2020. szeptember 3., csütörtök

Az adatvédelmi hatósághoz fordultam, mert Maszkos Cili folyamatosan tolja a második hullámot, de mikor rákérdeztem, hogy az mi, annyit válaszolt, hogy ne érdekeljen

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultam egy vizsgálati eljárás kezdeményezését kérő levéllel, mert a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz intézett közérdekű adatigénylésemre adott válaszban elutasították bizonyos igényelt információk kiszolgáltatását. 

Közérdekű adatigénylésemben az influenza vírustörzsek és a korábbi koronavírustörzsek okozta megbetegedések tesztelési eljárásairól, a betegségek leküzdése érdekében hozott hatósági intézkedésekről, a betegségek statisztikai adatairól, valamint az idei, új koronaexoszóma vonatkozásában is néhány információ iránt érdeklődtem. Míg néhány kérdésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ kiszolgáltatta az igényelt adatokat, három kérdésben megtagadta azokat, arra hivatkozva, hogy nem közérdekű adatok. 

A meg nem válaszolt kérdések az új koronaexoszóma esetében a "második hullám" valamint a "tünetmentes fertőzött" fogalmak hivatalos szakmai definíciójára vonatkoztak, valamint arra, hogy miért használnak az idei, új koronaexoszóma esetében arányaiban sokkal több PCR tesztet, mint az influenza és a régebbi koronaexoszómatörzsek esetében. 

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz intézett vizsgálat indítását szorgalmazó kérésemben kimutatom, hogy Müller Cecília országos tisztifőorvos rendszeresen használja úgy a "második hullám", mint a "tünetmentes fertőzött" fogalmakat sajtótájékoztatókon, munkaköri tevékenységként, valamint, hogy az egészségügyi törvény leszögezi, hogy a betegnek joga van a teljes körű tájékoztatáshoz.

 A PCR tesztekre vonatkozó kérdésre a válasz megtagadását ammiatt nehezményeztem, mert az influenzára vonatkozó hasonló adatokat, miszerint influenzára csak akkor végeznek tesztet, ha a beteg maga jelentkezik tünetekkel az orvosnál, probléma nélkül kiadta a hatóság kérésre, az új koronaexoszómára vonatkozó hasonló kérést viszont elutasította, ami furcsa. 






Kapcsolódó:

Ez a merész. Az országos tisztifőorvos szerint a "második hullám", illetve "tünetmentes" fogalmak definíciója nem közérdekű adat. (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése