2022. szeptember 26., hétfő

Amiről az oltásidióta, tettestárs erdélyi magyar sajtó mélyen hallgat - 150-200 millió eurónyi mRNS méreg megy a szemétre Romániában


Alexandru Rafila román egészségügyi miniszter könnyed természetességgel, társalgási hangnemben számolt be az Antena3 televízió egyik adásában arról, hogy egyrészt cca. 3 millió ún. "oltást", azaz a koronavírus okozta nátha ürügyén az emberi testbe juttatandó mRNS injekciót kellett eddig megsemmisíteni, mert lejárt a szavatosságuk, viszont a jó hír, hogy további 8 millió még mindig van készleten, aminek mostanában jár le a szavatossága, és nem kell a kutyának se, még ajándékba se. A 8 millió adag génméreg, a megsemmisítéssel együtt kb. 150-200 millió eurójába került Romániának. 

További jó hír, hogy évente több mint, írd és mondd, tízmillió további génméregre van Romániának szerződése, amelyekből enyhítést próbál kicsikarni, lássuk, a Pfizer, AstraZeneca, Johnson-Johnson és a Moderna nemzetközi oltásterrorista multicégek mennyire hajlanak majd a "szerződésenyhítésre".

   

Úgy tűnik, ezek a kovidfasiszta oltásterror kimúlásának utolsó rúgásai Romániában, és most emlékezzünk meg az oltásterrort terjesztő, propagáló kovidfasiszta erdélyi magyar sajtótermékekről. Kimondható, hogy gyakorlatilag mind azok voltak, néhány kivétellel. 

Ezek a kivételek a legolvasottabb, oltásellenes tartalmú erdélyi hírportál az informatialibera.ro, amelyet magyar nyelven is szerkesztenek, a következő az én blogom, majd Benke Csaba Székely Szó Online nevű hírportálja, az erdely.ma hírportál, és eléggé szkeptikus hangnemet ütött meg még az itthon.ro portál. 

Erdély összes többi papír alapú és online, magyar nyelvű sajtóterméke kovidhazudozó volt, kiemelkedően oltásfasiszta volt a Krónika, a prímet pedig a primitív, egy az egyben fasiszta, az oltatlanok elleni gyűlöletet propagáló Nethuszár vitte. Csíkszeredaiként nem mehetünk el a Hargita Népe, a Csíki Hírlap oltásterrort propagáló cikkei mellett sem. 

Továbbá a romániai magyar közélet szinte összes szereplője résztvett a hazug pandémia színházban, külön, név szerint kiemeljük Borboly Csabát, a Hargita Megyei Tanács elnökét, Böjte Csabát, a ferences szerzetest, akinek jótékonykodó szervezete pedofilbotrányba is keveredett, Tar Gyöngyit, a Hargita Megyei Kórház igazgatónőjét és munkacsoportjának minden tagját, Tőke Ervin EMNP-os csíkszeredai képviselőt, és természetesen Korodi Attila csíkszeredai polgármestert. 

Helyhiány miatt nem említjük név szerint azokat a milliókat, akik engedelmes rabszolgaként hordták a maszkot, beoltatták magukat, a sátáni, sötét erőket emberiség elleni terveik végrehajtásában segítették, kiszolgálták, akik maszktalanokra, oltatlanokra támadtak az utcán, a köztereken, azokat a hivatalnokokat, akik eltussolták az oltásokkal elkövetett népirtást, azokat a rendőröket, akik gyakorlatba ültették a kovidterrort, és azokat a politikusokat, akik több ízben is konkrét oltásfasiszta, oltásigazolványos törvénytervezeteket próbáltak áterőltetni a román törvényhozáson. 

Kapcsolódó:

Alexandru Rafila: "Avem peste 8 milioane de doze de vaccin, nimeni nu le vrea. Vom plăti şi ca să le distrugem!" (antena3.ro)

2022. szeptember 21., szerda

Elevenre tapintottunk - máris szűkölő zombi-üzeneteket kapunk a Könyves Kálmán Gimnázium mellett tervezett tüntetésért

Két oltáshívő is fenyegető hangnemű üzenetet küldött nekem ismeretlenül a Facebook csevegőben.

A tárgy az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium előtt november 9-én tartandó, az oltáskárosultak és oltásáldozatok melletti kiállásként szervezendő tüntetés, amelynek Facebook eseményéről tudomást szereztek a zombik. 





Kapcsolódó:


Agrárminisztérium: 986 talajgenerátort működtetünk, a működési óraszám is megvan, a pontos helyük viszont nincs

Válaszolt az Agrárminisztérium arra a közérdekű adatigénylésemre, amelyben az JEG rendszer keretén belül működő talajgenerátorok száma, a létesítmények helye és működési óraszámuk iránt érdeklődtem. 

A válasz alapján megtudhatjuk, hogy összesen 986 talajgenerátor működik Magyarországon, a pontos helyzetüket nem közlik, csak régiónkénti számukat, valamint azt, hogy hány kézi vezérlésű és hány automata. 

Továbbá azt is megtudhatjuk, hogy egész évre lehet követni jelenleg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hivatalos honlapján a talajgenerátorok összesített működési óraszámát, megyékre lebontva is meg lehet találni két hetes időtartamokra. 


Kapcsolódó:

Országos jégkármérséklő rendszer - két heti összesítő 2022.08.01-08.14.(nak.hu) 

Országos jégkármérséklő rendszer - két heti összesítő 2022.08.28-09.11. (nak.hu)

2022. szeptember 20., kedd

Az Apaszív Egyesület az iskolai maszkhasználat azonnali megszüntetését követeli

Kérelemmel fordult az Apaszív Egyesület Müller Cecília országos tisztifőorvoshoz, Pintér Sándor belügyminiszterhez és Takács Sándor egészségügyi államtitkárhoz, hogy szüntessék meg az iskolai maszkhasználatot. A kérelemhez egy, a maszkok bakteriális szennyeződéséről szóló tanulmányt is csatolt. 







Kapcsolódó:

Össztűz a szolnoki katolikus iskolára, ahol maszkoltatják az oltatlan diákokat - civil szállt szembe velük! (ruszinkarpatalja.blogspot.com) 


Válaszolt a KSH - a 24.838 "kovidban" elhunytból 19.510-nél volt kísérőbetegség

Néhány nap alatt válaszolt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) arra a közérdekű adatigénylésemre, amelyben arról érdeklődök náluk, hogy a tavalyra hivatalosan, a KSH statisztikákban jegyzett 24.838 "kovid" halálokkal elhunyt személyből hány személy szenvedett rosszindulatú daganatban, heveny szívizomelhalásban, agyérbetegségben, májbetegségben, egyéb ischaemiás szívbetegségben, hörghurutban, tüdőtágulatban, asztmában, hány esetben szenvedett motorosjármű balesetet és hány esetben vetett véget önkezével életének.

Közérdekű adatigénylésemben arról is kértem tájékoztatót, hogy a haláleseteket tudják-e boncolási jegyzőkönyvekkel is igazolni. 

Némi nyugalomra ad okot, hogy válaszában a KSH sajnálkozva közölte, hogy a WHO kitöltési szabályai szerint a motorosjármű baleset és az  öngyilkosság akkor sem számolható kovi haláloknak, ha történetesen az elhunytak koviban "szenvedtek". 

A továbbiakból kiderül, hogy a halottvizsgálati bizonyítvány a tavaly a KSH statisztikái szerint kovidban elhunyt 24.838 személyből 19.510-nél tartalmaz kísérőbetegséget, rosszindulatú daganat, heveny szívizomelhalás, agyérbetegség, májbetegség, egyéb ischaemiás szívbetegség, hörghurut, tüdőtágulat, asztma pedig 9.366 esetben szerepel (ebből tehát több személy szenvedhetett agyvérzést, infarktust, szenvedhetett végső stádiumú rákos megbetegedésben, májcirózisban stb., halálozott el és lett mégis kovidosként elkönyvelve, de erről pontos adatot nem közölt a KSH, noha kértem). 

Egy kis további trükk is van a dologban, elvileg a krónikus, önmagukban is halálhoz vezető betegségeket kell a fő halálokként feltüntetni, és a kovidot csak akkor, ha a krónikus betegnél ez vezetett a halálozáshoz. Annak eldöntése azonban, hogy a kovid, vagy a krónikus betegség vezetett-e a halálhoz, a halál okát megállapító orvos feladata, aki a halotti bizonyítványt is kitölti. 

Itt ugye sokunknak beugrik az a tavalyi rejtett kamerás felvétel, amelyen egy dokinéni arról beszél a felháborodott hozzátartozóknak, hogy muszáj minden halottat kovisnak beírni, mert másképp elveszítik a munkahelyüket.


Kapcsolódó:

Arról érdeklődök a KSH-nál, hogy az általuk közzétett 24838 "Covid19"-es elhunytból hányan szenvedtek pl. motorbalesetet (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Döbbenet: "Beírjuk kovidosnak, hiába nem volt az, mert ha nem, elveszítjük a munkahelyünket", állítja egy rejtettkamerás felvételen egy egészségügyis (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Össztűz a szolnoki katolikus iskolára, ahol maszkoltatják az oltatlan diákokat - civil szállt szembe velük!


Nagy Imréné tájékoztatott, hogy 56 szülőt keresett meg, és tértvivevénnyel adta fel a szolnoki Tiszaparti Katolikus Általános Iskola és Gimnázium részére azt a tiltakozó levelet, amit ő fogalmazott meg az oltatlan gyerekek kényszermaszkoltatása ellen, és amelynek alapgondolata, hogy a maszkokat örökre el kell tüntetni.

A dühös civil tüntetést ígér, amennyiben levele nem kerül meghallgatásra. 

A levelet teljes tejedelmében közlöm:

"Tisztelt Igazgató Úr! Tisztelt Tanárnő! Tisztelt Szülőtársak!

Az iskolai maszkviselés bevezetéséról szóló levelét elolvasván nem csupán döbbenet, de

ismételten teljesen őszintén szólva szomorúság mellett kétségbeesés is töltött el.

 

Lassan két éve élünk egy járványnak nevezett furcsa helyzetben, ami valljuk be, hogy ez alatt minden

embernek fel kellett tűnjön szinte akaratán kívül  is, hogy a médiában lehozott hírek és számok nem

kongruálnak a valósággal, hogy enyhén fogalmazzak, már ha ez már a legelső időszakban nem tűnt

volna fel valakinek.

Én, mint nyugdíjas tanár, nagymama és egyben aktivista  és azok akik hazai- és nemzetközi munkacsoportunkba tartoznak

két éve ezzel kapcsolatosan folyamatosan végezzük házi-feladatainkat és ennek értelmében

jószándékúlag tájékoztatni és kérni szeretném Önt, hivatalos számok és relevanciák alapján, mivel

abból  indulok ki, hogy fontos információk valahogy elkerülhették Önt és a tanári kart, hogy a gyermek

számára az intézetükben 2022. szeptember 19-én  előírt maszkhordási kötelezettséget azonnali hatállyal

vonja vissza!

Mint ismeretes nem csupán, hogy nem kötelező már, de kimondottan káros is gyermekek számára  a

maszkviselés, miközben a gyermekek semmilyen mértékben nem befolyásolják károsan bármely

vírusos járvány terjedését, se gyermekekre, se felnőttekre nézve. Ezzel több, mint egy éve több

tanulmány is foglakozik, most tucatnyit csatolok Önnek mellékelve és linkek formájában.

A pedagógusoknak nem lehetősége, hanem kötelessége is lett volna nem két hét, nem két hónap,

hanem két év alatt, hogy tájékozódjanak arról, hogy mi zajlik a világban és megvédjék a gyermekeket

ez elől! Nem maszkokkal, hanem felvilágosultsággal, emberi bátorsággal és tettekkel, ahogy

természetesen mindenki  másnak is, aki gyermekekkel foglalkoznak! Hozzáteszem, hogy minden

szerető és felelős szülőnek is ez kéne legyen az egyedüli megoldás, hogy amíg ennek az ámokfutásnak

nincs vége a gyermekek ne tartumatizálódjanak még inkább.

Michael Huter, gyermek-szakértő, tanulmányokra alapozva már egy évvel ezelőtt elmondta, hogy

gyermekeket ebbe az egész történésbe belerángatni nem csak felesleges, de szó szerint bűn is. Nem

csupán azért, mert bizonyítottan nem serkentik a fertőző járványokat, hanem ellenkezőleg lassítják

azokat! Ezen felül a felesleges gyermekkori traumatizálásuk a gyermekkorban irreparábilis lelki

károkat okoznak számukra hosszútávon. A maszkok hordása pedig testi- és lelki károkat okoz

egyaránt!

Michale Hüter - Video:

https://www.facebook.com/apaszivegyesulet/videos/344404383448757/

 

Én az oltásokra és a tesztekre most külön nem térek ki.

Tesztek - Az úgynevezett COVID-PCR-TESZTEK nem képesek semmilyen fertőzöttséget kimutatni,

számos országban már bírósági pereket is nyertek ennek tekintetében. Klinikai-diagnosztikai-

értelemben véve használhatatlanok, ami rá is van írva a csomagolásukra. Ezek nem pozitív vagy

 

negatív kiértékelésű tesztek, mint pl. egy terhességi teszt, ahol egy hormonra (HCG) reagál  a teszt,

hanem mennyiségi tesztek, amik dinamikusan manipulálhatók. Amennyiben 20-25 ciklusig történik a

vett „minta” gyarapítása, felnagyítása úgy mindig negatív eredmény fog produkálni egy „teszt” vírus-

mennyiségi-relevancia vonatkozásában, amennyiben 40 ciklus felett mindig pozitívat. Ugyanakkor a

„pozitív” vagy „negatív” eredmény mindig egy mennyiségi-relativitást jelent a felnagyítás,

sokszorosítási ciklus függvényében. Maga a PCR-teszt feltalálója, Kary Mullis még életében mondta

ezt el:

https://www.youtube.com/watch?v=iWOJKuSKw5c

De Dr. Thomas Binder is elmondja ezt Önöknek:

https://www.veed.io/download/d1a11be0-ae38-4112-9914-6b840e17dc03

Az, hogy az egyik első osztályban tehát pozitívnak teszteltek valakit, semmit nem jelentene. Nem

jelenten még akkor sem semmit, ha beteg lenne, mivel ha képes lenne, lett volna átadni a

fertőzöttséget akkor az régen megtörtént volna még mielőtt bármilyen tünetet mutatott volna a

gyermek. Ha pedig beteg lesz valaki, szépen otthon marad ,ahogy tette azt amióta világ a világ és

meggyógyul. Amikor szóban-forgó betegség kitör, akkor a szervezet már rég dolgozik ellene és az

aeroszolokban található kórokozó-mennyiség kevés ahhoz, hogy egy egészséges embert beteggé

tegyen. Egyébként a gyermekekre nézve, HA valóban egy újkeletű betegséggel van/lenne dolgunk,

ami egyre kevésbé valószínűsíthető, két éve hiányzó tudományos bizonyítékok okán, akkor is

99,998% a túlélési esélyük a gyermekeknek. Ez nem kisebb, mint a hagyományos influenza esetén,

sőt…! Emlékezzenek vissza, amikor 2017/2018-ban osztályok fele hiányzott influenzás betegség okán

sem volt se pánik, se maszk, se karantén. Nem groteszk kissé a helyzet?!

Német anyanyelvű hírességek idén nyáron pont a gyermekek védelmében készítettek egy filmet

ennek kapcsán:

VIDEO:

https://www.facebook.com/apaszivegyesulet/videos/398777431873178/

Orbán Viktor, bejelentette anno,hogy nincsen

szükség a maszkok hordására, mert nem védenek meg senkit, semmitől.

CIKK:

https://index.hu/belfold/2021/11/05/orban-kossuth-oltas-

szakszervezetk/

Ez az állítása igaz. Annyival egészíteném ki, hogy nem csak nem védenek, de károsak is, főleg

gyermekekre nézve! Orbán azon állítása azonban hamis, hogy az oltások védenek. Soha senkit,

semmilyen oltás nem védett meg vírusos fertőzésektől  ezt évtizedek óta lehetett tudni. Pontosabban

megvédte a vakcina-gyártókat a csődtől, így helyes a történet. Ezt a Német Gyógyszerész Magazin

több számában is olvashatják. 1 perc Google-keresés és 5 perc olvasás volt ez már 2019-ben is,

amikor először rákerestem. Sajátos ám annál szerencsésebb módon azóta sem törölte ezt le senki a

netről:

CIKK: https://www.deutsche-apotheker-zeitung.de/news/artikel/2019/10/08-10-2019/wie-gut-

schuetzte-die-grippeimpfung-2018-19/chapter:2

Olvashatják benne, az RKI (Robert Koch Institut) adatai alapján, hogy jellemzően 0 és 20% között, de

 

sok esetben, -38%-ban (így 2009-ben, Kanadában) kontraproduktív volt az oltás. Itt hagyományos,

nem mRNS alapú kísérleti injekciókról beszélünk, amiket most promotálnak. De gondolhatják

mennyire lehetnek ezek hatásosak, ha évtizedek alatt nem sikerült influenza ellen hatásos vakcinát

kifejleszteni soha senkinek? Az covid-elleni-védőoltás nem más, mint egy átverése az embereknek.

De ezt végeredményben maguk az oltások fejlesztői is elmondták, amikor James O’Keefe amerikai

képviselő és oknyomozó pár hete, rejtettkamerás tényfeltáró felvételein csapdába húzta a Pfizer

fejlesztőit, akiket más nap kirúgtak. Elmondták mind hárman, hogy nincsen jobb, mint a természetes

úton szerzett immunitás:

https://www.veed.io/download/5de1ef46-69b6-406f-8b98-afa9eb136e01

A dolognak annyi eredménye lett, hogy az USA-ban drasztikusan megcsappant az oltási hajlam és

Texas állam tegnap előtt meg tudta állítani bíróságilag az oltási kényszert.

https://twitter.com/GregAbbott_TX/status/1457042568332652555

Összegezvén az oltásokkal sajnos Önök be lettek csapva! Nem kicsit, nagyon! Persze ennek még itt

nincs vége. Nincs és nem lesz olyan, hogy „minden oltás”. Ausztriában bejelentették anno, hogy

mindenkinek 9 havonta meg kell újítania az oltás, különben oltatlan státuszba kerül. És már az ötödik

oltást is beharangozták. Ugyanazt az oltást, ami soha nem volt hatásos elsőre, de másodjára sem és

soha nem is lesz az!

https://www.veed.io/download/9adbb1d3-3cac-46f4-834d-2b97089bf689

Miközben a sógoroknál tovább megy a megfélemlítés a kormány oldaláról az ellenzék és több száz

orvos szerencsére már nem alszik és nyíltan beszélnek az oltások okozta súlyos megbetegedésekről,

amiket már nem lehet véka alá rejteni és messze meghaladnak már minden „covid-esetet”:

https://www.facebook.com/herbertkickl/videos/478995156643481

Mellékeltem Önöknek egy aktuális kimutatást a CDC oldaláról letöltve. Ebben láthatja a

mellékhatások és oltás utáni halálesetek adatait. Természetesen ezeket úgy kell figyelembe venni,

hogy nem minden halált illetve mellékhatást jelentenek, így valójában a közölt adatok a közöltnek

többszörösére rúghatnak. A jó hírem az, hogy Önök 98%-ban oltott tanári kar túlélték a

legveszélyesebbet, magát az oltást. Ami úgy néz ki, hogy jelenleg 1:24.000 az esély annak, hogy

meghaljanak ennek következtében rövid időn belül. Innentől kezdve viszont Önöknek nincs mitől

félniük, nincs miért maszkot aggassanak a gyermekekre,

főként,ha szeretik őket és testi- és szellemi fejlődésük fontos Önöknek, hiszen most már tudják, hogy

nem tudják Önöket veszélyeztetni járványügyi-relevanciában!

Zalánt és Kamillát hétfőn iskolába engedem, azonban, ha nem lehet az iskola épületén belül maszk nélkül, úgy

kénytelen leszek testi- és lelki veszélyeztetettség okán őt a normális, maszk nélküli iskolai létezés

beálltáig itthon tartani, ahogy feltételezem más szülő is így dönt, ha feldolgozta az írásomban

szereplő anyagokat. Én alapvetően nagyon nem vagyok az online oktatás híve, de erre a nem várt

esetre, ha nem törlik el a maszkhordási kötelezettséget, úgy kérem, hogy biztosítsák Unokáimnak  az

online tanulási lehetőséget. Ugyanekkor felhívom a figyelmüket arra, hogy a maszkok hordásra nem

csupán Unokáimra nézve jelent súlyos egészségügyi és lelki károsítást, hanem minden gyermek

számára!

 

Levelem korlátlan továbbításához nevemmel együtt ezennel nyomatékosan hozzájárulok, minden jót

és egészséget kívánva Önnek és a teljes tanári  karnak!

Amennyiben bármiben, bármikor segítségükre tudok lenni információval, keressenek meg

nyugodtan!

Szolnok, 2022. szeptember 18.

Üdvözlettel,

Nagy  Imréné

Maszkviselési-tanulmányok:

https://ratical.org/PandemicParallaxView/MasksAreHarmful-

Meehan2020.htmlhttps://www.aier.org/article/masking-children-tragic-unscientific-and-

damaging/

https://watcot.org/german-study-of-25000-children-shows-masks-cause-harm/

https://spectator.org/pediatrician-dont-facemask-your-child/

https://healthpolicy.usc.edu/article/mandatory-masking-of-school-children-is-a-bad-idea/

https://greatmountainpublishing.com/2021/06/12/children-wearing-masks-will-suffer-

irreversible-brain-damage/

https://www.aier.org/article/masking-children-tragic-unscientific-and-damaging/

 

u.i.

Ha nem látták volna még Dr. Tamasi József, orvos

https://orvosokatisztanlatasert.hu/utolso-dobperges-ebreszto-dr-tamasi-jozsef/

és Christian Terhes EU-Parlamenti-Képviselő beszédeit

https://www.facebook.com/racionaliselet/videos/447972843426382/

amiben gyönyörűen összefoglalták, hogy mi zajlik a „pandémia” alatt valójában, úgy

javaslom, hogy nézzék meg azokat! Senki nem tudja mi lesz ennek a vége, de kérem Önöket, hogy a

gyermekeket vonják ki ebből! Tanítsák őket, neveljék őket és főleg tegyék őket gondolkodó, nem

csupán magoló emberekké! Minden rossznak ami most zajlik a világban a maszk a jelképe!

A maszkokat örökre el kell tüntetni!

 Szolnok, 2022.szeptember 19.

                                                                                 Tisztelettel:   Nagy Imréné"

Kapcsolódó:

Botrány! Egy szolnoki iskola csak az oltatlanoknak ír elő karantént vagy maszkot, holott a hivatalos eljárásrend mindenkire vonatkozik (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2022. szeptember 19., hétfő

Félreértés vezethetett a szolnoki oltatlan iskolások maszkhordásos diszkriminációjához - közérdekű panasszal orvosoljuk

Közérdekű panaszban fordultam a szolnoki Tiszamenti Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumhoz, amiért diszkriminálják az oltatlan tanulókat azzal, hogy csak rájuk vonatkoztatják a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) 51473-1/2022/JIF sz. átiratában foglaltakat, miszerint vagy 5 nap karanténba kell vonulni, vagy 5 napig maszkot kell viselni, amennyiben szoros kontaktba kerültek ún. "kovidosokkal".

Az igazgató azonnal rendelkezésre bocsátotta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Osztályának levelét, amelyben a következők állnak:

"Igazolt COVID 19 fertőzés esetén a fertőzöttel szoros kapcsolatba került oltatlan, COVID 19 fertőzésre gyanús tüneteket nem mutató személy látogathatja - akár dolgozóként, akár óvodásként, tanulóként - a köznevelési intézményt. Az igazolt COVID 19 fertőzöttel történt szoros kontaktus időpontjától számított 5 napig köteles a szájat és az orrot eltakaró maszkot viselni."


Megállapítható, hogy félreérthetően van fogalmazva az átirat, értelmezhető úgy is, hogy csak az oltatlanok kell 5 napig maszkot viseljenek, amennyiben kontaktszemélynek minősülnek (ezt tette a gimnázium igazgatója), de értelmezhető úgy is, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben most már az oltatlanok is mehetnek iskolába, majd, ettől függetlenül, bárki, aki kontakt, 5 napig maszkot kell viseljen. 

A többi megye és Budapest Főváros átiratai általában helyesen értelmezik a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) 51473-1/2022/JIF sz. átiratát és oltottsági státusztól függetlenül mindenkire egyformán kötelezővé teszik az előírásokat, nem érkezett ilyen visszajelzés még egyetlen más megyéből sem, hogy csak az oltatlanokat diszkriminálnák jogsértő maszkhordatási kényszerrel.

Mindenesetre közérdekű bejelentésben fordultam a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Osztályához is, hogy módosítsák a tájékoztatójukat, hogy megszűnjön az oltatlan diákok csak Jász-Nagykun-Szolnok megyére jellemző diszkriminációja.

A közérdekű panaszba belefoglaltam, hogy jogszabály vagy felettes egészségügyi hatósági rendelet hiányában az, hogy kizárólag az oltatlanokra kívánnak maszkot adatni, egyrész kiskorúakon elkövetett kínzás és testi sértés, de akár apartheid bűncselekmény is lehet.

Felhívtam a figyelmet a tavalyi Covid 19 "fertőzöttségi" mutatókra, amelyeket Müller Cecília bocsátott a rendelkezésemre, és amelyekből lekövethető, hogyan alakult az oltottak aránya a napi fertőzöttszámban. A trend végén, 2021 utolsó napján valamivel több oltott lett "kovidos", mint oltatlan. Megállapítható, hogy az ún. oltás se nem véd a kovidtól, se nem akadályozza meg, hogy terjessze azt az illető oltott, ergo semmi értelme sem az oltásnak, sem a hozzá kötött kényszerintézkedéseknek. 






Kapcsolódó:

Botrány! Egy szolnoki iskola csak az oltatlanoknak ír elő karantént vagy maszkot, holott a hivatalos eljárásrend mindenkire vonatkozik (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Botrány! Egy szolnoki iskola csak az oltatlanoknak ír elő karantént vagy maszkot, holott a hivatalos eljárásrend mindenkire vonatkozik

Közérdekű adatigénylésemre adott válaszában a szolnoki Tiszaparti Katolikus Általános Iskola és Gimnázium közölte, hogy szerintük semmi különleges járványügyi intézkedést nem foganatosítanak, csak annyit, amennyi hivatalosan elő van írva. Ez pedig az oltatlan tanulók számára öt nap karantén, vagy iskolalátogatás maszkban, amennyiben ún. kontaktszemélyek, azaz olyan személlyel kerültek szoros kapcsolatba, akinek hivatalosan pozitív tesztje van az ún. "Covid 19"-re.



A hivatalos előírás ugyanakkor a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) 51473-1/2022/JIF sz. átirata, amely a következőket tartalmazza:

"COVID-19 fertőzött személyek (dolgozó, óvodás, tanuló) : 

Az Ag gyorsteszt vagy PCR laboratóriumi vizsgálat pozitív eredménye esetén a beteg otthoni elkülönítésére az egészségügyi szolgáltató utasítása alapján kerül sor.
A beteg, amennyiben tünetei megszűntek, és a tünetek kezdete után 7 nap eltelt, gyógyultnak nyilvánítandó, közösségbe engedhető. 
Amennyiben a COVID–19 fertőzött az elkülönítés 4. napján már láztalan, légúti tünetei megszűntek, akkor a tünetek kezdetétől számított 5. napon Ag gyorstesztet végeztethet, és annak negatív eredménye esetén az elkülönítés feloldható. 
Tünetmentes fertőzöttek elkülönítését a fertőzés igazolása, a pozitív PCR vagy Ag gyorsteszt mintavételének napjától számított 7. napon lehet feloldani. 
A tünetmentes fertőzött a fertőzést igazoló vizsgálat időpontjától számított 5. napon Ag gyorstesztet végeztethet, és annak negatív eredménye esetén az elkülönítés feloldható. 

COVID-19 fertőzöttel kontaktusba került személyek (dolgozó, óvodás, tanuló): 

Tekintettel arra, hogy a beteg a tünetek megjelenése előtti 48 órában fertőző lehet, ezért a fertőzőképesség ideje (a tünetek megjelenése vagy tünetmentes igazolt fertőzötteknél a mintavétel napja előtti 2 napban) alatt szoros kapcsolatba* került, fertőzésre gyanús tüneteket nem mutató személy látogathatja – akár dolgozóként, akár óvodásként, tanulóként – a köznevelési intézményt. 
Az igazolt COVID-19 fertőzöttel történt szoros kontaktus (potenciális expozíció) időpontjától számított 5 napig köteles a szájat és az orrot eltakaró maszkot viselni. 
Amennyiben a kontakt személynél COVID-19 fertőzésre gyanús tünetek jelentkeznek, akkor a hatályos eljárásrend szerinti egészségügyi intézkedések megtétele szükséges (antigén gyorsteszt vagy PCR vizsgálat, elkülönítés). 
*Szoros kapcsolatban álló személynek minősül az, aki a valószínűsített vagy a megerősített COVID-19 fertőzöttel 
- egy háztartásban él; 
- zárt légtérben tartózkodott (2 méteren belüli távolság és 15 percnél hosszabb idő) [pl. munkahelyen egymás közelében, iskolában egy osztályteremben]; 
- közvetlen fizikai kapcsolatba került új koronavírussal fertőzött személlyel (pl. kézfogás útján); 
- védőeszköz alkalmazása nélkül új koronavírussal fertőzött beteg váladékával érintkezett (pl. ráköhögtek vagy szabad kézzel ért használt papír zsebkendőhöz). 
Óvoda esetében rendkívüli szünetet indokolt esetben az Oktatási Hivatal rendelhet el, határozott időre, a Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkárság kezdeményezésére." (forrás: aranyoskozszolg.ininet.hu)

Erre az eljárásrendre hivatkozik például a Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályának BA-04/NEO/37132-2/2022 sz. átirata is:




Megállapítható, hogy a szolnoki iskola vezetősége vagy hanyagságból, vagy az oltatlanok elleni diszkriminációként csak rájuk tekinti érvényesnek a hatályban lévő, oltottakra is érvényes eljárásrendet. 
Ez az intézkedés, amellett, hogy gyakorlatilag testi sértést, sanyargatást, kínzást ír elő az oltatlan tanulóknak azáltal, hogy maszkot kell viselniük, semmilyen törvényes alap nélkül, egészségügyi intézmény kötelező eljárásrendjével ellentétben, még azzal sem magyarázható, hogy az oltott diákok biztonságban lennének, ezért ne vonatkozna rájuk a járványügyi intézkedés. 
Ugyanis a 2021-es év hivatalos, a NNK által közérdekű adatigénylésre nyújtott adatsorból világosan kiderül, hogy az év elején, amikor még alig voltak oltott személyek, többnyire oltatlanokból kerültek ki az ún. "Covid 19 fertőzöttek", de ez az év végére teljesen kiegyenlítődött, és a hivatalosan nyilvántartott ún. "fertőzöttek"* szinte felét az oltottak tették ki. 

*nyilván nem hisszük el, hogy bármivel is "fertőzött" lett volna vagy lenne jelenleg is bárki ebben a szerintünk statisztikai, bürokrata eszközökkel kreált mű "járványban", de a bürokráciát és annak fogalomtárát nekünk is követnünk kell. Ezért idézőjelekkel és az ún. jellel mutatjuk, hogy ez csak a hivatalos, azaz a szerintünk kamu álláspont illetve fogalom.  

Kapcsolódó:

Eljárásrend COVID-19 fertőzés estén- Kormányhivatali tájékoztató levél (aranyoskozszolg.ininet.hu)

Betérdelt Müller Cecília - a NAIH nyomására kénytelen-kelletlen kiadták a tavalyi évre a kovid fertőzöttek számából az oltottak számát, napi bontásban (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Pimasz - az Alaptörvény érvénytelenségével érvelek a Majka elleni becsületsértési perben, másodfokon

Fellebbezést nyújtottam be a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság elsőfokú végzése ellen, amelyben elutasították a Majoros Péter, alias Majka elleni magánindítványomat rágalmazás és becsületsértés bűncselekményének tárgyában. 

Fellebbezésemben egyetlen érvre alapoztam, mégpedig arra, hogy az ún. "Alaptörvény", amelyre a megtámadott végzés hivatkozik egyik bekezdésében, közjogilag érvénytelen. 

Kifejtem, hogy a “Magyarország Alaptörvénye” nevű jogszabály olyan jogi alapra hivatkozik saját megalkotásának jogi alapjaként, ami nem létezik. Az 1949. évi XX. törvény (a Magyar Köztársaság Alkotmánya) 19. § (3) bekezdés a) pontja “a Magyar Köztársaság Alkotmánya” elnevezésű jogszabály megalkotására ad felhatalmazást az Országgyűlésnek és nem a “Magyarország Alaptörvénye” elnevezésű jogszabály megalkotására. 

Megállapítható, hogy az 1949. évi XX. törvény (a Magyar Köztársaság Alkotmánya) törvényalkotási hatáskört nem a 19. § (3) bekezdés a) pontja, hanem a 19. § (3) bekezdés b) pontja értelmében ad az Országgyűlésnek. A “Magyarország Alaptörvénye” nevű jogszabály, ahogy a neve is mutatja, törvény, amelyben helytelenül szerepel az állam hivatalos neve, azaz a Magyar Köztársaság. 

Éppen ezért kérem a másodfokú bíróságot, hogy bírói egyedi normakontrolli eljárás keretében vizsgáltassa meg a támadott végzés 2. oldal utolsó bekezdésében szereplő ún. “Alaptörvény”, azaz a “Magyarország Alaptörvénye” nevű jogszabálynak a hatályos Magyar Köztársaság Alkotmányával szembeni alkotmányellenességét, és amennyiben megállapításra kerül a jogszabály alkotmányellenessége, ez alapján a jogszabály megsemmisítését kezdeményezze. 

Kérem a megtámadott végzést alkotmányellenes jogszabályra való hivatkozás miatt megsemmisíteni és az ügyet érdemben vizsgálni a hatályos jogszabályok tükrében.


Kapcsolódó:

Igazi per oltásellenes témában, talán a legelső - Majkát pereltem becsületsértésért, sajnos elutasította az elsőfok a keresetet (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Igazi per oltásellenes témában, talán a legelső - Majkát pereltem becsületsértésért, sajnos elutasította az elsőfok a keresetet

Magánindítványt nyújtottam be nevezett Majoros Péter, alias Majka ellen, miután becsületsértés tárgyában tett feljelentésemet a nyomozó hatóságok bűncselekmény hiányában elutasították. 

Mint ismeretes, Majka egy televíziós műsorban, tehát nagy nyilvánosság előtt hülyéknek nevezte az oltáselleneseket, és mindegyiknek kilátásba helyezett egy-egy jókora pofont is. 

Magánindítványom elbírálását a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság végezte, megállapították, hogy egyrészt a "hülye" jelző olyan negatív értéktartalommal bír, amit még tolerál a társadalom, azaz a fogalom használata nem fogható fel rágalmazásként, ugyanakkor azt is felrótták, hogy én magam, aki a magánindítványt benyújtottam, nem vagyok Majka kijelentésében egyértelműen azonosítható, mivel Majka általánosságban az oltásellenesekről, és nem rólam beszélt.

Mindezek alapján elutasították a magánindítványomat, lezárult a talán Magyarországon legelső, kifejezetten COVID 19 oltásellenes témában indított per első foka.




Kapcsolódó:

Majka mondhatja, hogy felpofozna és kényszeroltana minket, mert az "vélemény" (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2022. szeptember 18., vasárnap

Igazat szólt a vén szekus - Andrei Marga szerint Ukrajnának területeket kell átadnia például Magyarországnak is (videóval)

Hatalmas botrányt kavart Andrei Marga, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem egykori rektora, akiről amúgy bírósági végzés mondja ki, hogy besúgó volt az előző kommunista rendszerben. Marga oktatási és külügyminiszter is volt az előző kommunista rendszer bukása után.

Andrei Marga teljesen szembehelyezkedett a hivatalos Ukrajna narratívával, egy gyulafehérvári konferencián ugyanis kijelentette,  hogy Ukrajnában nem jött össze a demokráciakísérlet, a szólásszabadságot eltiporják, ellenőrzik a televíziózást, betiltják az ellenzéki pártokat, kilopják a pénzt az országból és továbbra is oligarhák kezén van Ukrajna. Éppen ezért le kell mondania jogtalul bitorolt területeiről, és vissza kell azokat adnia, Magyarországnak Kárpátalját, Lengyelországnak Galíciát, Romániának Bukovinát, valamint Oroszország részére a Krímet és a Dombászt. 

Andrei Marga a demokráciáról szóló könyvét mutatta be az eseményen, és ebben a kontextusban beszélt Ukrajnáról és az ukrán helyzetről. 

Kapcsolódó:

Románia volt külügyminisztere : „Minden felelősséggel kijelentem, Ukrajna természetellenes határok között fekszik, át kell adnia területeit… (itthonrolhaza.hu) 

VIDEO: Andrei Marga, declarații șoc la Alba Iulia: Ucraina trebuie să cedeze teritorii Rusiei, Ungariei, Poloniei și României (alba24.ro)

2022. szeptember 17., szombat

Nem írható ki népszavazás a Luganszki Népköztársaság elismeréséről

Az "oroszbarát" Magyarországon a mai napon a népszuverenitás nem terjed ki a Luganszki Népköztársaság elismerésére, nem lehet a kérdésről népszavazáson dönteni. Ezt közölte a Nemzeti Választási Bizottság abban a határozatában, amelyben elutasította a Luganszki Népköztársaság elismerése érdekében benyújtott népszavazási kezdeményezést. 

A népszavazási kezdeményezést azért nem hagyta jóvá a Nemzeti Választási Bizottság, mert álláspontjuk szerint az államok elismerésének folyamatát kormányhatározat szabályozza, így az nem az Országgyűlés, hanem a kormány hatáskörébe tartozó témakör. 

Mivel a katalán állam elismerésére benyújtott népszavazási kezdeményezést is hasonló indokkal utasították el, a Luganszkot illető kérdést már úgy tettem fel, hogy, megkerülve a vonatkozó kormányrendeletet, törvényben utasíttattam volna a külügyminisztert az elismerési folyamat elindítására, ami a külügyminiszter hatásköre. 

Erre a Nemzeti Választási Bizottság azt válaszolta, hogy ez a hatalmi ágak szétválasztásának elvét sértené, mivel a törvényhozói és végrehajtói hatalom szét van választva, és nincs az Országgyűlésnek közvetlenül alárendelt végrehajtó hatalmi ág. 

A Nemzeti Választási Bizottság attól is tart, hogy Luganszk elismerése megsértené az ukrán-magyar alapszerződést, amely kimondja, hogy a két ország elismeri egymás államhatárait.











Kapcsolódó:

Népszavazási kezdeményezést nyújtott be egy oroszpárti Facebook csoport a Luganszki Népköztársaság elismeréséről (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Az ukrán-magyar alapszerződés felmondását és az ukrok Magyarországra való belépésének megtagadását szorgalmazom Szijjártónál (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2022. szeptember 14., szerda

Legyintesz a Qanonra, azt hiszed, mese az adrenokróm, szentté avatnád Erzsébetet? Ez az azóta "kovidban" elhunyt CIA ügynök ad némi felvilágosítást



Robert David Steele egykori, igen képzett CIA ügynök beszél nyíltan a mélyállam, a gyerekkereskedelem, gyerekgyilkosságok közötti elborzasztó összefüggésekről:

 

Sajnos Robert David Steele 69 évesen elhunyt kovidban, tájékoztat a fősodratú média, mivel nyilván nem is oltatott, adják hírül kárörvendően. Mi azonban tudjuk, hogy a kórházak protokollja hamar megoldotta, hogy valaki "kovidban" hunyjon el, ezért inkább maradunk az összeesküvések talaján, és azt gondoljuk, hogy kényelmetlenné vált az őszinte és hazafi CIA ügynök, túl sokat tudott, ezért megszabadultak tőle.


Ez meg itt a Cabal bukása, magyar felirattal:

 

Kapcsolódó:

  
Robert David Steele (wikipedia.org) 

2022. szeptember 13., kedd

Háromkúton járt Bajna - népszavazással lehetne eldönteni a vitatott település területi hovatartozását

A Székely Népi Egység elnöke, Bajna Levente ezúttal Háromkutat kereste fel, a Hargita és Neamț megye határán található csángó települést, amelynek magyarajkúlakói gyimesközéploki személyazonosságijuk van, azonban maga a település területileg a Neamț megyei Dămuc településhez tartozik közigazgatásilag, egy, a kommunizmusból örökölt határozat értelmében.

A videót megnézve álláspontom szerint egy lehetséges megoldás lenne a háromkutiak számára, ha első lépésként mindannyian átjelentkeznének Dămucba, ami a lakcímüket és a személyazonosságijukat illeti. 

Amennyiben egy jó nagy többséget alkotnak Dămuc település Háromkút településrészén, mint magyarajkú csángók, akik vissza akarnak kerülni Hargita megyéhez, úgy a népszavazásokról szóló 2000. évi 3 sz. tv. 13. cikk 2 pont értelmében akár a településrészen is kiírhatnának népszavazást, amelyen a településrész eldönti, hogy Dămuchoz vagy Gyimesközéplokhoz akarna tartozni. 

Amennyiben a népszavazás sikeres lenne, úgy Gyimesközéplokon is ki kellene írni egy népszavazást, hogy akarnak-e egyesülni Háromkúttal.

A két sikeres népszavazás alapján a két település teljesen törvényes keretek között tudna egyesülni.

Ehhez azonban jól átgondolt stratégia és a lakosok közötti együttműködés szükséges. 

Ha valamiért nem működik, még mindig vissza lehet iratkozni Gyimesközéplokra, ami a lakcímeket illeti, azaz az eredeti pozíció nem kerül veszélybe. 

Kapcsolódó:

LEGE nr. 3 din 22 februarie 2000 privind organizarea și desfășurarea referendumului (legislatie.just.ro)

Károly király különálló nemzetiségként említi a székelyeket és a magyarokat, és helyesen állapítja meg, hogy Erdőszentgyörgyöt székelyek lakják



A videóüzenet a Nagy Britannia és Románia között fennálló diplomáciai kapcsolatok létesítésének 140. évfordulója alkalmából készült:


Kapcsolódó:

Károly herceg nagyon büszke székely származására (origo.hu)

Az "oroszbarát" magyar rendőrség szerint lehet gyilkosoknak és háborús bűnösöknek nevezni nyilvánosan az oroszokat, mert az pusztán vélemény


Nagyon gyorsan lebonyolította a nyomozást és meg is szüntette azt a Budapesti rendőrfőkapitányság az Alina Pash és mások ellen tett feljelentésem esetében. Alina Pash ukrán énekes a Sziget fesztiválon bonyolított le egy oroszellenes performanszot, amelynek keretében szerintem közösség elleni uszításra alkalmas szlogeneket tettek közszemlére, mint pl. "az oroszok gyilkosok, az oroszok háborús bűnösök".

A rendőrség megállapította, hogy szerintük nem történt bűncselekmény, a tényállásban közölt cselekmény nem alkalmas arra, hogy erőszakra ösztökéljen a lakosság egy bizonyos csoportja ellen, pusztán vélemény kinyilvánítása az ukrán-orosz háborús konfliktus témájában.



Kapcsolódó:

Feljelentettem az Alina Pash nevű ukrán boszorkányt közösség elleni uszításért a Szigeten előadott performansza miatt (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2022. szeptember 10., szombat

Ceausescu vigyoroghat, itt az orbáni újkommunizmus - porcióra adják a lisztet, cukrot, olajat a Teszkóban

 Tegnapi pillanatkép a Teszkóból. 




Respekt. Orosz nénike visszautasítja az ukrán alamizsnát, miután megtaposták a zászlaját - teljes videó a legendás történetről

 


A volt kelet-ukrajnai, mára nyugat-oroszországi néni szinte azonnal a kelet-ukrajnai orosz szabadságharc szimbólumává vált. 

Történt, hogy a néni összetévesztette az arra kószáló ukrán katonákat a felszabadító orosz hadsereg alakulataival, és kibontott szovjet zászlóval közeledett feléjük. Ők beszóltak neki, hogy az nem annyira jó zászló, majd elemózsiával kínálták, amit először elvett. 

A katonák ekkor kivették a kezéből a féltve őrzött zászlaját, ledobták a sárba és megtapodták, azt szajkózva, hogy "Dicsőség Ukrajnának". A hölgy elgondolkozott, visszahelyezte az elemózsiás táskát a katonák elé és vitába szállt velük, kifejtette, hogy az ő szülei a nagy háborúban küzdöttek, és hogy jelenleg szerinte Zelenszkij provokálta Putyint.

Kapcsolódó:

Explainer: How a Ukrainian Pensioner Became a Pro-War Symbol in Russia (themoscowtimes.com)

2022. szeptember 9., péntek

Verekedős balhé Szentegyházán - a fürdővendégeket azért diszkriminálták a székely városban, mert magyarok

 


Egy magyarországi, de hab a tortán, Erdélyből elszármazott anyuka küldött be elég felháborító levelet, változtatás nélkül közlöm:

"Hogyan vált pokollá egy erdélyi magyar nagycsalád strandolása Szentegyházán 

Nagyon nehéz erről írnom, de arra jutottam, hogy el kell mesélnem: a magyar családoknak tudniuk kell erről. Tanulságos, mégis megrázó történet. 

Előzmény: Nyár van, a gyerekek szerettek volna fürdeni. Elmentünk hát a Nosztalgia strandra egy másik helyi családdal együtt. Magyar rendszámú autónk van, de mindketten erdélyiek vagyunk. A szentegyházi Nosztalgia strandot választottuk 

20 óra 17 perc van, a gyerekek visongatnak, jól érzik magukat. Abban a percben egy nő ordibálni kezd, és alpári módon adja tudtunkra, hogy az ő műszakja lejárt, mit keressünk mi itt még,” így a magyarországiak, úgy a magyarországiak, „jönnek ide Magyarországról, maguk miatt itt kell még üljek”, mint kiderült, ő a tulaj volt. Mondtuk: „elnézést, igaza van, szedelőzködünk, bocsánat, nem tudtuk”. Közben ugyanolyan hangvétellel oda fordul a másik család 3 éves gyermekéhez, aki épp vacogva ment a ruháihoz, hogy „Faggyál meg, faggyál meg!”. A másik család anyukája erre érthető módon, megvédi a gyermekét „nem beszélhet így egy gyerekkel, ha fáradt, váltson munkahelyet”. 

Erre a tulaj még idegesebb és szidja a magyarországiakat. Nem értjük, hogy lehet így bánni a kliensekkel és egy 3 éves gyermeknek ilyet mondani. A tulajdonos agresszív megnyilvánulásától nekem görcsbe rándult a gyomrom és éreztem, hogy jobb innen mihamarabb elmenni. Tisztelettudóan elköszönünk mindenkitől, a medencepucolónak és a jegyszedőknek jó éjszakát, jó pihenést kívánunk. 

A tulajdonos azzal fenyegetőzik, hogy ránk zárja a kaput, közben neki is jó éjszakát kívánunk. Ő továbbra is mormog valamiket…Elkönyveljük, hogy rossz napja volt, nagyon rossz… 

A történet folytatódik Két nappal később ismét fürödni megyünk, most már tudjuk, hogy 20 órakor zár a strand. Két másik családdal terveztünk közösen fürödni. Egyik család már bent van, mire megérkezünk, és akkor kapjuk a hidegzuhanyt: „ maguk nem jöhetnek be , ezzel a magyarországi rendszámmal, csúnyán beszéltek a főnökasszonnyal a múltkor! 

Forduljanak meg és menjenek másik strandra”. Amikor kérdezzük, hogy mi alapján és hol van a tulajdonos, szeretnénk vele beszélni, ugyanolyan agresszív tónusban küld el a jegyszedő. Mi jogon zárhatnak ki bennünket? A válasz: „magánterület vagyunk, mi döntjük el.” (későbbiekben ennek utána jártunk és nem így van jogilag).

Rendben elfogadtuk, jó egészséget kívánunk és megfordulunk, miközben a gyerekek hátul kérdik, hogy miért nem mehetünk fürdeni. Én elkezdem böngészni a fogyasztóvédelmet, ilyen stílusban sehol sem beszéltek velünk, mint klienssel, sose tapasztaltuk, hogy a magyar rendszám miatt diszkrimináltak volna, és próbáljuk elérni a bent lévő családot, de nem lehet, hisz fürdenek. 

Megérkezik a másik család is, elmondjuk, mi történt, és, hogy így már nem szeretnénk bemenni, pedig ők biztatnak, hogy beszéljünk a tulajdonossal. Erősítjük, hogy nem szeretnénk, így nincs értelme bemenni, ráadásul, nem mi beszéltünk vele úgy két nappal azelőtt, hanem az az anyuka, aki megvédte a saját gyermekét jogosan. (amúgy, ha mi lettünk volna azok, sem ez a reakció az elvárt) A másik család erősködik, hogy beszéljünk velük és a férjem azért megy bele, mert békésen szeretné tisztázni, hogy nem mi beszéltünk úgy, és remélte, hogy normális hangnemben legalább tisztázni lehetne az ügyet.

Mindannyian békés módon szoktunk bármiféle konfliktust tisztázni, bárhol is vagyunk. Ekkor a férjem bemegy a másik anyukával , én utánuk, a gyerekek a hátunknál. A férjem próbál szépen beszélni, látom, hogy nincs kivel, a tulaj fújja, hogy magyarországiak úgy beszéltek vele (kész vicc, itt senki sem magyarországi, amúgy), amikor én előveszem a mobiltelefonom, felemelem, mintha képet készítenék.

Ekkor a hátamhoz rohan egy kigyúrt agresszív fickó, kicsavarja a telefont a kezemből, felsikoltok, hogy „adja vissza”, ő tovább megy és kezdi nyomkodni, mire én „ezt nem teheti”, a férjem ebben a másodpercben hátrapillant, azt látja, hogy én megijedve kiabálok, mert egy fickó „rám támadt” és ekkor odament a kigyúrt pasihoz és hátulról megfogta a nyakát. Oké nem egy pacifikus reakció. Lévén, hogy sosem volt ilyen helyzetben, akkor hirtelen ösztönösen védeni akart. Valahonnan rögtön megjelenik egy másik fickó is, elkezdi rugdosni a férjemet hátulról, felvesz két követ és neki akarja dobni vagy azzal akarja ütni, vagy ki tudja mit akar. Ezt látván, nagyon megijedtem és felmértem a helyzetet, hogy ez a két férfi úgy elveri a férjem, hogy kórházba kerül, vagy netán megölik ezért közéjük álltam és rájuk ordítottam, hogy „hagyják abba” , „ne a gyerekek előtt”, merthogy ez a gyerekeink és a másik család gyerekei előtt játszódik. 

Közben eltalálta a kigyúrt fickó a férjem arcát, és a másik a nemi szerveit…mintha dzsungelbe csöppentünk volna, ahol a nagy vadállatok egy családra törnek! Közben két anyuka is próbálja csitítani a helyzetet, de folyamatosan jönnek felénk kövekkel! Próbálunk hátrálni, én végig üvöltök, hogy „hagyják abba” és az rebeg a szemem előtt, hogy a gyerekeim ezt mind látják! És még mindig nem hiszem el, hogy ilyen helyzetbe csöppentünk. Valahogy sikerül kihátrálni, miközben kövekkel fenyegetőznek, sikerül megkapjam a jegyszedőtől a telefonom és elhagyni a strand területét. 

Azóta is azt látom magam előtt, hogy egy békés strandolásból barbár ütlegelés lett és, hogy köveket akarnak a családunk fele dobálni. A gyerekeink rettegve ültek be az autóba és nem értették a helyzetet. „ijesztő volt látni, hogy a felnőttek is birkóznak”, „ijesztő volt anya a hangod”, ezeket mondták el nekünk. Az, hogy mi volt a lelkükben csak sejteni tudom… Két hete történt, de én, felnőttként is érzem a hatásait…két hete történt, de a szemem előtt látom az agresszív fickók tekintetét, ahogy támadnak ránk, kövekkel fenyegetőznek. Poszttraumás stresszindrómám lett egy békés strandolásból…

Kérdéseim: Hogy lehet, hogy a tulajdonosnő engedi, hogy az alkalmazottai kövekkel bánjanak a kliensekkel, nem avatkozik bele, amikor egy családapa és anya felé köveket akarnak dobni? Mindezt gyerekek és családanyák előtt? Még akkor is, ha magyarországiak. Hogy történhet ilyen a 21.században? Bár azt értem, hogy az erdélyi turizmus miért nem tud virágozni, amikor ilyen kliensekkel való bánásmód előfordulhat. Hogy tehetik, hogy gyerekek előtt ilyen agresszíven támadnak rá az anyjukra, apjukra? Miért nem engedték békés hangnemben tisztázni a helyzetet? Miért nem szólnak fél 8-8 között hivatalosan, többszörös ismétléssel, ahogy civilizált strandokon szokás, hogy lassan hagyják el a kliensek az épületet 20 órára? Hogy beszélhet így egy 3 éves gyerekkel? („Faggyál meg!) 

Utólag megtudtuk: nincs jogukban bárkit is kizárni, vagyis megválogatni a vendégeiket (ebben az esetben arra hivatkoztak, hogy a velünk levő anyuka milyen hangnemben beszélt a tulajdonossal, nyilván ő is reagált arra, ahogy velünk és a gyerekkel bánt). Én, mint kliens, bárhol elővehetem a mobilom (jelzem nem készítettem sem képet, sem videót). Az eset kapcsán megkerestük a fogyasztóvédelmet is, de bizonyíték hiányában nincs mit tenniük. Miért nem jelentettük a rendőrségen?

A családunk békéje ennél fontosabb. Nem szeretnénk hónapokat ezen az ügyön stresszelődni, ebben bevonni a gyerekeket és a tanúcsaládokat, és valójában az igazságszolgáltatásban sem bízunk. Az, hogy a gyerekeinkben milyen traumát okozott, hogy látták, a szüleikre támadtak, az idővel fog kiderülni, AZT PEDIG SEMMILYEN BÜNTETÉS NEM KÁRPÓTOLJA. 

Miért névtelenül? Mert utána még azzal fenyegettek, hogy „felgyújtják az autónk”, és hát lehet mondani, hogy „csak mondják, ne vegyük komolyan”…ha fele annyira komolyan gondolják, mint ahogy össze akartak verni egy többgyerekes családot, már az is elég. 

Ezek vadállatok voltak (utólag a már bent lévő családot is el akarták küldeni és 10 perc kellett amíg lecsillapították a kigyúrt fickót, aki elé én álltam)És itt egy hétköznapi strandolásról beszélünk…. 

Egy sokgyerekes anyuka, aki féltette a családját"

Szerkesztői komment:

Értem én, hogy székely öntudat, meg mutassuk meg a világnak, hogy milyenek is vagyunk valójában, de ezt biztosan nem merték volna megtenni egy román családdal a szentegyházi bunyóspityuk. 
Mert mára mindannyian előbb az összes bukaresti újság címlapján virítanának, majd a böriben kuksolnának etnikai indíttatású erőszakos bűncselekményért. 
A pénzüket a festői Székelyföldön elkölteni vágyó magyarokon azonban büntetlenül kiélhetik primitív területvédő ösztönüket az ilyen férgek, mert valljuk be, a román rendőrség nem nagyon kapkodja el a segítségnyújtást magyaroknak. 
Annyi maradt, hogy maga a székelység büntesse meg példásan ezeket a mindenkinek csak ártó férgeket, akár a strand teljes bojkottjával. 
 

Kapcsolódó: