2024. március 7., csütörtök

Mily meglepő, a kórházi főigazgatóság sem tud semmit egyetlen, a magyar állam által megvásárolt maszkról sem

Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKF) határidőben válaszolt arra a közérdekű adatigénylésre, amelyben arról érdeklődtem, hogy a "magyar" kormány mennyi maszkot vásárolt, milyen áron, kiktől, milyen iktatószámú szerződésekkel a plandémia kezdetétől mostanáig. 

Az OKF annyit közölt, hogy semmilyen adattal vagy nyilvántartással nem rendelkeznek, ami a kért adatokat illeti. 


Már második ízben próbált a Vásárosnaményi Mi Hazánk a plandémia alatt rendelt több tízmillió maszkról szóló közbeszerzések nyomára bukkanni, úgy tűnik, ezúttal is sikertelenül, sem a kormány, sem pedig az ország egyik legfontosabb egészségügyi intézménye nem tudja, hogy miről van egyáltalán szó, mintha kámforrá vált volna például a Szijjártó Péter magyar külügyminiszter által parlamenti, napirend előtti felszólalásában említett 13 millió 207 ezer (azaz tizenhárommillió kétszázhét ezer) maszk, amit csak az azelőtti héten vásárolt a kormány Szijjártó beszámolója szerint.

Ebben a beszámolóban egyébként Szijjártó írd és mondd 148 millió 700 ezer maszk beszállítására vonatkozó szerződést említ (azt nem mondja, hogy egészen pontosan kivel kötötték ezt a szerződést). 

 

Kapcsolódó:

Se a vakcinákról, se a maszkokról, se a lélegeztetőgépekről nem tud semmit a magyar kormány hivatalosan (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése