2022. november 18., péntek

Végre egy politikus, ráadásul demokrata. Az amerikai Richard Rowe az oltatlanokat fikázta, majd egyetlen Pfizer után, 41 évesen fűbe harapott


Az nevet, ki utoljára nevet, és ebben az esetben úgy tűnik, az amerikai oltatlanok kacagtak a végén, kábé úgy, ahogy mi, magyarok kacagtunk a szélsőbalos oltásfasiszta Homonnay Gergely Pfizer booster utáni szilveszteri végső buliján.

Történt, hogy Richard Rowe floridai demokrata párti kongresszusi jelölt beleállt az oltatlanokba, alpári módon fikázta őket több posztjában a Facebookon, aztán, ebből erőt merítve, tavaly augusztus 12-én elmerészkedett oltakozni. Szintén tavaly október 28-án, mindössze 41 évesen simán el is hunyt kutyasétáltatás közben. A köztes időszakból egyetlen oltáselleneseket fikázó posztját sem sikerült beazonosítani.


"Ja, főleg személyes egóm miatt vagyok itt. Tavaly kovidos voltam, tehát nem aggódok, hogy elkapom. De meg akarom tartani erkölcsi és intellektuális fölényemet, miközben Darwin oltáselleneseit szivatom. Hát, eléggé nemes cselekedetnek érzem."


"Legyen kristálytiszta...Kurvára nem érdekel, hogy mi történik az oltásellenesekkel. Tényleg nem. Tegye Darwin a dolgát. Segítettek 700000 amerikait meggyilkolni. Nem sajnálom őket, nem ejtek könnyeket értük, nem kell megkímélni egyiküket sem.  Sajnálom, azon a ponton vagyok, hogy csak remélem, megérzik legalább egytizedét annak a szenvedésnek, amit okoztak mindenki másnak. A gyerekek jól lesznek, de ŐK szenvedni fognak. És kibaszottul azt gondolom, hogy megérdemelték."

Kapcsolódó:


Just a reminder. God has a sense of humour. (twitter.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése