2017. december 3., vasárnap

Boldog december elsejét - a Demokrácia terén tüntetett a Székelyek Világszövetsége

A párizsi rémdiktátum Hágában való megtámadásáért tüntetett a Székelyek Világszövetsége a fővárosi Demokrácia téren december elsején délelőtt 11.00-tól. A románok december elsejei ünnepével kapcsolatos véleményüket a szervezők Dan Tanasa román etnikumú magyar és székelyellenes blogger és hivatásos feljelentő által fejezték ki, találóan.





A rendezvény keretében aláírásokat gyűjtöttek az aktivisták a Magyarok Világszövetsége számára is, a trianoni diktátum nemzetközi jogi fórumokon való megtámadásáért indított petíció részére.





A rendezvényen fel lett állítva egy nagyméretű Trianon-kereszt is.



A szervezők felhívták a figyelmet, hogy a trianoni, és így a párizsi diktátum figyelmen kívül hagyta a magyar, székely és ruszin nép önrendelkezési jogát, ezt a tényt pedig a magyar jogrend részét képező ú.n. Millerand levél tételesen is rögzíti, ezáltal bizonyítható jogi alapot adva a magyar államnak a Hágai Nemzetközi Bíróságon való pereskedéshez ezen diktátumok ügyében.



Megemlítésre került az is, hogy a nemzetközi jogrend szerint erőszak nyomása alatt született nemzetközi szerződés jogszerűtlen, ez a tényállás egyértelműen fennáll úgy a párizsi, mint a tianoni diktátumok esetében, ez is jogalapot képezhet egy esetleges nemzetközi jogi akcióhoz, ami ezen diktátumok megtámadását illeti.



Ugyanakkor az is megemlítésre kerül, hogy a magyar nemzet önrendelkezési jogát súlyosan korlátozza a népszavazás intézményének az Alaptörvény és a Nemzeti Választási Bizottság illetve a Kúria döntései általi leszűkítése, amely ezáltal jogszerűtlen..


A jövő évi parlamenti választásokra készülve házi feladatot is adtak a megmérettetésre vállalkozó pártoknak, kifejezték véleményüket, hogy a választások győztese az a párt lesz, amelyik felvállalja, hogy jövőben a Hágai Nemzetközi Bíróságra viszi a jelenleg hatályos párizsi békediktátumot (ezzel Dan Tanasa is "egyetértett").




Képgaléria:









Kapcsolódó:
Tüntetés a Kossuth téren, 2017 december 1 - Követeljük, hogy a magyar kormány támadja meg Hágában a párizsi diktátumot! (Ruszin Kárpátalja)
A Millerand-levél - a trianoni és így a párizsi békediktátum achilleus sarka (Ruszin Kárpátalja)

A párizsi békediktátum semmissé nyilvánítása akár a hadiállapot visszaállításához is vezethet - elutasította a népszavazási kezdeményezésemet a Nemzeti Választási Bizottság (Ruszin Kárpátalja)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése