2015. július 4., szombat

Me neked, oláh zászló - Tüntetés a román állam által elkövetett jogsértések ellen

Tegnap, 2015 július 3-án pénteken délután öt órától volt megtartva a tiltakozó megmozdulás a tarthatatlan székelyföldi helyzettel kapcsolatosan. A tiltakozó megmozdulást az váltotta ki, hogy a román állam a román zászló napja alkalmából több tíz négyzetméteres román zászlót függesztett ki Csíkszereda központjában. A tüntetés egy másik motivációja a Ráduly Róbert Kálmán, volt csíkszeredai polgármester és Szőke Domokos alpolgármester elleni korrupciós eljárás.












A tüntetésen elhangzott, hogy a méretes román zászlót a szervezők nevetségesnek találják, a korrupciós ügyben pedig a tisztánlátás kedvéért elmondták a közvélemény számára is, hogy a nyilvános vádiratban szerepel a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának a város számára való megvásárlása, ami nem lenne baj, csakhogy az ingatlant a Hargita és Kovászna megyei Román ortodox Püspökség is meg akarta vásárolni, a volt Csíki Magánjavak összes belvárosi ingatlanja, a fél Kossuth utca és a Petőfi utcai jelentős ingatlanjai mellé. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületének felújítási engedélyével kapcsolatosan egy irodának a láttamozása hiányzik, viszont ezzel a magyar és székely diákok egy egész tanévvel hamarabb kezdhettek el magyar nyelven tanulni, no nem a román, hanem a magyar állam pénzén.



 A továbbiakban tételesen felsorolásra került, a teljesség igénye nélkül, jó néhány, a múltban és a jelenben a román állam által a székelyek és erdélyi magyarok ellen elkövetett visszaélés, és kifejezésre került, hogy a helyzet tűrhetetlen. Megfogalmazódott továbbá az ENSZ felé egy figyelmeztetés, hogy amennyiben az egyesült nemzetek nem kívánnak egy újabb Donyecket vagy Luganszot, esetleg Koszovót Székelyföldön, úgy sürgősen küldjenek ENSZ békefenntartókat a régióba, amelyek biztosítanák egy népszavazás vagy Székely Nemzetgyűlés lebonyolítását, amelyen aztán a békés körülmények közötti, Romániától való elszakadást valósítanák meg a székelyek. A kérés külön megfogalmazódott az orosz ENSZ misszó felé, lévé, hogy az utóbbi időben egyedül az Oroszországi Föderáció az, amely komolyan is gondolja a népek önrendelkezési jogának megvédését a nemzetközi színtéren.

 A tüntetés tartalmazott egy rövid üzenetet a megszálló Románia felé is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése