2020. július 21., kedd

Míg Belgrádban utcai harcokká fajult, Bukarestben agyonbírságolták a résztvevőket, addig Budapesten normálisan zajlott az első fővárosi, globális vírusdiktatúra elleni tüntetés

Mintegy 50-60 résztvevő jelenlétében került sor a július 18-ra, szombatra a budapesti Kossuth térre meghirdetett, témája szerint a vírusdiktatúra jogkorlátozó intézkedései elleni tüntetésre.  A rendezvényt jómagam jelentettem be az illetékes hatóságnál, a hangosítást a Népszuverenitás Mozgalom biztosította.

Előadóként felszólaltak Ertsey Attila, Szél Sándor a Magyar Államtulajdonosi Társulat részéről, Fekete Krisztina magánszemélyként 5G témakörben, Hajnal János a Népszuverenitás Mozgalom részéről, én, szintén magánszemélyként, valamint a résztvevő hallgatóság közül többen is szabadon felszólaltak, és igen sikeres rögtönzött beszédeket hallhattunk tőlük is.

A rendezvényt én nyitottam meg, két népszavazási kezdeményezést mutattam be.

 

Ertsey Attila a vírusdiktatúra nemzetközi vonatkozásait emelte ki, külön felhívva a figyelmet az augusztus 1-én tartandó berlini óriástüntetésre. Leszögezte, hogy nem a kormány és nem az ellenzék ellen, hanem alkotmányos jogaink védelmében állunk ki tüntetésre, az ellenállás joga aranybullai jogi örökség nevében. 


 

Szél Sándor a Magyar Államtulajdonosi Társulat (MATT) képviseletében szólalt fel, felhívva a figyelmet, hogy jogilag két állam létezik ma Magyarországon, 2011 április 18-i kezdettel, a Magyar Köztársaság és a mai Magyarország, amelynek létrejöttéről nem kérdezték meg a lakosságot. A készpénz megszüntetésének veszélyére is felhívja a figyelmet, elég durva Gray State tehnokrata pokol vízióját vetítve elénk, amennyiben nem fogunk össze saját érdekeink megvédése érdekében.

 

Hajnal János, a Népszuverenitás Mozgalom képviseletében az időjárásbefolyásolási tehnikákat is bevonta a beszédébe, megfigyelése szerint az idén alig volt nyár, mivel az esős hideg időjárás is kedvezhet a náthavírus terjedésének. Véleménye szerint az egész áljárvány célja a megfélemlítése a lakosságnak, mivel a félelemben tartott lakosságot könnyebb kontroll alatt tartani. 

 

Fekete Krisztina az 5G okozta fenyegetésről beszélt, kiemelte, hogy az 5G-re támaszkodó ú.n. dolgok internetje kifejezetten ipari és katonai jellegű internet, és köze nincs az emberek jólétéhez.

 

Az első meglepetésfelszólaló Anonymus volt, aki a közönség kedvéért levetette az álarcát és Cseh Zoltán építészként mutatkozott be. A háta mögött álló épületre úgy hivatkozott, mint "ennél a cégnél", a tanulásról, összefüggésekben való gondolkodásról értekezett, a tudásmegvonást, mint fogalmat mutatta be.  

 

Utána Szőke Natasa szólalt fel, aki barátnőjével Miskolcról utazott fel a rendezvényre, rámutatott, hogy az elektromágneses sugárzás élettani hatásai kísértetiesen megegyeznek a COVID-19 tüneteivel, akár véralvadás is jelentkezhet. A mesterséges intelligencia és az 5G kapcsolatáról is értekezett, meg a csipekről.  


 

Erdész Henrik, a MATT aktivistája is felszólalt.


És végezetül Bolbás János egy szimbolikus szétszakadt maszkban szólította meg akár a tér túlsó oldalán egykedvűen bicikliző egyéneket is.

A rendezvény alatt a két bejelentett népszavazási kezdeményezésre gyűjtöttük a támogató aláírásokat, a maszkhordás egészségkárosító hatásait hangsúlyozó szórólapok és plakátok kerültek kiosztásra, záróakkordként pedig elénekeltük a Himnuszt.


A rendezvényt apró incidens zavarta meg csupán, két Új Világrend maszkban pózoló ismeretlen személy került kitessékelésre a rendezvényről, mivel a magyar gyülekezési törvény tiltja a rendezvényeken az arc eltakarását. A felszólításnak, hogy vegyék le a maszkjaikat, nem engedelmeskedtek a provokátorok, így karhatalmi erőhöz kellett folyamodni, de a rendőrök láttán azonnal eltávoztak és nem zavarták tovább a rendezvényt.

Képgaléria:






















Kapcsolódó:
Tüntetés a médiavírus "járvány" ürügyén hozott összes jogkorlátozás ellen - július 18, 15-19 óra között, Kossuth tér, Budapest. Ott találkozunk! (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése