A Székely Hadosztály megemlékezésen, Nyíregyházán a Hősök terén, december 1-én arról értekeztem, hogy az érvényben lévő párizsi, de az annak hivatkozási alapjául szolgáló trianoni békediktátum is nemzetközi jogot sért, valamint erőszak hatására köttetett, ezek pedig semmisségi okok a nemzetközi szerződéskötés jogáról szóló 1969-es bécsi konvenció szerint.
A nemzetközi jog, amit a két diktátum sért, a népek önrendelkezési jogát előíró ENSZ alapokmány, valamint a Gazdasági, Kulturális és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, maga a sértett jog pedig a székelyek, ruszinok és magyarok önrendelkezési joga, ami semmibe lett véve a diktátumok aláírásánál.
Arról is beszéltem a Székely Hadosztály megemlékezésen, hogy ezt a jogi képletet már kipróbáltam jogi fórumon, mégpedig egy népszavazási kezdeményezéssel, amely arra irányult, hogy támadjuk meg a párizsi diktátumot Hágában. A kezdeményezés azzal lett elutasítva, hogy amennyiben megnyerjük, és kimondásra kerül a diktátum semmissége, úgy az azelőtti jogi állapot lép hatályba, ami a hadiállapot, és hadiállapotról nem szabad népszavazni, mert tiltott tárgykör.
Következésképpen a párizsi diktátum támadható nemzetközi bíróságon, a Nemzeti Választási Bizottság fideszes csúcsjogászai szerint pedig nyerhető, így én, amennyiben a Mi Hazánk engem jelöl a vásárosnaményi körzetben parlamenti képviselőjelöltnek a fideszes Tilki Attila ellen, valamint a körzet engem küld a magyar parlamentbe, benyújtok erről egy törvényjavaslatot az Országgyűlésnek - ígértem meg ünnepélyesen a rendezvényen.
Kapcsolódó:
A Székely Hadosztályra emlékezett a Mi Hazánk Nyíregyházán (ruszinkarpatalja.blogspot.com)
A párizsi békediktátum semmissé nyilvánítása akár a hadiállapot visszaállításához is vezethet - elutasította a népszavazási kezdeményezésemet a Nemzeti Választási Bizottság (ruszinkarpatalja.blogspot.com)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése