2014. december 1., hétfő

Hatvannégy Vármegyés bravúr a román nemzeti ünnep alkalmából

A Székely Hadosztályról, annak a román betolakodók ellen kifejtett hősies ellenállásáról emlékezett meg a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Kézdivásárhelyen 2014 december 1-én, 13.00 órától. A megemlékezésen a Hadosztályt méltató beszédek mellett Tóth Bálint, a HVIM szóvivője konkrét politikai célkitűzést fogalmazott meg az agyontiprott,  elhasznált székely autonómia fogalom helyett, éspedig Erdély önálló államiságának lehetőségét.



Elhangzott Kárpáti Piroska Üzenet Erdélyből című költeménye is, ezért a versért halt hősi halált a költőnő.
 

 A rendezvény résztvevői felhivták a figyelmet arra is, hogy a Sepsiszentgyörgyre, állami erőszak-szervezetek által támogatott Új Jobboldal Egyesület által beharangozott, provokatív román nacionalista felvonulás szellemi jelképe, a történelemből ismert személy, Avram Iancu, hivatalos nevén Jankó Ábrahám valójában magyarellenes etnikai tisztogatást és népirtást szervezett az 1848-49-es magyar szabadságharc során, kipusztítva Nagyenyed, Zalatna, Abrudbánya városok, valamint számos Dél és Közép erdélyi falu teljes magyar ajkú lakosságát, örökre megváltoztatva ezzel a térség etnikai térképét.

A rendezvény befejezéseként a résztvevők elénekelték a magyar és a székely himnusz, majd levetítésre került egy Szentkereszthegyi Kratochvil Károly életéről és munkásságáról, valamint az általa vezetett Székely Hadosztály harcairól szóló dokumentumfilm a Kézdivásárhelyi Gyűjtemények házában.

A szélsőséges Új Jobboldal Egyesület által Sepsiszentgyörgyön szervezett provokativ felvonulásról a videót megtekintheti itt:


 Kapcsolódó: A Székely Hadosztályra emlékezett a HVIm (szekelyhon.ro)

2 megjegyzés:

  1. A Hatvannégy Vármegye megmutatta, hogy a román nemzeti ünnep napján is van helye a magyar és székely himnusz éneklésének, valamint az oláh elnyomás ellen fegyverrel harcoló saját hőseink emléke ápolásának Székelyföldön és az egész világon.

    VálaszTörlés