2019. október 11., péntek

Baliga Csabának elmentek otthonról

Az imposztor közösségi oldal-karatés Baliga Csaba azt terjeszti közösségi oldalon írt posztokban és kommentekben, hogy ő a székely nemzetiség Magyarországon való bejegyzéséért indított akció kezdeményezője, miközben engem, a jog szerinti, az akció hivatalos dokumentumain is rögzített kezdeményezőt román titkosszolgálatisnak fest le és becsmérel. A minap egy kommentcsatában az is kiderült, mivel támasztja alá mindezt.

Egy 2017 elején általa a székely etnikumról írott Facebook poszt alapján hiszi azt, hogy ő az akció kezdeményezője. De tényleg.




Arról pedig, hogy mi köze is van a hunoknak az egész székely nemzetiséges akcióhoz (mi, akik valóban benne voltunk, tudjuk, hogy a hunok hasonló kezdeményezése adta az alapötletet, még az aláírásgyűjtési kérdést is szóról szóra a hunoktól vettük át, a "hun" szót helyettesítettük a "székely" szóval), nos erről neki szintén megvan a saját különleges véleménye. Konkrétan kineveti és "táltosoknak" nevezi őket.


És íme a poszt, ami alapján Baliga azt terjeszti, hogy ő a székely nemzetiség magyarországi bejegyzéséért folytatott akció igazi kezdeményezője:

Hogy is állunk székely ügyben? (Facebook, Baliga Csaba)

Szerzői komment:
1. Ha mindenki, aki egyszer értekezett a székelyek jogi helyzetéről Facebookon, magának követelehetné a székely nemzetiség magyarországi bejegyzésének kezdeményezői titulusát, elég sokan lennének, köztük például Borsos Géza vagy Benkő Emőke, akik mindketten elhatárolódtak amúgy ettől a kezdeményezéstől és azt provokációnak tartották vagy tartják mind a mai napig.

2. Ha Baliga valóban azt gondolja, hogy valami attól valósul meg, hogy ő kiír valamit a Facebookra, akkor szegény olyan, mint a mesebeli kakas, aki azt hitte, attól van reggel, hogy ő kukorékol.

Kapcsolódó:

Nemzetiség lehet a székely - megteremtve ezzel az önrendelkezéshez szükséges jogi alapot (ruszinkarpatalja.blogspot.com)
SE A SZÉKELY, SE AZ OROSZ NEM LESZ KISEBBSÉG MAGYARORSZÁGON (azonnali.hu) Mi is történt a hunokkal? Nem 1500 éve, hanem 2005-ben, a magyar parlamentben (ruszinkarpatalja.blogspot.com)
Baliga Csaba (Facebook)

1 megjegyzés:

  1. Ahogy a Szekely Nemzetgyüles fb oldalon irtam, en idejekoran eszrevettem, hogy Andras Mihaly tudatosan felreviszi a dolgokat. A szekelyek nemzetisegkent valo bejegyzeset Magyarorszagon nem tartottam jonak, mivel a Szekelyseg a magyar nemzet resze, tehat ellentmondas lenne nemzeti kisebbsegkent bejegyeztetni öket. De a vitaba erdemben sose folytam bele, mert a vita resztvevöivel eppen kegyvesztesben voltam.
    Baliga azon allitasa, hogy vki erre az akciora raragasztotta a szekely öshonossag ügyet megint arra vall, hogy nem ismeri fel a 2 akcio közötti szinvonalbeli különbseget. A Szekely Öshonossäg elismertetese az ENSz ältal az egy a legmagasabb kategoriaju nemzetpolitikai ügy, amit Andras Mihaly tudatosan elfektetett es ezt közvetett bizonyitekokkal be is bizonyitottam. Megis megmaradtak sokan tovabbra is Andras Mihaly altal hülyitett alvezereknek.
    Szomoru ez a politikai rövidlatas, s föleg az a hozzaallas, hogy addig varunk, mig sajat börünkön megtapasztaljuk az Andras Mihaly hitvanysagat.

    VálaszTörlés