2022. március 13., vasárnap

És most kiemeljük Bertalan egyik szektását a tömegből, és megmutatjuk a világnak, hogy milyenek is ők, akár mind a százezren

Miután nyilvánosan, a közösségi oldalakon is kifejeztem azt a véleményemet, hogy a Bertalan Attila féle ún. "Rend-Szerváltó" mozgalom egy oltári nagy kamu, és a hívei tulajdonképpen valláspótlásként, teljesen irracionálisan, a józan észnek ellentmondva viszonyulnak ehhez a mozgalomhoz, egy bizonyos Attila Árvai nevű Bertalan féle troll bekóstolt az "Oltások után bekövetkező nemkívánatos események" Facebook csoportban. Ehhez természetesen az is hozzájárulhatott, hogy a szektatagoknak nagyon megjött az önbizalmuk a mai, több tízezres bertalanzombi vonaglásuk után.

Nevezett Attila Árvainak sajnos többszöri noszogatásra sem jött össze, hogy a Bertalan féle valláspótló szekta eszmeiségének alapját adó ENSZ határozatot idézze, azt a határozatot, amely a szekta szerint kimondja, hogy a lakosság 1%-a egy időben és egy helyen úgymond "rendszert" jogosult és tud váltani (jelentsen ez bármit is). 



Ami viszont összejött Attila Árvainak, az agyarcsattogtatás, parttalan fenyegetőzés, gusztustalan mocskolódás, és két S-el írott fideszesezés. Ilyenek tehát ezek a szektások, kábé, mint az összes többi szekta. 


Kapcsolódó:


A szektaalapító Bertalan Attila hívására 85000-en jelentek meg állításuk szerint a "Rend-Szerváltók" tegnapi rendezvényén - a rendszerváltás mégis elmaradt (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése