2016. március 13., vasárnap

Most akkor az a baj, hogy román nacionalista megnyilvánulásokat váltottam ki?

Ezúttal a Jankó ügyben a vádiratot összeállító ügyészt jelentem fel hivatali visszaélésért. Több rendben megállapítja a vádiratban, hogy a tetteim, nem egyszer egyenesen személyem ellen irányuló, szélsőséges nacionalista megnyilvánulásokat váltottak ki, többek között spontán utcai tüntetéseken valamint az interneten. A baj csak az, hogy a törvény a szélsőséges nacionalista megnyilvánulásokat bünteti, még az interneten is, és a spontán, be nem jelentett gyülekezést bírságolja. Miért nem kezdeményezett vizsgálatot ezen megnyilvánulások esetében az ügyész, ha már tudomása volt róluk? 








"A Legfelsőbb Semmítőszék melletti ügyészség 2015.10.02-i vádirata, amelyben alulírott Csibi Barnát rasszista, fasiszta és idegengyűlölő cselekedetek elkövetésével vádolják, a következőket tartalmazza:

"Közismert tény, hogy az Avram Iancut jelképező szalmabábu felakasztási akciója erős reakciókat váltott ki, spontán utcai tüntetések, heves, a személyének szóló támadások formájában, amelyek közül sokan kifejezetten agresszívek voltak, valamint a román-magyar etnikum közötti viszony is elmérgesedett, amelyet magyar közéleti szereplők oldottak fel, hogy elhatárolódtak a cselekedettől.
Egy egyszerű Google keresés számos anyagot hoz fel a fentiek alátámasztására."

"Az 1, 2 és 4 pontokban leírtak alkalmasak arra, hogy szélsőséges nacionalista reakciókat váltsanak ki."

"Az alanyok és a személyiségek pontosan a magas közmédia-hatásuk miatt vannak kiválasztva, amit az elkövető előrelát, és annak érdekében használ fel, hogy ismertségét növelje, az általa kiváltott szélsőséges nacionalista megnyilvánulásokok keresztül. "

Ennek a vádiratnak az értelmében Romulus Dan Varga ügyésznek, aki összeállította, és Camelia Sutiman részlegvezetőnek, aki láttamozta a vádiratot, tudomása volt szélsőséges nacionalista megnyilvánulásokról, amelyeket vagy online felületen, vagy nyilvános spontán utcai tüntetéseken fejeztek ki, valamint heves, agresszív, a személyem ellen szóló megnyilvánulásokról is. Ezt megfogalmazták és alá is írták.

A 2002 évi 31. sz sürgősségi kormányrendelet 2 cikk a) pontja értelmében, amelyen az ügyész úr is idéz a vádirat 9. oldalán, fasiszta, rasszista és idegengyűlölő eszme konkrétan az etnikai alapú gyűlölet és erőszak, stb. és a szélsőséges nacionalizmus.

Eszerint Romulus Dan Varga ügyésznek, aki összeállította, és Camelia Sutiman részlegvezetőnek, aki láttamozta a vádiratot, tudomása volt a 2002 évi 31. sz sürgősségi kormányrendelet által büntetett cselekményekről, éspedig szélsőséges nacionalista megnyilvánulásokról, amelyeket vagy online felületen, vagy nyilvános spontán utcai tüntetéseken fejeztek ki.

Mi több, spontán utcai tüntetésekről is tudomásuk volt, holott a gyülekezési törvény egyértelműen leszögezi, hogy minden köztéri megnyilvánulás bejelentés és engedélyköteles, és ez a törvény sehol nem határoz meg spontán utcai tüntetés fogalmat. Eszerint nevezetteknek benemjelentett és nem engedélyezett, tehát törvénytelen köztéri megnyilvánulásokról is volt tudomása.

A büntető eljárási törvénykönyv 292 cikke alapján a bűnüldöző szervek hivatalból eljárást indítanak minden olyan esetben, amikor egy bűncselekmény a tudomásukra jut, és ezt jegyzőkönyvbe is veszik.

Eszerint Romulus Dan Varga ügyész és Camelia Sutiman részlegvezető, noha tudomásuk volt bűncselekményekről és szabálysértésekről, ezeket a vádiratban meg is fogalmazták és le is írták, nem indítottak eljárást hivatalból egyetlen bűncselekmény esetében sem.

 A román btk. 297 cikk (1) bekezdés értelmében hivatali visszaélésnek minősül, ha egy köztisztviselő hivatala gyakorlása közben elmulasztja valamely hivatali kötelezettségét, vagy hibásan valósítja meg azt, és ezzel kárt okoz egy fizikai vagy jogi személynek, annak jogait vagy törvényes érdekeit csorbítva.

Jelen cselekedettel megvalósult azon hivatali kötelezettség elmulasztása, hogy hivatalból eljárást indítsanak, amint tudomásukra jutott egy bűncselekmény,  éspedig a 2002 évi 31. sz sürgősségi kormányrendelet által büntetett szélsőséges nacionalista megnyilvánulások, amelyeket vagy online felületen, vagy nyilvános spontán utcai tüntetéseken fejeztek ki.

Ezáltal a magyar és székely etnikai közösségnek okoztak kárt, amelyek kárára a nevezett szélsőséges nacionalista megnyilvánulások kifejezésre kerültek, valamint nekem is, akinek a román büntetőeljárási törvénykönyv 79. cikkében előírt, kárvallotti minőséghez való jogom sérült. Nevezettek megállapítottak egy sor, ellenem irányuló erőszakos megnyilvánulást, ezt rögzítették is, és mégsem tettek semmit ezek megfékezése érdekében.

A szándékos jelleget azzal lehet alátámasztani, hogy nevezettek 4,8 éve nem indítottak eljárást, tehát joggal feltételezhető, hogy az 5 éves elévülési határidő kivárására játszottak.

A tett oka a cinkosság. Nevezettek egyetértenek ezekkel a szélsőséges nacionalista eszmékkel, ezeket a vádiratban igazolják is, mégpedig teljesen szubjektív, megalapozatlan és szakszerűtlen módon, például a következőképpen: "Nem szükséges bizonyítanunk azt a hatást, amelyet egy román lelkében okoz a Mihai Eminescu képét érintő támadás."

Kérem tehát büntetőeljárás kezdeményezését Romulus Dan Varga ügyész és Camelia Sutiman részlegvezető ellen hivatali visszaélés gyanújával, mert nem indítottak hivatalból eljárást, holott a tudomásukra jutott több bűncselekmény és szabálysértés, valamint cinkosságért."

Kapcsolódó: Vádirat a Jankó ügyben - hiteles magyar fordítás. VIGYÁZAT, 17 OLDAL! (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése