A jövő évi ülésterv elfogadásánál jómagam, Váradi Barna azt sérelmeztem, hogy a közgyűlés elnöke, Seszták Oszkár kifejezett, írásbeli kérésére javaslatokat fogalmaztam meg a jövő évi üléstervre vonatkozóan, azonban ezek közül egy sem köszönt vissza az elfogadásra javasolt, a 2025-ös üléstervet tartalmazó előterjesztésben, és akkor minek fárasztottuk egymást.
Külön kiemeltem, hogy az eskünk kötelez, amennyiben bűncselekményt észlelünk, köztisztviselőként muszáj a törvényt alkalmaznunk és feljelentést tegyünk, ebben az értelemben az előterjesztés javaslataim, miszerint a köröstárkányi nagypénteki vérengzés, a madéfalvi veszedelem, a nagyenyedi mészárlás vagy a nyíregyházi bombázás a mai napi el nem évülő népirtások és emberiesség elleni bűncselekmények, és ezekért tegyünk feljelentést, jogszerűek, és gyakorlatilag munkakörünkből eredően kötelező feladatot takarnak egyébként.
Seszták Oszkár válaszul tájékoztatott, hogy a lónyai hídra vonatkozó előterjesztés-javaslatom igazából benne van a jövő évi üléstervben, még ha kifejezetten, szó szerint az üléstervről szóló előterjesztés szövegében nem is szerepel, a többi előterjesztés javaslatommal azonban ő nem ért egyet, ezért nem kerültek be az üléstervbe.
Kiss András fideszes képviselőtárs érdekes párhuzamot vont, a madéfalvi veszedelem, a köröstárkányi nagypénteki vérengzés vagy a nagyenyedi mészárlás témája szerinte együttvéve sem annyira fontos, mint az, hogy leomlott a shengeni fal Románia és Magyarország között, és most már határellenőrzés nélkül lehet majd közlekedni a két ország között. Sőt, elméskedett tovább a legfiatalabb képviselőtárs, ezeket a dolgokat egyenesen káros volna elfogadni, mert ezeknek a témáknak egyáltalán a felvetése nagyban ártana az éppen most annyira kitűnő román-magyar viszonynak, mikor még az is előfordul néha, hogy RMDSZ-es politikusok még románok szavazatait is megkapják.
Helmeczi László képviselőtárs, a rangidős képviselő megnyugtatott, hogy természetesen minden képviselőnek továbbra is joga van előterjesztéseket benyújtani, ez a most elfogadott ülésterv kötelező, de nem kizáró jellegű, az előterjesztéseket időben, az illető közgyűlést megelőzően be kell egyenként nyújtani, és akkor napirendre kerülnek.
A munkaerőpiaci helyzet és a közfoglalkoztatás kapcsán Bakó József, a Mi Hazánk vármegyei közgyűlési tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy a vármegyei bruttó átlagkereset az országos nettó átlagkeresetnek felel meg, úgyhogy önfényezésre egyelőre semmi ok, gyakorlatilag sereghajtók vagyunk, ami az átlagbéreket illeti.
Seszták Oszkár vármegyei közgyűlési elnök és Baracsi Endre alelnök béremeléséről szóló előterjesztést a Mi Hazánk közgyűlési tagjai tartózkodással véleményezték.
Kapcsolódó:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése