2022. június 20., hétfő

Ezért szeretjük az oroszokat - most például Oleg Kucint, a Szvoboda és a Karpatszka Szics magyarellenes patkányát küldték pokolra


(iszkander rakéta)

Amit egyetlen nagyon kemény magyar nacionalista sem tudott megtenni (sőt, a Légió Hungária bőrfejűi szégyenszemre még együtt is vonultak egyszer a Karpatszka Szicsesekkel valamiféle, még a magyar érdeknél is szerintük "fontosabb" ún. páneurópai érdek mentén), azt megtette most egy jólirányzott orosz Kalibr szuperrakéta, amelyik több, mint 50 magasrangú ukrán katonai vezetőt iktatott ki egyetlen csapással, köztük, úgy tűnik, a címben említett szarcsimbókot is.

A gazember egyik legismertebb magyarellenes akciója volt, hogy vonulást szervezett Beregszászon, amelyen a Karpatszka Szics, a Szvoboda és a Pravnij szektor martalócai leszedték a magyar zászlót a polgármesteri hivatalról, majd hazafele még Jánosi és Gát magyarlakta települések polgármesteri hivataliról is begyűjtötték a magyar zászlókat, mintegy szuvenírként.

A vadak ilyen jelszavakat skandáltak Beregszászon anélkül, hogy a rendőrség részéről akár a hajuk szála is görbült volna a nagyon demokratikus, igen EU érett Ukrajnában, hogy például "Idegen, jegyezd meg, itt az ukrán a gazda! Egy nyelv, egy haza, egy nemzet, egy Ukrajna!". 

A Szvoboda elnöke és a Szics kárpátaljai vezetője, a hálistennek erőszakos halállal megboldogult Oleg Kucin akkori beszédében simán elküldte az amúgy őshonos magyarokat Magyarországra, az apartheid szintű, minden más, a műországon belül beszélt nyelvet gyakorlatilag ellehetetlenítő, máig hatályban lévő ukrán nyelvtörvény kapcsán kijelentette: ""Nekünk van saját földünk és vannak törvényeink. Akartok a mi törvényeink szerint élni? Ha nem akartok – Magyarország nagy!"".

 


Kapcsolódó:

In the Izyum direction, the commander of the volunteer battalion "Carpathian Sich" Oleg "Kum" Kutsin was eliminated (en.topwar.ru) 

"Idegen, jegyezd meg, itt az ukrán a gazda!" - eljárást indítottak a magyar zászlót Beregszászon letépő soviniszták ellen (alfahir.hu) 

Több mint 50 ukrán tábornok és tiszt halt meg egy orosz rakétacsapásban (oroszhirek.hu)

Radikális Szövetség - Felvonulás Ungváron (legiohungaria.hu) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése