2016. szeptember 24., szombat

A Dr. Ing. Sebestyén Teleki István által a székely terrorvádban nyújtott új információk margójára – megint, és újra csak a székely önrendelkezés

Merem remélni, hogy kevesen vannak, legalábbis a székelyek és magyarok között, akik tényleg elhiszik, hogy Beke István petárdából kívánt bombát készíteni, és hogy a vármegyések gázvezetéket akartak volna robbantani. Körülbelül ugyanazok hiszik el ezt, akik a szeptember 11-i New Yorki repülőgépes támadást is elhiszik.

Ugyanakkor én személyesen arról sem vagyok meggyőződve, hogy a román hatóságok motivációja egy ilyen koncepciós ügy létrehozásához csak annyi lett volna, hogy a HVIM megerősödött úgy általában, és egyre erőteljesebben hallatta a hangját az erdélyi magyar, de főleg a székely közéletben.

Valaminek kell még itt lennie. És ez a valami szerintem a Dr. Ing. Sebestyén Teleki István által közölt információkból körvonalazódhat.

Mert ezekből kiderül, hogy nevezett valóban találkozott a fiúkkal, egy elvileg titkos, lehallgatásbiztos helyen, ahol bizonyos eszmecsere zajlott.

Az is kiderül, hogy svájci protokoll szerint, a megbeszélés pontokba szedett gondolatok körül zajlott. Ezek egyik sarkalatos, ha nem a legfontosabb pontja volt a tavalyi Székely Önrendelkezési Tanács által tervezett belső népszavazás megvalósítása.

A képlet egyszerű. A székely és erdélyi magyar önrendelkezési mozgalom aktivista bázisát, csekély kivétellel, a HVIM aktivista rétege adja. Ők azok, akiknek van energiájuk cselekedni. Nyilván ezért lettek megkeresve a Székely Önrendelkezési Tanács elképzelésével, a székely belső népszámlálás tervével is.

Kombináltam, hogy a Székely Hadosztály megemlékezés vagy a Wass Albert utcanév lehetett-e, de az újabb információk fényében véleményem, hogy ez fájhatott annyira a román államnak, hogy pont akkor és pont ott csapott le rájuk. És csapott jó nagy botrányt, hogy még véletlenül se gyanakodjon a jónép, hogy mi a hátsó szándéka, mit kíván leplezni.

Mert ha belegondolok, amikor a Székely Gárda teljesen jóhiszeműen, az önazonossághoz, az identitáshoz való jogunk tudatában plakátokon akartuk népszerűsíteni Csíkszeredában annak eszméjét, hogy a székelyek vallják is magukat székelynek, hivatalosan, a népszámláláson, milyen elemi erővel csaptak le ránk a román “rend” őrei (pár plakátról volt szó csupán), akkor egy ilyen szintű reakció a román hatalom részéről nem is tűnik olyan nagynak, ha egy, egész Székelyföldet felölelő és számos aktivista által végrehajtott székely belső népszámlálás propaganda értékéhez viszonyítjuk.

A tét pedig óriási. Mert Montenegró 650.000 lakossal rendelkezik, Ciprus 760.000-el, Izland 300.000-el, Luxemburg, Málta, mi van, ha teszem azt egyszer csak előbukkan a semmiből 700.000 állam nélküli székely, akiknek a Gazdasági, Politikai és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 1. cikk 1. pont értelmében jár az önrendelkezés, a saját állam?

Csibi Barna

Székely Köztársaság Külügyminisztériuma

Kapcsolódó:
Exkluzív - A székely terrorvádban kulcsszereplő Dr. Ing. Sebestyén-Teleki István adott interjút oldalunknak (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése