2023. május 31., szerda

A Székely Népi Egység elnöke, Bajna nem ért egyet sem a székely önrendelkezéssel, sem a székely függetlenséggel

Bajna Levente, a Székely Népi Egység Egyesület elnöke alpári stílusban kérte ki magának a Facebook csevegőjében, hogy ne említsem őt a székely önrendelkezés vagy a székely függetlenség, az önálló székely állam kontextusában, mert messzemenően nem ért egyet ezekkel a célkitűzésekkel, valamint a piros-fekete székely zászlónak ilyen jelentéstartalommal való felruházásával sem. 

Az alpári megnyilvánulásra azután került sor, hogy elvileg együtt vettünk részt a csíksomlyói búcsún, amelyen az egyesülete által adományozott piros-fekete zászlót használtam, majd erről a saját webnaplómban saját cikket írtam. 

Megnyilvánulása azért is zavarba ejtő, mert Bajna teljesen tisztában volt azzal, hogy nekem mit jelképez a piros-fekete zászló, és azzal is, hogy a saját webnaplómban nyilván közzé fogom tenni a saját álláspontomat ennek a zászlónak az általam vélelmezett jelentéstartalmáról, mivel ezt az álláspontot sosem rejtettem véka alá. 




Kapcsolódó:

Az igazi székely zászlóval zarándokoltunk a csíksomlyói búcsúra - a székely államért és a világháború ellen

 


Talán még a tavalyinál is nagyobb érdeklődés övezte az idei csíksomlyói búcsút, a sajtó alaphangon félmillió résztvevővel számolt, ezzel pedig Európa, de akár a világ legnagyobb keresztény zarándoklatává nőtte ki magát az óriásrendezvény.

A csíksomlyói nyeregben felkapaszkodás után feleségemmel meglátogattuk a Salvator kápolnát, ahol azért imádkoztunk, hogy ne legyen világháború.

 




 

A mise igeliturgiájában Urbán Erik erdélyi ferences tartományfőnök szólt a hívekhez (felejthetőt).

A rendezvény megkoronázásaként a félmillió torokból felharsanó magyar és székely himnusz után, a régi székely himnusz akkordjai előtt felcsattant a "Vesszen Trianon" valamint a "Székelyföld nem Románia" szlogen is. 










A székely zászló körül parázs viták zajlanak, a Székely Nemzeti Tanács által reklámozott kék-arany zászló azonban inkább az autonomista ideológiához kapcsolódik azáltal, hogy a Székely Nemzeti Tanács sosem vállalta fel az önálló székely önazonosságot és az ennek folyományaként érvényesíthető önrendelkezési jogot, azaz akár az önálló székely állam eszméjét, hanem mindig is a román államon belüli ún. autonómia harcot részesítette előnyben. 

Ennek az autonómia harcnak azonban az elmúlt 30 esztendőben gyakorlatilag semmilyen kézzelfogható eredménye nincs, ezért teljes bizonyossággal állítható, hogy egy vakvágány, egy szélmalomharc, fárasztás, energialecsapolás, amibe a székelységet vezette a Székely Nemzeti Tanácsot domináló Izsák Balázs féle kompánia. 

Éppen ezért, egy régi-új szimbólumhoz nyúlunk, amit új jelentéstartalommal ruházunk fel, és így lesz a piros-fekete székely zászló a függetlenségpárti, önrendelkezéspárti, magukat székelynek valló és ezáltal a nemzetközi jog jogalanyát, a székely népet fizikailag és statisztikailag is megteremtő székelyek zászlaja. 

Kapcsolódó:

Csíksomlyói búcsú 2023 - Értékvezérelt életre buzdította a zarándokokat az ünnepi szónok (kdnp.hu)



Akasztottak erdeje - magyarellenes uszítás emlékművön Gyimesbükk határában

Gyimesbükk és Palánka határán, az ún. "Akasztottak erdeje" nevű erdős dombon több román vonatkozású emlékmű található, ugyanis ez volt a helyszíne annak az I. világháborús drámának, amelyben egy román nemzetiségű erdélyi, az osztrák-magyar monarchia hadseregében szolgáló tisztet, egy bizonyos Emil Rebreanut a román fronton dezertálásért és az ellenséghez való átállásért kötél által kivégeztek. 

Az eset bizonyára nem volt egyedi, viszont az utókornak azért van tudomása róla, mert történetesen a kivégzett dezertőr testvére egy elismert román író volt, Liviu Rebreanu, aki bestsellert írt a drámai történetből. 
A regény máig a román irodalom egyik felkapott terméke, kötelező középiskolai és érettségi irodalmi tanagyag Romániában.

Sajnálatos módon azonban a jelenkor nem objektív nézőpontból, hanem magyarellenes felhanggal emlékezik meg a történésekről, az Emil Rebreanu emlékére állított emlékoszlop felirata szerint nem az osztrák-magyar monarchia hadserege végezte ki a (saját népe és az osztrák-magyar monarchia hadserege közül az előbbit választó) dezertőrt az akkor hatályos hadijog alapján, hanem a magyarok, csak úgy simán.
  






A dombon található még egy szovjet emlékmű is, és egy nagyméretű márvány, a román birodalmi ábrándokat dicsőítő emlékmű, amelyen a következő feliratok állanak:
"Románia sosem lehet teljes Erdély nélkül", valamint "Románia sosem lehet hatalmas áldozat nélkül".


    








A gyimesi pünkösdi hétvége alkalmából számos Bákó megyei rendfenntartó egység is a településen tartózkodott, és ezeknek a főhadiszállása pontosan az Akasztottak erdeje nevű domb és emlékműrendszer volt. 





Kapcsolódó:

2023. május 30., kedd

Szép lírai, helyenként nemzeti zenéje van az Ismerős Arcoknak, de attól még kovidfasiszták maradnak

Festői környezetben, Gyimesbükkben a Biotour Vendégház udvarán lépett fel az Ismerős Arcok zenekar és a Gyimesbükke Férfikórus jótékonysági koncerten, a gyimesi pünkösd vasárnapi rendezvények keretében.

Noha az Ismerős Arcok zenei kvalitásait nem vitatjuk, nem feledhetjük el nekik, hogy 2021-ben a pletykák szerint visszamondtak egy fellépést a Mi Hazánk Mozgalom egyik rendezvényén csak azért, mert a mihazánkosok nem voltak hajlandóak az oltatlanokat kizárni a rendezvényről, ahogy akkoriban, a kovidfasizmus alatt ez bevett szokás volt. 

Éppen ezért a gyimesi koncerten pólóval üzentem nekik, hogy mi nem felejtünk.


Képgaléria:








Kapcsolódó:

Lecsapott Isten ostora a kovidfasiszta, védettségi igazolványbuzi Ismerős Arcok koncertjére Beregszászban, szupervihar képében (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Egy szerethető köztársasági elnöknő - Novák Katalin a somlyói búcsún

Novák Katalin a köztársasági elnöki tisztséget hálistennek egészen másképpen értelmezi, mint elődje, a se nem hús, se nem hal Áder János. 

Számos hibájával együtt (a burkolt oroszellenessége és a kevésbé burkolt ukránpártisága elég nevetséges, valamint Ferenc antipápa kedvéért időnként vámpírnak öltözik) el kell ismerni, a jelenlegi köztársasági elnökasszony elég jó stratégiát alkalmazva építgeti saját karakterét, hol Kárpátalján, hol Erdélyben tűnik föl, örvend egy magyar nemzeti színekre festett csúcsjelző kőnek a torockói Székelykőn, együtt tűri nemzettársaival az oláh nacionalisták szitkozódásait Nagykárolyban, vagy alkalmazza a köztársasági elnöki kegyelem jogát anyaországi hazafiakon. 

Legutóbb túracipőt nem kímélve éppen a csíksomlyói nyeregbe mászott ki több, mint fél millió más, főleg keresztény, magyar, székely és csángó zarándokkal együtt a csíksomlyói pünkösdi búcsú alkalmából, a székely himnusszal, mint zenei aláfestéssel készült Facebook videója miatt a románok természetesen ismételten kiakadtak


Kapcsolódó:

Diplomáciai botrány lett Novák Katalin Facebook-posztjából (index.hu)

2023. május 24., szerda

Ha nem indul ellene eljárás, akkor Postáék ellen is szüntessék meg azt! - feljelentettem a kazár Zelenszkijt terrorcselekmény előkészületével


Feljelentettem a Budapest Rendőr-főkapitányságon Volodimir Zelenszkij kazár nemzetiségű ukrán bábelnököt terrorcselekmény előkészületének, valamint terrorcselekménnyel fenyegetés bűncselekményének alapos gyanújával, ugyanis, mint ismeretes, amerikai titkosszogálati szivárogtatások alapján nevezett bűnelkövető fel akarta robbantani a Barátság kőolajvezetéket, hogy ezzel zsarolhassa a magyar kormányt. 

Az elkövető ugyanakkor másokat is erre a cselekedetre buzdított, illetve próbált rábeszélni amerikai titkosszolgálati lehallgatási adatok alapján. 

A feljelentés azért is különösen fontos, mert a magyar sajtóban nagy visszhangot kapott egy tényállásilag hasonló  ügy is, a Posta Imre és körének büntetőügye, amelyben Posta Imre és több társa alkotmányos rend erőszakos megdöntésének előkészületével valamint emberölés előkészületével vannak megvádolva, mert erről nagy nyilvánosság előtt beszélnek egy youtube videóban, amit éppen ők osztottak meg, tettek nyilvánossá. 

Amennyiben tehát a magyar rendőrség nem indít eljárást Volodimir Zelenszkij ellen, aki több személy előtt beszélt arról, hogy szerinte fel kéne robbantani a Barátság kőolajvezetéket, vagy legalább nem kérvényezi az ukrán hatóságokat, hogy indítsanak ők eljárást ez ügyben, akkor Postáék ügyét is meg kell szüntetni, mert tényállásilag ők is csak beszéltek bűncselekmény elkövetéséről, semmilyen más konkrét előkészületet nem végeztek a bűncselekmények kivitelezése irányában.



Kapcsolódó: 

Zelenszkij a Barátság kőolajvezeték felrobbantásával akarta padlóra küldeni Orbán Viktor iparát (index.hu)

Megkezdődött a per, amelynek a vádlottjai meg akarták ölni Orbán Viktort (index.hu)

2023. május 22., hétfő

Véletlen, meg nemattólvan meg öreg is volt, beteg is - újabb baloldali oltáscelebet veszítettünk el, a Padödő felét

Lang Györgyi a baloldali oltáspárti celeblista teljes kivéreztetésének legújabb állomása, nem sokkal Vágó István halála és Gálvölgyi mélyaltatásba kerülése után most a fősodratú média a Padödő egykori sztárjának halálhírét közli. 


Természetesen a 66 évesen elhunyt Lang Györgyi is hitt a kovid-mesében, és pláne annak maszkos meg injekciós részében, maszkot hordott és oltakozott szorgalmasan, ahogy Müller Cecília diktálta, és ezt reklámozta is, hátha a rajongói is kedvet kapnak hozzá, ahogy erről az Országos Roma Önkormányzat hivatalos oldala is beszámol egy kovidpropagandista cikkben és undorító videóban, melynek hányinger címe: "Oltass, hogy élhess!".

 

Ez a videó egyébként annyira durva, hogy tételesen felsorolom belőle az összes baloldali oltáspropagandistát, név szerint, hadd legyen meg:

Tehát itt a lista a videóból: Bódi Csabi, Bódi Guszti, Sárközi Lajos, Lang Györgyi, Oláh Gergő, egy bizonyos G.w. M, Bangó Margit, Oláh József, Falusi Mariann. Minden követőjüket kérem, jól gondolják meg, így két év távlatából, hogy ezek az illetők milyen útra is vitték önöket. 

És az internetes cikk az Országos Roma Önkormányzat oldaláról:





Egy érdekesség, az internetes kereső a H1N1 kamujárvány idejéből még olyan cikkeket dob fel, amelyek azt bizonyítják, hogy akkor Lang Györgyi még oltásellenes volt, nem volt hajlandó beoltatni magát az akkori méreggel, és nyilván életben is maradt, pedig hát már akkor is beteg volt. 



Kapcsolódó:

Oltass, hogy élhess! (oronk.hu)

Nem győzte meg Lang Györgyit a vakcinás ÁNTSZ-levél (origo.hu)

2023. május 18., csütörtök

Újabb fordulat - hiába óbégatott Letoha, úgy tűnik, bizonyítható a grafénoxid jelenléte a halálinjekciókban


3 billió (!) dolláros kártérítési pert indít egy amerikai ügyvéd, Robert Barnes a Pfizer ellen, mert bizonyítottnak látja a grafén-oxid jelenlétét ezekben az injekciókban. 

Mint ismeretes, egy per után a Pfizert az amerikai állam a halálinjekciói dokumentációjának teljes nyilvánosságra hozatalára kötelezte, és a mintegy 80000 oldalnyi dokumentum eddig nyilvánosságra hozott töredékéből, annak hetedik oldalán máris fellelhető egy utalás a grafén-oxid alkalmazására.

A Reuters oknyomozóinak kérdésére a Pfizer szűkszavúan nyilatkozott az immár dokumentált grafén-oxid jelenlétről az injekcióik előállítási tehnológiájával összefüggésben, állításuk szerint mindössze grafén-oxid hálót alkalmaznak az injekciók biológiai mintáinak rendezéséhez, de ez nem kerül bele, mint összetevő, magába az injekcióba. A Pfizer egyébként cinikusan azt is válaszolta a Reutersnek, hogy amennyiben az injekciók összetevői érdeklik őket, nézzék meg a termék hivatalos fogyasztói tájékoztatóját. 

Karen Kingston amerikai biotehnológiai elemző és blogger azonban utánajárt, és nyomozása alapján kiderült, hogy már vizsgálták ezt a problémát és léteznek olyan tanulmányok, amelyek kimutatták, hogy az ilyen biológiai minta-rendezésnél elkerülhetetlen a grafén-oxid és a minta vegyülése, kötődése, ez pedig azt bizonyítja, hogy igenis ezen az úton belekerülhet a grafén-oxid az injekciókba. 

A grafén-oxid mérgezés egyébként a klasszikus ún. "kovid" tüneteket produkálja, úgymint fémes íz, szaglás és ízlelés elvesztése, fáradtság, láz, hidegrázás. A súlyos grafén-oxid mérgezés pedig vérrögképződéshez, véralvadáshoz vezet, és sok egyéb súlyos, életveszélyes, sok esetben halálos kimenetele van.

Minderről a Stew Peters Showban, Szőke Mária Magdolna feliratozásával:

   


Kapcsolódó:

A Pfizer titkosítani kívánt, de kiperelt dokumentumai valóban említenek grafénoxidot (ruszinkarpatalja.blogspot.com) 

A Vészharang Mozgalom kikérte a tiszakerecsenyi és lónyai JEG-ek működési óraszámát

A Vészharang Mozgalom egyik Zala vármegyei aktivistája, Csíkfalvi Viktória kérte ki a jégkármentesítő rendszer Tiszakerecsenyben és Lónyán működtetett talajgenerátorainak számát, valamint azok egyenkénti működési óraszámát az idénre. 

Mint ismeretes, tavaly rettenetes szárazság sújtotta ezt a térséget is, gyakorlatilag április közepétől szeptember közepéig, a jégkármentesítő rendszer működésének teljes időtartama alatt egyetlen csepp eső sem esett ezekben a falvakban. 

Ennek következtében, valamint internetes kutakodás következtében felmerült a gyanú, hogy az időjárásba való beavatkozás, még ha az csak az ún. jégkár mérséklésére történő beavatkozás is, beláthatatlan következményekkel járhat, akár a csapadék teljes megszűnéséhez is vezethet.

 



Kapcsolódó:

Közérdekű adatigénylésben fordultam az Agrárminisztériumhoz, hogy szerintük a JEGER okozta-e az idei aszályt, mert egy 2018-as hírtévés hír szerint bizony képes rá (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Titkolóznak, mint Müller Cecília - nem közérdekű adat a JEG esetleges aszálykiváltó hatása az Agrárminisztérium szerint (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2023. május 17., szerda

Mellékhatások - világméretű oltásáldozatos figyelemfelhívó tüntetés Budapesten is



A Vészharang Mozgalom aktivistái, Szatmári Noll Enikő és Mitku Vencel Renáta, valamint más civilek szervezték azt a május 13-i megmozdulást, amely egy világméretű oltásáldozatos figyelemfelhívó akció része volt. 

A demonstrációra Budapesten, a Nyugati pályaudvarral szemben található forgalmas közterületen került sor szombaton, május 3-án, 14.00 órai kezdettel. Az aktivisták a nemzetközi tüntetés propagandaanyagát osztogatták a járókelőknek, szórólapok formájában, megjelentek olyan veterán ellenállók is, mint a két Anonymus, Cse Zoltán és Aranyos Noémi, Tarczy István V. Kun Sándor és mások. A rendezvény főszervezője Hanak Róbert volt.  

 


Képgaléria:












Kapcsolódó:

Tüntetés az oltásáldozatokért - az első, de reméljük, nem az utolsó (ruszinkarpatalja.blogspot.com)