A honlapján fellelhető, puzserrobert@gmail.com e-mail címen keresztül kerestem meg Puzsér Róbertet, a Magyar Péter féle tüntetések egyik erős emberét. Afelől érdeklődtem, hogy mennyire látnának minket szívesen a tüntetéseiken, van-e értelme erőlködni a közös frontvonal kialakításán vagy inkább hagyjuk egymást.
Levelemben felsoroltam, hogy mik azok a pontok, amelyekben van tangencia, ilyenek a főtéma, a végrehajtói maffiának a Mi Hazánk Mozgalom által indított és Magyar Péter hangfelvétele által új szintre emelt leleplezési ügye, de az akkumulátorgyárak témája, az egészségügy, tanügy régi fényének visszaadása, az újnemesek, oligarchák elszámoltatása, a kisvállalkozások támogatása mind-mind közös pont.
Ami nem tetszik, az az EU és NATO pártiság, a burkolt oroszellenesség, és a bankkártyahasználattal megvillantott újvilágrend-megbélyegzettség, de ezektől el tudok tekinteni mindaddig, amíg rám nem erőltetik.
Azt is említem Puzsérnak, hogy a kovidfasizmus alatt rá úgy emlékszek, mint aki inkább a szabadságjogainkat védte, és a kovidfasiszta narratívát annyira nem támogatta.
Megemlítettem azt is, hogy mintegy első gesztusként, feljelentést tettem a Magyar Péter féle hangfelvétel kapcsán, hogy lássunk tisztán, nem csak propaganda-e ez az egész, hanem valós, akár jogi következményekkel járó háttere is van-e.
Feljelentéssel fordultam a Budapesti Rendőrkapitánysághoz a tegnap este, miután meghallgattam Schiffer András jogász elemzését a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvétellel kapcsolatban.
A Varga Judit és Magyar Péter közötti párbeszédben olyan kijelentések hangzanak el, amelyek tényként közlik például, hogy egy bizonyos Detti bejárt az ügyészségre és ott iratokba betekintett, mindezt egy bizonyos Rogán utasítására. Elhangzik az is, hogy egy bizonyos Schadl, aki lehet akár a Schadl ügy fővádlottja, Schadl György is, ennek a Rogánnak meg egy bizonyos Gergőnek az embere, és az anyja és az apja is egy bizonyos szolgálatnál dolgozott.
A legsúlyosabb, tényként elhangzó kijelentés azonban az, hogy Varga Judit volt igazságügyi miniszter asszony szerint ez a bizonyos Rogán kihúzatott részeket bizonyos iratokból az ügyészségen (konkrétan az hangzik el, hogy "persze, kihúzatták magukat"), és kísérletet tett további ilyen kihúzatásokra további iratokból is, szó szerint ezt állítja Varga Judit, hogy "javasolták az ügyészeknek, hogy mit kéne kihúzni, de ezt nem mind tartották be."
Ezzel kapcsolatosan Varga Judit továbbá azon sopánkodik a hangfelvételen, hogy ez a nagy probléma, hogy "az ügyészségen belül Polt nem ura a helyzetnek", az nem hangzik el, hogy ki ez a Polt, a személynevét sem ismerjük.
Ez alapján a tényállás alapján úgy láttam, hogy fennállhat a hivatali visszaélés és a befolyással üzérkedés bcs.-ek tényállása, ezért a BRFK-hoz fordultam feljelentéssel.
Ez meg a bizonyítékul szolgáló hangfelvétel:
Ez pedig Schiffer András elemzése a tévében a hangfelvételről, Szöllősi Györgyi interjújában:
Válaszolt a Belügyminisztérium arra a közérdekű adatigénylésemre, amelyben a kínai-magyar közös járőrszolgálatról szóló nemzetközi egyezményről érdeklődtem.
A belügyminisztérium közölte, hogy nem tudják kiadni az egyezmény teljes szövegét, mert ahhoz a kínai fél beleegyezése is szükséges.
A belügyminisztérium továbbá tájékoztatott, hogy kizárólag a turizmus miatt kellenek a kínai rendőrök Magyarországra, mert ugye óriásira nőtt a kínai turizmus hazánkban. Nyugtatgatott, hogy a kínai rendőröknek önálló intézkedési, járőrözési és más rendőri jogkörei nem lesznek, hanem csak magyar kollégájukkal együtt járőröznek majd.
Arra a kérdésemre, hogy magyar rendőrök fognak-e Kínában járőrözni, nem válaszolt a belügy, sem arra, hogy álláspontjuk szerint kínai rendőrök alkalmazása az utakon nem sérti-e az alaptörvényt, amely kimondja, hogy a közrend és a közbiztonság megőrzése a magyar (ergo nem a kínai) rendőrség feladata.
Megtartotta tüntetését a Mi Hazánk Mozgalom Fehérgyarmaton, a Kossuth téren, Tilki Attila fideszes országgyűlési képviselő fogadóirodája előtt. A tüntetés a lónyai híd megvalósításáért lett bejelentve.
A tüntetésen elhangzott beszédemben felemlítettem, hogy azért állította le a lónyai híd és vele együtt másik 270 közérdekű beruházás megvalósítását a fidesz kormány, kormányrendelettel, mert kell a pénz az ukránok támogatására.
Mint ismert, a lónyai híd érdekében közérdekű adatigénylést nyújtottam be Tilki Attila parlamenti képviselőnek, amire nem válaszolt, majd a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság intézkedését sem méltatta válaszra. Helyi népszavazási kezdeményezést is benyújtottam, azonban kiderült, hogy az út, amelyhez a híd is tartozna, a magyar állam tulajdonában van, és így arról helyileg nem lehet dönteni.
Maradt a tüntetés, mint civil nyomásgyakorlási eszköz a fidesz NER tagokra, köztük kiemelten Tilki Attilára.
A rendezvényen a résztvevők egy közérdekű bejelentést is aláírhattak a híd megépítésének ügyében, és egyet azért, hogy hívassák be az ukrán konzult azon az alapon, hogy a Mi Hazánk parlamenti képviselőit életveszélyesen megfenyegették ukránok, és egy ukrán az Ajdar zászlóaljból azzal kérkedett egy tévéműsorban, hogy el tudják és el is akarják foglalni Magyarországot.
A totál balfax Arnold, a balos demokrata Kalifornia egykori kormányzója egyébként olyant is megengedett magának a kovidfasizmus alatt, hogy egy tévéműsorban kijelentette, "viselj maszkot, oltasd be magad, tartsd be a társadalmi távolságot, és baxd meg a szabadságjogaidat, mert másokat veszélyeztetsz". A kretén robot közzétett videót is arról, hogy egy drive thru oltóponton a többi birkával együtt futószalagon oltják be.
Határidőben válaszolt a Közbeszerzési Hatóság a vásárosnaményi Mi Hazánk Mozgalom közérdekű bejelentésére, amelyben egy több, mint 5 milliárd Ft értékű PCR teszt megsemmisítésével végződő közbeszerzést jelentettem a hatóságnál vizsgálatra.
A Közbeszerzési Hatóság arról tájékoztatott, hogy a vizsgálat tovább tart, mint 30 nap, ezért további haladékot kér, hogy az ügyet alaposan kivizsgálhassák.
Varga Judit volt igazságügyi miniszter asszony, a fidesz "maffia" tagja nem nagyon nyilvánult meg a Magyar Péter jelenség kezdete óta, most pár órája azonban oldalnyi posztban kezdett el magyarázkodni, miután Magyar Péter simán nyilvánosságra hozta a volt feleségével, Varga Judittal lefolytatott magánbeszélgetést, amelyet Péter (amúgy etikátlanul, a nő tudta nélkül, viszont esetleges bűncselekmény leleplezése érdekében, állampolgárként bizony jogosan) felvett egy diktafonnal.
A hangfelvétel elég megdöbbentő részletet tartalmaz arról, hogy Polt Péter legfőbb ügyész sajnos nem tartja eléggé kézben az ügyészséget, és nem tudnak minden olyan részletet kihúzatni a Schadl dossziéból, amely kompromittálná Rogán Antalt és más NER maffia tagokat, köztük egy bizonyos Gergőt. Varga Judit szerint ez bizony probléma, és most tőle várják, hogy az ő embere hasson oda, hogy ezeket a kompromittáló részleteket kihúzzák az ügyészek a dossziéból.
Varga Judit azt is megerősíti, hogy a végrehajtói maffia banánhéja, a kecskeméti maffiózót "gazdámnak" szólító Schadl György Rogán Antal és egy bizonyos Gergő embere volt. Gergő nagy valószínűséggel Gulyás Gergely NER tag, de ez így a hangfelvételen nem hangzik el.
Varga Judit védekezése elég felemásra sikerült, egy olyan Facebook posztban próbált meg válaszolni az események ilyen alakulására, amelyben annyit sikerült kinyögnie a felvételen elhangzottakkal kapcsolatban, hogy azokat nem gondolta komolyan, mert az ex férje őt bizony akkor éppen nagyon megfélemlítette (természetesen annyira azért nem, hogy esetleg feljelentést is tegyen a megfélemlítés miatt, vagy nem volt hozzá bizonyítéka, hogy feljelentést tegyen).
A posztot eddig több, mint 18000-en nevették ki.
Szerk. komment: a kifésült ficsúr Magyar Péterben nem igazán láttam fantáziát, és nem nyerte el a szimpátiámat a március 15-i beszéde sem, amely egy klasszikusan baloldali világnézetet tükrözött, szabadkőműves jelszavakkal, úgymint szabadság, egyenlőség, testvériség, még csiszolnivaló igazságérzettel, például, mikor azt állította, hogy az oroszok az agresszorok az ún. Ukrajnában, és a fenntartható fejlődés felhozásával sem igazán nyerte el a tetszésemet. Az külön kiverte a biztosítékot, hogy mindig bankkártyával fizet, egy videója szerint. Eszembe jutott, hogy az oltottságáról sincsenek információk, és a WHO plandémiás szerződését még egyetlen alkalommal sem említette, lehet, nem is tud róla.
Mindennek ellenére a szavát tartotta, és valóban bemutatott, közzétett egy hangfelvételt, ami álláspontom szerint használható bűnvádi eljárásban, és a Fidesz elitig felnyúló hivatali visszaélés, befolyással való üzérkedés alapos gyanúját teremti meg, amely egy igen nagy szög lehet a fidesz maffia koporsójában.
Közérdekű adatigénylésben fordult a vásárosnaményi Mi Hazánk a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalhoz. Adatigénylésünkben arra vagyunk kíváncsiak, hogy a CATL kínai akkumulátorgyár mennyi humuszos termőréteget termelt ki eddig a gyárépítés miatt, valamint, hogy ezzel a kitermelt humuszos termőréteggel mi történt.
Egy korábbi adatigénylésünkre válaszul a kormányhivatal közölte, hogy a CATL-nek kötelessége a kitermelt humuszos termőréteg mennyiségéről és felhasználásáról nyilvántartást vezetni, amelyet maga a kormányhivatal ellenőriz.
Spontán részvétnyilvánításként a budapestiek az orosz nagykövetség elé járulnak és virággal, egy-egy mécsessel részvételnek a legalább 133 orosz civil halálát okozó, Moszkvában, a Crocus City Hallban állítólagos iszlamisták által elkövetett, nyilván az amerikai CIA által pénzelt és leszervezett, ukrajnai menekülési útvonallal rendelkező aljas tömegmészárlás miatt.
Elutasította a Mi Hazánk közérdekű adatigénylését a több tízmilliós (egészen pontosan 148 millió darab leszerződött ) maszkvásárlásról szóló szerződésekről a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
Válaszában Szijjártó Péter arról tájékoztat, hogy az adatigénylést az Infotv. 27. cikk (2) bekezdés g) pontjára tekintettel utasítják el. Az Infotv. 27. cikk (2) bkeezdés g) pont azt mondja ki, hogy a közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatokhoz való hozzáférés jogát törvény korlátozhatja, az adatfajták meghatározásával, bírósági vagy közigazgatási hatósági eljárásra való tekintettel.
A vásárosnaményi Mi Hazánk közérdekű adatigénylésben fordult a köznyelv szerint csak "Hüllő" Cecíliaként emlegett Müller Cecília országos tisztifőorvos asszonyhoz.
A COVID-19 áljárvány egyik legkevésbé kedvelt főszereplőjétől arra vonatkozó adatot kértünk ki, hogy egy előzetes adatigénylésünkre közölt összesen 8.210 darab, 2022 december 31-ig hivatalosan is bejelentett, feltételezett COVID-19 injekció-mellékhatás közül hány volt az elhalálozás, mennyi a rákos megbetegedés, valamint a vérrögösödéshez köthető szív és érrendszeri panasz.
Kikértük továbbá azt is, hogy milyen más megbetegedések szerepeltek ebben a hivatalosan bejelentett 8.210 megbetegedésben.
Kapkod és önmagát leplezi le a mátrix, a 42 éves világhírű fehérorosz hokista Konsztantyin Kolcov elhalálozásának okát előbb vérrögként jelölte meg a fősodratú globalista sajtó, azonban mostanra már azok a hírek dominálnak, amelyek szerint a rendőrségi vizsgálat öngyilkosságot állapított meg a halál okaként (az újabb verzió szerint a sportoló kiugrott a szálloda 23. emeletéről).
Noha először tehát vérrög által okozott elhalálozást közöltek, a legújabb hírek már öngyilkosságról, a 23. emeletről való kiugrásról beszélnek, megerősítve a gyanút, hogy az oltás utáni vérrögképződés nyilvánvaló és az áldozat ismertsége okán az egész világ közvéleményéhez eljutó esetét próbálja, akár médiamanipulációval is leplezni a mátrix.
Eszli Ferenc 2020 december 31-én tette ki a profilképére, hogy fel fogja venni a COVID-19 injekciót. Az egyik kommentelő tréfásan bekommentelte, hogy amennyiben Ferenc túlélné az injekciót, küldjön képet.
Az nem derült ki, hogy végül küldött-e képet Ferenc, ha eddig nem tette, ezután már nem fog. Halálhírét testvére, Eszli Zoltán jelentette be saját Facebook oldalán.
A Civil Magyarok Szövetsége március 13-án a belügyminisztérium előtt tüntetett, díszvendég volt Szabó István Sámson volt adóellenőr. Sámson elég kemény információkat osztott meg a közösségi oldalakon, az egyik videóját 446 ezren látták. Ezen a tüntetésen Sámson konkrétan azt állította, hogy Pintér Sándor belügyminiszter sosem volt fidesz tag, viszont MSZMP, azaz Magyar Szocialista Munkáspárt tag volt, sőt 3/3-as ügynök is volt, méghozzá Patkány fedőnévvel.
Mivel az információ annyira érdekes, a Mi Hazánk közérdekű adatként kérte ki ezeket az információkat direkt a belügyminisztériumtól.
Egy közérdekű panaszban konkrétan diszkriminációval vádoltam meg a Nemzeti Statisztikai Hivatalt (NSH), mert többszöri megkeresésemre sem voltak hajlandóak kiadni a székelyek hivatalos számát azon az ürügyön, hogy az adatok még feldolgozás alatt állanak, azonban Dan Tanasa szélsőséges magyargyűlölő román parlamenti képviselő adatigénylésére azonnal kiadták azokat.
Noha nem a Diszkriminációellenes Tanácshoz fordultam, hanem csak simán a NSH vezetőségéhez, az esetleges diszkrimináció elkövetésétől megrettenve a statisztikai hivatal végül sietve közölte a kért adatokat. Ezek értelmében a székelyek hivatalos száma 2021 december 1-én, a 2022-es romániai népszavazás referenciaidőpontjában 53.830, a csángóké pedig 550.
A NSH elnézést kért a késői adatszolgáltatásért, azt állítva, hogy valóban nincsenek még teljesen feldolgozva az adatok, de pont ez a két adat, a székelyek és csángók száma, rendelkezésre áll.
Mivel eléggé méltatlan állapot, hogy a székelység a saját létszámára vonatkozó információkat pont a szélsőséges magyar és székelyellenes Dan Tanasatól kénytelen megtudni, ezért a Székely Köztársaság Kormánya, mint a jelenleg hivatalos székely közképviseleti szerv ezúton tehát tájékoztatja a székelységet, hogy immár nekünk is rendelkezésre állnak a hivatalos forrásból, a romániai Nemzeti Statisztikai Hivataltól származó adatok, amelyek szerint 53.830 székely és 550 csángó nemzetiségű személy van jelenleg Romániában a legutóbbi népszámlálási adatok fényében.
A székelység és csángóság településenkénti eloszlásáról még nem rendelkezünk hivatalos adatokkal.
Ismerősei megdöbbenéssel fedezték fel Radnai Andrea Facebook profilján a változást, és kérdezősködtek az egykori természetgyógyász nő felől, a kommentekből kiderül, rövid, de súlyos betegség következtében vesztette életét. Nincs információ arról, hogy oltakozott-e és mennyit, a profiljából annyi derül ki, hogy egy vitaműsorban a kovidfasiszta bohóc Boldogkőivel vetélkedett.
Újabb magyar fiatal esett áldozatul a globalisták népirtó, 2030-ra az emberi lakosság jó részét kiiktatni kívánó programjának. Uhrman Ádám Facebook profilján a mai napig angol nyelvű "COVID-19 oltott" facebook profilkép található.
A srác rövid, súlyos betegség után hunyt el, azaz valószínűleg turbórák végzett vele is.
Nála aztán tényleg szinte mind megvan, ami a baloldali bidonszavazó csőcselék önmeghatározásához szükséges, talán csak a Black Lives Matteres, szivárványos zászlós és újabban ugye az izraeli zászlós profilképek azok, amik esetleg hiányoznak a teljes gyűjteményhez.
A fehérnép, Isten tudja miért, most éppen vérrögösödéstől, veseelégtelenségtől, a fehé vérsejtek kórosan magas számától szenved. Azt mondja, ez igen érdekes, mert még soha nem volt beteg eddig életében (akkor milyen nagyot fog nézni, ha meg is hal, méghozzá tragikus hirtelenséggel).