2023. február 28., kedd

Varga Judit megérti, hogy Romániában egy végleges bírósági végzés szerint emberi jogot sértett a kovidnáci kártya

Megértéssel viszonyul Varga Judit igazságügyi miniszterné asszony ahhoz a tényhez, hogy Romániában a Bukaresti Ítélőtábla kimondta, hogy a kovidfasiszta kártyák emberi jogot sértettek, közölte az Igazságügyi Minisztérium arra a közérdekű bejelentésemre válaszul, amelyet még tavaly novemberben küldtem, és amelyben a tudomására hoztam, hogy Romániában milyen jogi folyamatok zajlanak ezügyben. 

A minisztérium ugyanakkor közli, hogy mivel nem jogalkotó, hanem végrehajtó intézmény, semmit sem tehet ezügyben. 



Kapcsolódó:

Hadd okuljon - közérdekű bejelentésben küldtem el Varga Juditnak a román Legfelsőbb Semmítőszéki döntést a kovidnáci kártyákról (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2023. február 27., hétfő

Orbán Viktor, Boldogkői, Merkely és a saját maguk áldozatai - két újabb oltott és halott orvos

Dr. Jakkel Anna háziorvos "Covid 19 - Vaccinated" feliratú profilképpel pózolt sokáig a Facebookon, imádta az oltását, másokat is tömegesen oltott billgates öntettel, mára halott.



Dr. Marosfői László Facebook profilja nem annyira árulkodó, azonban a "tudományban" ő is hitt, aneszteziológus és intenzív terápiás gyakorló szakorvos volt, azaz minimum három löttyöt ő is felvett. 



Kapcsolódó:

Elhunyt dr. Jakkel Anna háziorvos (hiros.hu)

2023. február 26., vasárnap

Az ügyészség sem lát abban semmi rendkívülit, hogy Balog Márk 21 évesen, 2 Pfizer után szörnyethalt

Elutasította a panaszomat a Nyíregyházi Járási Ügyészség Balog Márk halála ügyében. A 21 éves nyíregyházi Balog Márk, internetes információk szerint 2 Pfizer oltás után halálozott el hirtelen. Először a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrkapitányságra tettem feljelentést, azonban ott elutasításra került, az elutasító határozat ellen nyújtottam be panaszt, amelyet az ügyészség vizsgált ki. 

Sajnos azonban az ügyészség sem látott semmi rendkívülit Balog Márk halálának ügyében. Sőt, az ügyészség azt is közölte, hogy nem látják bizonyítottnak magának a fiatal elhalálozásának tényét, sem oltottságának tényét.

Megállapítják, hogy egyébként az egészségügyi személyzetet nem terhelhet felelősség, mert hatóságilag engedélyezett vakcinát adminisztráltak be. Tekintettel arra, hogy a feltételezett haláleset és a feljelentés között szinte egy év telt el, hatósági boncolásra amúgy sem kerülhetne sor, közölték.

Kimondható, hogy a nyomozó hatóságok semmilyen nyomozást nem végeztek, a határozataik meghozatalánál kizárólag az általam, a feljelentő által közvetített adatokra és bizonyítékokra támaszkodtak. 






Kapcsolódó:

A rendőrség félrenéz Balog Márk halála esetében is (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Woody Harrelson mindig is jó arc volt - jól beolvasott a Big Pharmának egy szombat esti showban


A hollywoodi szupersztár, Woody Harrelson egy szombat esti tréfás showműsorban a nyitóbeszédben előadta, hogy ki a franc hinne el egy olyant, hogy a világ legnagyobb gyógyszerkartelljei összejönnek, lefizetik az egész médiát, az összes politikust, és a világ teljes lakosságát karanténba kényszerítik, hogy ne hagyhassák el a házaikat, csak ha megveszik az ő gyógyszereiket. 

Miután Harrelsonról jellemzően sosem lehet tudni, mikor viccel és mikor mond igazat, természetesen megtelt a net azzal, hogy a sztár oltásellenes, és a tréfás felszólalását már a youtube is tiltja. 

De a twitter nem tiltja:

Kapcsolódó:

Is Woody Harrelson an anti-vaxxer? ‘SNL’ monologue about Covid vaccine, big pharma sparks backlash (opoyi.com)

Varga Judit közölte, hogy Bürokratisztánban közérdekű bejelentést nem lehet számonkérni

Varga Judit igazságügyi miniszter asszony irodája közérdekű adatigénylésemre válaszul közölte, hogy a jelenleg hatályos jogszabályrendszer nem teszi lehetővé az intézmények számonkérését abban az esetben, ha azok elmulasztanák a törvényben előírt határidős válaszadási kötelezettségüket valamely közérdekű bejelentés vagy panasz esetében. 

Úgy tűnik, a magyar demokrácia egyik igen fontos eszköze, a közérdekű bejelentés és a közérdekű panasz megválaszolása egészen egyszerűen a hivatalnokok jóindulatára van bízva, ugyanis semmilyen retorzió nem érheti őket, ha elmulasztják a határidőket vagy egészen egyszerűen nem válaszolnak közérdekű bejelentésekre vagy panaszokra. 

Volt már próbálkozás hivatali visszaélés bűncselekményébe sorolni, ha egy köztisztviselő nem válaszol közérdekű panaszra vagy bejelentésre, de sajnos a rendőrség nem állapított meg bűncselekményt, azaz büntetőjogilag sem lehet felelősségre vonni a kötelességüket nem teljesítő bürokratákat. 



Kapcsolódó:

Feljelentették hivatali visszaélésért a MOK-ot, mert nem válaszolt határidőben a tisztánlátó dr. Pócs Alfrédot ért sérelem ügyében (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

A kormány nem tudja, miért jóval olcsóbb a háborús Ukrajnában a benzin, mint nálunk


Nem tudja a magyar kormány, hogy miért sokkal olcsóbb a benzin Ukrajnában, ahol elvileg háború van, mint Magyarországon, ahol elvileg béke van. 

Ezt közölte a Minisztérium közérdekű adatigénylésemre válaszul, amely adatigénylésben az iránt érdeklődtem, hogy van-e olyan adat a kormány bármely tagjának birtokában, amely magyarázattal szolgálna arra a jelenségre, miszerint a környező országokban mind, és a háború sújtotta Ukrajnában is jóval (akár 130 Ft-al) olcsóbb az üzemanyag, mint az elvileg békés Magyarországon.

Rövid válaszában a kormány a szokásos választ küldte, miszerint a kormány nem adatkezelője ezeknek az adatoknak (azaz nincs a birtokukban ilyen adat, hivatalosan nem tudják).



Kapcsolódó:

A szomszédban van tűz, mégis nálunk oltanak - feleannyi a benzin a háborús Ukrajnában, mint Magyarországon (ruszinkarpatalja.blogspot.com) 

A MOL tulajdonosi köre avagy kik híznak az új benzináron: mindössze 1000 Ft-nyi része, de szavazatelsőbbsége van a magyar államnak az óriáscégben (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

A Vészharang Egyesület alapító tagjai társadalmi egyeztetés keretében kritizálták a debreceni és iváncsai aksigyár területi hovatartozását érintő sunyi rendeletet


Mint ismeretes, a magyar "kormány", miután nem várt ellenállást tapasztalt a Magyarországra erőszakolt akkumulátorgyárak ügyében, és több helységben népszavazásokat is követelt a nép a gyárak létrehozásáról, egy sunyi kormányrendelettel kivonná az illető települések területrendezési terveinek hatálya alól a debreceni és iváncsai akkumulátorgyárak területeit. Ezzel mintegy lehetetlenné tennének bármilyen népszavazást az illető létesítményekről arra hivatkozva, hogy a terület nem tartozik az illető önkormányzat hatáskörébe.

Ezt a sunyi megoldást kísérelték meg megtorpedózni a Vészharang Egyesület alapító tagjai, több tag is résztvett a kormányrendelet társadalmi egyeztetési fázisában. 

A jogszabályalkotási folyamat fontos része a társadalmi egyeztetés, amelynek keretében bizonyos időtartamra a benyújtott jogszabálytervezet nyilvánosságra van hozva és szabadon kritizálható, véleményezhető bárki által. A véleményezésekre egyenként nem kell válaszolni, de egy általános választ, amelyben minden kritizált aspektusra választ adnak, a kormánynak muszáj nyújtania, valamint közzé kell tennie azok nevét is, akik nyilvánosan kritizálták az illető jogszabálytervezetet.

A Vészharang Egyesület tagjai főleg azt kritizálták, hogy a területrendezésre vonatkozó törvény hatálya alól magyar területeket kormányrendelettel, azaz a jogszabályi hierarchiában alacsonyabbrendű jogszabállyal próbálnak meg kivonni. Álláspontunk szerint minden, jelenleg a területrendezési törvény hatálya alá tartozó magyarországi földterületről csakis parlamenti vita után, az Országgyűlés által elfogadott törvénnyel vagy törvénymódosítással lehetne dönteni, nem a kormány diktatórikus döntésével. 


Kapcsolódó:

Kivonná a kormány a területrendezési szabályok alól az épülő akkumulátorgyárakat (telex.hu)

https://kormany.hu/dokumentumtar/egyes-beruhazasokkal-osszefuggo-hatosagi-ugyek-korm-rendeletek-modositasarol

2023. február 25., szombat

A MÖM és a Mi hazánk flashmobbal akadályozta meg órákra a debreceni rém-akksigyár működését


Február 24-én 14.00 órai kezdettel tüntetést hirdetett a Mi Hazánk Mozgalom Párt Mikepércs és Debrecen határában, a CATL akkumulátorgyártó mintegy fél km-re eső körforgalomban. A tüntetésen felszólaló László Attila, a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) vezetője közölte, hogy a rendezvény után magánszemélyként a gyár bejáratához veszi az utat, és aki úgy érzi a tüntetők közül, szintén arra sétálhat illetve autózhat. 

Ezután számos tüntető döntött úgy, hogy átvándorol a mintegy fél km-re található gyárbejárathoz, és ott beszélgetős, sétálgatós aktivitást fejt ki. A viszonylag szűk gyárbejáratnál ennek következtében tumultus alakult ki, és ez megakadályozta a gyár területéről a lefejtett termőtalajt elszállító teherautók közlekedését. A gyár vezetősége úgy döntött, hogy egy másik kijáraton próbálkozik, azonban a MÖM aktivistáinak és a tüntetőknek hirtelen ott is támadt sétálni és megbeszélni valójuk. 

Ezzel a sétálgatós beszélgetős flashmobbal gyakorlatilag órákra lehetetlenné tettük a gyár működését, a gyárat üzemeltetők legnagyobb kétségbeesésére, úgy tűnik, még a kínai tulajdonosok is kiszálltak megnézni, hogy mi történik. 

A flashmobra a rendőrség nagy erőket mozgósított, így védve a gyár bejáratát. 



A gyár illetékesei (tipikusan fideszes, kormánypárti arcok) kétségbeesetten pislognak, telefonálgatnak, lehet, egyenesen Orbán Viktornak. 

 

Felvonul a készenlét.

   

 Toroczkai László Mi Hazánk elnök arról számol be, hogy a másik bejáratnál feltűntek a kínai gyártulajdonosok is.

   

 Az akció végén László Attila felhívást intézett a civil lakossághoz, különösen az érintett Debrecen és Mikepércs lakosságához, hogy ehhez hasonló flashmobokkal zavarják a gyár működését, mert ez a véleménynyilvánítási szabadságba simán belefér, és nem érheti őket retorzió. Aflashmob és a sikeres nap zárásaként elénekeltük a Szózatot. 

 

Képgaléria:













Kapcsolódó:


A debreceni akkumulátorgyár ellen tüntetett a Mi Hazánk Mozgalom a gyár szomszédságában (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

A debreceni akkumulátorgyár ellen tüntetett a Mi Hazánk Mozgalom a gyár szomszédságában


A Debrecenből Mikepércsre vezető 47. út mellett, egy körforgalomnál tüntetett a Mi Hazánk Mozgalom Párt meghívására több száz tüntető tegnap, pénteken 14.00 órától a Debrecen és Mikepércs határában több, mint 200 hektáron épülő, a CATL kínai óriáscég tulajdonában lévő, elektromos autókba való akkumulátorokat gyártó létesítmény ellen. 

A tüntetésnek különös jelentőséget adott az is, hogy pontosan előző nap szerzett tudomást a párt is és a közvélemény is arról, hogy a debreceni választóbizottság elutasította a párt helyi népszavazási kezdeményezését ebben a kérdésben. A helyi választóbizottság egyszerre több, pártok és magánszemélyek által benyújtott népszavazási kezdeményezést is elutasított ugyanebben a kérdéskörben. 

A rendezvényen Salánkiné Kuti Zsuzsa, a párt népszavazási kezdeményezésének benyújtója, Dócs Dávid, dr. Apáti István és Toroczkai László parlamenti képviselők, valamint a Magyar Önvédelmi Mozgalom Egyesület elnöke, László Attila szólaltak fel, mindannyian elutasították a gyár megvalósításának lehetőségét. 

Dócs Dávid felhívta a figyelmet, hogy a választási bizottság láthatólag azt sem tudta, mit csinál, mikor felsőbb pártparancsra elutasították a népszavazást. Vérlázítónak nevezte a CATL adóztatását is, kiemelve, hogy a multik gyakorlatilag nem fizetnek adót Magyarországon.

Apáti az előttünk álló, a jelenlegi törvényi keretek között megvalósítható lehetőségeinket vázolta fel, felszólított, hogy mindenki aktivizálja magát, és tegyünk feljelentéseket. Kiemelte, hogy akkumulátor nélkül meg lehet élni, ennivaló nélkül azonban nem. 

Toroczkai közölte, hogy az Aranybulla óta kutyakötelességünk az ellenállás bármilyen, az állam által elkövetett visszaélés ellen. Egyértelűsítette, hogy a választási bizottság elutasító határozatai politikai indíttatásúak. 

László Attila a rendezvény befejezése után egy kis sétára hívta a jelenlévőket konkrétan a gyár bejáratához.


 


 Képgaléria:


















Kapcsolódó:

A Mi Hazánk aktivistái órákra megbénították a debreceni akkumulátorgyár területén folyó munkálatokat (24.hu)