2014. november 6., csütörtök

Az egyoldalú függetlenségi nyilatkozat nem mond ellent egyetlen nemzetközi jogi normának sem - egy bukaresti egyetemi oktató szerint

Beatrice Onicea Jarka, a bukaresti Nicolae Titulescu Egyetem jogi karának egyetemi előadója tart előadást a népek önrendelkezési jogáról. Az előadás érdekessége, hogy a tanárnő szerint, Koszovó esetével példázva, az egyoldalú függetlenségi nyilatkozat igazából nem mond ellent egyetlen nemzetközi jogi normának sem. Az egyik hallgató kérdésére, miszerint akkor a Romániában élő székelyek is tulajdonképpen kikiálthatnák a függetlenséget, igen parázs hangulatú vita kerekedik az előadáson. A tanárnő az önrendelkezési jog meghatározására hivatkozva leszögezi, hogy az önrendelkezés alapkövetelménye a nép létezése. A vita egyik kulcskérdése tehát a székelyek önazonossága. A tanárnő szerint ők magyarok, tehát kisebbségiek, és így a nemzetközi jog szerint semmiféle önrendelkezési joggal nem rendelkeznek. A hallgató erősíti, hogy a székelyek igenis önálló nép. Végül azt adja ki feladatul a tanárnő, hogy egyrészt bizonyítsa be a hallgató, hogy a székelyek önálló nép és nem a magyar nép része, valamint határozza meg a nép és a kisebbség közötti különbségeket. Másik érdekesség, mikor a tanárnő szerint, mivel Románia demokratikus jogállam, elképzelhetetlen, hogy valakit azért megbüntessenek, mert felírja egy molinóra, hogy "Székelyföld nem Románia", ezért kéri, hogy az erre vonatkozó jegyzőkönyvet, amennyiben van ilyen, a hallgató mutassa be neki. Kapcsolódó: Államalapítási kiskáté - A bukaresti Nicolae Titulescu egyetem nemzetközi jogi előadása (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

1 megjegyzés:

  1. Komolyan mondom, pár éve nyugodtan oktathatnék nemzetközi jogot a bukaresti jogi egyetemen, szóról szóra ugyanezeket szajkózom, mindenki közutálatára.

    VálaszTörlés