2022. március 9., szerda

Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat: nincs olyan ajánlás, amelyik de facto kötelezné a nevelőszülőknél lévő gyerekeket az oltásra

Egy korábbi válaszával szöges ellentétben álló végleges választ közölt az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat (OGYSZ) arra a közérdekű adatigénylésemre, amelyben az iránt érdeklődtem, hogy van-e olyan országos igazgatói állásfoglalás, amelyik az 5-12 éves kor közötti gyermekek ún. "koronavírus" elleni oltásával és az oltási hozzájárulás magadásával kapcsolatos, és amelyik kimondja, hogy ennek a korosztálynak az esetében a kisebb gyerekeket nem lehet, de a nagyobbakat sem javasolt az oltással kapcsolatban megkérdezni. 

Valamint amelyik állásfoglalás kimondja, hogy az oltakozás egyértelműen orvos-szakmai kérdés, ezért amennyiben az orvosok szakmai szervezetei a oltás beadását tartják a gyermek érdekében állónak, a gyermekvédelmi gyámoknak gyámoltjaik vonatkozásában ezt az ajánlást kell követniük, a benne foglaltaktól kizárólag egyedi esetekben lehet eltérni.  

Az OGYSZ először azt közölte, hogy tájékoztat, hogy a közérdekű adatigénylésben foglalt kérdésben szereplő állásfoglalás rendelkezésére áll minden gyermekvédelmi gyámnak. 

Utána azonban már arról tájékoztatott, hogy az OGYSZ ilyen ajánlást nem adott ki, és nem is tart nyilván.


Kapcsolódó:

Úgy tűnik, igaz, hogy de fakto kötelezik a nevelőszülőknél lévő 5-12 éveseket az oltásra (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Felröppent a hír, hogy a nevelőszülőknél levő 5-12 éves gyerekek kovioltása egy igazgatói állásfoglalás alapján de fakto kötelezővé vált, ennek járok utána (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése