2017. december 3., vasárnap

Katalán - székely párhuzamok, önálló székely nemzetiség - parázs hangú, de építő vitafórum a Székely Bujdosóban

"Élni vagy éldegélni" elnevezéssel tartott vitafórumot a Székelyek Világszövetsége a Székely Bujdosó vendéglőben Budapesten, december elsején 18.00 órai kezdettel. A fórumon a katalán - székely párhuzamokat, valamint a székelységnek önálló nemzetiségként való bejegyzését vitatták a fórumozók.

A rendezvény megálmodója és a vitafórum egyik résztvevője Dr. Gaudi Nagy Tamás volt, képviseltette magát a Magyarok Világszövetsége is Hompoth Zoltán elnökségi tag által, jelen volt Baliga Csaba az őrvidéki székelyek részéről, Deli Károly, a Magyar Igazság és Élet Pártja elnökhelyettese, Bácsfainé dr. Hévízi Józsa, az Erdélyi Szövetség elnöke, valamint Horkovics Kovács János, a Hun Televízió tulajdonosa, a magyar nemesi rend tagja.

A rendezvény kulturális jellegét Publik Antal előadóművész szavalatai biztosították, kiemelt meghívott előadóként Pánczél Károly, a a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke szerepelt. Az est másik különleges meghívottja, Petro Getsko, a Kárpátaljai Ruszin Köztársaság emmigrációban, Moszkvában tartózkodó miniszterelnöke, skype-on keresztül csatlakozott a fórumhoz.

A Székelyek Világszövetségét Benke Csaba és Csibi Barna alapító tagok képviselték, valamint Gaál István, aki a fórum moderátori teendőit látta el.

A rendezvény keretében egy katalán - székely testvériség emlékplakett felavatására is sor került, Benke Csaba részletesen kifejtette egy vetítőgépes előadásban a Székelyek Világszövetsége álláspontját a székely nemzetiség bejegyzésének, valamint a székely önrendelkezés eszméjének tárgyában. Előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy módszeresen rombolták le a politikai körök a székelység, mint önálló nép önazonosságát. Kiemelten Izsák Balázs Székely Nemzeti Tanács elnök felelősségét említette. A Székelyek Világszövetsége eddigi akciói közül a felsorolásában kihagyta az idei június 27-i Székely Függetlenségi Menetet. Kritizálta a magyar média viszonyulását a székelység önálló nemzetiségként való bejegyzéséhez.

A szűkre szabott időkeret miatt, tényleges vitára, számos megvitatandó kérdésre nem került sor, azonban így is nagyon sok minden tisztázódhatott a nagyközönség számára, ami a katalán nép önrendelkezési küzdelmeinek, valamint a székely nép önrendelkezési küzdelmeinek párhuzamait illeti, és ebben a küzdelemben a székelység, mint önálló magyarországi nemzetiség bejegyzése is, mint kezdeményezés, megvitatásra került.



Szóba került az önálló székely nemzetiség és a rovásírás hivatalos használatának kapcsolata is, rávilágítottam, hogy például az önálló székely nemzetiség léte hatalmas lehetőség a rovásírás hivatalos megjelenítésére Székelyföldön, ugyanis azokban a helységekben, ahol a hivatalosan magukat székelynek vallók száma eléri vagy meghaladja a 20%-ot, a helyi közigazgatási törvény értelmébe azonnal lehetőség nyílik a helység nevének rovásírással való feltüntetésére is a hivatalos helységnévtáblákon, valamint a közintézmények névtábláin.

 

Publik Antal előadóművész Kárpáti Piroska Üzenet Erdélyből című költeményét szavalta el, külön kiemelve, hogy ezért a verséért a fiatal tanítónőt Aradon kivégezték a megszálló oláhok.



Pánczél Károly a székelység önálló nemzetiségként való bejegyzése kapcsán a kételyeit fejezte ki. Történelmi kitekintése alatt megemlíti, hogy Linder Béla  korabeli hadügyminiszter tulajdonképpen szerb titkosügynök volt. Kifejezte saját politikai családjának véleményét, miszerint az elszakított területek magyarságának az a legfontosabb, ha megmarad, otthon boldogul illetve gyarapszik, ennek eszköze pedig az autonómia. Az autonómia-tervezetek évtizedes meddő vitájáról is beszélt. Az erdélyi magyarok kisebbségi jogait is veszélyeztetettnek tekinti a székely önállósági törekvések által, valamint reklámozta a Minority Safepack féle, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által kezdeményezett kisebbségi jogi indítványt.



Bácsfainé dr. Hévízi Józsa arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben a székelység valóban komolyan gondolja, hogy önálló népként kíván a 2021-es romániai népszavazás során megnyilvánulni, akkor számos ezzel kapcsolatos problémát meg kell tárgyalni, valamint, hogy a különböző önrendelkezési törekvések nem egymás ellenfelei, hanem kiegészítői kellene legyenek.

Baliga Csaba kifejtette, hogy az Európai Unió nem kedvez az autonómiaformák kialakulásának. A székelység önálló nemzetiségként való bejegyzésével kapcsolatosan kiemelte, hogy fontos, hogy létezzen egy hivatalos Magyar Tudományos Akadémiai álláspont a székelyekkel kapcsolatosan, valamint, hogy Budapestre nem kormányozni kívánnak jönni a székelyek, hanem a főváros támogatására számítanak önrendelkezési harcukban.

Jómagam elmondtam, hogy támogatom a katalán elnök és a katalán elnökség jogi keretek között folyó harcát, és akár ebbe a jogi küzdelembe való hivatalos belépést is fontolgatok, akár szervezeti keretek között, akár, mint magánszemély. Kifejtettem, hogy szerintem, a jelenleg hatályos jogszabályok, az önazonossághoz való jogom alapján, ugyanolyan jogszerűtlen az, hogy a Magyar Tudományos Akadémia állapítsa meg, hogy én székely nemzetiségű vagyok-e, avagy nem, mint az, ha a ma divatos gender-létet is orvosokkal vizsgáltatnák ki.




Dr. Gaudi Nagy Tamás kiemelte, hogy Brüsszel nem ad, csak elvesz, ami az önrendelkezést illeti, valamint a trianoni rablóállamok sem fognak önszántukból soha semmit adni. Egy román nemzetiségű EP képviselő Európa Parlamenti felszólalását játszotta be videón, amelyen az a román állam hivatalos hazugságait szajkózza, miszerint a nemzeti kisebbségek példaértékűen vannak kezelve Romániában. Kíméletlenül leszögezte, hogy semmiféle kisebbségi jogi harcra gyakorlatilag nincsen idő. Bejátszott egy másik videófelvételt Jordi Baiget katalán képviselővel a katalán függetlenségről.

Hompoth Zoltán a Magyarok Világszövetsége képviseletében a szervezet által kezdeményezett Nemzeti Konzultáció a trianoni békediktátum nemzetközi bíróságra viteléért, aláírásokkal támogatott petíció bemutatását végezte el.

Horkovics Kovács János a turáni eredetre és az Ázsiában élő hatalmas hun eredetű nemzetekre hívta fel a figyelmet.

Deli Károly a MIÉP célkitűzéseit ismertette dióhéjban.

Petro Getsko, az emmigrációban élő ruszin politikus kifejtette, hogy a ruszinok önrendelkezése tekintetében ugyan sokáig vártak a kárpátaljai, valamint az anyaországi magyarság támogatására, de ez nem valósult meg, ezért a ruszin nép önállóan kezdte meg önrendelkezési harcát, és a továbbiakban nem is számít a magyarság támogatására ezekben a törekvésekben, ahogy fogalmazott, ez a hajó már elúszott. A politikus orosz nyelven kommunikált, a fordítást Váradi Viktória és Bácsfainé dr. Hévízi Józsa biztosították.

A fórum teljes videófelvétele megtekinthető itt (a felvételt Pilán László készítette), valamint itt (Huntv).

Kapcsolódó:
Élni vagy éldegélni - Vitafórum a katalán -székely helyzetről (Facebook)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése