2018. január 18., csütörtök

Embereket felakasztani etnikai hovatartozásuk miatt, az nem NÉPIRTÁS? - A székely kormány is feljelentést tett Mihai Tudose ellen

Feljelentést tett a Székely Köztársaság Kormánya a romániai Legfelsőbb Semmítőszék melletti Ügyészségnél Mihai Tudose volt román kormányfő nyilvánosan elhangzott kijelentései tárgyában, miszerint nevezett a kitűzött székely zászlók mellé az ú.n. felelősöket is fel kívánta volna lógatni. 

A feljelentés jogi alapja a népirtásra való felbújtás bűncselekményét előíró és büntető 438. cikk (4) pont a román büntető törvénykönyvből. 

Hivatkozás történik ugyanakkor Csibi Barna magánszemély ellen szintén a Legfelsőbb Semmítőszék melletti Ügyészség által indított büntető eljárásra is, amelynek értelmében a köztörvényes bűnöző és tömeggyilkos népirtó Avram Iancut jelképező szalmabábu felakasztása közterületen rasszista, fasiszta és idegengyűlölő eszmék terjesztésének számít, börtönbüntetést kért az Ügyészség erre a cselekményre, amit a másodfokú bíróság jóvá is hagyott. 

Valamint hivatkozás történik Corneliu Liviu Popescu ügyvédnek szintén a Legfelsőbb Semmítőszék melletti Ügyészséghez, gyűlöletbeszéd tárgyában Mihai Tudose ellen benyújtott feljelentésére is. 

A Székely Köztársaság hivatalos álláspontja: 
A románság és magyarság, székelység történelmi együttélése során a románság igen nagy gyakorlatra tett szert az utóbbiak ellen elkövetett népirtásokban (Horea, Kloska, Krisán vezette magyarellenes népirtás a 18. század végén, Avram Iancu vezette népirtás a magyar szabadságharc ideje alatt, Kőröstárkány, Kisnyégerfalva, Magyarremete, Gyanta, Szárazajta, Csíkszentdomokos stb. helységek lakosainak tömeges lemészárlása és kiirtása), éppen ezért a lehető legkeményebben, csontig kell fellépni minden ezekhez hasonló szándék ellen. 






Kapcsolódó:
Tudose: Dacă steagul secuiesc va flutura pe instituţiile de acolo, toţi vor flutura lângă steag (stirileprotv.ro)
MIHAI TUDOSE, DENUNTAT LA PICCJ (Lumea Justitiei)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése