúgással megállítottam. Viszont ahogy a támadásomat akartam folytatni, az esős idő jóvoltából keletkezett sárban ismét megcsúsztam és ő ez alatt el tudott szaladni. Én és E. utánuk. Azonban meg kellett, hogy álljunk mivel nem tudtunk semmit G. állapotáról. Ő az, aki komolyabb sérüléseket szenvedett kapott a szólítójára és a füle is felrepedt,  viszont a két ukrán fiú kellemetlen élménnyel szaladt el, ugyanis az egyiknek nagy valószínűséggel eltörtek a bordái, a másikat pedig E. barátom intézte el. utánuk mentünk kocsival, de szőrén-szálán eltűntek"

2015. október 25., vasárnap

Székelyföld határa Budapesten is ragyogott

Beke Orsolya magánszemély szervezésében, valamint Vitéz Bagaméri László Ádám konferálásával került sor október 24-én délután 17.00 órai kezdettel, a Székelyföld határait őrtüzekkel kivilágító akciókkal egyidőben egy hasonló célú szimpátia-megmozdulásra Budapesten, a Hősök terén is.

Hazafias mozgalmak, mint a Magyarnak Maradni Mozgalom, az Új Magyar Gárda, a Magyar Nemzeti Gárda, a Vér és Becsület valamint a Nemzeti Érzelmű Motorosok tagjai szép számmal jelentek meg a rendezvényen, ahol szónoklatok, hazafias versek közben a jelenlévők mécseseket, gyertyákat helyeztek el egy központi helyen, kivilágítva ezáltal Székelyföld legnyugatibb csücskét, Budapest, Hősök terét.

A szónokok közül Beke Orsolya a székelyföldi Székely Nemzeti Tanács üzenetét tolmácsolta, tulajdonképpen kiemelve Székelyföld függetlenségének eszméjét.

A Magyarnak Maradni Mozgalom részéről Papp Tibor szólalt fel, beszédében hangsúlyozta, hogy a Szent Korona Országa eljövetele közel van. Beszédében felszólította az erdélyi román etnikumú lakosságot, hogy jól gondolja meg, hogy viszonyul a székelyek és az erdélyi magyarokkal való együttélés problémájához, mert hamarosan eljön az idő, amikor ugyanazt fogja visszakapni, amit egykor nyújtott.

Saját beszédem:

"Jó napot kívánok

Csibi Barna a nevem, örvendek, hogy így együtt lehetünk. Én valójában kétféle okból is székely vagyok.
Az egyik, hogy Székelyföldön, Csíkszék fővárosában, Csíkszeredában születtem, tehát születésemből adódóan székely vagyok.
A másik, hogy magamat székelynek is vallom, etnikailag székelynek. Az én őseim Atilla és Csaba, az én őseim se nem mentek sehová, se nem jöttek sehonnan, hanem itt voltak mindig az idők kezdete óta. Az én őseim hétezer évvel ezelőtt azokkal az írásjelekkel rótták a tatárlaki korongot, amely jelekkel én ma a határidőnaplómat vezetem.
Orsolya beszédében nagyon fontos fogalmat hangsúlyozott, nagyon helyesen. Ő Székelyföld függetlenségéről beszélt. És valóban, értelmetlen autonómiázni.

Szép ez a mécses, meg a tűzgyújtás, meg minden.

Elmesélek egy sztorit, elnézést az idegen kifejezésért, egy történetet, teljesen friss, a napokban esett meg. Azért mesélem, hogy mindenkinek tiszta képe legyen, hogy mi zajlik Székelyföldön.
Van a sepsiszentgyörgyi női kosárcsapat, a Sepsi BC, kitűnő játékosok, jó eredményekkel, legutóbb éppen a regáti Türgóvistén volt egy találkozójuk az ottani csapattal. Ami ott történt az balkánabb a balkánnál. Tudniillik az ottani "szurkolók" a találkozó bemondója vezérletével küldték ki a magyarokat az országból, elhangzott az a nekünk, erdélyieknek, székelyeknek jól ismert rigmus, ami szerint nekünk takarodnunk kell az országból. Ezután kerítettek egy székely zászlót, amit a bemondó tépett szét a tömeg ujjongása közben.

Kell ennél több, hogy megértsék, mi van? Kérdem én, lehet ezután egy paplan alatt, egy házban lakni ilyen országgal?

Amúgy tennivaló, magyar testvéreim, nektek is akad bőven.

Jó, nem lehet azzal vádolni, hogy szeretem Romániát, de azért egy valamit elmondanék. Ahogy ők az érdekeiket érvényesítik, az nem semmi. Ahogy egyfelől a székelyek és erdélyi magyarok önrendelkezési törekvéseit kőkeményen sárba tiporják, másfelől szinte-szinte bekebelezik a gyenge ellenállást mutató Moldvát.
Most is, több, mint 100 román szenátor és képviselő pózolt "Besszarábia Románia" feliratú pólókban a román parlamentben. Mikor fognak a mi szenátoraink és képviselőink "Székelyföld nem Románia" pólókban pózolni a magyar Parlamentben?
Körbenézek a téren, látom a sok finom, szép márványfelületet, miért nem díszeleg mindenütt, hogy "Székelyföld nem Románia", "Felvidék nem Szlovákia"?

A Gazdasági, Politikai, Kulturális és Szociális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, 1. cikk 1. pont kimondja, hogy minden népnek joga van az önrendelkezéshez. Ez a jog áll az államok, az államalapítás alapján.

Egy kis verset is költöttem, még a vonatban, így a végére, így hangzik:

"Székelyföld megnyújtózik,
s mint egy régi, rossz, kinőtt ruhát,
LEDOBJA AZ OLÁH RABIGÁT!"

Köszönöm."

A rendezvény a Székely Himnusszal zárult, valamint lejátszodták az Ismerős Arcok Nélküled című dalát, amelyet nyugodtan nevezhetünk modernkori revizionista mozgalmunk himnuszának. A résztvevők hangos "Székelyföld nem Románia!" skandálással fejezték ki érzelmeiket.

2015. október 20., kedd

Nyálasok


"Nyárádszereda Város Polgármesteri Hivatala
Iktatószám: 6761/2015

Az Ön által 6761/2015 számmal iktatott kérésre Nyárádszereda Város Polgármesteri Hivatala a következőket közli: A helyi tanács 2015 szeptember 30-án tartott soros képviselőtestületi ülésen tárgyalta a fent megnevezett kérést és egyöntetűen elutasította az Ön által 2015.10.24-én d.e 9 órától szervezendő nyilvános gyűlés jóváhagyását a nyárádszeredai Bocskai téren.

Aláírás:

Tóth Sándor polgármester"

Kapcsolódó:
"Hol is legyen a Nemzetgyűlés? Legyen mondjuk Nyárádszeredában!" (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Dan Iamandi, a romány Luis de Funes folytatja a harcot





"Hargita megyei Csendőrség

 A Csíkszeredai Bíróság részére

Fellebbezés

 Alulírott Hargita megyei Csendőrség, Iamandi Dan képviseletében,

Fellebbezéssel élünk a bíróság 1885 sz. 2015.06.04-i végzése ellen, kérvényezzük, hogy a fellebbezést továbbítsa az illetékes törvényszéki képviseletre, valamint hogy az elfogadja a fellebbezést, és módositsa a végzést oly módon, hogy elfogadja a 2015.01.09-án kelt JO 0559296 sz. büntetőjegyzőkönyvet teljes egészében.

Tényállás:

Nevezett végzés részben elfogadta Csibi Barna fellebbezését a büntetőjegyzőkönyv ellen, és a pénzbírságot figyelmeztetésre módosította, arra hivatkozva, hogy a szóban forgó kép sötétedéskor lett kihelyezve, és nagy valószínűséggel senki sem látta, a ténymegállapító csendőrökön kívül.

A Tisztelt Törvényszék tudomására hozzuk, hogy 2015.01.08-án, Csíkszeredában, a Majláth Gusztáv Károly térre, az engedélyező bizottság engedélyezett egy megemlékezést a "nagyenyedi mészárlásra", Csibi Barna szervezésében.

Ez alapján Csibi Barna meg is jelent a helyszínen, ahol egy öt perces egyeztetést tartott a csendőrökkel, a rendezvény során kiállítandó anyag kapcsán. Megmutatta ezeket a csendőröknek, de a nevezett plakát nem volt ezek között található. Mi több, a kérdésre, hogy fog-e más propagandaanyagokat is használni a rendezvény során, nemmel válaszolt.

17.00 órakor sor került a rendezvényre, és 17.40-kor, mikor lejárt volna a rendezvény, Csibi Barna kiállított egy képet, amely Avram Iancut ábrázolta, valamint a következő feliratokat: Tömeggyilkos, Népirtó, lefényképezte ezt, majd sietve elpakolta.

Figyelembe véve, hogy a rendezvény megemlékezésként volt engedélyezve, valamint a kihágást elkövető az utolsó pillanatban megváltoztatta a rendezvény célját, egy tiltakozássá alakítva azt, amelyre viszont nem volt engedélye, nevezett Csibi Barna, 1000 lejre lett megbírságolva.

A kihágást elkövető személynek nem ez az első esete, valamennyi alkalommal, amikor rendezvényt szervez, kihágást követ el, és ez alkalommal is egy saját célt követett, amely célt az internetes naplóján eképpen rögzített is: "Ugyan a polgármester csak a rendezvény előtt egy órával állította ki az engedélyt, de sem ez, sem a -25 fok nem tarhat vissza attól, hogy jól tökönrúgjam az oláh államot, ha már egyszer lehet."

Felhívjuk a tisztelt Törvényszék figyelmét, hogy a cselekmény büntetlenül hagyása veszélyes előzményt teremt a rend és közbiztonságra nézve.

Kérjük, hogy a büntetés pénzben kifejezhető legyen, hogy az elkövetőt így tudjuk visszaterelni a törvényes előírások betartásához. Egy figyelmeztetés ezt a szerepet nem tudná betölteni, az elkövető ugyanis már nem az első ilyen tettet hajtja végre (lásd a csatolt dokumentumok).

 Kérjük a pénzbírság kiszabásának megtartását.

Aláírás: Dan Iamandi felügyelő."

Kapcsolódó:
A nagyenyedi vérengzésre emlékeztek Csíkszeredában (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Az oláhnak szabad, nekem nem, ennyi az egész



"A Legfelsőbb Semmítőszék mellett működő Ügyészség részére

             Alulírott Csibi Barna, feljelentést kívánok tenni az alábbi bűncselekmény tárgyában:
A www.magazin-romanism.ro internetes oldal csatolt képei tanusága szerint  nevezett "Magazin Romanism" megtervezett és piacra dobott olyan férfi és női trikókat valamint pulóvereket, amelyek a "Besszarábia Románia" feliratot tartalmazták.

             Ugyanakkor, a 2015.09.18-án a A Legfelsőbb Semmítőszék mellett működő Ügyészség egyik ügyésze által kiállított jegyzőkönyv tanusága szerint 2015.09.14-én büntetőeljárás indult nevezett Csibi Barna ellen, rasszista, fasiszta, idegengyűlölő eszmék terjesztése vádjával, bármilyen eszközzel, nyilvánosan elkövetve, a 2002 évi 31.sz. sürgősségi kormányrendelet 5, cikk előírásai szerint (a rendeletet a 2006 évi 278 sz. tövény módosította). Eszerint nevezett, célja elérése érdekében aktívan használta az internetes felületeket, úgymint Youtube, Rutube, Flickrs, személyes webnaplók, ezeken a felületeken reklámozva trikóit, amelyek a Székelyföld nem Románia feliratot tartalmazták, népszerűsítve az ábrát és egyértelműsítve a kereskedelmi szándékot.

             Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a tárgyban hozott döntései értelmében, egy megkülönböztetés akkor válik hátrányos megkülönböztetéssé, amikor létrejön két hasonló vagy azonos helyzet, amelyet különbözőképpen kezelnek, anélkül, hogy ez a megkülönböztetés objektíven és értelmezhetően megalapozott lenne. Az Emberi Jogi Bíróság állandó jelleggel úgy határozott, hogy ahhoz, hogy ez a hátrányos megkülönböztetés megvalósuljon, különböző személyek azonos vagy összehasonlítható helyzetben az egyikre nézve hátrányosan vannak kezelve, és ez a mód nincs alátámasztva semmilyen objektív és egyértelmű indokkal.

            1. Eszerint tehát kérem az Ügyészséget, hogy az Európai Emberi Jogok Bíróságának joggyakorlata valamint a 2000 évi 137 sz., a hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó kormányhatározat előírásai értelmében, anélkül, hogy egy súlyos hátrányos megkülönbözetést kövessenek el, állapítsák meg, hogy a "Besszarábia Románia" szöveg szintén rasszista, fasiszta, idegengyűlölő eszme.

                Amennyiben a "Székelyföld nem Románia" üzenet rasszista, fasiszta, idegengyűlölő eszme, a Besszarábia Románia is méginkább ugyanaz kell legyen, Az utóbbi üzenet ugyanis szintén Romániára vonatkozik, valamint egy szomszédos, szuverén, független állam területére, ilyenképpen kifejezve az illető állam szuverenitásának és függetlenségének csorbítását, sőt, nemzetközi agresszióra szólít fel.

                Ez az üzenet nem járul hozzá egy egészséges társadalomfejlődéshez, gyűlöletre és erőszakra uszít nemcsak egy kisebbség, hanem egy egész szuverén állam, Moldva Köztársaság lakossága ellen. Megszegi ugyanakkor a nemzetközi szerződéseket és előírásokat, valamint Románia Alkotmányát, amely a 20. pontban kimondja a nemzetközi szerződések elsőbbségét.

                2. Kérem az elkövető, nevezett Magazin Romanism fizikai vagy jogi személy személyazonosságának megállapítását,  ellene büntetőeljárás foganatosítását rasszista, fasiszta, idegengyűlölő eszmék rendszeres terjesztése és új hívek toborzása vádjával. Tettét, a csatolt bizonyítékok szerint olyan férfi és női trikók valamint pulóverek megtervezésével és piacra dobásával követtel el, amelyek a "Besszarábia Románia" feliratot tartalmazták.

                3. Kérem jelen feljelentés megoldását Romulus Varga Dan ügyészre bízni, ő nagy jártasságra tett szert a rasszista, fasiszta, idegengyűlölő eszmék terjesztése bűncselekményének terén, ugyanakkor egy esetleges hátrányos megkülönböztetés esetén a felelősségrevonás is könnyebben megvalósítható lenne.

 Csibi Barna,

2015.09.21

Csatolmányok "








2015. október 16., péntek

Székely Nemzetgyűlés - Kétpó, 2015 november 7

A rendőrségi tudomásulvétel:

A helyszín pedig Kétpó, olyan épített környezettel, amely mintha kifejezetten arra lett volna megálmodva, hogy egyszer itt születik meg az modernkori független székely állam.










Ja, természetesen Kétpó is büszkélkedhetik a Rovás Alapítvány szabvány rovásírásos helységnévtábláival:



2015. október 14., szerda

Amnesty International - Soros áll mögötte, borítékolható válasz, de azért egy pillantást megér

"Tisztelt Csibi Barna!

Az Amnesty International Magyarország kampányokkal, lobbival és akciókkal igyekszik elérni, hogy minden emberre vonatkozzanak az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában leírt jogok. Szervezetünk azonban nem foglalkozik jogi tanácsadással, továbbá olyan ügyekkel, amelyek során jogi kivizsgálásra van szükség. Nem tartozik az Amnesty International Magyarország hatáskörébe jogi esetek tanulmányozása.
Sajnos Magyarországon jelenleg még nincs lehetőség arra, hogy jogi ügyeket képviseljünk és érdemi véleményt alkossunk. Irodánk alacsony létszámára, jogi szakképesítéssel rendelkező, egyéni jogi segítségnyújtásra specializálódott munkatárs hiányára való tekintettel azt tudom csak javasolni, hogy keressen fel olyan civil szervezeteket, akik jogi segítségnyújtással is foglalkoznak.
Nagyon sajnálom, hogy nem segíthetünk.
Megértését köszönöm!
Üdvözlettel:
-- 
Nagyné Gere Zsófia
irodavezető
Amnesty International Magyarország / Hungary
1064 Budapest, Rózsa u. 44., 2/4
+36 1 321 4799
"

Kapcsolódó: 

2015. október 12., hétfő

És lássuk, mit szól mindehhez a magyar Egyenlő Bánásmód Hatóság



Alább pedig a kérdéses pólók, ahogy Hargita Megyei Törvényszék mellett működő Ügyészség iratcsomójában szerepelnek, terhelő bizonyítékként, sárga kockás bűnügyi szalaggal, méretekkel, s mindennel. Jó, nem?

















Kapcsolódó: Modern idők janicsárjai - Asztalos Csaba Ferenc avagy lecsap az Orwelli Európa-diktatúra

2015. október 7., szerda

Lássuk, mit tudnak a nemzetközi jogvédők

Az alábbi levelet küldtem ki az Amnesty International, Human Rights Watch, Human Rights Action Center nemzetközi jogvédő szervezeteknek:

"For the Human Rights Action Center (Amnesty International, Human Rights Watch) 


Request


Undersigned Csibi Barna, address ..... Romania, hungarian-romanian citizen, passport no. ....., I’m addressing to you with the following request:

State of facts:
At the date of 2014.06.14, during the Annual Whitsun Pilgrimage in Csíksomlyó, near Csíkszereda, frequented preponderently by Hungarian and Sekler ethnics from all over the world, I was comercializing tagged T-shirts with Hungary’s old map and the traditional Hungarian turul bird, with the following text-messages:”God bless Hungarians”, „I am Hungarian, I was born Hungarian, my nurse was singing Hungarian above my cradle„, „Justice for Hungary”, „Give me back my mountains”, „We will not give up, not ever”, „Hungarians were, and there will be, 100%”, and a quote of the popular Transilvanian writer, Wass Albert: „We cannot go back as strangers at the land once was our home”.  
The Harghita County Police Department proceeded charges against me with spreading rasist, fascist and xenophobic propaganda. During the procedure, they seized my T-shirts. This state of facts is represented in the attached documents as well. The institute brought to my knowledge that I am a prisoner at the bar right now, and will be sent to court.
The Romanian institute called National Counsil against Discrimination stated a written professional opinion regarding tha issue, in their opinion these messages crossed the right of free speach, by texting messages of hatred by instigating to change the legal status of one of Romania’s regions.
Regarding this issue I would like to ask you to form an opinion if these T-shirt tags have crossed the right of free speach, considering all international human rights conventions or the Romanian authorities were the ones who have violated these conventions.
I would like to ask you to take consideration of tha fact that the line :”God bless Hungarians” is the first line of the Hungarian national anthem, and the line regarding Hungarian ethnic identity, „I am Hungarian, I was born Hungarian, my nurse was singing Hungarian above my cradle„ comes from the first line of a poem written by a popular Hungarian poet Pósa Lajos.
I also would like you to take consideration of the fact that justice by all meanings is the one basic value of our civilization, and the right for justice is a fundamental human right, regardless of nationality, as well as the right for property, and the right to have a home in the country you are a citizen of.
                       
2015 october 08                                                                                             
Best regards,
Csibi Barna

Attachments:
-       The Romanian National Counsil against Discrimination’s professional opinion in the criminal procedure against Csibi Barna no. 531/2015

-       Images of the T-shirts seized and used as evidence in the criminal procedure"

"
""Human Rights Action Center (Amnesty International, Human Rights Watch) részére


Kérés


Alulírott Csibi Barna, lakhely ..., Románia, magyar állampolgár, útlevélszám BD ..., a következő kéréssel fordulok önökhöz:

Tényállás:

2014.06.14-én, a csíksomlyói búcsú alkalmával alulírott feliratos pólókat árusítottam erre a célra bérelt magánterületen. A pólók Nagy Magyarország ábrákat, és turulmadarat tartalmaztak, valamint feliratokat, amik tartalmai a következők voltak: “Isten áldd meg a magyart, Magyar vagyok, magyarnak születtem, magyar dalt dalolt a dajkám felettem, A magyar föld nem eladó, Igazságot Magyarországnak, Adjátok vissza a hegyeinket, Nem adjuk fel soha, Magyar volt és magyar lesz, 100%, valamint az erdélyi íróóriás Wass Alberttől származó idézet: "Nem térhetünk vissza idegenekként oda, ahol egyszer otthon voltunk."

A Hargita Megyei Rendőrség eljárást indított ellenem rasszista, fasiszta, idegengyűlölő jelképek birtoklásának vádjával, és elkobozta az említett pólókat (ez a tényállás a csatolt dokumentumban is tényállásként van rögzítve). Amint azt hivatalosan a tudomásomra hozták, vád alá helyeztek, és bíróság elé állítanak ezen vád alapján.

Kérném, hogy alkossanak székvéleményt, hogy a fenti szövegek mennyire merítik ki a véleménnyilvánítási jogot, túllépik-e ezt a jogot  az nemzetközi emberi jogi előírások tükrében.

                 Kérem külön figyelembe venni, hogy az egyik szóban forgó felirat a magyar himnusz első sora: “Isten áldd meg a magyart”, a másik a magyar etnikai önazonosság kifejezésére vonatkozik, Pósa Lajos magyar költő közismert hazafias versének az első két versszaka: “Magyar vagyok, magyarnak születtem, magyar dalt dalolt a dajkám felettem.”"

                  Azt is kérem figyelembe venni, hogy az igazság civilizációnk egyik alapértéke, az igazsághoz való jog nemzetiségtől függetlenül bárkit megillet, csakúgy, mint a magántulajdonhoz és a hazához való jog abban az országban, ahol állampolgárok vagyunk.

2015 október 8
   
       Tisztelettel, Csibi Barna

2015. október 6., kedd

És a könyvem címe legyen "Székelyföld nem Románia"...ja, azt nem szabad, mert lecsuknak. Jó, akkor "Besszarábia Románia" lesz.



"A Legfelsőbb Semmítőszék mellett működő Ügyészség részére


            Alulírott Csibi Barna, feljelentést kívánok tenni az alábbi bűncselekmény tárgyában:

A www.luleamariusdorin.ro inernetes oldal www.luleamariusdorin/basarabiae-romania link arról tudósít, nevezett Lulea Marius Dorin írt és meg is jelentetett egy könyvet "Besszarábia Románia" címmel.

          Ugyanakkor, a 2015.09.18-án a A Legfelsőbb Semmítőszék mellett működő Ügyészség egyik ügyésze által kiállított jegyzőkönyv tanusága szerint 2015.09.14-én büntetőeljárás indult nevezett Csibi Barna ellen, rasszista, fasiszta, idegengyűlölő eszmék terjesztése vádjával, bármilyen eszközzel, nyilvánosan elkövetve, a 2002 évi 31.sz. sürgősségi kormányrendelet 5, cikk előírásai szerint (a rendeletet a 2006 évi 278 sz. tövény módosította). Eszerint nevezett, célja elérése érdekében aktívan használta az internetes felületeket, úgymint Youtube, Rutube, Flickrs, személyes webnaplók, ezeken a felületeken reklámozva trikóit, amelyek a Székelyföld nem Románia feliratot tartalmazták, népszerűsítve az ábrát és egyértelműsítve a kereskedelmi szándékot.
       
           Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a tárgyban hozott döntései értelmében, egy megkülönböztetés akkor válik hátrányos megkülönböztetéssé, amikor létrejön két hasonló vagy azonos helyzet, amelyet különbözőképpen kezelnek, anélkül, hogy ez a megkülönböztetés objektíven és értelmezhetően megalapozott lenne. Az Emberi Jogi Bíróság állandó jelleggel úgy határozott, hogy ahhoz, hogy ez a hátrányos megkülönböztetés megvalósuljon, különböző személyek azonos vagy összehasonltható helyzetben az egyikre nézve hátrányosan vannak kezelve, és ez a mód nincs alátámasztva semmilyen objektív és egyértelmű indokkal.

          1. Eszerint tehát kérem az Ügyészséget, hogy az Európai Emberi Jogok Bíróságának joggyakorlata valamint a 2000 évi 137 sz., a hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó kormányhatározat előírásai értelmében, anélkül, hogy egy súlyos hátrányos megkülönbözetést kövessenek el, állapítsák meg, hogy a Besszarábia Románia szöveg szintén rasszista, fasiszta, idegengyűlölő eszme.

           Amennyiben a Székelyföld nem Románia üzenet rasszista, fasiszta, idegengyűlölő eszme, a Besszarábia Románia is méginkább ugyanaz kell legyen, Az utóbbi üzenet ugyanis szintén Romániára vonatkozik, valamint egy szomszédos, szuverén, független állam területére, ilyenképpen kifejezve az illető állam szuverenitásának és függetlenségének csorbítását, sőt, nemzetközi agresszióra szólít fel.

             Ez az üzenet nem járul hozzá egy egészséges társadalomfejlődéshez, gyűlöletre és erőszakra uszít nemcsak egy kisebbség, hanem egy egész szuverén állam, Moldva Köztársaság lakossága ellen. Megszegi ugyanakkor a nemzetközi szerződéseket és előírásokat, valamint Románia Alkotmányát, amely a 20. pontban kimondja a nemzetközi szerződések elsőbbségét.

            2. Kérem az elkövető, nevezett Lulea Marius Dorin ellen büntetőeljárás foganatosítását rasszista, fasiszta, idegengyűlölő eszmék terjesztése vádjával. Tettét, a csatolt bizonyítékok szerint egy "Besszarábia Románia" című könyv megírásával és kiadásával, online közegben való terjesztésével követte el.

            3. Kérem jelen feljelentés megoldását Romulus Varga Dan ügyészre bízni, ő nagy jártasságra tett szert a rasszista, fasiszta, idegengyűlölő eszmék terjesztése bűncselekményének terén, ugyanakkor egy esetleges hátrányos megkülönböztetés esetén a felelősségrevonás is könnyebben megvalósítható lenne.

 Csibi Barna, 2015.09.21


Csatolmányok "