2018. március 10., szombat

Erdélyből kitiltott hazafiak a Székely Szabadság Napja alkalmából - Marik Mátyás

Marik Mátyás magyar állampolgárt a Székely Szabadság Napja alkalmából Székelyvásárhelyen tartott autonomista tüntetésre menet, a borsi magyar-román gúnyhatárátkelőn tartóztatták fel a román hatóságok és hozták a tudomására, hogy nem léphet a Románia által megszállt Erdély területére. Noha a 2005 évi 102 sürgősségi kormányrendelet az uniós állampolgárok szabad mozgásáról az Európai Unió területén belül, 33.cikk egyértelműsíti, hogy egy uniós állampolgár kitiltása Románia, mint uniós ország területéről csak bírósági végzéssel valósítható meg, ilyent a határrendészek, természetesen, nem mutattak. Marad a két másik, az országba való belépés engedélyezésének megtagadását eredményező indok közötti találgatás, az illető személy vagy nem mutatott érvényes személyazonosságit, ami szintén nem esedékes, ugyanis a jegyzőkönyv szerint a személy érvényes útiokmányt mutatott fel, vagy pedig olyan, megalapozott adatok állnak a határrendészek birtokában, amelyek szerint a személy a közrendre, közbiztonságra vagy nemzetbiztonságra veszélyt jelent.  



Marik Mátyás megkeresésünkre elmondta, hogy nem ez az első eset, hogy jogellenesen kiutasítják Románia területéről, és mivel egyértelmű, hogy semmi megalapozott indokot nem tudnak felhozni a román hatóságok, amiért őt ne engednék be Románia területére, természetesen közigazgatási bíróságon támadja meg a kiutasítást, és Strasszburgig viszi az ügyet. Amennyiben az Európai Emberi Jogi Bíróság kártérítést ítél meg számára, azt az autonomista mozgalom támogatására adományozza. Marik Mátyás jogi képviseletét Menyhárt Gabriella erdélyi nemzeti jogvédő látja el.

Kapcsolódó:
Nagyobb részvételre számítanak az idei székely szabadság napján (www.hirado.hu)

2 megjegyzés:

  1. Mitől félnek ezek az oláh barmok?

    VálaszTörlés
  2. féltik hogy Erdélyt elveszitik. haha
    hazugségra hivatkoznak. utánna csak bogozd ki a biróságnál magadat. ott kell mondani hogy ember vagy emberi jogokkal.
    az emberi jogok egyetemes nyilatkozata
    http://www.ohchr.org/EN/UDHR/Documents/UDHR_Translations/hng.pdf

    VálaszTörlés