2020. május 21., csütörtök

Egy közérdekű adatigénylő arra kíváncsi, hogy van-e kapcsolat az influenza(ellenes) oltások és a koronavírus elhalálozások között

Hudacsek Éva Tünde közérdekű adatigényléssel fordult a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz, amelyben arra volt kíváncsi, hogy a koronavírusfertőzöttségben elhunytak milyen arányban részesültek azelőtt influenza elleni védőoltásban.

Válaszában a Nemzeti Népegészségügyi Központ azt állítja, hogy a koronavírus és az influenza  két teljesen különböző vírus, és a kombinatív adatgyűjtés így értelmetlen. Szerintük.





Szerk. megj. (saját vélemény): Érdekes, hogy a tünetegyüttes megegyezik a két "vírus", azaz exoszóma esetében, a szezonalitásuk is megegyezik, a legjobban veszélyeztetett korosztály is, sőt, a visszaszorításáért hozott társadalmi intézkedések is (karantén, maszk a spanyolnáthánál például, és most is) megegyeznek. A médiában történő képi ábrázolásuk is nagy hasonlóságot mutat. Sőt, a Bill Gates rajongók előszeretettel híresztelik, hogy a nagy népességcsökkentő "megjósolta a koronavírus járványt", pedig hát, valljuk be, ő a már akkor alaposan ismert influenzáról beszélt akár már 2015-ben. Ja, és ősszel is az influenzával "együtt" érkezik a korona, kombóban. Ennek ellenére a hivatalos álláspont szerint két teljesen különböző "vírusról", azaz exoszómáról beszélünk. 

Kapcsolódó:
WHO: a második hullám az influenzával együtt jön majd (pecsaktual.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése