2021. március 25., csütörtök

Nem férnek a begyembe ezek a "valakik" - panasz a rendőrségi határozat ellen, amely szerint nem bűncselekmény az oltatlanok jogait elvenni

Panasszal fordultam a Készenléti Rendőrséghez az ellen a határozatuk ellen, amelyben gyakorlatilag kijelentik, hogy az újnátha ürügyén piacra dobott eutanázia injekciókat elutasítók alapvető szabadságjogainak korlátozása nem emberiesség elleni bűncselekmény. 

Panaszomban a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumára hivatkozom, amely gyakorlatilag ugyanúgy definiálja az emberiesség elleni bűncselekményt, mint a magyar büntetőjog. 

Megállapítom, hogy a rendőrség által hivatkozott indok, mint jogi norma szövege, sehol nem található meg, sem a magyar, sem a nemzetközi büntetőjogban, és azt is leszögezem, hogy a készenlétisek nem jogalkotó szerv, hogy kényük-kedvük szerinti új, ismeretlen személyek által kreált és a jogrendben nem megtalálható szövegek alapján hozzanak határozatot, hanem csakis a törvények betű szerinti szövege alapján. 

Mint arról korábban tájékoztattam a közvéleményt, az újraindításról szóló üres kormánypropaganda kérdőívezése (az ún. "nemzeti konzultáció") kapcsán tett feljelentésemre adott válaszból az derül ki, hogy a készenlétisek szerint a brutális, fizikai cselekmények számítanak emberiesség elleni bűncselekménynek, a jogok korlátozása nem ilyen, és ahhoz az Országgyűlésnek illetve Kormánynak joga van. 

Panaszom összeállításában egy, nevét elhallgatni kívánó, szakvégzettséggel rendelkező ismerősöm meglátásaira is hivatkoztam, miszerint közvéleménykutatással nem lehet jogkorlátozást keletkeztetni, főleg nem olyankor, mikor a népszavazás és népi kezdeményezés nem megengedett.

Emlékeztet arra, hogy a történelmünk során a legbrutálisabb diktátorok is a törvény mögé bújva valósították meg rémtetteiket. 






Kapcsolódó:

Táboroztatás is lesz? A FEMA rendőrség szerint csak a brutális, fizikai cselekmények lehetnek emberiesség elleni bűncselekmények, az alapvető jogok megvonása teljesen oké (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése