2023. július 22., szombat

Ha kuta nem lehet, akko' cike - Orbán következetesen alkotmánynak, sőt, húsvéti alkotmánynak hazudta a magyar alaptörvényt

A minimális kritikai érzékkel sem rendelkező fidesz birkák pedig tömegesen tapsoltak ehhez Tusványoson. 


A kovidfasiszta Orbán Viktor negyvenhét percen keresztül fényezte magát a Tusványoson (Tusnádfürdőn tartott Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor), közben olyan, abszolút semmivel alá nem támasztható blődségeket mondott, hogy például a magyar alaptörvényt alkotmánynak, ráadásul húsvéti alkotmánynak nevezzük. 

Ugye az alkotmány és a törvények között az a különbség, hogy alkotmányozni, alkotmányt alkotni elviekben a nemzetgyűlés hivatott a népszuverenitás alapján, nem egy parlament, amely aztán az alkotmánynál alacsonyabb rendű, az alkotmányra épülő törvényeket hivatott hozni (az első írott alkotmány az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya, első sora pedig így szól: "Mi, a nép..."). 

A jelenlegi legfőbb magyar törvényt alaptörvénynek nevezik hivatalosan is, mert azt a Fidesz többségű magyar parlament hozta, anélkül azonban, hogy ezt magyar nemzetgyűlés, a magyar nép egy nemzetgyűlésen összegyűlve, vagy legalább ügydöntő népszavazáson jóváhagyta volna.

Mindez 2012-ben történt, amikor a rossznyelvek szerint a Magyar Köztársaság nevű, magyar alkotmánnyal rendelkező állam egy Magyarország nevű, és csak alaptörvénnyel rendelkező részvénytársasággá alakult az akkori Fidesz kormány alatt, amit a new yorki tőzsdén is jegyeznek. 

Természetesen ezt a jogi dilemmát, (amit akár puccsnak és diktatúrának is nevezhetünk, mert a nép által alkotott alkotmány helyét egy szűk parlamenti réteg által hozott törvény foglalja el, ezzel elvitatva a nép önrendelkezési jogát és a népszuverenitást, a hatalom legfőbb birtokosa tehát ettől a pillanattól nem a nép, hanem ez a bizonyos parlamenti réteg), nagyon sokan kérdőjelezik meg és feszegetik egyre erősebben Magyarországon.

A gyorsan alkalmazkodó Orbán Viktor bizonyára ezért gondolta úgy, hogy nem az, a fenti okfejtés alapján amúgy elég ciki "alaptörvény" elnevezést használja a magyar alaptörvényre, hanem következetesen alkotmánynak, sőt cifrázva, húsvéti alkotmánynak nevezi azt a rajongói előtt (a videóban 34.30-tól). 

Kapcsolódó:

5 percben az Alaptörvény-vitáról – Avagy mitől lesz (il)legitim egy alkotmány? (arsboni.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése