2022. szeptember 20., kedd

Össztűz a szolnoki katolikus iskolára, ahol maszkoltatják az oltatlan diákokat - civil szállt szembe velük!


Nagy Imréné tájékoztatott, hogy 56 szülőt keresett meg, és tértvivevénnyel adta fel a szolnoki Tiszaparti Katolikus Általános Iskola és Gimnázium részére azt a tiltakozó levelet, amit ő fogalmazott meg az oltatlan gyerekek kényszermaszkoltatása ellen, és amelynek alapgondolata, hogy a maszkokat örökre el kell tüntetni.

A dühös civil tüntetést ígér, amennyiben levele nem kerül meghallgatásra. 

A levelet teljes tejedelmében közlöm:

"Tisztelt Igazgató Úr! Tisztelt Tanárnő! Tisztelt Szülőtársak!

Az iskolai maszkviselés bevezetéséról szóló levelét elolvasván nem csupán döbbenet, de

ismételten teljesen őszintén szólva szomorúság mellett kétségbeesés is töltött el.

 

Lassan két éve élünk egy járványnak nevezett furcsa helyzetben, ami valljuk be, hogy ez alatt minden

embernek fel kellett tűnjön szinte akaratán kívül  is, hogy a médiában lehozott hírek és számok nem

kongruálnak a valósággal, hogy enyhén fogalmazzak, már ha ez már a legelső időszakban nem tűnt

volna fel valakinek.

Én, mint nyugdíjas tanár, nagymama és egyben aktivista  és azok akik hazai- és nemzetközi munkacsoportunkba tartoznak

két éve ezzel kapcsolatosan folyamatosan végezzük házi-feladatainkat és ennek értelmében

jószándékúlag tájékoztatni és kérni szeretném Önt, hivatalos számok és relevanciák alapján, mivel

abból  indulok ki, hogy fontos információk valahogy elkerülhették Önt és a tanári kart, hogy a gyermek

számára az intézetükben 2022. szeptember 19-én  előírt maszkhordási kötelezettséget azonnali hatállyal

vonja vissza!

Mint ismeretes nem csupán, hogy nem kötelező már, de kimondottan káros is gyermekek számára  a

maszkviselés, miközben a gyermekek semmilyen mértékben nem befolyásolják károsan bármely

vírusos járvány terjedését, se gyermekekre, se felnőttekre nézve. Ezzel több, mint egy éve több

tanulmány is foglakozik, most tucatnyit csatolok Önnek mellékelve és linkek formájában.

A pedagógusoknak nem lehetősége, hanem kötelessége is lett volna nem két hét, nem két hónap,

hanem két év alatt, hogy tájékozódjanak arról, hogy mi zajlik a világban és megvédjék a gyermekeket

ez elől! Nem maszkokkal, hanem felvilágosultsággal, emberi bátorsággal és tettekkel, ahogy

természetesen mindenki  másnak is, aki gyermekekkel foglalkoznak! Hozzáteszem, hogy minden

szerető és felelős szülőnek is ez kéne legyen az egyedüli megoldás, hogy amíg ennek az ámokfutásnak

nincs vége a gyermekek ne tartumatizálódjanak még inkább.

Michael Huter, gyermek-szakértő, tanulmányokra alapozva már egy évvel ezelőtt elmondta, hogy

gyermekeket ebbe az egész történésbe belerángatni nem csak felesleges, de szó szerint bűn is. Nem

csupán azért, mert bizonyítottan nem serkentik a fertőző járványokat, hanem ellenkezőleg lassítják

azokat! Ezen felül a felesleges gyermekkori traumatizálásuk a gyermekkorban irreparábilis lelki

károkat okoznak számukra hosszútávon. A maszkok hordása pedig testi- és lelki károkat okoz

egyaránt!

Michale Hüter - Video:

https://www.facebook.com/apaszivegyesulet/videos/344404383448757/

 

Én az oltásokra és a tesztekre most külön nem térek ki.

Tesztek - Az úgynevezett COVID-PCR-TESZTEK nem képesek semmilyen fertőzöttséget kimutatni,

számos országban már bírósági pereket is nyertek ennek tekintetében. Klinikai-diagnosztikai-

értelemben véve használhatatlanok, ami rá is van írva a csomagolásukra. Ezek nem pozitív vagy

 

negatív kiértékelésű tesztek, mint pl. egy terhességi teszt, ahol egy hormonra (HCG) reagál  a teszt,

hanem mennyiségi tesztek, amik dinamikusan manipulálhatók. Amennyiben 20-25 ciklusig történik a

vett „minta” gyarapítása, felnagyítása úgy mindig negatív eredmény fog produkálni egy „teszt” vírus-

mennyiségi-relevancia vonatkozásában, amennyiben 40 ciklus felett mindig pozitívat. Ugyanakkor a

„pozitív” vagy „negatív” eredmény mindig egy mennyiségi-relativitást jelent a felnagyítás,

sokszorosítási ciklus függvényében. Maga a PCR-teszt feltalálója, Kary Mullis még életében mondta

ezt el:

https://www.youtube.com/watch?v=iWOJKuSKw5c

De Dr. Thomas Binder is elmondja ezt Önöknek:

https://www.veed.io/download/d1a11be0-ae38-4112-9914-6b840e17dc03

Az, hogy az egyik első osztályban tehát pozitívnak teszteltek valakit, semmit nem jelentene. Nem

jelenten még akkor sem semmit, ha beteg lenne, mivel ha képes lenne, lett volna átadni a

fertőzöttséget akkor az régen megtörtént volna még mielőtt bármilyen tünetet mutatott volna a

gyermek. Ha pedig beteg lesz valaki, szépen otthon marad ,ahogy tette azt amióta világ a világ és

meggyógyul. Amikor szóban-forgó betegség kitör, akkor a szervezet már rég dolgozik ellene és az

aeroszolokban található kórokozó-mennyiség kevés ahhoz, hogy egy egészséges embert beteggé

tegyen. Egyébként a gyermekekre nézve, HA valóban egy újkeletű betegséggel van/lenne dolgunk,

ami egyre kevésbé valószínűsíthető, két éve hiányzó tudományos bizonyítékok okán, akkor is

99,998% a túlélési esélyük a gyermekeknek. Ez nem kisebb, mint a hagyományos influenza esetén,

sőt…! Emlékezzenek vissza, amikor 2017/2018-ban osztályok fele hiányzott influenzás betegség okán

sem volt se pánik, se maszk, se karantén. Nem groteszk kissé a helyzet?!

Német anyanyelvű hírességek idén nyáron pont a gyermekek védelmében készítettek egy filmet

ennek kapcsán:

VIDEO:

https://www.facebook.com/apaszivegyesulet/videos/398777431873178/

Orbán Viktor, bejelentette anno,hogy nincsen

szükség a maszkok hordására, mert nem védenek meg senkit, semmitől.

CIKK:

https://index.hu/belfold/2021/11/05/orban-kossuth-oltas-

szakszervezetk/

Ez az állítása igaz. Annyival egészíteném ki, hogy nem csak nem védenek, de károsak is, főleg

gyermekekre nézve! Orbán azon állítása azonban hamis, hogy az oltások védenek. Soha senkit,

semmilyen oltás nem védett meg vírusos fertőzésektől  ezt évtizedek óta lehetett tudni. Pontosabban

megvédte a vakcina-gyártókat a csődtől, így helyes a történet. Ezt a Német Gyógyszerész Magazin

több számában is olvashatják. 1 perc Google-keresés és 5 perc olvasás volt ez már 2019-ben is,

amikor először rákerestem. Sajátos ám annál szerencsésebb módon azóta sem törölte ezt le senki a

netről:

CIKK: https://www.deutsche-apotheker-zeitung.de/news/artikel/2019/10/08-10-2019/wie-gut-

schuetzte-die-grippeimpfung-2018-19/chapter:2

Olvashatják benne, az RKI (Robert Koch Institut) adatai alapján, hogy jellemzően 0 és 20% között, de

 

sok esetben, -38%-ban (így 2009-ben, Kanadában) kontraproduktív volt az oltás. Itt hagyományos,

nem mRNS alapú kísérleti injekciókról beszélünk, amiket most promotálnak. De gondolhatják

mennyire lehetnek ezek hatásosak, ha évtizedek alatt nem sikerült influenza ellen hatásos vakcinát

kifejleszteni soha senkinek? Az covid-elleni-védőoltás nem más, mint egy átverése az embereknek.

De ezt végeredményben maguk az oltások fejlesztői is elmondták, amikor James O’Keefe amerikai

képviselő és oknyomozó pár hete, rejtettkamerás tényfeltáró felvételein csapdába húzta a Pfizer

fejlesztőit, akiket más nap kirúgtak. Elmondták mind hárman, hogy nincsen jobb, mint a természetes

úton szerzett immunitás:

https://www.veed.io/download/5de1ef46-69b6-406f-8b98-afa9eb136e01

A dolognak annyi eredménye lett, hogy az USA-ban drasztikusan megcsappant az oltási hajlam és

Texas állam tegnap előtt meg tudta állítani bíróságilag az oltási kényszert.

https://twitter.com/GregAbbott_TX/status/1457042568332652555

Összegezvén az oltásokkal sajnos Önök be lettek csapva! Nem kicsit, nagyon! Persze ennek még itt

nincs vége. Nincs és nem lesz olyan, hogy „minden oltás”. Ausztriában bejelentették anno, hogy

mindenkinek 9 havonta meg kell újítania az oltás, különben oltatlan státuszba kerül. És már az ötödik

oltást is beharangozták. Ugyanazt az oltást, ami soha nem volt hatásos elsőre, de másodjára sem és

soha nem is lesz az!

https://www.veed.io/download/9adbb1d3-3cac-46f4-834d-2b97089bf689

Miközben a sógoroknál tovább megy a megfélemlítés a kormány oldaláról az ellenzék és több száz

orvos szerencsére már nem alszik és nyíltan beszélnek az oltások okozta súlyos megbetegedésekről,

amiket már nem lehet véka alá rejteni és messze meghaladnak már minden „covid-esetet”:

https://www.facebook.com/herbertkickl/videos/478995156643481

Mellékeltem Önöknek egy aktuális kimutatást a CDC oldaláról letöltve. Ebben láthatja a

mellékhatások és oltás utáni halálesetek adatait. Természetesen ezeket úgy kell figyelembe venni,

hogy nem minden halált illetve mellékhatást jelentenek, így valójában a közölt adatok a közöltnek

többszörösére rúghatnak. A jó hírem az, hogy Önök 98%-ban oltott tanári kar túlélték a

legveszélyesebbet, magát az oltást. Ami úgy néz ki, hogy jelenleg 1:24.000 az esély annak, hogy

meghaljanak ennek következtében rövid időn belül. Innentől kezdve viszont Önöknek nincs mitől

félniük, nincs miért maszkot aggassanak a gyermekekre,

főként,ha szeretik őket és testi- és szellemi fejlődésük fontos Önöknek, hiszen most már tudják, hogy

nem tudják Önöket veszélyeztetni járványügyi-relevanciában!

Zalánt és Kamillát hétfőn iskolába engedem, azonban, ha nem lehet az iskola épületén belül maszk nélkül, úgy

kénytelen leszek testi- és lelki veszélyeztetettség okán őt a normális, maszk nélküli iskolai létezés

beálltáig itthon tartani, ahogy feltételezem más szülő is így dönt, ha feldolgozta az írásomban

szereplő anyagokat. Én alapvetően nagyon nem vagyok az online oktatás híve, de erre a nem várt

esetre, ha nem törlik el a maszkhordási kötelezettséget, úgy kérem, hogy biztosítsák Unokáimnak  az

online tanulási lehetőséget. Ugyanekkor felhívom a figyelmüket arra, hogy a maszkok hordásra nem

csupán Unokáimra nézve jelent súlyos egészségügyi és lelki károsítást, hanem minden gyermek

számára!

 

Levelem korlátlan továbbításához nevemmel együtt ezennel nyomatékosan hozzájárulok, minden jót

és egészséget kívánva Önnek és a teljes tanári  karnak!

Amennyiben bármiben, bármikor segítségükre tudok lenni információval, keressenek meg

nyugodtan!

Szolnok, 2022. szeptember 18.

Üdvözlettel,

Nagy  Imréné

Maszkviselési-tanulmányok:

https://ratical.org/PandemicParallaxView/MasksAreHarmful-

Meehan2020.htmlhttps://www.aier.org/article/masking-children-tragic-unscientific-and-

damaging/

https://watcot.org/german-study-of-25000-children-shows-masks-cause-harm/

https://spectator.org/pediatrician-dont-facemask-your-child/

https://healthpolicy.usc.edu/article/mandatory-masking-of-school-children-is-a-bad-idea/

https://greatmountainpublishing.com/2021/06/12/children-wearing-masks-will-suffer-

irreversible-brain-damage/

https://www.aier.org/article/masking-children-tragic-unscientific-and-damaging/

 

u.i.

Ha nem látták volna még Dr. Tamasi József, orvos

https://orvosokatisztanlatasert.hu/utolso-dobperges-ebreszto-dr-tamasi-jozsef/

és Christian Terhes EU-Parlamenti-Képviselő beszédeit

https://www.facebook.com/racionaliselet/videos/447972843426382/

amiben gyönyörűen összefoglalták, hogy mi zajlik a „pandémia” alatt valójában, úgy

javaslom, hogy nézzék meg azokat! Senki nem tudja mi lesz ennek a vége, de kérem Önöket, hogy a

gyermekeket vonják ki ebből! Tanítsák őket, neveljék őket és főleg tegyék őket gondolkodó, nem

csupán magoló emberekké! Minden rossznak ami most zajlik a világban a maszk a jelképe!

A maszkokat örökre el kell tüntetni!

 Szolnok, 2022.szeptember 19.

                                                                                 Tisztelettel:   Nagy Imréné"

Kapcsolódó:

Botrány! Egy szolnoki iskola csak az oltatlanoknak ír elő karantént vagy maszkot, holott a hivatalos eljárásrend mindenkire vonatkozik (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

1 megjegyzés:

  1. Javaslom a tanári karnak sürgősen tegyék magukévá "Nagy Imréné" gondolatait mert úgy tűnik nem elég tájékozottak ebben a kérdésben!

    VálaszTörlés