2020. április 6., hétfő

Kínai gazdasági kémkedés és kutatási eredmények ellopásának gyanújával indítanak eljárást az USA-ban

A szöveg szerint kínai gazdasági kémkedés és kutatási eredmények ellopásának gyanújával indítanak eljárást az USA-ban egy, a Harvardon egyetemi oktató amerikai állampolgár és két kínai állampolgár ellen.

Az FBI szerint a 60 éves Charles Lieber szerződést kötött a Wuhani Egyetemmel, ahonnan havi 50.000 dollárt kapott, valamint 158.000 dollárnyi költségtérítést. Lieber a Harvard Egyetem Kémia és Biológiai Kémia Részlegének vezetője (?), másfélmilló dollárt kapott, hogy kutatólaboratóriumot állítson fel Kínában. Mindeközben fizetést kapott az Amerikai Védelmi MInisztériumtól is, és nemzeti egészségügyi intézményektől is.

A 29 éve Yen King Lee, aki tudományos kutatóként dolgozott a Bostoni Egyetemen, és az FBI szerint "elfelejtette" megemlíteni az önéletrajzában, hogy a Kínai Felszabadító Hadsereg hadnagya.

A 30 éves Ze Zang Zeng a Beth Israel Gyógyközpontban dolgozott kutatóként, biológiai mintákat kísérelt meg kicsempészni az ország területéről Kínába. Erről az FBI ügynökeinek hazudott.

 Ez idő szerint mindhárom vádlott együttműködik a hatóságokkal, akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetőek.

 

Kapcsolódó:

Harvard University Professor and Two Chinese Nationals Charged in Three Separate China Related Cases (justice.gov)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése