A Centers for Disease Control and Prevention, magyarul Betegségmegelőző és Ellenőrző Központ, az Amerikai Egyesült Államok közegészségügyi minisztériuma alá tartozó egészségügyi ügynökség.
Kapcsolódó:
A Centers for Disease Control and Prevention, magyarul Betegségmegelőző és Ellenőrző Központ, az Amerikai Egyesült Államok közegészségügyi minisztériuma alá tartozó egészségügyi ügynökség.
Kapcsolódó:
Arra a kérdésemre, hogy mégis mire alapozná ezt a feljelentést, közölte, hogy a beszélgetést rögzíti és hogy szerinte adatvédelmi törvényt sértettünk, mert az elhunyt családjának beleegyezése szükséges, hogy közzétegyük a halálhírt. Ezt azonban cáfoltam, mivel mi egy nyilvános posztot osztottunk saját vélemény hozzáfűzése nélkül, mégpedig Németh Zoltán nyilvános Facebook posztját, és, mint azt nagyon jól tudjuk a kovidfasiszta diktatúra óta, a közösségi oldalak közterületnek számítanak jog szerint, az ott közzétett tartalom nyilvános, elérhető és szabadon továbbítható bárki számára.
Erre Tüskés azt válaszolta, hogy jó, akkor a kommentelők miket írnak, az kimerítheti a btk. kegyeletsértés bcs. tényállását, és akkor az alapján tesznek feljelentést.
Erre azt válaszoltam, hogy ahhoz nekem milyen közöm van, mindenki saját névvel van fenn a Facebookon, és vállalja a kommentjeiért a felelősséget. Viktória azt állította, hogy a kommentekért is lehet felelős az adminisztrátor is.
Többször is rákérdeztem, nem derült ki Norbert oltottsági állapota és halálának oka, csak annyi, Viktória idővonalát böngészve, hogy valószínűsíthetően benzinkúton dolgozott és hogy pár napja eltűnt. Tüskés büszkén közölte a messengerbeszélgetésben, hogy ő oltott, és hogy mi, oltatlanok alaptalan összeesküvéseket gyártunk.
Mindenesetre a posztot eltávolítottam, mert nem vállalhatok felelősséget minden egyes kommentért, pláne, hogy a nagyrészét soha nem is láttam, másrészt Tüskés azt is közölte, hogy az elhunyt családjának is kifejezett kérése, hogy a csoportból el legyen a poszt távolítva.
Mindazonáltal a btk. kegyeletsértés bcs.-t megvizsgálva rájöhetünk, hogy kegyeletsértést az követ el, aki az elhunyt becsületének csorbítására alkalmas és ugyanakkor valótlan tényt állít. Becsület csorbítására alkalmas a gyalázkodás és a becsmérlés. A btk. szerint továbbá nem büntethető rágalmazásért, sem kegyeletsértésért az, aki közügyek megvitatása közben, sajtótermék vagy médiaszolgáltatás útján követi el a cselekményt, feltéve, ha az nem nyilvánvalóan a sértett emberi méltóságának tagadására és becsmérlésére irányul.
Megállapítható, hogy annak vizsgálása médiaszolgáltató felületén, közvitában, nyilvános közösségi oldalon, hogy egy fiatalon elhunyt, potenciálisan népirtás áldozatául esett áldozat részesült-e, avagy nem COVID-19 injekcióban, nem merítheti ki, még a legellenségesebb kovidfasiszták szerint sem a rágalmazás vagy kegyeletsértés bcs.-ét, mert ugye se nem gyalázkodás, se nem becsmérlés.
Kapcsolódó:
Aaron Bushnell aktív amerikai pilóta Washingtonban, az izraeli nagykövetség előtt beállított egy kamerát, elmondta, hogy azért teszi, amit tesz, mert nem hajlandó a kormányzat által Palesztinában végrehajtott népirtásban részes lenni teszi, és egyébként az, amit az elit nekünk szán, úgysem lesz sokkal jobb ennél, majd a fejére locsolt egy palack benzint, azt meggyújtotta és miközben lángolt, azt kiabálta, hogy "Szabadságot Palesztinának!".
A tüntető később a kórházban belehalt sérüléseibe.
A vkontakte közösségi oldalon cenzúrázatlan anyag is található az esetről, erős idegzetűeknek:
Szerk. megj.: egyet is értünk a pilóta indíttatásával, meg a bátorságát is méltányoljuk, azt is elismerjük, hogy az egész emberiség nagyon sarokba van szorítva a sátánista elit által, azonban a saját élet eldobása túlságosan nagy ár bármennyi sajtóvisszhangért.
Kapcsolódó:
Meghalt az amerikai légierő katonája, aki felgyújtotta magát Washingtonban (telex.hu)
(a kép illusztráció, a kovid terror alatt a globalistákat kiszolgáló ausztrál rendőrcsicskákat ábrázol)
Queensland ausztrál állam Legfelsőbb Bírósága egy több éve húzódó, precedens értékű perben mondta ki, hogy a rendőrséget és a mentőszolgálatot sújtó kötelező COVID-19 oltás alapvető emberi jogokat sértett.
A pert 38 queenslandi rendőr és mentős indította, mert elbocsátották őket azért, mert visszautasították a kötelező oltakozást.
Queenslandben összesen 201 személyt, 116 rendőrt és 85 mentőst rúgtak ki az állásukból vakcina engedetlenség miatt, ezekből 38-an indítottak pert. Jelenleg a 38-ból kilencen még mindig nincsenek visszahelyezve állásukba.
Azok számára tehát, akik bevállalták, és pert indítottak, óriási siker, és megmutatta, hogy alapvető emberi jogaink védelmében mindenkor, még a legnagyobb terror ideje alatt is ki kell állnunk.
A Queenslandi Legfelsőbb Bírósági határozat angol nyelven megtekinthető itt.
Kapcsolódó:
Közérdekű adatigénylésben fordultam Pintér Sándor belügyminiszterhez, amelyben a Kínai Népköztársaság Közbiztonsági Minisztériuma és a magyar belügyminisztérium által aláírt közös járőrszolgálatról szóló egyezményről érdeklődtem nála.
A megállapodás teljes szövegét kikértem, valamint konkrétan arra voltam kíváncsi, hogy akkor ennek a megállapodásnak az értelmében a magyar rendőrök mennek Kínába járőrözni avagy a kínai rendőrök jönnek ide.
A belügyminisztérium álláspontja is érdekelt abban a kérdésben, hogy kínai rendőrök járőröztetése Magyarországon nem sérti-e az Alaptörvény 46. cikk (1) pontját, amely kimondja, hogy a közbiztonság védelme a magyar rendőrség feladata.
Az akciót a Vásárosnaményi Mi Hazánk aktivistájaként hajtottam végre.Kapcsolódó:
Mint ismert, Madar Miklóstól a farmja működtetéséhez szükséges mezőgazdasági területeket sajátított ki Debrecen városa azért, hogy azon a területen a CATL kínai akkumulátorgyár meg tudjon telepedni és a gyárat elkezdhesse felépíteni. Madar Miklós nem örvendett a kisajátításnak, és több akkumulátorgyár-ellenes rendezvényen is felszólalt, egy nyíregyházi rendezvényen valóban figyelmeztetett, hogy az akkumulátorgyárak rejtett kínai hadműveletek.
Válaszul a hatalom terrorcselekmény előkészítésének gyanújával vádolta meg és hurcolta meg a magyar gazdát.
Sajnos a konok gazda minden segítő kezet ellökött magától, és az egyébként valóban katasztrófális közállapotokért kizárólag az ellenzéki Mi Hazánk Mozgalom Pártot és legfőképpen annak vezetőjét tette meg felelősnek.
Reményünket fejezzük ki, hogy ezért a legújabb, hazánkat kínai érdekeknek kiszolgáló mesterkedésekért is nem Toroczkai Lászlót és pártját hibáztatja majd a debreceni gazda.
Kapcsolódó:
Kína védelmi megállapodást kötött Magyarországgal (vg.hu)
Az akkumulátoripart ellenséges hadműveletként kell értelmezni - ez volt a tegnapi nyíregyházi aksialkatrészgyár-ellenes tüntetés üzenete (ruszinkarpatalja.blogspot.com)A vásárosnaményi Mi Hazánk színeiben fordultam a szegedi polgármesterhez egy közérdekű adatigénylésben, miután a sajtóból kiderült, hogy 300 hektár mezőgazdasági területet vásárolt fel illetve sajátított ki a város azért, hogy a BYD kínai elektromos autógyártó cég egy óriásgyárat tudjon ott felhúzni.
Mivel a kisajátítási törvény csak rendkívüli esetekben, bizonyos, a törvény 2. cikkében explicit módon leszögezett közérdekű célokra engedélyez kisajátítást, kíváncsi voltam, hogy ezek közül melyik alapján történtek az említett szegedi kisajátítások.
Kapcsolódó:
Szeged a gazdáktól elvett földeket 17-szeres áron adja tovább a kínai autógyárnak (atlatszo.hu)
Közérdekű adatigénylésben fordultam a Magyar Államkincstárhoz, amelyben azt kértem ki, hogy a Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között a szociális ellátás területén való együttműködés tárgyában Budapesten, 1962. december 20-án kötött egyezmény alapján, az egyezmény jóváírásától napjainkig hány olyan személy személy kapott Magyarországon nyugdíjat, aki a magyar idegenrendészeti hatóságok engedélyével Ukrajnából telepedett át Magyarországra, továbbá hány olyan személy kapott nyugdíjat az egyezmény jóváírásától napjainkig, akit újrahonosított a magyar állam.
Kapcsolódó:
A magyar-szovjet szociálpolitikai egyezmény (allamkincstart.gov.hu)
Csibertics Nikoletta idióta, élettelen mocskoknak nevezte a "Rejtélyes, oltás utáni elhalálozások és súlyos megbetegedések" nevű Facebook csoport tagjait, miután a fitneszedzője elhalálozásáról kitett nyilvános posztját a csoportban is megosztották.
Kapcsolódó:
Felvidéken is tarol az oltás - egy forrás rögtön négy oltás utáni halálozást is közölt (ruszinkarpatalja.blogspot.com)Egy, neve elhallgatását kérő felvidéki ellenálló négy, nagy valószínűséggel a COVID-19 oltások utáni elhalálozást közölt Felvidékről:
Kapcsolódó:
Egy, hasonló témában benyújtott közérdekű adatigénylésünket azzal utasította el a Miniszterelnökség, hogy a vonatkozó adatoknak nincsenek a birtokában, most az Országos Kórházi Főigazgatóságot kérdezzük, ugyanis Újhelyi István baloldali politikusnak ez az intézmény adott ki adatokat például a PCR tesztekről és a kínai vakcinabeszerzésekről is.
Kapcsolódó:A Babeș-Bolyai Tudományegyetem professzora, Cziprián Kovács Loránd tragikus hirtelenséggel halálozott el, adja hírül Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a Facebook oldalán.
A professzor nekrológját író ismerőse szerint két nap múlva akartak volna sörözni egy jót.
A Facebook oldala azóta már emlékoldallá alakult, több fotó is arról árulkodik, hogy Cziprián úr egyrészt meggyőződéses européer volt, másrészt nyilván oltott.
Nyugodjon békében.
Kapcsolódó:
Szabálysértési panaszt nyújtottam be a Bicskei Rendőrkapitányságra, amelyben felhívtam az illetékes hatóság figyelmét arra, hogy valószínűsíthetően nem volt bejelentve az az ellentüntetés, amit a Momentum Párt szervezett Bicskén, február 13-án, kedden délután a Mi Hazánk Mozgalom Párt pedofilellenes tüntetésekor.
A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. tv. 189. cikk (1) pont a) bekezdés értelmében szabálysértés az olyan gyülés szervezése, amely nem volt előzetesen bejelentve az illetékes rendőrhatóságnál.
Neked is ez jut eszedbe, hogy valaki csapja már le? Happystone Boldogkői Zsolt, az a Boldogkői Zsolt, a kovidfasiszták gyöngye, a kötelező oltás leghűbb apostola, a PCR tesztek atyja, a maszk prófétája a műhúst és a genetikailag "kódolt" zöldségeket reklámozza Facebook oldalán.
Közérdekű adatigénylésben kértem ki azt, hogy a 13 évesen tüdőgyulladásban elhalálozott Petronai Nikolett be volt-e oltva COVID-19 elleni vakcinával vagy vakcinákkal.
Mint ismert, a 13 éves kislány halála nagy hullámokat kavart a sajtóban, miután a kislányt több egyészségügyi intézmény között utaztatták, míg végül a kislány elhunyt.
Kapcsolódó:
Meghalt egy 13 éves nagyecsedi lány, akit a háziorvos és az ügyeletes is hazaküldött (hvg.hu) Vizsgálatot rendeltek el a tüdőgyulladásban meghalt 13 éves lány esete miatt (hvg.hu)
A nagy port kavart tragikus elhalálozás, a felvidéki énekesnő és pedagógusnő, Ladacsi Mónika tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála sokakat megrázott.
A történetet tovább bonyolítja, hogy kiderült, Ladacsi Mónika egyik barátnője, Stuki Schvikker Alexandra még 2021 decemberében elhalálozott, rövid lefolyású, súlyos betegségben.
Alexandra a Széchenyi István Egyetemen végzett szociálpedagógiát, a Facebook profilja adatai alapján.
A két lány barátnő volt, az oldalaikon fellelhető képek alapján.
Tragikus hirtelenséggel halálozott el a kovidfasiszta Jakab Ferenc ún. "virológus" is, döbbennek meg úgy a baloldali, mint a kormánypárti fősodratú média bértollnokai.
Jakab Ferenc volt az ún. "koronavírus" akciócsoport vezetője a kamu járvány alatt, a Nemzeti Virológiai Laboratórium vezetője, kedvenc filmje pedig az ócska újvilágrend propagandafilm, a Vírus, adja hírül a fősodor. Száz szónak is egy a vége, antihősünk természetesen többszöroltott volt, és úgy halálozott el tragikus hirtelenséggel, valószínűleg öngyilkos lett.
Jakab Ferenc már a második halott kovidtálib véleményvezér Falus Ferenc után. Öngyilkosságának oka lehetett magánéleti ok is, de reméljük, hogy az oltásfasisztaként elkövetett rémtettek miatti lelkifurdalása kínozta halálra, esetleg az injekciók nyomán a testében fellépő visszafordíthatatlan változások miatt döntött igen helyesen.
Kapcsolódó:
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központhoz fordultam közérdekű adatigénylésben, a COVID-19 elleni ún. "oltások" után bejelentett feltételezett mellékhatásokat kértem ki, mégpedig az injekciók fajtái szerint és a mellékhatások típusai szerint csoportosítva.
Kapcsolódó:
Nem ment egyszerűen, de sikerült megkapni a Madéfalvi Önkormányzat által kiállított válaszlevelet arra a közérdekű bejelentésére a Székely Köztársaság Kormányának, amelyben a Budapest, Budaörsi úti Petőfi Sándor laktanya Mária Teréziára való átnevezéséről kérdeztem az önkormányzatot, mint a székely kormány külügyi megbízottja.
A madéfalvi önkormányzatot előbb közérdekű bejelentésben, majd erre vonatkozó közérdekű adatigénylésben kerestem meg, végül telefonon is felhívtam őket, amely telefonhívást élőben közvetítettem a közösségi oldalamon.
Végül ma megkaptam elektronikus formában a válaszlevelet, amelyben arról tájékoztat az önkormányzat, hogy a Budapest, Budaörsi úti cím kívül esik az önkormányzat hatáskörén, ezért, annak ellenére, hogy az átnevezéssel nem értenek egyet, érdemben semmit nem tudnak tenni az ügyben.
Kapcsolódó:
A székely kormány felszólította Madéfalvát, hogy foglaljon állást a Petőfi laktanya-átnevezési botrányban (ruszinkarpatalja.blogspot.com)Facebook messzengeren keresett meg egy bizonyos Fazekas Simon, azt fájlalta, hogy megosztottam a felvidéki Csörgő Zsuzsa alapiskola egyik tanárnőjének, Ladacsi Mónikának a halálhírét, amelyet maga az iskola posztolt ki.
Fazekas Simon azt állítja, hogy sem ők, Mónika volt osztálytársai, sem a család nem tudják egyelőre a halál okát, ezért vegyük le a megosztást a Rejtélyes, oltás utáni elhalálozások és súlyos megbetegedések Facebook csoportból, ellenkező esetben szól a családnak, akik majd megteszik a "megfelelő" lépéseket, mert ugye Fazekas úr szerint azzal, hogy a halálhírt megosztottuk, rémhírterjesztést követtünk el.
A csevegőben közöltem Fazekas úrral, hogy én inkább a megkeresését értékelem fenyegetésnek, mert ugye egy nyilvános, osztható poszt sima, kommentár nélküli megosztása nem igazán merítheti ki az ún. rémhírterjesztés bcs. tényállását, ezért a poszt marad, annál is inkább, mert semmilyen információt nem szolgáltatott Fazekas úr arra vonatkozóan, hogy az elhunyt oltatlan lett volna.
Az, hogy tanárnő volt, Felvidéken, ahol a kovid terror még súlyosabb formát öltött, mint Magyarországon, valamint az, hogy Fazekas úr szerint a család sem tudja, miért halt meg Mónika, valamint maga a tény, hogy Fazekas megkeresésében ugyan nem bizonyította, hogy Mónika oltatlan lett volna, viszont az oltás utáni elhalálozás lehetőségét képzelgésnek nevezte, csak megerősíti azt a feltételezést, hogy Mónika kovid méreginjekciókat vett fel, majd számunkra ismeretlen okból, de valószínűsíthetően szív és érrendszeri panasszal, trombózissal, infarktussal vagy sztrókkal, tragikus hirtelenséggel elhalálozott.
Kapcsolódó:
Miután a nagyenyedi polgármester asszony nevetséges indokkal próbált meg lepattintani, mert a Mi Hazánk Mozgalom vásárosnaményi körzeti vezetőjeként a Nagyenyeden található Axente Sever szobor lebontását követeltem, most a magyar nemzetiségű alpolgármester asszonyhoz fordultam hasonló kéréssel.
Mint ismert, Axente Sever volt közvetlenül felelős több ezer meggyilkolt magyar haláláért és Nagyenyed városának porig rombolásáért az 1848-'49-es magyar szabadságharc idején. Az általa vezetett móc banditák ugyanis a csatákban annyira nem villogtak, de a fegyvertelen magyar lakosság ellen népirtást követtek el, kiirtva Közép és Dél Erdély szinte teljes magyar lakosságát, köztük Nagyenyed akkor még színmagyar lakosságát is.
Ennek ellenére a mostanra többségében románok lakta városban az Axente Sever utcában található Axente Sever iskola udvarán található egy Axente Sever szobor, a tömeggyilkos dicsőítésére.
Ez egy nagyon méltatlan állapot, hogy a tömeggyilkosnak az általa elpusztított város központjában szobra van (a róla elnevezett iskolaudvaron, amely iskola a róla elnevezett utcában található), ezért először a város polgármester asszonyához fordultam, hogy kezdeményezze a szobor elbontását.
Sajnos azonban a polgármester asszony azt a kitérő választ adta, hogy a szobor a város vagyontárgyai közé tartozik, és neki munkakötelessége a város vagyonát óvni, ezért nem lehet szó a szobor elbontásáról.
Most tehát a város magyar nemzetiségű alpolgármesternőjéhez, Lőrincz Helgához fordultam ugyanazzal a kéréssel, hogy az Axente Sever szobor kerüljön eltávolításra és ezt Lőrincz Helga kezdeményezze.
Kíváncsi vagyok, hogy szegény magyar nemzetiségű alpolgármester asszony erre mit lép, lesz-e bátorsága kiállni a saját népét lemészároló tömeggyilkos szobra ellen, vagy szolgai módon valami kifogást fog keresni, és tovább hallgat, ahogy eddig is, a nagyenyedi népirtásról, tovább tűri, hogy a városban a tömeggyilkos mócnak ekkora kultusza legyen.
Kapcsolódó:
Viceprimar Helga Lőrincz (aiud.ro) A nagyenyedi polgármester asszony szerint a tömeggyilkos Axente Sever szobra a város vagyona, és ezért azt neki őriznie kell (ruszinkarpatalja.blogspot.com)
"Szkítákkal a Sötétség ellen" címmel szervezi meg idén a Magyarok XI. Világkongresszusát a Magyarok Világszövetsége, amelyre egy dolgozatkérő levelet küldtek azoktól, akik úgy gondolják, hogy egy dolgozat bemutatásával kívánnak fellépni ezen a konferencián.
Erre a konferenciára magam is jelentkeztem egy, a székely kormányt bemutató dolgozattal, amelynek kivonatát itt is közlöm:
"Cím:
A Ligat névre keresztelt híd, avagy vasúti felüljáró megvalósításának alapjait Ráduly Róbert Kálmán székely polgármester ideje alatt rakták le, és a mostani városvezetés alatt sikerült befejezni.
Kapcsolódó:
Átadták a forgalomnak Csíkszereda felújított vasúti felüljáróját (kronika.ro)