2022. június 14., kedd

14 éves lány fulladt meg a ... szárazföldön!?

Több sebből vérzik a fősodratú médiának ahhoz a tizennégy éves lánynak a halálához fűzött története, aki vasárnap halt meg a Balatonnál. 


A Ripost narratívája szerint "a fiatal osztálykiránduláson vett részt, s a vízben fürdött. Ekkor még semmi jele nem volt annak, hogy baj van, ám amikor kijött a Balatonból, rosszul lett, kiabált, hogy nem érzi jól magát. Társai először azt hitték, hogy csak viccel, ám kiderült, hogy nagyon is komoly a helyzet."


Továbbá "„fájlalta a gyomrát meg a fejét, kiabált, majd hörgött. Azt hitték, hogy viccel... Aztán jöttek a mentők, hajnalban halt meg” – mondta lapunknak egy neve elhallgatását kérő informátor. Úgy tudjuk, hogy a tinédzser miután kijött a vízből, összeesett, és mentő érkezett a helyszínre hozzá. Az informátor szerint másfél liter vizet találtak a kislány tüdejében, majd hétfőn hajnalban a kórházban az orvosok minden igyekezete ellenére meghalt."

A Ripost még egy orvost is megkeresett, aki elmondta, hogy "ha a tüdő légzőfelületéhez nem ér hozzá az oxigén, kialakul a fulladásos állapot. „A tüdőben történik meg a levegő gázcseréje. Ez azt jelenti, hogy ha megtelik vízzel, akkor a levegő nem tud bejutni. Ezért kell a vízibalesetet szenvedettnél meggyőződni arról, hogy van-e légzőfelülete – mert ha tele van vízzel a tüdeje, akkor hiába próbálják újraéleszteni. A normál reflexszel bíró egyén a vizet a gyomrából kihányja, a tüdejéből kiköhögi. Amennyiben nagy mennyiségű víz kerül a tüdőbe, előfordul, hogy leszívásra is szükség lehet. Lényeges a mentők szakszerű segítségét gyorsan igénybe venni”".


Szerk. vélemény: Laikusan szemlélve is megállapítható, hogy másfél liter vízzel a tüdejében elvileg egy felnőtt sem nagyon tud menni, kiabálni, gyomrát és fejét fájlalni, majd hörögni, nemhogy egy tizenéves tinédzser, mert annyi vízzel a tüdejében gyakorlatilag eszméletlen és fulladásos állapot áll fenn. Másfél liter vizet még meginni sem egyszerű, nemhogy anélkül a tüdőre szívni, hogy egyáltalán észrevette volna az áldozat (ha valóban ez történt volna, az eszméleténél lévő, lábán közlekedő, kommunikáló lány nyilván észrevette volna, és elmondta volna).

A helyszínre kiérkező mentők, az orvos véleménye alapján, elviekben, szakszerűen tudtak volna segíteni, sajnos azonban jelen esetben nem tudtak. Vajon miért nem?

A normál reflexszel bíró egyén kihányja illetve kiköhögi a vizet, mondja az orvos. Miért nem volt normál reflexe egy nyaraló, elvileg egészséges tinédzsernek?

Oltáskritikusként nyilván utánanéztem egy lehetséges kórképnek, mégpedig a tüdőödémának, ami magyarázatot adhat a tüdőben levő másfél liter folyadékra, ami az áldozat kifejezett tudta nélkül gyűlhetett fel, és sajnos halálhoz is vezethetett.

A tüdőödéma egyik lehetséges kiváltó oka szívelégtelenség, szívizomgyulladás, szív koszorúereinek elzáródása, azaz érrendszeri problémák, amelyek elvileg, még a hivatalos álláspont szerint is, az ún. kovid rémvakcinák után nemkívánatos egészségügyi eseményként felléphetnek. 

Egy kérdésre adott válasz tisztázná a gyanakvást, részesült-e az áldozat kovid injekcióban?

Kapcsolódó:

KIABÁLT ÉS HÖRGÖTT: 14 ÉVES LÁNY HALT MEG A BALATONI OSZTÁLYKIRÁNDULÁSON (ripost.hu)

A tüdőödéma (webbeteg.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése