2024. július 22., hétfő

A jogait ismerő ukrán sikeresen veri vissza az ukrán egyenruhás bűnözőket


Konkrétan az életéért harcolt az az ukrán férfi, akinek az autóbuszát megállították ukrán katonák igazoltatás céljából, valamint a hadköteles férfiak előállítása céljából.

A férfi nem ijedt meg, videót is készített az incidensről, és közölte előbb a felszálló katonával, majd a rendőrrel is, hogy igazából teljesen törvénytelenül állították meg a buszt, nem tudják igazolni magukat, nem tudják igazolni eljárásuk törvényességét, nincsen ilyesmire senkitől parancsuk, katona civilt a mozgásában nem korlátozhat a vonatkozó törvény szerint, és egyébként is, a hely, ahol megállították a buszt, nem egy hivatalos megállítópont, úgyhogy a katona is, a rendőr is törvényt és a buszon ülők jogait sérti eljárásával. 

A buszon utazók egyik idióta ukrán fehérnép, a társadalmi szolidaritás remek példájaként még beszól, hogy minek vág fel azzal, hogy ennyire tudja a törvényeket, inkább menne harcolni a hazájáért. A férfi elmondja, hogy neki ez nem tűnik olyan jó ötletnek, de a némber, ha gondolja, elmehet helyette.

A rendőr és a katonák végül feladják, jó utat kívánnak a sofőrnek és elhúznak a kurva anyjukba, ezzel is bizonyítva, hogy valóban teljesen jogalap nélkül, egyenruhás bűnözőkként útonállnak csak Ukrajna útjain, olyan prédára lesve, aki nem ismeri a saját jogait. 

A férfi, úgy tűnik, a Dosztához, egy jogi ellenállásra specializálódott civil szervezethez tartozik, akiknek, úgy tűnik, elegük lett abból, hogy jobb sorsra érdemes országukat romba döntik a globalisták és az őket kiszolgáló ukrán egyenruhás és politikus bűnözők. 

Kapcsolódó:

Végre! Lázadásközeli állapotok az ukrán vidéken, sorozótiszteket bántalmaznak a feldühödött falusiak (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése