2016. december 15., csütörtök

Népszavazási kezdeményezés Budaházy György és társai amnesztiájáért

A Székelyek Világszövetsége a következő kérdést kívánja feltenni országos népszavazáson Magyarország állampolgárainak:

"Akarja-e Ön, hogy Magyarország Országgyűlése törvényalkotás útján gyakoroljon közkegyelmet a Fővárosi Törvényszék augusztus 2016. augusztus 30-án kihirdetett ítéletével a „Magyarok Nyilai-ügyben” tizenhárom év fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélt Budaházy György és 16 társa ügyében."

A népszavazási kezdeményezést a törvényes előírásoknak megfelelően először a Nemzeti Adatvédelmi Hatóságnál (NAIH) kell benyújtani, amely azt tudomásul vette, és erről határozatot hozott. Ez alapján 20-nál több, de 30-nál kevesebb hiteles aláírásra van szükség, hogy a Nemzeti Választási Bizottsághoz le lehessen adni a népszavazási kezdeményezést.



Kapcsolódó: 13 év fegyházat kapott Budaházy a hazaárulók elleni állítólagos fellépése miatt, feltételesen sem szabadulhat (kuruc.info)

2016. december 13., kedd

"Romániában élsz, beszélj románul" - nem történt visszaélés, a csendőrség szerint

Nem sértett törvényt az a két csendőr, aki a bíróság bejáratánál arra szólított fel, hogy románul beszéljek velük, és felszólításukat azzal támasztották alá, miszerint "Romániában élsz". A Hargita Megyei Csendőrparancsnokság álláspontja szerint a vonatkozó törvény egyértelműen a bírákkal való kommunikációra, és nem a bejáratnál szolgálatot teljesítő csendőrökre vonatkozik. A Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Kartájának előírásai sem tartalmaznak kötelező előírást, csak opcionálisat. Nem kívánnak magyar nyelvű választ sem kiállítani. A magyar állampolgárságomra való hivatkozást sem veszik figyelembe, szerintük Románia területén mindenkire egyformán érvényesek a törvények, valamint idézik Románia alkotmányát, miszerint az etnikai kisebbségek jogaikat úgy gyakorolhatják, hogy azzal ne sértsenek másokat. 



"Kérésére válaszul közöljük, hogy a kérvényében hivatkozott csendőrök a törvényeknek megfelelően jártak el,

A román alkotmány 128. cikke egyértelműen a bírákkal való kommunikációra és nem a bíróságok bejáratainál szolgálatot teljesítő csendőrökre vonatkozik.

Románia alkotmánya értelmében Romániában a hivatalos nyelv a román.

A Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Kartáját jóváíró 282. törvény 10 cikk. nem tartalmaz 1. pont a), I. pont alpontokat.
A Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Kartája 7. cikk megengedi ugyan azoknak, aki más nyelvű régióba kerülnek, hogy megtanulják az illető nyelvet, de ez nem kötelező, hanem opcionális jellegű. Következik, hogy a csendőrök nem kötelezhetőek a magyar nyelv megtanulására.

Mivel nem alkalmazunk fordítókat, annak a kérésének sem tudunk eleget tenni, hogy a választ magyar nyelven is megfogalmazzuk.

A magyar állampolgárságára vonatkozóan közöljük, hogy az első állampolgársága román, tehát önre is a román törvények vonatkoznak, és a törvény nem ismerete nem mentesít annak következményei alól.

A román alkotmány azt is előírja, hogy a kisebbségek védelme az állampolgárok közötti egyenlőség és hátrányos megkülönböztetés tilalma függvényében kell megvalósuljon.

Az állampolgárok egyenlőek a törvény előtt, előjogok és hátrányos megkülönböztetés nélkül.
Senki nem áll a törvény felett.
Mindenki úgy gyakorolhatja a jogait, hogy azzal mások jogait ne sértse.

Következésképpen biztosítjuk önt, hogy nem szenvedett visszaélést, és a csendőrök is a törvényeknek megfelelően jártak el."

Kapcsolódó:
Reggeli csörte a csíkszeredai bíróságon (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2016. december 9., péntek

Románia határait a Tiszáig tolnád-e?

Feljelentette a Székely Köztársaság Kormánya Traian Băsescut, az egyik román párt elnökét háborús propaganda terjesztéséért, mert a Facebook internetes közösségi oldalon azt állította, hogy Románia határa a Magyarországon található Tisza folyó vonaláig terjed, valamint fenyegető hangnemben az 1919-es román agresszióra is hivatkozott, mint precedensre a határra vonatkozó állításának bizonyítására. 





 "Alulírott Csibi Barna feljelentést teszek Traian Basescu ellen háborús propaganda terjesztéséért.

A román btk. 405. cikk (1) pont kimondja, hogy háborús propaganda az agresszor, hódító háborús propaganda.
Nevezett a Facebook oldalán közzétett felhívásával, mivel a Facebook közterületnek számít, propagandát valósított meg. Mivel az 1919-es, Románia által Magyarország ellen elkövetett katonai agresszióval példázódott, valamint olyan felhívásokat eszközölt, miszerint a magyarok akarata ellenére kíván a Tiszáig román közigazgatást bevezetni, és mivel a Tisza jelenleg Magyarország közigazgatási határain belül fekszik, ezzel megvalósult az agresszív, hódító, és nem a defenzív, saját területet védelmező háborús propaganda tényállása."

Kapcsolódó:

FĂRĂ PRECEDENT: Băsescu ameninţă integritateateritorială a Ungariei (stirilepesurse.ro) 
Traian Băsescu Facebook oldala

2016. december 3., szombat

Gábor Ferenc előadása a Fekete Kőrös menti vérengzésekről - Nyíregyháza, 2016 december 1

Gábor Ferenc, a román hadsereg és a szomszédos román falvak lakói által elkövetett köröstárkányi, kisnyégerfalvi, magyarremetei és gyantai magyarellenes vérengzések kutatója, a köröstárkányi vérengzés emlékművének megálmodója több szépirodalmi, de dokumentumértékű műben dolgozta fel a vérengzések emlékét, így a köröstárkányi vérengzést a "Köröstárkányi fekete március" című művében, a kisnyégerfalvit a "Mert magyar vagy..." című művében, és legújabb kötetében, az "Isten se akarja..." címet viselő kötetben pedig a II. világháború alatt a románok által Magyarremetén elkövetett vérengzést dokumentálja.

2016 december 1-én, Kovács Zoltán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Magyarok Szövetsége Egyesület elnöke szervezésében Gábor Ferenc a munkásságát bemutató előadást tartott a megyei közgyűlés tanácstermében.

Az igen tartalmas előadáson betekintést nyerhettünk Köröstárkány, de az egész Fekete Kőrös menti magyar sziget mindennapi életébe, nyolc magyarlakta falu 108 románlakta falu között, a jelenkorban és az elmúlt században, etnográfiai, kulturális jellemzőket, mindennapi használati tárgyakat, életképeket láthattunk, számos dolgot megtudhattunk ugyanakkor a román hadsereg és a hozzájuk csapódott román etnikumú martalócok által elkövetett borzalmakról is, amelyek nagymértékben meghatározták ezeknek a településeknek a sorsát.
















Kapcsolódó:
Köröstárkányi fekete húsvét - 1919 április 19-én volt a köröstárkányi vérengzés (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Feljelentést tett a Székelyek Világszövetsége a sepsiszentgyörgyi ortodox pópa ellen


"Alulírott Sárdi Csaba feljelentést teszek (a Sepsiszentgyörgyi Rendőrségen) a büntetőeljárási törvénykönyv 290. cikk értelmében egy cselekmény tárgyában, ahol az elkövető bemutatott egy fizikai megjelenést, mint elfogadható, szemben egy másik megjelenési móddal, mint nem elfogadható, ezáltal azon etnikai csoporthoz tartozó személyek ellen, akik nem voltak jelen az illető rendezvényen, etnikai gyűlöletet szított azon etnikai csoporthoz tartozó személyek körében, akik jelen voltak a rendezvényen, megvalósítva ezáltal a "bármilyen eszközzel" tényállási elemet, ez a gyűlöletre való uszítás egyenes következményekkel járt a célcsoport tagjai felé.

Bizonyítékként csatolom az esetről készült videófelvételt.

Kérem, hogy az esettel kapcsolatos bármely fejleményről tájékoztatva legyek.
Maradok tisztelettel
Sárdi Csaba"

És a szóban forgó esetről készült videófelvétel:

2016. december 2., péntek

A Megyei Közgyűlés alelnöke, Gábor Ferenc, Csibi Barna és Dan Tanasa - Székely Hadosztály megemlékezés, Nyíregyháza, 2016 december 1

A Székely Hadosztályra emlékezett a Magyarok Szövetsége Nyíregyházán december 1-én, a Székely Hadosztály megalakulásának 98-ik évfordulója alkalmából. A rendezvényen meghívottként vett részt a Trianon Társaság és annak képviseletében Dalmay Árpád, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke, Baracsi Endre, a Székelyek Világszövetsége képviseletében Csibi Barna, valamint Gábor Ferenc, a Pro Tárkány Egyesület elnöke. A rendezvény hangulatát Martinovszky István tárogatón előadott dallamokkal tette emelkedetté.



Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke méltatta a Székely Hadosztály erőfeszítéseit, valamint kiemelte azt az esetet, amikor Pogány-Scwartz József akkori kormánybiztos konkrétan megrongáltatta és használhatatlanná tetette a Székely Hadosztály számára küldött harci felszerelést.                                                                                                                                         


Csibi Barna csíkszeredai születésű székely, a Székelyek Világszövetsége képviseletében méltatta Kovács Zoltán erőfeszítéseit a Székely Hadosztály emlékének ápolásában, ismertette a Székelyek Világszövetsége célkitűzéseit, miszerint be kívánja jegyeztetni a székely etnikumot, mint őslakos népességet az Egyesült Nemzetek Szervezeténél.                                                                             
                                                                            

Gábor Ferenc, az 1919 április 19-i köröstárkányi, a román hadsereg katonái és a szomszédos román falvak lakói által elkövetett brutális magyarellenes vérengzés elszánt kutatója és hirdetője felhívta a figyelmet, hogy a jelenkorban mindenki személyesen egy gyepű, egy végvár, a magyar és a székely élettér védelmezője.





A rendezvény különmeghívottal is büszkélkedett, a sepsiszentgyörgyi illetőségű Dan Tanasa, alias Dani képében.





A rendezvény végén ismét Dani került a középpontba.