2019. július 9., kedd

Bréking! A Fővárosi Nyomozó Ügyészség szerint emberiesség elleni bűncselekmény volt a Kossuth téri vérengzés, de az (egyik) elkövető elhalálozott, így nem büntethető

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a Kossuth téri vérengzés, mint emberiesség elleni bűncselekmény és népirtás tárgyában tett feljelentésem nyomán elindított  büntető eljárás eredményéről tájékoztatott az 1682/2019 sz. határozatában. Mivel a feljelentés név szerint említ egy gyanúsítottat, a nyomozás elsősorban ennek a gyanúsítottnak a szerepét vizsgálta, ugyanakkor további gyanúsítottak esetében más iratcsomóban tovább folyik az eljárás.

A határozat egyértelműen leszögezi, hogy a feljelentő által hivatkozott, a háborús és az emberiség elleni bűntettek elévülésének kizárásáról az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése által New Yorkban az 1968 évi november hó 26.napján elfogadott nemzetközi egyezmény kihirdetéséről szóló 1971. évi 1. törvényerejű rendelet I cikk a, b. pontja, mint a feljelentés törvényi alapja helyes volt.

A határozat továbbá megállapítja, hogy nevezett Szalay Zoltán ÁVH-s ezredes, politikai tiszt tettesként vagy részesként felelős a nyomozás tárgyát képező bűncselekmény megvalósításában, mivel azonban elhalálozott, nem büntethető.

A határozat .jpeg formátumban elérhető itt:





Kapcsolódó:
A népirtás, függetlenül elkövetési időpontjától, nem évül el - feljelentést tett a Székelyek Világszövetsége a Kossuth téri vérengzés tárgyában (Ruszin Kárpátalja)

2019. július 7., vasárnap

"Székelyföld nem Románia!" márkanév - Strasszburg szerint sem szabad ilyent mondani, ja és az ottani bíró is román. Ba...meg.

Évtizednyi jogi küzdelem után sajnos kedvezőtlen ítéletet hozott az Európai Emberi Jogi Bíróság a "Székelyföld nem Románia!" márkanév romániai hivatalos bejegyzését illetően. A bíróság elnöke bosnyák, a testület másik két tagja egy román és egy magyar nemzetiségű volt. Indoklásában a bíróság teljesen eltekintett tőle és nem értelmezte vagy elemezte a keresetet benyújtó fél két alapelképzelését, miszerint egyrészt Románia végleges ítéletben mondta ki, hogy Székelyföld nem létezik, és akkor a "Székelyföld nem Románia!" szlogen a fantázia világára vonatkozik, ezt korlátozni pedig nem elfogadható, másrészt a románok akár parlamenti képviselői szinten is büntetlenül használják a "Besszarábia Románia!" szlogent. A bíróság indoklásában kizárólag a román fél indokait vetette csak fel, azokat elemezte és ítélte helyesnek.

A végzés képenként itt tekinthető meg:












2019. július 2., kedd

Vizsgálat indult az Úz völgyi oláh keresztek ügyében. Ööö, Moinesti-en, nem Teredában.

Átiratban tájékoztat a Csíkszeredai Ügyészség, hogy az Úz völgyi betonkeresztek ügyében birtokháborításért és sírgyalázásért tett feljelentésem kivizsgálását illetékesség miatt átadták a Moinesti Ügyészségnek.

Kapcsolódó:
Józan ész - feljelentés a dormánfalvi polgármester ellen (ruszinkarpatalja.blogspot.com)