Elhunyt Jankovics Marcell, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth és Balázs Béla díjas magyar rajzfilmrendező, adja hírül számos magyar hírportál. Jankovics Marcell 80 éves volt, halálának okáról nem szólnak a hírek.
Jankovics Marcell egy 2020 december végén a magyarhirlap.hu internetes oldalon megjelent interjúban szögezte le, hogy természetesen kérni fogja a "vakcinát", mert, mint állította, ő egyébként is minden évben az influenza ellen is oltat. Hogy végül megkapta-e, erről nem találni hiteles információt a világhálón.
Elutasította a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt a feljelentést, amelyet Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ellen tett egy székely újvilágrend-ellenes aktivista. A feljelentés azt sérelmezte, hogy Parragh a nagy nyilvánosság előtt uszított az oltatlanok karanténba zárására, és ez, tekintve, hogy úgy egyébként teljesen az 1940-es évek közéleti hangulata uralkodik Magyarországon, bizony felvetette az oltatlanok gyűjtőtáborokba zárásának, mint emberiesség elleni bűncselekménynek a képzetét is.
A rendőrség kivizsgálta a feljelentést, és elutasította azt, mivel álláspontjuk szerint a bejelentett cselekmény nem bűncselekmény.
Parragh azzal, hogy ellenérzéseit vagy sértő nézeteit hangulatkeltő módon, nagy nyilvánosság előtt közzétette, a rendőrség szerint még nem valósította meg a gyűlöletkeltés bűncselekményét, mert az eddigi ítélkezési gyakorlat szerint az csak akkor valósul meg, ha konkrét, közösségellenes erőszakos cselekmények követik ezeknek a nézeteknek a közzétételét.
Szerk. megj.: Ebben a jó hír, hogy Parragh nagy nyilvánosság előtt kifejezett nézeteit a rendőrség is sértőnek és hangulatkeltőnek értékelte, mert nem azt állította, hogy a nézetei nem sértőek és hangulatkeltőek, a bűncselekmény tényállásának ez a része tehát megvalósult. Talán érdemes volna az akciót az Egyenlő Bánásmód Főigazgatóságnál folytatni.
Feljelentést küldtem, a Korona Igazsága csoport tagjaként, a Budapesti Rendőrfőkapitányságra nevezett Karikó Katalin, a kommunista érában bizonyítottan titkosszolgálati tevékenységet kifejtő, jelenleg a Pfizer óriáscégnek dolgozó, ismert "tudós" ellen rémhírterjesztésért.
Nevezett Karikó Katalin ugyanis, az origo.hu internetes oldalon megjelent, vele készült interjú során azt nyilatkozta, hogy kizárólag természetes, növényi eredetű összetevőkből van a Pfizer-BioNTech cégóriások által kifejlesztett ún. "koronavírus elleni vakcina" (a Pfizer-BioNTech cégek által előállított Comirnaty nevű készítmény) előállítva.
Azonban a birtokomban lévő, közérdekű adatigénylésre az Országos Gyógyszerészeti és Élelmiszer-egészségügyi Intézet által nyújtott válasz egy olyan, a Comirnaty nevű készítményről szóló alkalmazási előírást tartalmaz, amely közli, hogy a készítmény segédanyagai között ott van a polietilén glikol (PEG) nevű vegyület. A wikipédia tájékoztatása szerint a PEG kőolajszármazék.
Következik, hogy a Karikó Katalin által bemutatott gyógyszerkészítmény, a Comirnaty nem csak növényi eredetű összetevőket, hanem kőolajszármazékot is tartalmaz, hivatalosan.
Ennek a ténynek az elhallgatása álláspontom szerint kimerítheti a rémhírterjesztés tényállását, mivel a PEG egészségügyi komplikációkhoz, allergiás tünetekhez, anafilaxiás sokkhoz és szélsőséges esetben akár halálhoz is vezethet, ami az élethez és egészséghez való alapjog csorbítása.
Továbbá a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi CXVIII. tv. majd összes, a gyógyszerkészítmények reklámozásával kapcsolatos előírást is megszegi az origo.hu oldalon Karikó Katalinnal megjelent interjú, ugyanis nem nevezi meg a hirdetett gyógyszerkészítményt, nem határozza meg egyértelműen, hogy gyógyszer-e vagy gyógyászati segédeszköz a reklám tárgya, nem tartalmazza a külön jogszabályban meghatározott figyelmeztető szöveget, tájékoztatást.
Továbbá olyan utalásokat tesz, amelyek a gyógyszer alkalmazásának biztos gyógyulást eredményező képzetét kelti, és ezt a gyógyszer természetes eredetére vezeti vissza, amely cselekmények szintén tilosak. Valamint ő maga szakember és ismert személyiség, ilyennel gyógyszert reklámozni szintén szabálysértés.
Szerk. megj.: a beadvány, mint bármely, a Korona Igazsága csoport által szerkesztett és alkalmazott beadvány, szabadon hozzáférhető és bárki által beadható, kérésre szerkeszthető formátumban is elküldjük.
Ha a Korona Igazsága csoport a Bosszúállók, akkor Vincze Erik benne a Pókember. A mindössze 20 esztendős, Amerikában élő fiatalember már tucatnyi közigazgatási beadvánnyal, (közérdekű adatigényléssel, büntető feljelentéssel és panasszal) büszkélkedhet a globális vírusdiktatúra, a deep state ellen vívott ütközetben.
A legutóbbi netes konferencián, amelyet a szélesebb közönség számára videón rögzítettünk, Vincze Erik néhány beadványát elemeztük, köztük leginkább a Gulyás Gergely felelős miniszter elleni büntető feljelentését emberiesség elleni bűncselekmény előkészítése tárgyában.
Az elemzés során arról értekezik a Korona Igazsága csoport, hogy akár emberiesség elleni bűncselekmény is lehet az ún. "védettségi", külalakja és tartalma szerint csak GMO igazolványnak titulált plasztikkártya kormányzati szintű bevezetése, és a rá épülő egészségügyi és meggyőződési alapú hátrányos megkülönböztetéses, apartheid jellegű rendszer.
A magyar büntetőtörvény szerint:
"143. § (1) Aki a lakosság elleni átfogó vagy módszeres támadás részeként
h) politikai, nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nemi vagy más ismérv alapján meghatározható csoportot vagy annak tagját a csoporthoz tartozása miatt alapvető jogaitól megfoszt,
bűntett miatt tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) E § alkalmazásában polgári lakosság elleni átfogó vagy módszeres támadásnak minősül minden olyan magatartás, amely magában foglalja az (1) bekezdésben írt cselekmények polgári lakosság elleni sorozatos elkövetését, egy állam vagy szervezet politikájának végrehajtása vagy elősegítése érdekében."
Azt vizsgáljuk, hogy a GMO igazolványok esetében ez a Btk. tétel megvalósul-e.
Arra jutottunk, hogy a Btk. 143. § (3) pontban meghatározott átfogó vagy módszeres támadás tényállása megvalósul, mert a GMO igazolvány sorozatosan, folyamatosan érvényben van, nem csak egyetlen alkalommal valósult meg Magyarország területén annak használata. Az állami politika is adott, ez az ún. magyar "járványkezelési" politika.
A Btk. 143. § (1) h) szerinti "csoport" is meghatározható, álláspontunk szerint, a "más ismérv" jelen esetben lehet akár egészségügyi állapot, vagy akár meggyőződés, vallási álláspont is.
A Btk. 143. § (1) h) szerinti alapjogtól való megfosztás a sporttevékenységek lehetőségétől való megfosztás esetében bizonyítottan fennáll, a sportról szóló 2004 évi 1. törvény preambuluma szerint egyértelműen, szó szerint alapvető jog a sporthoz való jog, amely az élethez és az egészséghez való alapvető jogunk része is, az Alaptörvény szerint.
Elemezzük azt a tényt is, miszerint a nemzetközi jog, és azon belül a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya tételesen rögzíti, hogy alapjogot csak szükségállapot esetén lehet korlátozni (szigorú szabályok mentén és csak átmenetileg), márpedig Magyarországon nem szükségállapot, hanem veszélyhelyzet van.
A beszélgetés során arra a következtetésre jutunk, hogy a GMO igazolvány esetében is alkalmazni kellene a tömeges büntetőfeljelentés beküldés módszerét, egy beadvány-modellt közzétéve tömegesen kellene büntetőfeljelentéseket tenni a témában, egyrészt, mert a tömeges jelleg már vezetett sikerre a Gurabi Ági, a Korona Igazsága csoport alapítója által indított, a magyar ombundsman felé irányzott tömeges panaszáradat esetében, másrészt már önmagában a tömeges feljelentésbenyújtás közakaratnak, közvéleménynek a kifejezése.
Harmadsorban a beadványok sorozatos elutasítását akár Hágában a büntetőbíróságon is be lehetne mutatni, mint bizonyítékot az állami szervek közreműködésére az elkövetett emberiesség elleni bűncselekménysorozatban.
Alulírottak, a Korona Igazsága civil csoport tagjai, a következő kéréssel fordulunk önökhöz:
Tekintettel arra, hogy Dr. Pócs Alfréd egri ortopéd orvos, traumatológus és sebész, a Magyar Orvosi Kamara Heves megyei szervezetének elnöke, a 2020 március 11-e óta tartó ún. “új koronavírus” válság ideje alatt kiemelkedő jellemről, nagy szakmai tudásról és tántoríthatatlan akaratról tett tanúbizonyságot, mikor munkahelyét és szakmai elismertségét, sőt, büntetőeljárást is kockáztatva kiállt az “új koronavírussal” kapcsolatos különböző egészségügyi kérdésekben a mi álláspontunk szerint is igaz szakmai és politikai eszmék mellett;
valamint tekintettel arra, hogy Dr. Pócs Alfréd ezzel, a többi, az igazság mellett kiálló orvos és egészségügyi szakember kollégájával együtt, országos elismertségre és megbecsülésre tett szert,
kérjük tisztelettel, hogy a 2022-es választásoknak az önök politikai formációja által történő megnyerése esetén dr. Pócs Alfrédot szíveskedjenek az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető miniszternek kinevezni.
Amennyiben erre írásbeli ígéret születik, álláspontunk szerint, még ha nem is sikerül a választásokat azonnal megnyerni, mindkét fél számára üdvös és gyümölcsöző együttműködés jöhet létre a Mi Hazánk Mozgalom Párt és a dr. Pócs Alfrédot és orvosi szakmai körét támogató széles lakossági rétegek között.
Gődény György és dr. Tamasi József tartott sajtótájékoztatót tegnap a Hősök terén. Mivel a hatályban lévő jogszabályok továbbra sem engedik 500 fő feletti rendezvények tartását, így inkább lefújták a helyszínre előzetesen bejelentett, a "védettségi" igazolványokkal bevezetett egészségügyi apartheid ellen meghirdetett tömegtüntetést, és helyette szűk körben sajtótájékoztatót tartottak, a Momentum nevű politikai tömörülésnek a Kossuth téren szervezett korábbi teraszozós sajtótájékoztatója mintájára (azon a rendőrök nem intézkedtek a résztvevők ellen).
A rendezvényről a balliberális index.hu is, és a saját magát "jobboldaliként" aposztrofáló vadhajtasok.hu nevű portál is tudósított, szóról szóra ugyanazt:
A sajtótájékoztatón dr. Tamasi József bíróság előtt értékelhető bizonyítékok gyűjtésére szólított fel mindenkit az érvényben lévő egészségügyi apartheid rendszer által elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények, egyéb bűncselekmények és szabálysértések dokumentálása céljából.
A rendezvényről élvezhető minőségű videófelvétel van a vadhajtasok.hu alább linkelt cikkében.
Egyébként civil aktivisták több "sajtótájékoztatót" is szerveztek a tegnap, különböző budapesti helyszíneken és egyiken sem intézkedtek a rendőrök, hálistennek.
Szerk. megj.: noha én személyesen mindent megtettem, rengeteget lobbiztam, hogy a Mi hazánk Mozgalom radikális nemzeti érzelmű tábora és az, úgy tűnik, Gődény György körül szerveződő vakcinaapartheid-ellenesek közös nevezőre jussanak, ez egyelőre nem valósult meg, viszont jó hír, hogy ha önállóan is, de legalább elindul az apartheid-ellenesek politikai önszerveződése. Úgyhogy ezúton gratulálok nekik, és csak azt sajnálom, hogy két pártra nem lehet majd szavazni jövőben.
Thomas Flanigan toledói orvos január 6-án posztolta a Facebook oldalán, hogy megvan az első Moderna oltása, tréfásan megjegyezve a posztjában, hogy az ingyen narancsléért tette, amúgy meg most már hallja a rádióadásokat is (ezzel az injekcióban lévő esetleges, az 5G-vel aktiválható nanobotokkal tréfálkozott).
A tréfás kedvű orvos február 3-án, ezúttal a második Moderna injekciója után is posztolt, a mikrochip működik, rákapcsolódott a kaptárszellemre, és az ellenállás fölösleges, közölte:
A toledói orvos ezután, ugyanilyen hátborzongatóan "tréfás" hangnemben megírta saját nekrológját, amelyben váratlan, de izgalmas eseménynek nevezi saját halálát, amit Diana hercegnő, a krokodilvadász Steve Irving és mások halálához hasonlít, majd április 27-én elhunyt.
Halálának oka "nem tisztázott", a szürreális esettel az amerikai és nemzetközi sajtó nem nagyon tud mit kezdeni, kétségbeesetten próbálják az eset vicces jellegét kiemelni, és a dupla oltásról hallgatni, de az eset szerintem egyáltalán nem vicces.
A Korona Igazsága csoporthoz tartozó Gurabi Ági indította tömeges panaszáradat az ombundsman felé akció sikerén felbuzdulva, és az akció által kikényszerített állásfoglalást felhasználva jómagam is (a Korona Igazsága csoport tagjaként) benyújtottam egy panaszt az alapvető jogi biztoshoz, Kozma Ákoshoz.
Panaszomban kizárólag a jégpályák, uszodák, edző- és fitnessztermek, sportlétesítmények kovidfasiszta GMO igazolványhoz kötött használatát támadom.
Kozma Ákos állásfoglalásában nem találja törvénytelennek a GMO igazolványok létét, viszont leszögezi, hogy amennyiben ezek alapvető emberi jogot vagy alapvető szükségletek kielégítését korlátoznának, úgy annak már volna alaptörvényellenes vonzata.
Panaszomban kimutatom, hogy a sportról szóló 2004. évi 1. törvény már a preambulumban leszögezi, hogy a sporthoz való jog alapvető emberi jog, valamint, hogy a szabadidős sporttevékenység is jogilag ugyanúgy sporttevékenység, mint mondjuk a versenysport.
A testi és lelki egészséghez való jog, amelyet többek között a sportolás és rendszeres testmozgás támogatásával segíti elő elő az állam, szintén alapvető jog az alaptörvény szerint.
Egy újabb vonalon azt is megkérdőjelezem, hogy a "védettségi kártya" valós védettséget ad-e az újnátha ellen, mivel átiratom van Müller Cecília országos tisztifőorvostól, hogy 2021 március 31-ig 21.347 egyszer vagy kétszer újnátha ellen beoltott személy mégis megbetegedett.
Kifejtem, hogy ez a szám a valóságban még több lehet, mert a "védettségi igazolvánnyal" rendelkező személyek sokkal kevesebb élethelyzetben kell tesztet végeztessenek az újnáthára, mint a "védettségi igazolvánnyal" nem rendelkező személyek.
A panasz szövege szabadon másolható:
"Alapvető Jogok Biztosa
részére
Panasz
Alulírott ............................., cím ..........................................................., személyazonosító igazolványszám
............................, panaszt kívánok tenni a veszélyhelyzet idején alkalmazandó
védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletnek
a “koronavírus elleni védettségüket” igazolni nem képes személyeket hátrányosan
megkülönböztető 12. § (4) bekezdés b) pontjának, valamint 12. § (4c) bekezdés a) pontjának alapvető emberi jogaimat sértő és magyar alaptörvényellenes
jogszabályi rendelkezései ellen az Ön intézményénél.
Az illető
kormányrendeleti szövegek felülvizsgálatára semmilyen más jogorvoslati
lehetőség nincs biztosítva, de az Alapvető Jogok Biztosa vizsgálhatja azokat és
akár az Alaptörvénnyel való összhangjának felülvizsgálatukat is kezdeményezheti
az Alkotmánybíróságnál.
Tényállás:
A 484/2020.
(XI. 10.) Korm. rendelet 12. § (4) bekezdésb) pont kimondja:
“A jégpályák, az uszodák, az
edző- és fitnesztermek és a sportlétesítmények
b) a koronavírus ellen védett személy számára
látogathatóak.”
A 484/2020.
(XI. 10.) Korm. rendelet 12. § (4c) bekezdés a) pont
kimondja:
(4c)A (3a) és a (4)
bekezdés szerinti helyszín üzemeltetője vagy vezetője, illetve az üzemeltető
vagy a vezető alkalmazottja - a (4a) bekezdés szerinti kivétellel - annak a
beléptetését megtagadja, valamint a látogatás megkezdését megakadályozza, aki
a) a koronavírus elleni védettségét az e rendeletben meghatározott módon
nem igazolja.
A 484/2020.
(XI. 10.) Korm. rendelet 2/A. §(1) szerint:
“E rendelet alkalmazásában koronavírus ellen védett
személy az, aki ezt a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló 60/2021.
(II. 12.) Korm. rendelet szerinti hatósági igazolvány (a továbbiakban:
védettségi igazolvány) bemutatásával igazolja.”
Az ún. “védettségi
igazolványt” a 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet a koronavírus elleni
védettség igazolásáról elnevezésű jogszabály 1. pontja határozza meg, miszerint:
“1. § (1) A SARS-CoV-2
koronavírus (a továbbiakban: koronavírus) elleni védettség igazolása
a) a COVID-19
betegségből (a továbbiakban: fertőzés) e rendeletben meghatározott időn belül
történő felgyógyulás vagy
b) * az Európai Unióban,
illetve a Magyarországon engedélyezett és a lakosság oltására felhasznált
COVID-19 oltóanyaggal történt védőoltás (a továbbiakban: oltottság)
tényének az igazolásával történik.
(2) A koronavírus elleni védettség
igazolására alkalmas az e rendelet szerinti hatósági igazolvány (a
továbbiakban: védettségi igazolvány), illetve applikáció.”
A Nemzeti Népegészségügyi Központ 20241-3/2021/JF sz.
átiratában közli, hogy 2021 március 31-ig 21.347 egyszer, vagy kétszer beoltott
személy betegedett meg igazoltan COVID-19 betegségben, ez az addig a dátumig
beoltott személyek megközelítőleg 1%-a. Az átirat nem közli, hogy ezek közül pontosan
hányan haláloztak el ebben a betegségben, mindenesetre több személy egy vagy
mindkét oltás ellenére is elhalálozott.
Ehhez
még hozzá kell venni, hogy a “védettségi igazolvánnyal” rendelkező személyek jóval
kevesebb élethelyzetben kell PCR tesztet végezzenek (határátkeléshez,
munkavégzéshez, egyéb, teszthez kötött élethelyzetben) mint az ilyen
igazolvánnyal nem rendelkező személyek, így a valós, COVID-19 betegséggel
fertőzött személyek száma köztük is jóval nagyobb lehet a fent említett 1%-nál.
Indokolás:
Fenti
tényállásból megállapítható, hogy a a 60/2021. (II. 12.) Korm.
rendelet 1.§b) pontban definiált eset, a “védőoltás” tényének igazolása semmiképp
sem jelenti a valós egészségügyi, fizikai védettséget a COVID-19 betegség
ellen.
Ez alapján kimondható, hogy a “védettségi
igazolvánnyal” rendelkezés vagy az egyenlő bánásmódról szóló 2003 évi CXXV. tv.
h) pontja szerinti egészségi állapotot (fertőzésen való átesést) tükröz, vagy
egy invazív orvosi beavatkozás (oltás), mint egészségügyi szolgáltatás
igénybevételét. Ez utóbbi eset a 2003 évi CXXV. tv. i), j) t) pontok szerinti
csoporthoz tartozást tükrözi, mert egy egészségügyi szolgáltatás igénybevétele
az arról alkotott egészségügyi, vallási, világnézeti vagy éppen politikai
véleményünktől és meggyőződésünktől függ.
A bepanaszolt jogszabályi rendelkezések értelmében azok a
személyek, akik meggyőződésük okán nem éltek egy invazív egészségügyi
beavatkozással, nem rendelkeznek “védettségi igazolvánnyal”, és nem látogathatják az edzőtermeket, fitnesztermeket, uszodát, közfürdőt,
jégpályát, annak ellenére, hogy ezek létrejöttéhez adójukkal hozzájárultak.
Azok a személyek, akik rendelkeznek “védettségi
igazolvánnyal”, de 1%-uk igazoltan COVID-19 fertőzött oltás után,
a támadott jogszabályi rendelkezések értelmében látogathatják a fent felsorolt
intézményeket, és így, igazolvánnyal, jogszerűen “terjeszthetik” a “fertőzést”.
Következik, hogy mivel nem a valós egészségügyi, fizikai védettséget
igazolja, hanem egy, az arról alkotott egészségügyi, vallási, világnézeti vagy
éppen politikai véleménytől és meggyőződéstől függő invazív orvosi beavatkozás
igénybevételét,a bepanaszolt
rendelkezéssorozat nem valós járványügyi intézkedés, hanem az emberek
egészségügyi, vallási, világnézeti vagy éppen politikai véleményétől és
meggyőződésétől függő, hatósági dokumentummal igazolt hátrányos
megkülönböztetése.
Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
honlapján közzétett, “Az Alapvető Jogok Biztosának a védettségi
igazolvány alapjogi értékeléséről kialakított állásfoglalása és a jogi
szabályozás felülvizsgálatára tett javaslatai” címet viselő dokumentum a következőket tartalmazza:
“Ezaz
ösztönzés mindaddig nem kifogásolható alkotmányossági szempontból, ameddig
elvben a teljes beoltható lakosság beoltására elegendő vakcina rendelkezésre
áll, azaz az érintettek saját döntésén múlik a vakcina felvétele, illetve, amíg a szabályozás nem alapvető jogok
gyakorlását vagy alapvető szükségletek kielégítését köti a védettség
igazolásához.”
Mint
fent bemutattam, a “védettségi igazolvány” nem a valós védettséget igazolja (az oltottak minimum 1%-augyanúgy megfertőződött, mint az oltatlanok),
hanem vagy egészségügyi
állapotot (fertőzöttségen átesettséget), vagy pusztán az “oltáshoz”, mint invazív egészségügyi
beavatkozáshoz fűződő elutasító vagy egyetértő véleményt tükrözi.
A
Magyar Alaptörvény XV. cikk 2) pont kimondja:
“(2) Magyarország az
alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín,
nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy
társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti
különbségtétel nélkül biztosítja.”
Következik,
hogy a magyar alaptörvény alapvető jogok tekintetében semmilyen
megkülönböztetést nem engedélyez, sem politikai, sem más vélemény szerint, sem
egyéb (egészségügyi állapot, fertőzöttségen át nem esettség, egészségesség)
helyzet alapján.
Amennyiben
tehát a támadott rendelkezések alapvető jogot korlátoznak, úgy alaptörvényellenesek
(ezt egyébként az alapvető jogok biztosának fent hivatkozott állásfoglalása is
tartalmazza).
A
2004. évi I. törvény a sportról, a preambulum rész 4. bekezdése értelmében:
“A sport a közjó része.
Erősíti a közösség tagjainak egymáshoz tartozását, miként az egyén testi és
lelki egészségét.”
A
2004. évi I. törvény a sportról, a preambulum rész 6. bekezdése értelmében:
“Magyarország Országgyűlése
kinyilvánítja, hogy minden embernek
alapvető joga van a sporthoz, és e jogát az állam biztosítja, függetlenül attól, hogy
versenysportról, a szabadidő
eltöltéséről, a diák-, egyetemi-főiskolai sportról, a fogyatékkal élők
sportjáról vagy az egészség megőrzéséről van
szó.”
Megállapítható,
hogy függetlenül attól, hogy versenysportról, vagy a szabadidő eltöltéséről,
egészségmegőrzésről van szó, a sport törvény szerint alapvető emberi jog a
magyar jogrend szerint, és így Magyar Alaptörvény XV. cikk 2) pont értelmében
nem lehet megkülönböztetés tárgya.
A
2004. évi I. törvény a sportról, 1. § (2) bekezdés értelmében:
“(2) Sporttevékenységnek
minősül a meghatározott szabályok szerint, a szabadidő eltöltéseként kötetlenül
vagy szervezett formában, illetve versenyszerűen végzett testedzés vagy
szellemi sportágban kifejtett tevékenység, amely a fizikai erőnlét és a
szellemi teljesítőképesség megtartását, fejlesztését szolgálja.”
Következik,
hogy a kötetlenül, akár a szabadidő eltöltéseként végzett edzőtermi és
fitnessztermi testedzés, az uszodai testedzés, a közfürdői testedzés, a
jégpályai testedzés mind sporttevékenységek.
A 484/2020.
(XI. 10.) Korm. rendelet 12. § (4c) bekezdés a) pont tehát
alapvető emberi jogot, kötetlenül, szabadidő eltöltéseként végzett
sporttevékenységet tesz megkülönböztetés tárgyává, ami alaptörvényellenes, még az Alapvető Jogok Biztosának
Hivatala honlapján közzétett, “Az Alapvető Jogok Biztosának a védettségi
igazolvány alapjogi értékeléséről kialakított állásfoglalása és a jogi
szabályozás felülvizsgálatára tett javaslatai” címet viselő dokumentumban foglaltak és fennebb
idézett állásfoglalás logikája szerint is.
Magyarország Alaptörvénye XX. cikk kimondja:
“(1) Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez.
(2) Az (1) bekezdés szerinti jog
érvényesülését Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes
mezőgazdasággal, az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáférés
biztosításával, a munkavédelem és az egészségügyi ellátás megszervezésével, a sportolás és a rendszeres testedzés
támogatásával, valamint a környezet védelmének biztosításával segíti elő.”
Megállapítható, hogy a sportolás és a rendszeres
testedzés a testi és lelki egészség, a magyar alaptörvényben leszögezett
alapvető emberi jogok feltétele. Ugyanez állapítható meg a 2004.
évi I. törvény a sportról, preambulum rész 4. bekezdése szövegéből is, amely
szerint a sport erősíti a testi és lelki egészséget.
A támadott
jogszabályi rendelkezés tehát a Magyarország Alaptörvénye XX. cikkben foglalt alapjogtól, a testi és lelki
egészséghez való alapjogtól is megfosztja a lakosság egy csoportját. Ennek az
alapjognak a diszkriminatív korlátozása is tilos, a magyar
Alaptörvény XV. cikk 2) pont alapján.
Nemzetközi jogi viszonylatban, az Európai
Emberi Jogi Egyezmény 14. cikke értelmében maga a megkülönböztetés tilalma is
alapvető emberi jog.
“14. cikk -
Megkülönböztetés tilalma
A jelen Egyezményben
meghatározott jogok és szabadságok élvezetét minden megkülönböztetés, például
nem, faj, szín, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy
társadalmi származás, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés
szerinti vagy egyéb helyzet alapján történő megkülönböztetés nélkül kell
biztosítani.”
A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi
Egyezségokmánya 4.cikk 1. bekezdés kizárólag szükségállapot esetén engedélyezi az
Egyezségbe foglalt alapvető emberi jogok bármilyen korlátozását. Magyarországon
nem szükségállapot, hanem veszélyhelyzet van érvényben.
“1. A
nemzet létét fenyegető és hivatalosan kihirdetett szükségállapot idején az
Egyezségokmányban részes államok az adott helyzet által szigorúan megkövetelt
mértékben tehetnek olyan intézkedéseket, amelyek eltérnek az Egyezségokmányban
vállalt kötelezettségeiktől, feltéve, hogy az ilyen intézkedések nem állnak
ellentétben egyéb nemzetközi jogi kötelezettségeikkel és nem jelentenek
kizárólag faj, szín, nem, nyelv, vallás vagy társadalmi származás alapján
történő megkülönböztetést.”
Fentiek
alapján kérem az Alapvető Jogok Biztosát, hogy erre vonatkozó jogkörénél fogva
1. foglaljon állást a veszélyhelyzet idején alkalmazandó
védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm.
rendeletnek a “koronavírus elleni védettségüket” igazolni nem képes személyeket
hátrányosan megkülönböztető 12. § (4) bekezdés b) pontjának, valamint 12. §
(4c) bekezdés a) pontjának az
indokolás részben felsorolt alapvető emberi jogokat sértő jellegéről
2. kezdeményezze a veszélyhelyzet
idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI.
10.) Korm. rendeletnek a “koronavírus elleni védettségüket” igazolni nem képes
személyeket hátrányosan megkülönböztető 12. § (4) bekezdés b) pontjának,
valamint 12. § (4c) bekezdés a) pontjának
az Alaptörvénnyel való összhangjának felülvizsgálatát az Alkotmánybíróságon.
Arra hivatkozva utasította el a COVID-19-el összefüggésben alkalmazott mRNS "vakcinák" géncsendesítő vagy génkiütő jellegére vonatkozó közérdekű adatigénylésemet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), amelyhez az Egészségügyi Tudományos Tanács Humánreprodukciós Bizottsága irányította át a kérésemet, hogy a kért információ nem közérdekű adat.
Ezt a választ támadtam meg a Nemzeti Adatvédelmi és Információhatóságnál.
Kivizsgálási kérelmemben megállapítom, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság 01000/1297/2021.bü. számú határozata kimondja, hogy "az eddig különböző médiákban megjelent szakemberekkel készített interjúk alapján szinte köztudomású tényként lehet kezelni, hogy a világ országaiban alkalmazott (COVID-19 elleni) vakcinák hosszú távú szervezetre gyakorolt hatása még egyértelműen nem ismert. "
Majd az 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről, 157. §-re hivatkozom, amely kimondja:
“157. § Az emberen végzett orvostudományi kutatás (a továbbiakban: kutatás) célja a betegségek kórismézésének, gyógykezelésének, megelőzésének és rehabilitációjának javítása, okainak és eredetének jobb megismerése, beleértve olyan beavatkozásokat és megfigyelési módozatokat is, amelyek eltérnek a megszokott egészségügyi ellátás során alkalmazottaktól, illetőleg, amelynek során még nem teljesen ismert és kivizsgált hatású tényezőket (hatóanyagok, anyagok, eszközök, eljárások, módszerek, körülmények, feltételek) alkalmaznak.”
Ezen két tényből levonom a következtetést, hogy a COVID-19-re alkalmazott mRNS "vakcinák" emberen végzett orvostudományos kutatásnak minősülnek.
Majd a 28/2014. (IV. 10.) EMMI rendelet az Egészségügyi Tudományos Tanácsról 6. § * (1) pontra hivatkozom:
“Az ETT TUKEB, az ETT KFEB és az ETT HRB ellátják az emberen végzett orvostudományi kutatásokról szóló jogszabályok szerinti kutatások szakmai-etikai véleményezését.”
Megállapítom, hogy eszerint a Egészségügyi Tudományos Tanács Humánreprodukciós Bizottsága volt, jog szerint, az az intézmény, amelyet az mRNS "vakcinák" genetikai aspektusaira vonatkoztatva szakmai-etikai véleményt formálhat.
Továbbá megállapítom, hogy az a kérdésem, hogy az mRNS "vakcinák" géncsendesítés illetve génkiütés lehet-e, azért közérdekű adat, mert Magyarországon az emberen végzett génmódosítás bűncselekmény, azonban a géncsendesítés és a génkiütés in vivo génmódosításnak számítanak.
A román Népügyvédje megkeresésére szögezte le a romániai Egészségügyi Minisztérium, hogy törvénytelen az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem diákjainak a gyakorlati, kórházi képzésben való részvételét COVID-19 oltáshoz kötni.
A népügyvédje azután fordult a minisztériumhoz, hogy egy magánszemély panaszt nyújtott be ezügyben az ombunsmanhoz.
Szerk. megj.: Alig 12%-os átoltottság, annak is a zöme fidesztévét zabáló erdélyi magyar és székely, nincsen kijárási tilalom, kültéri maszk és "védettségi igazolvány" nevű emberiesség elleni bűncselekmény. A román járványhelyzet normalizálódik, ez a hatalmas civil ellenállásnak is, az igazságért bátran kiálló egyre több egészségügyi szakembernek is, de a hatóságok igazság felé közelítésének is köszönhető.
Amíg a magyar ombundsman felé több, mint 800 panaszt kellett írni egy apartheid jellegű intézkedés kapcsán, hogy egyáltalán elérje az ingerküszöbét, addig a román ombundsman, Renate Weber, és a román egészségügyi minisztérium is teszi a dolgát. Egy magyarországi hasonló helyzetben az ombundsman és az egészségügyi minisztérium is szerintem mindent elkövetne, hogy kibújjon a felelősség alól, sőt, legvalószínűbb, hogy a hátrányosan megkülönböztető intézménynek adnának igazat.
Csibi Lóránddal, a clevelandi magyar közösség egyik közösségformáló tagjával, a Clevelandi Magyarokért Alapítvány vezetőjével, unokatestvéremmel beszélgetek az amerikai "járványhelyzetről" és annak politikai hátteréről.
"A COVID-19 nevű ”viruss” okozta “járvány” hogyan érintette az USA , Ohio és Cleveland életét? Kire szavazott a clevelandi magyar közösség és miért pont Trumpra? Volt-e polgárháborús hangulat a tavalyi választásokkor és enyhült-e azóta ez a feszültség? Hogyan kezelik most az Egyesült Államokban, Ohióban, Floridában, Dél-Dakotában vagy Texasban a “járványt”? Mi a véleményed a maszkhordásról, az oltásokról, a védettségi igazolványokról?" - ezeket a kérdéseket, és jó néhány más témát is érintünk a kötetlen, egy órás beszélgetés során.
A portfolio.hu hozta le "Baj van a védettségi igazolványokkal? Új javaslatok érkeztek" álszent című cikkben, Kozma Ákos, az Alapvető Jogok Biztosa, kénytelen-kelletlen, de nyilatkozott az ú.n. "védettségi" igazolványokkal kapcsolatban.
Az oltottsági állapothoz (esetleg más egészségügyi beavatkozások, ún. PCR tesztek pozitív eredményéhez) kötött kovidfasiszta igazolvány bevezetése, amely a tulajdonosának előjognak álcázott alapjogokat (szórakozási lehetőséget, kulturális szolgáltatásokat, kulináris szolgáltatásokat és sportolási lehetőséget) biztosít, de aki nem rendelkezik vele, azt továbbra is kizárja számos alapjoga gyakorlásából, igencsak kiverte a biztosítékot Magyarországon.
A Korona Igazsága civil csoport azonnal panaszt nyújtott be a fasiszta igazolványt jogszabályba foglaló rendelet ellen, és tömeges panaszbenyújtásra szólította a lakosságot, ezt a tavaly kitört médiajárvány egy éve alatt szépen megszerveződött független normalitáspárti médiahálózat (élén az Orvosok a tisztánlátásért csoport által működtetett weboldallal) sikeresen el is juttatta a viruss, járvány, maszk, oltás, orbán és fidesszkeptikus közönséghez.
A Korona Igazsága csoporttól független civil kezdeményezések is hasonló akciókra buzdítottak, és a közös, tömeges jogi akciók sikere nem maradt el.
Kozma Ákos, aki az eddig szórványosan érkező egyéni panaszokat szinte élvezettel söpörte le (a rabszolgamaszk-hordatás ellen jómagam is nyújtottam be panaszt nála többedmagammal, copy paste üzemmódban utasított el minket), láthatólag meghökkent a tömeges panaszáradattól.
Az alapvető jogi biztos véleménye egyébként távolról sem kielégítő, "járványvédelmi okból" nem tartja alapjogi szempontból kifogásolhatónak a kovidnáci útleveleket.
Azonban leszögezi, hogy ez csak addig igaz, amíg nem alapvető jogok gyakorlását vagy alapvető szükségletek kielégítését kötik a kártyához.
Még sokat variál, és végül kinyögi, hogy a védettségi igazolvány kiállításáról szóló rendelkezések áttekintését és szükség szerinti felülvizsgálatát javasolja.