2022. augusztus 31., szerda

2021-ben vezető halálokká lépett elő az ún. "Covid19" a KSH szerint, az oltás évében háromszor annyian haltak bele, mint 2020-ban, oltás nélkül

Miután közérdekű adatigénylésben fordultam a Központi Statisztikai Hivatalhoz (KSH), mert furcsálltam, hogy még mindig nem közölték a tavalyi évi halálozásokat halálokok szerint, a KSH válaszlevelében pár napra rá tájékoztatott, hogy a kért adatok augusztus 31-én kerülnek nyilvánosságra. 

Ennek megfelelően a mai napon valóban megjelent a KSH hivatalos honlapján a táblázat, a tavalyi évi halálozások főbb halálokokra lebontva.


A halálokokat vizsgálva megállapítható egy enyhe csökkenés az előző évhez képest a rosszindulatú daganatok terén, az egyéb ischaemiás szívbetegségek terén, jelentősebb csökkenés az agyérbetegségek, hörghurut, tüdőtágulat és asztma terén, valamint enyhe növekedés a heveny szívizomelhalás valamint a májbetegségek terén. 

A 2021-es év kiemelkedő, az utóbbi 100 év legmagasabb halálozási mutatóját egy statisztikailag teljesen új jelenség, az ún. "Covid19" adja, amely csak 2020-tól szerepel a KSH statisztikáiban. Ez az ún. "Covid19" felelős a KSH szerint egészen pontosan 24.838 halálesetért, ezzel az előkelő harmadik vezető halálok lett a statisztikában, csak minimálisan maradva el a második helyezett "egyéb ischaemiás szívbetegségek" haláloktól. 

Megállapítható, hogy a 2021-es év "Covid19" adata szinte háromszorosa a 2020-as év "Covid19" adatának, ami 8.981 elhunytat jegyez. 

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mennyire működött a kovidfasiszták által kényszerített, "oltásnak" titulált mRNS injekciók tömeges felvétele, hogyha háromszor annyi halálozást regisztráltak ún. "Covid19"-ben az oltások után, mint oltások nélkül, 2020-ban?

Kapcsolódó:

Működött Orbán oltása - 2021-ben volt az utóbbi 100 év messze legmagasabb halálozása Magyarországon KSH adatok szerint (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése