2016. december 27., kedd
2016. december 15., csütörtök
Népszavazási kezdeményezés Budaházy György és társai amnesztiájáért
A Székelyek Világszövetsége a következő kérdést kívánja feltenni országos népszavazáson Magyarország állampolgárainak:
"Akarja-e Ön, hogy Magyarország Országgyűlése törvényalkotás útján gyakoroljon közkegyelmet a Fővárosi Törvényszék augusztus 2016. augusztus 30-án kihirdetett ítéletével a „Magyarok Nyilai-ügyben” tizenhárom év fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélt Budaházy György és 16 társa ügyében."
A népszavazási kezdeményezést a törvényes előírásoknak megfelelően először a Nemzeti Adatvédelmi Hatóságnál (NAIH) kell benyújtani, amely azt tudomásul vette, és erről határozatot hozott. Ez alapján 20-nál több, de 30-nál kevesebb hiteles aláírásra van szükség, hogy a Nemzeti Választási Bizottsághoz le lehessen adni a népszavazási kezdeményezést.
Kapcsolódó: 13 év fegyházat kapott Budaházy a hazaárulók elleni állítólagos fellépése miatt, feltételesen sem szabadulhat (kuruc.info)

2016. december 13., kedd
"Romániában élsz, beszélj románul" - nem történt visszaélés, a csendőrség szerint
Nem sértett törvényt az a két csendőr, aki a bíróság bejáratánál arra szólított fel, hogy románul beszéljek velük, és felszólításukat azzal támasztották alá, miszerint "Romániában élsz". A Hargita Megyei Csendőrparancsnokság álláspontja szerint a vonatkozó törvény egyértelműen a bírákkal való kommunikációra, és nem a bejáratnál szolgálatot teljesítő csendőrökre vonatkozik. A Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Kartájának előírásai sem tartalmaznak kötelező előírást, csak opcionálisat. Nem kívánnak magyar nyelvű választ sem kiállítani. A magyar állampolgárságomra való hivatkozást sem veszik figyelembe, szerintük Románia területén mindenkire egyformán érvényesek a törvények, valamint idézik Románia alkotmányát, miszerint az etnikai kisebbségek jogaikat úgy gyakorolhatják, hogy azzal ne sértsenek másokat.
"Kérésére válaszul közöljük, hogy a kérvényében hivatkozott csendőrök a törvényeknek megfelelően jártak el,
A román alkotmány 128. cikke egyértelműen a bírákkal való kommunikációra és nem a bíróságok bejáratainál szolgálatot teljesítő csendőrökre vonatkozik.
Románia alkotmánya értelmében Romániában a hivatalos nyelv a román.
A Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Kartáját jóváíró 282. törvény 10 cikk. nem tartalmaz 1. pont a), I. pont alpontokat.
A Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Kartája 7. cikk megengedi ugyan azoknak, aki más nyelvű régióba kerülnek, hogy megtanulják az illető nyelvet, de ez nem kötelező, hanem opcionális jellegű. Következik, hogy a csendőrök nem kötelezhetőek a magyar nyelv megtanulására.
Mivel nem alkalmazunk fordítókat, annak a kérésének sem tudunk eleget tenni, hogy a választ magyar nyelven is megfogalmazzuk.
A magyar állampolgárságára vonatkozóan közöljük, hogy az első állampolgársága román, tehát önre is a román törvények vonatkoznak, és a törvény nem ismerete nem mentesít annak következményei alól.
A román alkotmány azt is előírja, hogy a kisebbségek védelme az állampolgárok közötti egyenlőség és hátrányos megkülönböztetés tilalma függvényében kell megvalósuljon.
Az állampolgárok egyenlőek a törvény előtt, előjogok és hátrányos megkülönböztetés nélkül.
Senki nem áll a törvény felett.
Mindenki úgy gyakorolhatja a jogait, hogy azzal mások jogait ne sértse.
Következésképpen biztosítjuk önt, hogy nem szenvedett visszaélést, és a csendőrök is a törvényeknek megfelelően jártak el."
Kapcsolódó:
Reggeli csörte a csíkszeredai bíróságon (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2016. december 9., péntek
Románia határait a Tiszáig tolnád-e?
Feljelentette a Székely Köztársaság Kormánya Traian Băsescut, az egyik román párt elnökét háborús propaganda terjesztéséért, mert a Facebook internetes közösségi oldalon azt állította, hogy Románia határa a Magyarországon található Tisza folyó vonaláig terjed, valamint fenyegető hangnemben az 1919-es román agresszióra is hivatkozott, mint precedensre a határra vonatkozó állításának bizonyítására.
"Alulírott Csibi Barna feljelentést teszek Traian Basescu ellen háborús propaganda terjesztéséért.
A román btk. 405. cikk (1) pont kimondja, hogy háborús propaganda az agresszor, hódító háborús propaganda.
Nevezett a Facebook oldalán közzétett felhívásával, mivel a Facebook közterületnek számít, propagandát valósított meg. Mivel az 1919-es, Románia által Magyarország ellen elkövetett katonai agresszióval példázódott, valamint olyan felhívásokat eszközölt, miszerint a magyarok akarata ellenére kíván a Tiszáig román közigazgatást bevezetni, és mivel a Tisza jelenleg Magyarország közigazgatási határain belül fekszik, ezzel megvalósult az agresszív, hódító, és nem a defenzív, saját területet védelmező háborús propaganda tényállása."
Kapcsolódó:
FĂRĂ PRECEDENT: Băsescu ameninţă integritateateritorială a Ungariei (stirilepesurse.ro)
Traian Băsescu Facebook oldala

2016. december 5., hétfő
2016. december 3., szombat
Gábor Ferenc előadása a Fekete Kőrös menti vérengzésekről - Nyíregyháza, 2016 december 1
Gábor Ferenc, a román hadsereg és a szomszédos román falvak lakói által elkövetett köröstárkányi, kisnyégerfalvi, magyarremetei és gyantai magyarellenes vérengzések kutatója, a köröstárkányi vérengzés emlékművének megálmodója több szépirodalmi, de dokumentumértékű műben dolgozta fel a vérengzések emlékét, így a köröstárkányi vérengzést a "Köröstárkányi fekete március" című művében, a kisnyégerfalvit a "Mert magyar vagy..." című művében, és legújabb kötetében, az "Isten se akarja..." címet viselő kötetben pedig a II. világháború alatt a románok által Magyarremetén elkövetett vérengzést dokumentálja.
2016 december 1-én, Kovács Zoltán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Magyarok Szövetsége Egyesület elnöke szervezésében Gábor Ferenc a munkásságát bemutató előadást tartott a megyei közgyűlés tanácstermében.
Az igen tartalmas előadáson betekintést nyerhettünk Köröstárkány, de az egész Fekete Kőrös menti magyar sziget mindennapi életébe, nyolc magyarlakta falu 108 románlakta falu között, a jelenkorban és az elmúlt században, etnográfiai, kulturális jellemzőket, mindennapi használati tárgyakat, életképeket láthattunk, számos dolgot megtudhattunk ugyanakkor a román hadsereg és a hozzájuk csapódott román etnikumú martalócok által elkövetett borzalmakról is, amelyek nagymértékben meghatározták ezeknek a településeknek a sorsát.
Kapcsolódó:
Köröstárkányi fekete húsvét - 1919 április 19-én volt a köröstárkányi vérengzés (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Feljelentést tett a Székelyek Világszövetsége a sepsiszentgyörgyi ortodox pópa ellen
"Alulírott Sárdi Csaba feljelentést teszek (a Sepsiszentgyörgyi Rendőrségen) a büntetőeljárási törvénykönyv 290. cikk értelmében egy cselekmény tárgyában, ahol az elkövető bemutatott egy fizikai megjelenést, mint elfogadható, szemben egy másik megjelenési móddal, mint nem elfogadható, ezáltal azon etnikai csoporthoz tartozó személyek ellen, akik nem voltak jelen az illető rendezvényen, etnikai gyűlöletet szított azon etnikai csoporthoz tartozó személyek körében, akik jelen voltak a rendezvényen, megvalósítva ezáltal a "bármilyen eszközzel" tényállási elemet, ez a gyűlöletre való uszítás egyenes következményekkel járt a célcsoport tagjai felé.
Bizonyítékként csatolom az esetről készült videófelvételt.
Kérem, hogy az esettel kapcsolatos bármely fejleményről tájékoztatva legyek.
Maradok tisztelettel
Sárdi Csaba"
És a szóban forgó esetről készült videófelvétel:
2016. december 2., péntek
A Megyei Közgyűlés alelnöke, Gábor Ferenc, Csibi Barna és Dan Tanasa - Székely Hadosztály megemlékezés, Nyíregyháza, 2016 december 1
A Székely Hadosztályra emlékezett a Magyarok Szövetsége Nyíregyházán december 1-én, a Székely Hadosztály megalakulásának 98-ik évfordulója alkalmából. A rendezvényen meghívottként vett részt a Trianon Társaság és annak képviseletében Dalmay Árpád, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke, Baracsi Endre, a Székelyek Világszövetsége képviseletében Csibi Barna, valamint Gábor Ferenc, a Pro Tárkány Egyesület elnöke. A rendezvény hangulatát Martinovszky István tárogatón előadott dallamokkal tette emelkedetté.
Gábor Ferenc, az 1919 április 19-i köröstárkányi, a román hadsereg katonái és a szomszédos román falvak lakói által elkövetett brutális magyarellenes vérengzés elszánt kutatója és hirdetője felhívta a figyelmet, hogy a jelenkorban mindenki személyesen egy gyepű, egy végvár, a magyar és a székely élettér védelmezője.
A rendezvény különmeghívottal is büszkélkedett, a sepsiszentgyörgyi illetőségű Dan Tanasa, alias Dani képében.
A rendezvény végén ismét Dani került a középpontba.
Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke méltatta a Székely Hadosztály erőfeszítéseit, valamint kiemelte azt az esetet, amikor Pogány-Scwartz József akkori kormánybiztos konkrétan megrongáltatta és használhatatlanná tetette a Székely Hadosztály számára küldött harci felszerelést.
Csibi Barna csíkszeredai születésű székely, a Székelyek Világszövetsége képviseletében méltatta Kovács Zoltán erőfeszítéseit a Székely Hadosztály emlékének ápolásában, ismertette a Székelyek Világszövetsége célkitűzéseit, miszerint be kívánja jegyeztetni a székely etnikumot, mint őslakos népességet az Egyesült Nemzetek Szervezeténél.
A rendezvény különmeghívottal is büszkélkedett, a sepsiszentgyörgyi illetőségű Dan Tanasa, alias Dani képében.
A rendezvény végén ismét Dani került a középpontba.
2016. november 30., szerda
2016. november 24., csütörtök
Ja, a vásárhelyi ügyészek szerint a pólóim elkobzása nem magyarellenes, hanem törvényes cselekedet
A Csíksomlyói búcsú alkalmával elkobzott magyaros pólóim ügyében az elkobzást végző rendőrök ellen hivatali visszaélésért tett feljelentésre hozott válasz értelmében az, hogy valóban bűncselekmény megvalósításának eszközei az illető pólók vagy sem, az illetékes bíróság fogja megállapítani. A rendőröknek joga volt saját belátásuk szerint, ha bűncselekmény megvalósításának gyanúja áll fenn, elkobozni az illető árucikkeket. A vizsgálatot végző ügyészség egyáltalán semmi kapcsolatot nem fedezett fel etnikai kisebbség elleni uszítás, hátrányos megkülönböztetés tényállási elemei és az "Isten áldd meg a magyart", "Igazságot Magyarországnak" stb. feliratú pólók elkobzása között.
Kapcsolódó:
Nagy Magyarország-e? Megy a levesbe - megjött a vádirat a pólós ügyben is (ruszinkarpatalja.blogspot.com)
Kapcsolódó:
Nagy Magyarország-e? Megy a levesbe - megjött a vádirat a pólós ügyben is (ruszinkarpatalja.blogspot.com)
2016. november 23., szerda
2016. november 21., hétfő
2016. november 18., péntek
Reggeli csörte a csíkszeredai bíróságon
A jelentős magyar anyanyelvű kisebbség által lakott közigazgatási egységek bíróságain alkalmazható nyelvhasználati jogok érvényesek-e a bíróságokat felügyelő csendőrökre is? Erre a kérdésre keressük a választ egy ma reggel történt incidenst követően.
2016. november 14., hétfő
A Ceaușescu házaspár brutális meggyilkolása - feljelentést tett a Székelyek Világszövetsége az ügyben
"Alulírott Csibi Barna feljelentést teszek a Bukaresti Rendőrfőkapitányságon a következő bűncselekmény tényállási elemeivel kapcsolatosan:
Tényállás:
A csatolt videófelvételen két személy, egy férfi meg egy nő egy csoport előtt állnak, akik valamiféle büntetőtárgyalást utánoznak, amelynek a végén a két személyt "elítélik", megjelenik egy csoport géppisztolyos személy, majd egy fal előtt a két személyt géppisztolysorozattal meggyilkolják. A képek alapján megállapítható, hogy a két meggyilkolt személy Elena és Nicolae Ceaușescu, a volt Román Kommunista párt és a Román Szocialista Köztársaság elnöke (valamint annak felesége, de ez a feljelentésből kimaradt - szerk. megj.), amely állam a mai Románia nemzetközi jogi értelembe vett jogelődje.
A román btk. 189. cikke kimondja, hogy a gyilkosság (különböző indokokból), életfogytiglani vagy 15-20 év közötti börtönnel sújtható.
Kérvényezem azon személyek személyazonosságának megállapítását, akik az illető eljárást eljátszották, a fegyveres személyek, valamint a közvetlen kettős gyilkosok személyazonosságát. Ha bármely jel arra utalna, hogy ez a gyilkosság a törvényes kereteknek megfelelően történt, kérem az illető törvényi előírások pontosítását, a tettesek minőségét és, hogy milyen törvényes eljárással jutottak hozzá ehhez a minőséghez.
Videócsatolmányok"
Kapcsolódó:
https://www.youtube.com/watch?v=zILELsMy_B0
https://www.youtube.com/watch?v=iyZBCOMcuLk
https://www.youtube.com/watch?v=sY3LIyfILj0
https://www.youtube.com/watch?v=UNaObcK1ajk
2016. november 13., vasárnap
Trump nem akar találkozni Porosenkóval - sem az idén, sem jövőben
Az orosz nyelvű portál szerint Trump nem hajlandó Petro Porosenkó ukrán "elnökkel" találkozni, sőt, 2017 során sem tervez semmi hasonlót.
СТАЛО ИЗВЕСТНО, ПОЧЕМУ ТРАМП ОТКАЗАЛСЯ ВСТРЕЧАТЬСЯ С ПОРОШЕНКО (eer.ru)
СТАЛО ИЗВЕСТНО, ПОЧЕМУ ТРАМП ОТКАЗАЛСЯ ВСТРЕЧАТЬСЯ С ПОРОШЕНКО (eer.ru)
СТАЛО ИЗВЕСТНО, ПОЧЕМУ ТРАМП ОТКАЗАЛСЯ ВСТРЕЧАТЬСЯ С ПОРОШЕНКО
Трамп принципиально отказался от встречи с украинским лидером в Нью-Йорке, сообщил в эфире «Эспрессо.TV» экс-глава внешней разведки Украины Николай Маломуж.
С его слов, это стало ответной реакцией команды республиканца на инициированный Киевом скандал, связанный с Полом Манафортом.
«Манафорт – человек, который зарабатывает деньги. Он был советником всех президентов и политиков. А мы говорили только о Януковиче. Назвали его врагом, потребовали его в НАБУ», - цитируют СМИ бывшего главного разведчика.
Николай Маломуж убежден, что команда Трампа намеренно отменила встречу с Порошенко, прилетевшего в Нью-Йорк в сентябре на ГА ООН. В связи с этим экс-глава НАБУ уверен, что встреча Порошенко и Трампа даже в феврале 2017 невозможна.
Пол Манафорт возглавлял избирательный штаб Дональда Трампа, в прошлом служил в команде свергнутого на Украине Виктора Януковича.
СМИ также сообщают, что в первоочередном списке дел Трампа нет ни России, ни Украины. Будущий президент США сконцентрирован на внутренних проблемах страны и величии американской армии.
Подписывайтесь на канал «eer.ru» в Telegram, чтобы первыми узнавать о главных новостях и важнейших событиях дня.
Источник:
автор:
Нил ПРОТАСОВ
Нил ПРОТАСОВ
2016. november 12., szombat
Csíkszeredában is tüntettek a magyar iskolákat ért támadás ellen
A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium körül kirobbant, így ősszel, december 1 közeledtével mar lassan megszokottá váló magyarellenes botrány, hatósági megfélemlítés és büntetőeljárás ellen tiltakozott Csíkszereda lakossága. Az eseményt a csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia, a Segítő Mária Gimnázium és a Márton Áron Tehetséggondozó Központ szervezte.
Kapcsolódó: Kolozsváron, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben is tüntettek (itthon.ma)
Kapcsolódó: Kolozsváron, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben is tüntettek (itthon.ma)
Feledhetetlenné tették a lengyel hazafiak nemzeti ünnepüket, a Függetlenség Napját
"Ria, Ria, Hungária!" csatakiáltással köszöntötték oláh riválisaikat a lengyel futballszerető hazafiak a tegnapi, a lengyelek nemzeti ünnepén, a Függetlenség Napján tartott román-lengyel labdarúgó világbajnoki selejtezőn, Bukarestben. A nemzeti ünnep megkoronázásaként a vendégcsapat 0:3-ra iskolázta le a házigazdákat.
Az eseményről beszámolt a mandiner.hu is:
Zúgott a „ria, ria, Hungária!” Bukarestben a román-lengyelen (0:3) (mandiner.hu)
Ugyanakkor, a lengyel radikálisok ünnepi felvonulásán egy ukrán zászló elégetésére is sor került, így tiltakozva a banderista ukrán kormány és paramilitáris terrorkülönítményeinek cselekményei ellen:
У Польщі на марші націоналістів до Дня незалежності спалили український прапор
Kapcsolódó:
November 11: ötvenezres felvonulásra készül a lengyel nemzeti oldal - idén is összeállnak a szurkolók (kuruc.info)

2016. november 10., csütörtök
Feljelentést tett a Székelyek Világszövetsége a Sepsi BC kolozsvári mérkőzésén tapasztalt rasszista indíttatású bűncselekmények tárgyában
"Alulírott Csibi Barna feljelentést teszek a Kolozsvári Bíróság mellett működő Ügyészségen a következő cselekmények tárgyában:
2016.10.28-án a Román Női Kosárlabda Bajnokság soron következő mérkőzésén, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi BC és a Kolozsvári Universitatea közötti mérkőzésen, a Horia Demian sportpályán a következő cselekmények történtek:
A sportrendezvényen számos személy, legnagyobb valószínűséggel a hazai Universitatea szurkolói a következő szlogeneket szkandálták: "Kifele a bozgorokkal az országból!", "Kifele a magyarokkal az országból!", "Székelyföld román föld!", "Magyarország, leszophatsz!", "Magyarország szar!".
A román btk. 369 cikke meghatározza a gyűlöletre és hátrányos megkülönböztetésre való usztítás bűncselekményét.
A 2002 évi 31. sz. sürgősségi kormányrendelet 2 cikk. a), b) pontja meghatározza a rasszista, fasiszta és idegengyűlölő eszmék fogalmát, valamint az ezen eszmék terjesztésére alkalmas eszközöket, ezek között a szlogeneket is pontosítja. A 4. cikk kimondja ezen szlogenek nyilvános használatának büntethetőségét.
Ebben az értelemben a felsorolt cselekmények kimerítik az idézett bűncselekmények tényállási elemeit.
Így a "Kifele a bozgorokkal az országból!", "Kifele a magyarokkal az országból!" szlogenek gyűlöletre és erőszakra uszítanak a magyar, gúnynevén bozgor etnikum tagjai ellen, súlyosan sértve ezáltal Románia Alkotmányának 4. cikk (2) pontját, amely kimondja, hogy Románia minden román állampolgár közös hazája, etnikumhoz való tartozásra való különbségtétel nélkül. Az illető szlogenek a 2002 évi 31. sz. sürgősségi kormányrendelet 2 cikk. a) értelmében olyan eszméket tartalmaznak, mint gyűlölet és erőszak egy etnikum ellen, egyik etnikum felsőbbrendűsége és egy másik alacsonyabbrendűsége, idegengyűlöletre való uszítás. Ezek a szlogenek rasszista, fasiszta és idegengyűlölő szimbólum minőséget kapnak a 2002 évi 31. sz. sürgősségi kormányrendelet 2 cikk. b) pont értelmében. Ezek nyilvános kifejezése a törvény szerint büntetendő.
A "Székelyföld román föld" szlogen a székely etnikumhoz tartozó személyek földtulajdonhoz való jogát, a székely etnikumúak ingatlan tulajdonjogát vonja kétségbe.
A "Magyarország, leszophatsz!", "Magyarország szar!" szlogenek olyan eszméket fejeznek ki, mint a magyar etnikumhoz tartozó személyek alacsonyabbrendűsége, az ő államuk alacsonyabbrendűsége, valamint, ezzel szemben, Románia magasabbrendűsége . Ezek a szlogenek rasszista, fasiszta és idegengyűlölő szimbólum minőséggel rendelkeznek a 2002 évi 31. sz. sürgősségi kormányrendelet 2 cikk. b) pont értelmében. Ezek nyilvános kifejezése a törvény szerint büntetendő.
Súlyosbító körülményként kérem figyelembe venni, hogy az illető személyek nagyszámú, több, mint 500-as lélekszámú csoportban követték el ezen cselekményeiket, amely felveti a rasszista, fasiszta és idegengyűlölő szervezet megalakításának bűncselekményének lehetőségét is, amit kérek kivizsgálni.
Felhívnám a figyelmet, hogy a Kolozsvári Bíróság 384/2011. sz. jogerős határozata értelmében elutasította a Kolozsvári Törvényszék melletti Ügyészség 491/P/2010 sz. iratcsomójában hozott döntése elleni fellebbezést, ennek megfelelően jogerősen 500 lej büntető bírságra ítélték alulírottat hasonló cselekményért, amikor köztéren a "Gyarmatosítók, takarodjatok" szlogent fejeztem ki, rasszista, fasiszta és idegengyűlölő eszmék terjesztéséért. Kérném az illető végzés tanulmányozását, és a tanulmányozás eredményének pontosítását.
Tanúnak Rusz István Lászlót, a Sepsi BC kosárcsapat ügyvezető igazgatóját javasolom, aki a helyszínen tartózkodott, valamint az eseményről informáló újságcikkeket is javasolom tanulmányozásra.
„Kosár: Magyarellenes tüntetés a kolozsvári rangadón – videók (nemzetisport.hu)”
„Spoort / ”Patriotzii” sportului clujean ridiculizaţi de o fetiţă (corbialbi.ro)” "
2016. november 9., szerda
Csak a szokásos - szolgai módon meghunyászkodik az RMDSz-es korondi vezetés az oláh elnyomás előtt, és mindezt a dec. 11 parlamenti választások előtt
A magyar nyelvű hivatalos válasz kifejezett igénylése és törvényi garanciája ellenére kizárólag román nyelvű átiratban tiltotta meg, indoklás nélkül, a rendezvény előtti utolsó nap délutánján a korondi RMDSz-es polgármester a Székely Köztársaság holnapra, november 10-re Korond községbe bejelentett tiltakozó megmozdulását a "Községháza" feliratnak a helyi önkormányzat épületének homlokzatáról való hatósági eltávolítása ellen.
Kapcsolódó:
Tüntetés a korondi "Községháza" felirat eltávolítása ellen (ruszinkarpatalja.blogspot.com)
Kapcsolódó:
Tüntetés a korondi "Községháza" felirat eltávolítása ellen (ruszinkarpatalja.blogspot.com)
Ha Budaházy terrorista, akkor Gyurcsányék miért nem? Tüntetés a Gergényi-Bene tárgyalás kapcsán - képriport, videók
Megtartotta tüntetését a Székely Köztársaság és a Székelyek Világszövetsége, közös szervezésben, november 7-én, a budapesti Fővárosi Ítélőtábla épülete előtt, a bent folyó Gergényi-Bene féle tárgyalás kapcsán.
A tüntetés során kifejezésre került, hogy az elsőfokon elöljárói kötelesség elmulasztása cselekményében megrovásra ítélt Gergényi Péter egykori budapesti rendőrfőkapitány, valamint a hasonló cselekmények miatt felmentett Bene László országos rendőrfőkapitányt érintő hatósági intézkedések, a Budaházy ügyben kiszabott 125 év fegyházzal összehasonlítva egyszerűen nevetségesek.
Ugyanakkor a szervező felhívta a magyar lakosság figyelmét arra, hogy a lakosság megfélemlítése, mint a terrorizmus bűncselekményének tényállási eleme egyértelműen és sokkal erőteljesebben tettenérhető a Gyurcsány Ferenc-Gergényi-Bene csoport cselekményeiben, mint a Budaházy féle ügy cselekményeiben. Ezt a véleményt Dr. Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollég. nyugalmazott tanácselnökének szakvéleménye, valamint Gaudi Nagy Tamás nemzeti jogvédő álláspontja is alátámasztja, mindkét szakember tett büntetőfeljelentést az ügyben, csakúgy, mint a Székely Köztársaság, sajnos egyik feljelentést sem bírálta el kedvezően a büntető hatóság.
Kapcsolódó:
Tüntetést jelentett be a Székely Köztársaság a november 7-i Gergény-Bene tárgyalásra (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)