2024. május 27., hétfő

Bayer Zsolt is gyalázhatja a szülőket, akik meg akarják védeni gyerekeiket az oltástól

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőrkapitányság lefolytatta a nyomozást abban a feljelentésben, amit Bayer Zsolt ellen tettem közösség elleni uszítás miatt, valamint kényszerítés hatósági eljárásban bűncselekményre való felbujtásért. 

Bayer Zsoltot azért jelentettem fel, mert az egyik showműsorában nagy röhögve arról beszélt, hogy azokat a szülőket, akik bírósági eljárásban próbálnak meg felmentést szerezni gyereküknek a kötelező oltások alól, fel kéne pofozni legalább kétszer, és a gyereket kényszerrel beoltani. 





A nyomozók semmi kivetnivalót nem találtak a fidesz troll Bayer Zsolt viselkedésében, és a nyomozást azzal zárták le, hogy a jelentett cselekmény nem bűncselekmény. Álláspontjuk szerint Bayer Zsolt csak a véleményének adott hangot a témában. 

Mint ismert, Majoros Péter, alias Majka a kovidfasizmus alatt ugyanilyen könnyen megúszta azt, hogy az oltásellenesek felpozofásáról fantáziált a Partizán egyik műsorában. 

Úgy tűnik, Magyarországon bizonyos társadalmi csoportok felpofozásáról elmélkedni, és azon vihogni nagy nyilvánosság előtt, relatív nagy nézettségű műsorokban nyugodtan lehet, nem kell esetleges büntetőjogi felelősségrevonástól tartani. Kíváncsi vagyok, egy olyan, nagy nyilvánosság előtt elhangzó állításnak, miszerint minden fidesz szavazót jó alaposan, lehetőleg minimum kétszer fel kéne pofozni, volna-e büntetőjogi következménye. 

Amúgy az sem érthető, hogy a másik jelentett büntetőjogi tételt, a kényszerítés hatósági eljárásban bűncselekményre való felbujtást miért nem elemezte a rendőrség. 

Panaszt nem nyújtottam be a határozat ellen.

Kapcsolódó:

Feljelentettem Bayer Zsoltot közösség elleni uszításért (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Majka mondhatja, hogy felpofozna és kényszeroltana minket, mert az "vélemény" (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése