2020. május 1., péntek

Feljelentettem Karigerit a budapesti szájmaszkok miatt. Ha öltözködési norma, akkor alaptörvényt sért, ha egészségügyi, akkor emberkísérlet, kuruzslás, emberiesség elleni bűncselekmény, vagy akár mindhárom.

Feljelentést küldtem a Budapesti Rendőrfőkapitányságra, amelyben Karácsony Gergelyt, Budapest főpolgármesterét jelentettem fel hivatali visszaélésért a fővárosban önkormányzati rendeletként kihirdetett kötelező arcmaszk ügyében.

Feljelentésemben kifejtettem, hogy amennyiben Karácsony Gergely kötelező jellegű öltözködési normát vezetett be ezzel az egyszemélyes önkormányzati határozatával, úgy az sérti Magyarország Alaptörvénye VII. cikk (1) pontban leszögezett gondolati, vallási és lelkiismereti szabadságot, valamint az Alaptörvény VII. cikk (1) pontban leszögezett véleménnyilvánítási szabadságot.

Sem kötelező frizurát, sem kötelező öltözködési normát nem írhatunk elő senkinek egy demokráciában.

Amennyiben azonban Karácsony Gergely egyszemélyes egészségügyi normát vezetett be Budapest területére, úgy egyrészt megvalósította a kuruzslás tényállását, azaz jogosulatlanul fejtett ki orvosi gyakorlatot, valamint az egészségügyi törvény 157 § e) pontban meghatározott embereken végzett orvostudományi kutatást végez, egészségügyi eszköz kötelező használatát írja elő Budapest 1.729.040 fő minusz 1.368 koronavírusos beteg az 1.727.672 egészséges embernek, mindezt anélkül, hogy azoktól írásbeli beleegyezése volna erre, és jogosulatlanul, ugyanis ő nem orvos, hanem polgármester.

A cselekedete sérti az 1976. évi 8. törvényerejű rendelet az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kihirdetéséről, 7. cikk előírásait is, miszerint szigorúan tilos bárkit annak szabad hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletnek alávetni.

Végezetül szembemegy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) maszkok használatára vonatkozó 2020.04.6-i ajánlásával, melynek címe “Maszkok használata a COVID-19 kontextusában”, és amely leszögezi, hogy a maszkhasználat egészségügyi rizikót rejt, ezért egészséges embereknek nem ajánlják annak használatát, szembemegy az országos tisztifőorvos 2020.03.26-i tájékoztatójával is, amelyben ő is a maszkhasználat egészségtelen voltát hangsúlyozza, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ plakátos tájékoztatóján feltüntetett információval is, ami szerint aki egészséges, az ne viseljen maszkot.












Kapcsolódó:
Müller Cecília: Ha nem vagyunk betegek, a maszk viselése még káros is lehet (24.hu)
https://budapest.hu/fovarosikozlony/Documents/2020/Fovarosi_Kozlony_2020_13_alairt.pdf
Egészségügyi Világszervezet (WHO): Maszkhasználat a COVID-19 kontextusában

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése