2016. június 5., vasárnap

Eljött a te országod - Székely Köztársaság. Trianon megemlékezés, Nyíregyháza, 2016

2016 június 4-én délután 16.00 órátót tartotta megemlékezését a trianoni nemzettragédiáról a nyíregyházi Jobbik. A rendezvény kezdetén, mintegy bemelegítésként elhangzott egy ifjú hazafi tolmácsolásában Pósa Lajos "Magyar vagyok" című költeménye.




A rendezvény házigazdája, Dr. Gyüre Csaba finom szónoki fogásokkal vezette a megemlékezési műsort, az első felszólaló Adorján Béla, a Jobbik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke volt.



 A rendezvényen felszólalt László Atilla, a Magyar Önvédelmi Mozgalom elnöke is, joggal hívva fel a figyelmet, hogy a III. világháború, egy olyan megmérettetés küszöbén állunk, amely minden eddiginél fájóbb és kíméletlenebb lesz. Kiemelte azt a statisztikai adatot is, miszerint a világon valahol minden negyedik percben erőszakos halált hal egy-egy keresztény.



Murányi Levente, a Jobbik Magyarországér Mozgalom alelnöke, a MUK ("Márciusban újra kezdjük") 1957-es szabadságharcos mozgalom és per egyedüli, a megtorlás által életben hagyott vádlottja mindennapi trianonjainkról beszélt (például a Nyíregyházán valamilyen okból pont a nemzeti tragédiánk gyásznapján megszervezett Michelin Bringafesztivál is egy ilyen kis trianon), egy Mátyás király óta folyamatosan leépülő nemzettudatról és nemzeti érdekérvényesítő képességről, valamint a kormányváltás nemzetbiztonsági szükségességéről, álláspontja szerint a magyar szabadságharcos eszmeiség gyakorlatilag egyedüli jogutódja a Jobbik.



Vona Gábor pártelnök beszédében kiemelte, hogy nem elég azt kiabálni rendezvényeken, hogy "Vesszen Trianon", érdemben cselekedni is kell ennek megvalósulásáért. Az autonómia európai példáit felemlítve sajnos megfeledkezett arról, hogy Európában egyértelmű függetlenségi törekvési példák is vannak, amelyek szintén jogszerűek, helyesen állapította meg ugyanakkor, hogy a jelen kor kihívásaival szemben valóban célszerű volna Közép-Kelet Európa népeinek együttes erővel fellépnie.



A rendezvényt a beregszászi járási sárosoroszi fiatalokból álló kórus zenés produkciói színesítették, a kárpátaljai Credo együttes számát, a "Mert a haza" című Horváth Sándor vers-feldolgozást a közönséggel együtt énekelték, lévén a dal a nyíregyházi "Kossuth téri tüntetők", a 2006-2007-es évi közéleti események radikális csoportjának himnusza is egyben.



A rendezvényen a Székely Köztársaság is képviseltette magát, hangos "Székelyföld nem Románia" felkiáltásokkal fejezve ki Székelyfölddel kapcsolatos elvi álláspontját.




Kapcsolódó: Vona: Trianonnal az Isten azt akarta üzenni, össze kell fognotok (24.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése