2023. június 15., csütörtök

Egy ellenálló büntetőügyben hozta a zsaruk tudomására, hogy nincs joghatóságuk


Hubai Czimrák Zsolt József egy büntetőügyben tett vallomásában egyértelműsítette, hogy szerinte az őt kihallgató rendőröknek nincs joghatóságuk a büntetőeljárás lefolytatására, mivel a törvényes magyar állam a Magyar Köztársaság, míg a "Magyarország" nevű állam törvénytelen (gyakorlatilag nem is állam, hanem egy Zrt.), ezért az általa kinevezett és működtetett hatóságok, köztük a rendőrség is illegitim és nincs semmilyen joghatósága valós magyar állampolgárok, azaz a Magyar Köztársaság állampolgárai fölött. Zsolt egyúttal azt is kérte, hogy az ügyet adják át a büntetőeljárás lefolytatására a Magyar Köztársaság rendőrségének. 

Az ellenálló erről a saját Facebook oldalán számolt be, utólag tájékoztatott, hogy tegyem közzé a szerinte még helyesebb megfogalmazást is, amit bárki felhasználhat hasonló helyzetben: 

"Nyilatkozom, hogy gyermekem a Magyar Köztársaság állampolgára. Ezért nincs joghatósága a MAGYARORSZÁG Rendőrségének vele szemben eljárni. Kérem az eljárást átadni az erre jogosult Magyar Állami Rendőrségnek."


Kapcsolódó:

Szülő szállt szembe iskolai rémmaszk-kényszerrel (ruszinkarpatalja.blogspot.com) 

HYPO 10-X, biztonsági adatlapja szerint légúti irritatív, belégzése tilos, környezetbe kijutását kerülni kell. Ezzel permeteznek az utcákon a "járvány" alatt (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése