2021. augusztus 26., csütörtök

Képes beszámoló a vajdahunyadvári sátras oltásellenes tüntetésről - július 25-e óta gyakorlatilag folyamatosan van oltásellenes utcai megmozdulás Magyarországon

Jómagam is résztvettem, egy délután erejéig, a Vajdahunyad várában tartott két hetes sátras tüntetéssorozaton, a helyszínen tájékozódva a táborozók életéről és mindennapjairól, célkitűzéseiről és elképzeléseiről. 

A COVID 19 oltások ellen tüntető táborlakók elsősorban az egészségügyi dolgozók kötelező oltása ellen emelték fel szavukat, de ugyanakkor a kovidfasiszta őrület minden egyéb megnyilvánulása ellen is tiltakoztak.

A rendezvénysorozaton több felszólaló is megjelent, mégis a közösségi oldalakon az az állandó konfliktushelyzet hangsúlyozódott ki, ami a tábor és a RendSzerVáltók által szervezett párhuzamos, közeli sátortábor közötti viszonyt jellemezte. Az oltásellenes tábor két oszlopos tagja, dr. Fórizs Eszter és Czetli Balázs, valamint a másik oldalon Bertalan Atilla és gyanús társasága közötti, érthetetlen okokból táplálkozó konfliktus a végére, a táborlakók beszámolói szerint, már-már tettlegességig fajult.

A konfliktusoktól eltekintve azonban a tábor betöltötte a szerepét, elmondható, hogy általa, július 25-e óta, a Deák téren több civil szerveződés összefogásából szervezett maszkégetéses tüntetés valamint a RendSzerVáltók által a Hősök terére szervezett ellentüntetés óta gyakorlatilag folyamatosan nyílt oltásellenes utcai megmozdulások zajlanak Magyarországon, amelyek augusztus 28-án a Bódis Csaba által hirdetett tömegmegmozdulással remélhetőleg tovább erősödnek. 










Kapcsolódó:

A Korona Igazsága a Vajdahunyad váránál tart sátras tüntetést - Gyurcsány bukása is sátras tüntetéssel kezdődött (ruszinkarpatalja.blogspot.com) 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése