2021. március 2., kedd

Szarvas polgármestere szerint úgy kell kezelni a "covidosokat", mint a leprásokat, de lássuk, mit szól hozzá az Egyenlő Bánásmód Főigazgatóság

Panasszal fordultam az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának Egyenlő Bánásmód Főigazgatósága felé azzal kapcsolatosan, hogy Babák Mihály, Szarvas kormánypárti polgármestere úgy fogalmazott egy tévéinterjúban a náthásokkal kapcsolatosan, hogy "úgy kell kezelni őket, mintha leprások lennének" (szerk.megj. kíváncsi volnék, hogy Jézus példának okáért mit szólna ehhez a kereszténységet jellemzően fideszes módon értelmező megközelítéshez).

Panaszomban egyértelmű zaklatásként határozom meg ezt a cselekedetet, amely egészségügyi állapota okán különböztet meg hátrányosan egy társadalmi csoportot, és  megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy ellenséges környezetet alakít ki a náthásokkal, a hétköznapi meghűléses tüneteket vagy legtöbb esetben semmilyen tünetet nem produkáló, csak egy, még a feltalálója szerint is vírusdiagnosztizálásra teljesen alkalmatlan PCR teszt alapján "beazonosított", azaz szerintem gyakorlatilag  megbélyegzett személyekkel szemben. 

Hivatkozok a Kúria Kfv. III. 37.848/2014/6. számú ítéletére, amelyben fenntartotta a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 20.K.33.988/2013.10.sz. ítéletét dr. Répás József felperesnek az Egyenlő Bánásmód Hatóság közigazgatási határozatának tárgyában hozott határozata felülvizsgálati perében. Dr. Répás József polgármesternek nyilvános rendezvényen való, a roma etnikumot sértő megnyilvánulásait nem magánvéleménynek, hanem zaklatásnak minősítette végül a Kúria is. 



Kapcsolódó:

Szarvas fideszes polgármestere: Úgy kell kezelni a covidosokat, mint a leprásokat (index.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése