2024. november 30., szombat

Fenyegetőznek az RMDSZ-esek!


Vélhetően egy oktalan RMDSZ szavazó küldött fenyegető üzenetet, miután a tegnap élő videóban közöltem az erdélyi magyarsággal és székelységgel azt, hogy engedjék már el végre a neptuni RMDSZ-t és inkább saját magukba fektessék az idejüket és az energiájukat, mintsem az erdélyi magyarság és székelység kovidfasiszta, ukránbarát, és csak a székelységet és erdélyi magyarságot bénító eddigi "vezetőit" támogassák a mai parlamenti választásokon. 

Kapcsolódó:

Nem egészen 24 óra alatt változtatta meg Szélkakas Hunor a székelyek önazonosságával kapcsolatos álláspontját (ruszinkarpatalja.blogspot.com) 

Lemhényt írásban szólította fel a prefektus, hogy válaszoljon a közérdekű bejelentésemre

Kovászna Megye Kormányképviselője írásbeli felszólítást küldött Lemhény RMDSZ-es polgármesterének, hogy válaszoljon a közérdekű bejelentésemre, amelyben azt kértem, hogy olyan reklámpannót helyezzenek ki a hivatalos helységnévtáblák mellé, amely rovásírással is tartalmazza a helység nevét. 


Az október 3-án kelt levelemre Lemhény nem válaszolt a törvény által előírt 30 napos határidőben, ezért voltam kénytelen a prefektushoz fordulni. A kovásznai prefektus, dr. Ráduly István írásbeli felszólításában 5 napos határidőt adott az RMDSZ-es lemhényi polgármesternek a válaszadásra. 

Lemhényben a legutóbbi népszámláláson 759 személy, a település 44,60%-a magát székelynek vallotta, ezáltal álláspontom szerint járna nekik akár a hivatalos helységnévtáblákon is a rovásírás, azonban erre vonatkozó kérésemet Jénáki Csongor RMDSZ-es lemhényi polgármester már elutasította.

Most egy finomabb verziót, csupán olyan reklámpannót kértem, amely rovásírással is tartalmazza a település nevét, azonban ezt a kérvényemet az RMDSZ-es Jénáki nem méltatta válaszra. 

Kapcsolódó:

Lemhény polgármestere nem érti az idők szavát - Jénáki Csongor szerint a településnek nem kell a rovástábla, mert ott csak magyarok laknak (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2024. november 27., szerda

A fenevad számával kampányol Magyar Péter


Véletlen-e vagy sem, Magyar Péter a hivatalos Facebook közéleti szereplői oldalán olyan fotót tett közzé, amelyen konkrétan a 666-os számmal a fején (homlokán) szalutál valakinek vagy valaminek. 

Mivel, különösen a kovid-diktatúra óta az okkult hatalmak, szabadkőműves páholyok, újvilágrend fanatikusok, mélyállami reptiliánok és a többi, a fenevadat szolgáló csoportosulások szimbolisztikájára kifejezetten érzékenyek lettünk, nem tudunk ez mellett a kép mellett egy legyintéssel elmenni, hogy ez véletlen lenne. 

Ha más fotózza le, és közli le a fotót mindenféle spekulációkkal, Magyar meg kikéri magának, az más, itt viszont egyértelműen ő maga közölte le ezt a fotót. Álláspontunk szerint tehát a kép nem véletlen, hanem üzenet. 

"És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat."    (Jel. 13)

Kapcsolódó:

A tiszás Che Guevara, azaz Nagy Ervin imádja Lakatos Marikát (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Elhatárolódik a román emlékmű letakarásától, külön emlékezik meg a Székely Hadosztályról a fidesz



Fidesz közeli "civilek" a Mi Hazánk megemlékezésétől eltérő időpontban szerveznek Székely Hadosztály megemlékezést Nyíregyházán, miután elzárkóztak a közös szervezés és közös mozgósítás lehetőségétől. 

Kovács Zoltán, a nyíregyházi Magyarok Szövetségének vezetője, akinek édesapja a Székely Hadosztályban szolgált, kérdésünkre elmondta, hogy kifejezetten rossznak találja egy olyan Székely Hadosztály megemlékezésen való részvételt, amelyet párt (a Mi Hazánk Mozgalom) szervez, ám abban semmi kivetnivalót nem talál, hogy az ő általa behirdetett rendezvényre kizárólag a megyei közgyűlés fideszes elnökét, Seszták Oszkárt valamint a szintén zenész alelnököt, Baracsi Endrét hívja meg. 

Emlékeztetni szeretnénk a nagyérdemű szabolcsi választópolgárokat, hogy az, hogy évtizedek óta a Nyíregyházát kifosztó, végigdúló, végiggyilkoló martalóc román hadseregnek emléket állító szobor rondít bele a város arculatába, nem az ellenzéki Mi hazánk, hanem kizárólag a közhatalommal felruházott, többségi fideszes város- és megyevezetés szégyene.

A Mi Hazánk Mozgalom Székely Hadosztály megemlékezése továbbra is december 1-én, 14.30-as gyülekezővel kezdődik a nyíregyházi Hősök terén, ahonnan felszólalások és koszorúzás után átmegyünk a Pazonyi térre, ahol a román megszállási emlékmű letakarásával tiltakozunk a szobor köztéri jelenléte ellen. 

A rendezvényen jelen lesz Apáti István parlamenti képviselő valamint Pakusza Zoltán, a párt alelnöke is, a Mi Hazánk megyei vezetői, tagsága és szimpatizánsai, valamint a rendezvényre kilátogató civilek mellett, és természetesen mindenkit szívesen látunk, pártállástól függetlenül, mert ez közös, nemzeti ügy. 

A rendezvény üzenete különösen fontos, tekintve, hogy december elsején Romániában parlamenti választások zajlanak, ahol borítékolható a nacionalista, magyarellenes erők nagyfokú politikai előretörése. Nem gondoljuk, hogy az erdélyi magyarság valamint a székelység megvédését az eddigi langymeleg, se nem csokor, se nem bokor külhoni politizálás hatékonyan megoldaná. 

Kapcsolódó:

Székely Hadosztály megemlékezés és tiltakozás a román megszállási emlékmű ellen, Nyíregyháza, december 1! (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Székely Hadosztály megemlékezés Facebook eseményoldala (facebook.com)

Székely Hadosztály megemlékezés Nyíregyházán - emberiesség elleni bűncseleménynek neveztem azt, ami a kárpátaljai magyarsággal történik, a fidesz sajtó persze elhallgatta (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2024. november 26., kedd

Kikértem az egyelőre csak tervezett lónyai híd becsült költségeit

Közérdekű adatigénylésben fordultam az Építési és  Közlekedési Minisztériumhoz, kikértem a megvalósítandó lónyai híd becsült költségeit, tekintettel arra, hogy egy korábbi államtitkári levélben arról tájékoztattak, hogy a lónyai híd megvalósítására nincs sem forrás, sem fideszes politikai akarat. 


Arra vagyok igazából kíváncsi, hogy mondjuk hány teljesen fölösleges, jogkövetkezmény nélküli fideszes önreklám, ún. nemzeti konzultáció árából jönne ki a híd. 

Kapcsolódó:

2024. november 24., vasárnap

Jó hírek Romániából - Oltásellenes és oroszbarát, a TikTok-on kampányoló jelölt húzta be a legtöbb szavazatot az elnökválasztás első fordulójában


Călin Georgescu, egy eddig teljesen esélytelennek tartott politikai szereplő húzta be magasan a legtöbb szavazatot a romániai elnökválasztásokon a tegnap, az európai baloldal kétségbeesésére.

Călin Georgescu a TikTok-on kampányolt, bírósági ítélettel lettek eltávolítva oroszpártinak titulált közösségi oldali megnyilvánulásai, és a Diana Șoșoacă indulását megakadályozó másik bírósági döntés is csak olaj volt a tűzre, a radikális oltásellenes ügyvédnő összes támogatója Călin Georgescura adta végül a voksát, az ügyvédnőnek a tegnapi eredményt kommentelő Facebook posztja szerint. 

Jó hír, hogy az első forduló nyertese még 2021-ben arról beszélt, hogy egyáltalán nem hiszi el a kamujárványt, propagandának, sötét erők machinációjának tartja azt, az immunrendszerében és nem mindenféle injekciókban bízik elsősorban, és hogy a tudomány nem képes életet alkotni. 

Szerk. megj.: minden örömünk mellett, hogy ilyen jó arc nyerte a romániai elnökválasztás első fordulóját, nem mehetünk el amellett sem, hogy az úriember egy román nacionalista, és ez az előválasztás óriási nacionalista előretörést vetít előre a december 1-i parlamenti választásokra is, borítékolható, hogy úgy a George Simion vezette AUR, mint a Diana Șoșoacă vezette Mentsétek meg Romániát párt történelmet fog írni. 

Arra sajnos fel kell készülnünk, hogy az erdélyi magyar és székely  ügyben a magyar kormánypárt nyújtotta eddigi halvány, mint a lepkefing jogvédelem ide kevés lesz.

A székelységnek és az erdélyi magyarságnak is radikalizálódnia kell, végre a valós megoldások fele fordulnia, és nem kétségbeesetten ragaszkodnia fura álomképekhez. El kell engedni a fideszt is és az rmdsz-t is, és végre harcosokat választani vezetőnek. Vagy ha nem, akkor sajnos vége az erdélyi magyar és székely dalnak.  

Kapcsolódó:

Az orosz sajtó által oroszbarátnak titulált meglepetésjelölt vezet a  román elnökválasztás első fordulójában (24.hu)

Călin Georgescu, propunerea AUR pentru funcția de premier, explică de ce nu crede în COVID-19: „Știința nu poate crea viață” (alepnews.ro)

2024. november 22., péntek

Egy év börtön, ha mondjuk Orbánt, vagy akár Bill Gatest esetleg a jól megérdemelt villamosszékben ábrázolva osztjuk meg a neten


„Az internetes agresszió visszaszorításáról” címmel nyújtottak be törvényjavaslatot az országgyűlés igazságügyi bizottságához, adja hírül számos hírportál.

Eszerint akár egy éves szabadságvesztéssel is sújtható lesz ezután az, aki nagy nyilvánosság előtt kommentben olyan kifejezést, ábrázolást vagy kép- és hangfelvételt használ vagy tesz közzé, ami beazonosítható személlyel vagy személyekkel szembeni erőszakos halált okozó, vagy különös kegyetlenséggel elkövetett büntetendő cselekményre irányuló szándékot vagy kívánságot fejez ki. Az indoklás szerint ez nemcsak személyek, hanem embercsoportok, közösségek elleni agresszív megnyilvánulásokra is vonatkozik. 

Kérdés, hogy csak kommentekre vonatkozik-e majd a szólásszabadságnak ez az újabb egyértelmű hátbaszúrása a diktatúra részéről, vagy posztokra is, mindenesetre igyekeznünk kell addig átkozni például a kovidfasisztákat, amíg ezt még törvényesen megtehetjük. 

Kapcsolódó:

Elhunyt az egyik interjúalanyom, a 44 éves Mezei Teréz - eüs létére bátran felvállalta, hogy az oltástól lett rákos

A nyár elején beszéltünk utoljára, a nyár rohanásában elfeledkeztem róla, most jutott eszembe, hogy rápillantsak az oldalára, sajnos azonban július végén elhalálozott kedves ismerősöm, az erdélyi, nagyváradi Mezei Teréz, aki vállalta, hogy interjút ad a turbórákos megbetegedéséről. 


Az interjúban Teréz nyíltan vallott minden kényszerítő körülményről, amely oltásra kényszerítette őt, és a gyanakvásáról is, ami szinte azonnal felébredt, miután megkapta az agresszív hirtelen rák (turbórák) diagnózist, ugyanis azelőtt soha semmilyen egészségügyi problémája nem volt. Teréz a harmadik oltás elleni harcáról is nyíltan vallott, egészségügyi dolgozóként az sem volt egy könnyű meccs. 

   

Terézzel a Pfizer mellékhatások elnevezésű, több, mint százezres Facebook csoportban ismerkedtünk meg, de azonnal beiratkozott a saját oltásellenes csoportjainkba is, és aktívan segítette a propagandánkat.

Harcostársat veszítettünk el benned, nyugodjál békében, ha a jó Isten segít, megbosszulunk Teréz.

Kapcsolódó:

Kovács Beáta valóságtagadó valakije rámírt, hogy a fiatal áldozat halálhírét vegyem ki az "oltástagadó" csoportból (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2024. november 21., csütörtök

Válaszolt a KMKSZ - nincsen semmilyen hivatalos adat arról, hány kárpátaljai magyar halt meg a nyugat-oroszországi húsdarálóban



Levélben fordultam a Kárpátaljai Magyar Kultúrális Szövetséghez, információt kértem arról, hogy hány kárpátaljai magyart vittek el akarata ellenére a frontra, ebből hányan haláloztak el illetve hányan sebesültek meg súlyosan harci cselekményekben. 

Arról is érdeklődtem, hogy milyen jogszabályban van meghatározva az, hogy Ukrajnában esetleg hadiállapot volna, ami ugye az alapja az erőszakos sorozásnak, és a kárpátaljai magyarok frontra való elhurcolásának.


Válaszában a KMKSZ közölte, hogy a magyar nemzetiségű katonák létszámára vonatkozó információk nagyon szigorúan őrzött hadititkok, és egyáltalán nem lehet hozzájuk férni. Ami a hadiállapotot illeti, az egy elnöki rendelettel lett kihirdetve és időnként meg lett hosszabbítva. 

Kapcsolódó:

A jogait ismerő ukrán sikeresen veri vissza az ukrán egyenruhás bűnözőket (ruszinkarpatalja.blogspot.com) 

Végre! Lázadásközeli állapotok az ukrán vidéken, sorozótiszteket bántalmaznak a feldühödött falusiak (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2024. november 20., szerda

Kovács Beáta valóságtagadó valakije rámírt, hogy a fiatal áldozat halálhírét vegyem ki az "oltástagadó" csoportból

Nagyban felerősítette a gyanút, hogy a 34 évesen elhunyt Kovács Beáta is be volt injekciózva COVID-19 halálinjekcióval, az a ma reggeli üzenetváltás, amit egy Kovács Balázs nevű valakivel (az elhunyt egyik valószínű hozzátartozójával) folytattam, aki arra kért, hogy a fiatal elhunyt gyászposztját vegyem ki az "oltástagadó" csoportból, azaz a Rejtélyes halálesetek és súlyos megbetegedések az oltás után elnevezésű Facebook csoportból. 





A valóságtagadó illetőnek felhívtam a figyelmét, hogy ezzel a cimkézésével máris gyakorlatilag elárulta, hogy a hölgy be volt oltva, valamint, hogy ezzel a kérésével ugyanakkor mintegy falaz a hölgy gyilkosainak is. Utána letöröltem a posztot, hogy legyen meg az akarata. 

Kapcsolódó:

Meghalt az ennszer oltott Hadas Krisztina - a lányának az oltás után konkrétan UV zöld lett a teje (ruszinkarpatalja.blogspot.com)


Álmagyar Péter képviselői felállva tapsolták a tömeggyilkos Zelenszkijt - kék-sárga sátánista pólót is vettek fel hozzá

                                     

Sátánista kézjellel ellátott, ukrán zászlót mintázó pólóban jelent meg a Tisza párt két, inkább Femen aktivistának kinéző, de a melleiket, legalábbis egyelőre nem felfedő EP képviselőnője is az Európai Parlament keddi plenáris ülésén, ahol valamilyen érthetetlen oknál fogva felszólalhatott a kazár tömeggyilkos Volodimir Zelenszkij is. 

A népirtót több gyengébb képességű is állva tapsolta a teremben, köztük legalább két, az alkalomhoz öltözött Tisza párti képviselőnő is, a Patrióta youtube csatorna videója szerint.

 

Miközben mi iskolákat nyitunk az ukránoknak, addig Zelenszkij törvénytelen, a demokráciának még a látszatára sem adó kazárfasiszta diktatúrájában éppen a minap fogadták el a kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarság újabb jogfosztását. Ukrajna ugyanis az oktatási törvényének legújabb javasolt módosításában azt kívánja bevezetni, hogy a tanórákon kívül ne lehessen a kisebbségek nyelvét használni a kisebbségi iskolákban sem, például a szünetekben, a tanári szobákban, és az iskolai magánérintkezésben általában. 

Úgyhogy ennek is tapsoltak a Tisza párt nem nagyon okos képviselőnői, csak azt nem tudom, hogy a választóik is tapsolni fognak-e. 

Kapcsolódó:

Maga alatt vágja a fát Ukrajna: újra a nemzeti kisebbségek jogaival játszik Zelenszkij kormánya (mandiner.hu)

Egyértelmű állásfoglalás: háborúpárti, ukrán zászlós pólóban jelentek meg a Tisza Párt képviselői (FOTÓ) (mandiner.hu)

Ha elájulsz, ha megdöglesz, oltatnod kell, mert mi azt mondjuk - kábé ez az üzenete a kamasz Noel perének

Egészségügyi bírságot kiszabó és Hepatitis B injekció felvételére kötelező közigazgatási határozat ellen nyújtott be keresetet a kiskorú Német Noel és édesanyja, Német Melinda.

Védőügyvédeik Paál-Szántó Ágnes és Mihalik Angelika ügyvédnők voltak a szegedi bíróságon zajló tárgyaláson, bíró Tóth László. 

A videófelvételek Faltusz Andrea youtube csatornáján található videóból származnak, itt megtekinthető a teljes videó.

Német Noel saját beszéde a tárgyalás alatt:

Édesanyja, Német Melinda védőbeszéde:

 


Mihalik Angelika ügyvédnő beszéde a tárgyalás alatt:

 


Ügyész beszéde a tárgyalás végén:

   

Ítélethirdetés:

 

Kapcsolódó:

Nem érdemel méltánylást a gyerekek élethez való joga Hüllő Cecíliáék ügyvédje szerint (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Nem tudja Szijjártó, hogy mi lett az általa vásárolt több millió maszkkal

Viszonylag hamar érkezett válasz a  Külgazdasági és Külügyminisztériumtól arra a közérdekű adatigénylésemre, amelyben az iránt érdeklődtem, hogy mi történt azzal a sok maszkkal, védőruhával, gumikesztyűvel, izolációs köpennyel, teszttel, lélegeztetőgéppel, amelyneknek a vásárlási szerződéseit végül, az Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság nyomására sikerült kicsikarnom Szijjártóból. 


Rövid válaszában Szijjártó közölte, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium nem adatkezelője ezeknek az adatoknak. 

Kapcsolódó:

Nem hagyom futni Szijjártót, megkérdeztem, hogy mi történt azzal a több millió maszkkal, amit vettek a kovid-terror alatt (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Oké, a posta nem nyereséges, de a parlament se nyereséges, mégis fenntartjuk

Válaszolt a Magyar Posta arra a közérdekű adatigénylésemre, amelyben arról kértem tájékoztatást, hogy miért nincs Tiszamogyoróson, Mátyusban és Tiszakerecsenyben állandó posta. 



A posta válasza szerint az 1500 főnél kevesebb lakossal rendelkező településeken veszteséges postát működtetni, ezért postapartnert kerestek, aki működtetné a postát, azonban sem Tiszakerecsenyben, sem Tiszamogyoróson nem jelentkezett vállalkozó erre. 

A posta közölte, hogy mobilpostát működtet azért, hogy az érintett települések ne maradjanak teljesen postai szolgáltatás nélkül. 

Megállapítható, hogy a nyereségesség elvének bevezetése vezetett a posta szinte teljes leépüléséhez az 1500 fő alatti településeken, ugyanis ezeken a településeken az önálló posták nem bizonyultak jövedelmezőnek. 

Azonban ha egy párhuzamot vonunk magával a magyar parlamenttel, vagy akár a magyar kormánnyal, rájöhetünk, hogy azok is roppant költséges, és egyáltalán nem rentábilis, nem jövedelmező intézmények, amelyeket a magyar adófizető tart el, mégsem merül fel az, hogy felszámolásra kerüljenek. Pedig ha választani lehetne, hogy melyiket tartsuk el inkább, a parlamentet-e avagy a postát, az emberek java része valószínűleg a posta mellett szavazna.

Kapcsolódó:

Megkerestem a Magyar Postát ammiatt, hogy Tiszamogyoróson, Tiszakerecsenyben és Mátyusban sincsen posta (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2024. november 17., vasárnap

Államtagadás, oltástagadás, papírterrorizmus - Falyuna Nóra szerint ezekkel foglalkozunk mi


Papírterrorizmusnak nevezi az ellenállás jogvédelmét a telex arcpirító riportjában Falyuna Nóra, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa, az államtagadó összeesküvés-elméletek "szakértője".

Ez a furcsa "szakértő" az adófizetők pénzén, Bolyai János Kutatási Ösztöndíjjal "kutatja" úgymond az ún. "államtagadó" eszméket. Konkrétan arról van szó, hogy ugye egy jó részünk azt gondolja, hogy a magyar alaptörvény nem egy jogfolytonos jogi alapdokumentum (az én értelmezéseben például, mivel nem volt népszavazással megerősítve, sem nemzetgyűlésen elfogadva, azaz nem a népszuverenitás elvén jött létre, ezért semmis, de mások más okból jutottak ugyanerre a következtetésre).

Továbbá sokan úgy vélik, hogy Magyarország, mint állam nem is létezik, hanem inkább mint egy vállalkozás, egy globalista elit érdekeinek megfelelően és a népek önrendelkezési jogának teljes sárba tiprásával funkcionál.

Ezeket a gondolatokat hirdetik az UCC-sek, a MATT-osok, a Népszuverenitás Mozgalom, de például Toroczkai László is kifejtette már a legelső parlamenti felszólalásában, hogy nem tekinti jogfolytonosnak és a nép akaratából elfogadottnak a magyar alaptörvényt, hanem inkább egy szűk politikai elit saját törvényének.

Falyuna Nóra szerint az államtagadók perei azért tartanak olyan sokáig, mert mindenféle ostoba beadványokkal húzzák az időt, a dusnoki házaspár például több száz ilyen beadványt készített, amelyeket a hatóságoknak muszáj elolvasni, és kénytelenek olykor reagálni is rájuk.

A riport tényleg bicskanyitogató, ha dühöngeni akarsz, elolvashatod, ez a "szakértő" teljesen egyértelműen kétségbe vonja magához a gondolkodáshoz való jogunkat is azzal, hogy minden egyes kérdésre, amit felteszünk, egy címke a válasz. Ha az alaptörvény érvényességét firtatjuk, államtagadók vagyunk, ha az oltás mellékhatásait, akkor oltástagadók, ha panaszt merünk írni, akkor papírterroristák. De megkapják a magukét az ezoterikusok, spirituálisok, hagyományőrzők, nyilván az antiszemiták és úgy általában a jobboldali identitás minden árnyalata is. 

Falyuna Nóra figyelmeztet, hogy ezek a veszélyes nézetek párhuzamos társadalmak kialakulásához, és ebből fakadóan erőszakhoz fognak vezetni, majd természetesen megoldást is ajánl, egy ilyen pedig például az online felületek moderálása, csodálkoztam, hogy a tömeges internálásunkat egyelőre még nem javasolja. 

Kapcsolódó:

Az államtagadás addig tart, amíg nem lehet ingyen BKV-zni, olcsón tankolni, vagy meg nem jön a nyugdíj (telex.hu)

2024. november 16., szombat

Kovidoltás mellékhatás vizsgálóbizottság, Petőfi laktanya, lónyai híd, nyíregyházi bombázás - elküldtem a javaslataimat a 2025. évi üléstervre

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Közgyűlésének Elnöke, Seszták Oszkár kérésére elküldtem a javaslataimat a 2025. évi üléstervhez, vagyis azokat a témákat, amikkel szerintem a közgyűlésnek a jövő évben foglalkoznia kellene.

Kilenc témát jegyeztem fel első nekifutásra, ezek között a történelmi adósságok részben szerepel a nagyenyedi népirtás, a madéfalvi népirtás (és ennek kapcsán a Petőfi laktanya Mária Teréziára való átnevezése elleni tiltakozás), a köröstárkányi népirtás, a nyíregyházi bombázás és a szolyvai haláltábor, valamint a németek kitelepítése, mint emberiesség elleni bűncselekmény. 

Aktuális témának egy vizsgálóbizottság felállítását javasoltam a COVID-19 injekciókat felvett vármegyei lakosság egészségi állapotának felmérését érdekében, összehasonlítva őket az oltatlan vármegyei lakosság egészségi állapotával. 

Természetesen a lónyai híd témája is szerepel a javaslataim között, és a román megszállási emlékmű eltávolítása, és helyére Szatmár és Bereg elszakított vármegyéknek állítani emlékművet (ez utóbbi elképzelés Dalmay Árpád, a nyíregyházi Rákóczi Szövetség elnökének régi elképzelése).

 



Kapcsolódó:

Kovid injekciók utáni halálesetek - vizsgálóbizottság felállítását kéri a Plandémia Mozgalom a Mi Hazánktól (ruszinkarpatalja.blogspot.com) 

Jóvanazúgy - román megszállási emlékmű éktelenkedik Nyíregyháza egyik legforgalmasabb útkereszteződésében (ruszinkarpatalja.blogspot.com) 

Gábor Ferenc előadása a Fekete Kőrös menti vérengzésekről - Nyíregyháza, 2016 december 1 (ruszinkarpatalja.blogspot.com) 

Kis győzelem - Madéfalva Önkormányzata nem ért egyet a Petőfi laktanya átnevezésével (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

És igen, Nagyenyeden, az utca és iskola mellett, amik Axente Sever nevét viselik, természetesen szobra is van a magyargyilkosnak (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2024. november 15., péntek

Végre egy korrekt válasz - Székelyvarság polgármestere jogosnak ítélte meg a kérésemet, hogy rovásírás is legyen a település hivatalos helységnévtábláin

Ugyan Székelyvarság polgármestere is csak prefektusi nyomásra válaszolt, azonban legalább elnézést kért, és helyesli azt, hogy a hivatalos helységnévtáblákon rovásírással is megjelenjen a település neve.


Pál Lajos, Székelyvarság újonnan megválasztott polgármestere közérdekű bejelentésemre nyújtott válaszában azt közölte, hogy törvényesnek és helyesnek ítéli azt az igényemet, hogy a település helységnévtáblái tartalmazzanak rovásírásos feliratot is. 

A polgármester vállalta, hogy amint lesz erre kerete, azonnal kicserélteti a jelenlegi hivatalos helységnévtáblákat olyan táblákra, amelyek rovásírással is feliratozva lesznek. 

Kapcsolódó:

Kápolnáson a hivatalos helységnévtáblákon lesz a rovás (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2024. november 14., csütörtök

Gyerünk Orbán, gratulálj - Robert Kennedy lesz az új egészségügyi miniszter az USA-ban


Az X-en (korábbi twitter) jelentette be Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok régi-új elnöke, hogy a Children's Health Defence Egyesület vezetője, Robert Kennedy lesz az új egészségügyi miniszter. 

Az elnökválasztáson függetlenként induló, az előrejelzések szerint több, mint 10%-nyi szavazatra számító, de Trump javára visszalépő ügyvéd, a Dallasban meggyilkolt amerikai elnök, John F. Kennedy unokaöccse  a kovid terror alatt az amerikai ellenállás egyik bástyája volt, akit rengeteget köpködtek és gúnyoltak a kovidfasizmus lényegére rámutató, nyíltan vállalt oltásellenes álláspontja miatt. 

Most remélhetőleg minden gúnyolójának és köpködőjének, de úgy általában minden kovidfasisztának, köztük Orbán Viktornak és magyar bűntársainak is arcára fagy a vigyor, mert Robert Kennedy váltja a transznemű, transzhumán, ukránoid, oltásfasiszta, a gyerekoltásokat is erőltető, a nemváltó műtéteket propagáló Rachel Levine nevű képződményt az Egészségügyi Minisztérium élén. 

Robert Kennedy konkrétan börtönt ígér azoknak a kovidfasisztáknak, akiket utolér, úgyhogy szerintem mi is végre nyomába eredhetünk a mi kovidfasisztáinknak, nehogy lemaradjunk. 

Kapcsolódó:

BREAKING NEWS: Trump nyilvánosságra hozta: Ifjabb Robert F. Kennedy lesz az új amerikai egészségügyi miniszterelnök! - Kennedy már megígérte, hogy a COVID-terroristák börtönbe kerülnek! (szmm.substack.com)

Kápolnáson a hivatalos helységnévtáblákon lesz a rovás


Bajna, úgy tűnik kihátrált a saját rovás-reklámtáblás akciója mögül, és újabban ő is inkább a hivatalos helységnévtáblákon látná a rovást. 

A Székely Népi Egység elnöke, Bajna Levente Sándor egy hónapja még fennen hirdette, hogy a rovásírásos helységnevet ne a hivatalos helységnévtáblákon, hanem azokkal megegyező formájú, de jogilag reklámtáblának minősülő különálló táblákon tüntessék fel azokon a településeken, ahol a székelység aránya elérte a 20%-ot a legutóbbi népszámláláson. 

Azonban mára úgy tűnik, fordult a kocka, ugyanis Kápolnásfalu (hosszas unszolásra, és a prefektus hathatós segítségével) végül válaszolt a közérdekű bejelentésemre, amelyben a hivatalos helységnévtáblák rovásírással történő feliratozását kértem. 

Válaszában a település közölte, hogy a hivatalos helységnévtáblák rovásírásos feliratozásáról a Székely Népi Egység elnökével, Bajna Levente Sándorral is egyeztettek, azaz, hacsak a kápolnási polgármester nem keveri a szezont a fazonnal, Bajna szintén a hivatalos helységnévtáblák rovásírásos feliratoztatását kérte a jórészt székelyek lakta településtől. 

Mint ismert, a Budapesti Székely Nemzetgyűlés határozata értelmében az összes olyan székelyföldi település önkormányzatát megkerestem, ahol a legutóbbi népszámlálás adatai alaján a székelység lélekszáma eléri és/vagy meghaladja a 20%-ot a lakosságból, és kértem a hivatalos helységnévtáblák rovásírással való feliratoztatását.

Kapcsolódó:

A székely kormány a százalékarányosan legszékelyebb falut is megkereste, hogy írják ki rovásírással a helységnévtábláikat (ruszinkarpatalja.blogspot.com)


Úgy tűnik, Bajna esment hazudott, Csíkpálfalván a helyén a rovástábla, és a hivatalos táblákat is feliratoztatják rovással is (ruszinkarpatalja.blogspot.com) 

Hazudott Bajna, közadatban kértem ki az eltávolított csomafalvi rovásírásos reklámtáblákra vonatkozó hivatalos információkat (ruszinkarpatalja.blogspot.com) 

“Hivatalos rovásírásos helységnévtáblák a Kárpát medencében” névvel hirdetett mozgalmat a Székely Köztársaság Kormánya a Budapesti Székely Nemzetgyűlésen (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2024. november 10., vasárnap

Időpontot kértem az ukrán konzulátuson: téma a "pemzse" pecsétek ki nem adása


Időpontot kértem a Nyíregyházi Ukrán Konzulátusra, mert számos olyan megkeresés érkezett felém, amelyben arról panaszkodnak kárpátaljai magyarok, hogy a konzulátus hátrányosan különbözteti meg őket, és megtagadja az útlevelükbe a végleges lakcímváltoztatási pecsét (nagy pemzse pecsét népiesen, ukrán nevét nem tudom, valaki jelezte, hogy PMZS valójában, betűszó) elhelyezését. 

Ez azzal a hátránnyal jár, hogy magyar rendszámú autóval továbbra sem közlekedhetnek Ukrajna területén, hiába van magyar lakcímük. 

Az elutasítás oka a beszámolók szerint az, hogy a kárpátaljai magyarok rendszerint elukránosított néven szerepelnek az útlevelükben, azonban a magyar lakcímkártyájuk már a rendes magyar nevüket tartalmazza. Az ukrán konzulátus pedig nemes egyszerűséggel nem ismeri el, hogy  a magyar nevekkel ellátott magyar személyi okmányok és az ukrán útlevél ugyanazt a személyt jelöli. 

Ez a gyakorlat azonban teljes egészében, igen súlyosan diszkriminatív. Tűrhetetlen, hogy az ukránok ostoba háborúja miatt hazájukat, Kárpátalját tömegesen elhagyni kényszerülő kárpátaljai magyarokat ilyen szintű abúzus érje a dölyfös ukrán hatóságok részéről, ráadásul magyar földön, ezért mindenképpen a végére járunk az ügynek, ha ad időpontot a konzulátus, ha nem.  

Kapcsolódó:

Tartózkodott a Mi Hazánk az Ukrán Nemzetiségi Önkormányzattal kötött közigazgatási szerződés megszavazásánál (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2024. november 9., szombat

Peren kívüli megállapodást ajánlottam Csomafalva polgármesterének

Közérdekű bejelentésben kerestem meg Gyergyócsomafalva polgármesterét, akinek peren kívüli megállapodást ajánlottam. 




Mint arról már tájékoztattam olvasóimat, Gyergyócsomafalva polgármestere, Márton László Szilárd egy tévéinterjúban is, és a Hargita Népe csíkszeredai újságnak adott interjújában is valótlanságokat állított arról, hogy én lennék annak az oka vagy legalábbis az előzménye annak, hogy eltávolításra kerültek a gyergyócsomafalvi, rovásírással is feliratozott, és a hivatalos helységnévtáblák tartóoszlopaira kihelyezett, reklámtáblának minősülő üdvözlőtáblák. 

A becsületsértő jelzőket is használó polgármester tévéinterjúja megtekinthető itt:


Mint utólag kiderült, a rovásírással is feliratozott táblákat maga a polgármester távolíttatta el, éspedig azért, mert kapott egy átiratot a Hargita Megyei Kormányképviselőtől, hogy vizsgálja ki a táblák törvényességét. A kormányképviselő átiratát Dan Tanasa AUR-os parlamenti képviselő és a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Fóruma Egyesület panaszai nyomán fogalmazta meg

A polgármester megállapította, hogy a táblák nem rendelkeztek építkezési engedéllyel, önkormányzati határozat sem volt róluk, és más törvénytelenséget is megállapított a polgármester, mindezért saját hatáskörben ő távolíttatta el ezeket a táblákat, amiről írásban tájékoztatott is engem. 

Tehát a polgármester azon állítása, hogy a táblák levételének én lennék az oka, valótlan, és ebből fakadóan becsületsértő és rágalmazó. Az egyedüli kapcsolódási pont, amelyen keresztül én bejöhetek ebbe a történetbe, az annyi, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál korábban panaszt tettem a polgármester ellen, mert elutasította a hivatalos helységnévtáblák rovásírással történő feliratozását, az eltávolított rovásírásos reklámtáblákkal kapcsolatosan azonban nem intéztem sem panaszt, sem közérdekű bejelentést sehová. 

Éppen ezért azt kérem Márton László Szilárdtól, hogy a becsületsértés és rágalmazás miatt általam indítandó esetleges polgári pertől való eltekintés kedvéért nyilvánosan kérjen tőlem elnézést és vállalja át Lövéte egyik rovástáblájának a költségeit (Lövéte arról tájékoztatott, hogy szívesen kihelyezik akár a hivatalos rovásírásos helységnévtáblát is, amennyiben valaki adományként a táblát eljuttatja nekik).

Kapcsolódó:

Feliratot, zászlót kellett levenni (hargitanepe.ro)

Első siker szabolcsi képviselőként: itt az adat, nem volt építkezési engedélye a csomafalvi rovástáblának, és "törvénytelen" is volt, csak azt nem tudjuk, miért (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Megvannak a román nacionalisták átiratai, amelyekben Csomafalvát támadják (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Schey Fülöp lett Zrínyi Miklósból Kőszegen - közérdekű adatigénylésben kértem ki, hogy miért is

 


Schey Fülöp nevét kapta a Zrínyi Miklós utca Kőszegen, illetve kapta vissza, mert a zsidó nagykereskedőről ugyanez az utca már volt elnevezve. 

Az interneten fellelhető információk alapján Schey Fülöp egy tehetős, Morvaországból származó zsidó üzletember volt Kőszegen, akinek egyik igen fontos jellemzője, hogy az 1848-'49-es magyar forradalom és szabadságharc alatt feltétlen császárhűséget mutatott, és ez igen jelentős vagyongyarapodáshoz is vezetett az esetében.

Közérdekű adatigénylésben kértem ki az utcaátnevezésről szóló önkormányzati határozat indoklását. 

Kapcsolódó:

Ki az a Schey Fülöp, akiről most utcát neveztek el Kőszegen? (nyugat.hu)

Hány bírságot is kaptunk mi az áljárványügyi intézkedések megsértéséért? Az ORFK-hoz fordultam

Közérdekű adatigénylésben fordultam az Országos Rendőr-Főkapitánysághoz, azt kértem ki, hogy hány bírságot szabott ki a rendőrség a kamu járvány ürügyén bevezetett intézkedések megsértéséért, mekkora összegben, ebből mennyi emelkedett jogerőre, és mindezt havi bontásban is kikértem.


Kapcsolódó:

Megvannak a maszkvásárlási szerződések talán pont azokról a maszkokról, amiket Toroczkai talált Csabdiban (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Trump az ígérte, hagyja vadulni Robert Kennedyt az amerikai egészségügyben

"Bobby, hagyd az olajat nekem, a többit rád bízom, jó szórakozást." - mondta Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok új elnöke a győzelmi beszédében. Trump kiemelte, hogy Bobby, azaz Robert F. Kennedy Amerikát újra egészségessé teszi majd. 

 

Robert F. Kennedy a Children's Health Defense Egyesület elnöke, az amerikai kovidterror ellenes mozgalom egyik vezéralakja, oltások témájában több nyertes pert magáénak tudható amerikai ügyvéd, egy kiszivárgott telefonbeszélgetésben nem is olyan régen arról beszélgetett Trumppal, hogy a gyerekoltások akár egy lovat is ledöntenének a lábukról, nem hogy egy pár hónapos csecsemőt. 

Azt, hogy Robert Kennedy gyakorlatilag szabad kezet fog kapni az egészségügyben, Trump még október 26-án ígérte meg a szavazóinak, egy, a Madison Square Garden nevű new yorki arénában tartott tömegrendezvényen.

   


Kapcsolódó: 

2024. november 8., péntek

"Egy övezet, egy út" - belenézhettem a kínai-magyar együttműködési megállapodásokba

Betekintést nyertem a Magyarország Belügyminisztériuma és a Kínai Népköztársaság Közbiztonsági Minisztériuma között köttetett együttműködési megállapodásba, valamint a közös kínai-magyar járőrszolgálatról szóló megállapodásba is, miután a Nemzeti Adatvédelmi Hatóság kérésemre vizsgálatot indított, és megállapította, hogy mindkét megállapodás közérdekű adat. 



Végül egy kompromisszumos megoldással, nem elektronikus formában kaptam meg a kért dokumentumokat, hanem személyesen nyerhettem betekintést a megállapodások eredeti példányaiba, azok tárolási helyén, a Belügyminisztériumban. Másolatot, fényképet nem készíthettem, sőt egy üzleti titoktartási nyilatkozatot is aláírattak velem.


 

A két dokumentum szinte semmi olyan extra információt nem tartalmazott ahhoz képest, amit a blogomon is közzétettem, és ami egyéb magyar sajtóorgánumokban is megjelent, ami miatt indokolt lett volna a belügyminisztérium részéről ez a furcsa döntés, hogy elsőre nem adták ki a megállapodások szövegeit azzal az indokkal, hogy azok nem tartalmaznak közérdekű adatot. 

Valójában a kínai-magyar közös járőrszolgálatról szóló megegyezés egy két és fél oldalas, míg a rendészeti megállapodás egy másfél oldalas dokumentum. 

A közös járőrözés esetében a vendég fél, ez esetben a kínaiak saját egyenruhát viselnek, fegyverük nem lehet, nem intézkedhetnek magyar állampolgár ellen, sem Magyarország területén tartózkodó más állampolgár ellen. Fordítói feladatokat látnak majd el rendezvényeken és az idegenforgalom területén, a magyar rendőrökkel angolul kommunikálnak majd. 

A rendészeti megállapodás területei a szervezett bűnözés, a nemzetközi terrorizmus, a közlekedésbiztonság valamint a kiberbiztonság területe. Egyébként semmilyen más információt nem tartalmaz a megállapodás ezeknek az együttműködési területeknek a hogyanjáról vagy mikéntjéről. 

Van azonban egy furcsa szlogen a rendészeti megállapodásban, "Egy övezet, egy út", ami egyébként nincs definiálva a megállapodásban, csak egy alkalommal használva.  

A neten utánaolvasva azonban hamar rájövünk, hogy ez a szlogen a modern Selyemút újragondolt koncepcióját takarja.

Az "Egy övezet, egy út" tehát egy Kína dominálta geostratégiai koncepció, amelyben a technokrata kommunista diktatúra, Kína hiteleket nyújt, saját cégeivel, saját szakembereivel és saját alapanyagaival valósítja meg a a saját maga nyújtotta hitelből finanszírozott infrastrukturális beruházásokat, és amennyiben a tartozást az illető állam nem tudja megadni, úgy a megépített infrastruktúrát Kína gyakorlatilag megkaphatja, vagy legalábbis kibérelheti a wikipédia szerint.

Kína deklarált célja ezzel a saját gazdasági növekedésének a fenntartása. 

szerk. megj.: Fasza, Kína a tőle hitel formájában kapott pénzünkön teremt munkahelyet a kínaiaknak, a mi, tőle felvett hitelpénzünkön növeli a saját gazdaságát, adja el a nyersanyagát is és még az infrastruktúra is az övé lesz a végére. Mindezt Magyarországon. Csak azt nem értem, hogy ebben mégis mi a jó nekünk?


Kapcsolódó: A NAIH-nál támadta meg a Mi Hazánk Pintért, mert nem adta ki a kínai-magyar járőrszolgálatról szóló megállapodás szövegét (ruszinkarpatalja.blogspot.com) 


Válaszolt Pintér - titkos a kínai-magyar járőrszolgálatról szóló paktum szövege (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Digitális állampolgárság - a sátán bélyegét reklámozza Rogán Antal

 


A kontejósoknak, minő meglepetés, ismét igazuk volt, a csippelés itt kopogtat a magyar ajtókon.

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Tranzit politikai fesztiválon Tihanyban, még a nyáron arról áradozott, hogy az Európában elsőként nálunk bevezetett digitális igazolványunknak köszönhetően ismét szárnyalni fog a magyar gazdaság. 

Mint ismeretes, az ún. "magyar" kormány ún. "digitális állampolgárságot" vezet be, ami, meséli Rogán, azt jelenti, hogy minden egyes igazolványunk, minden egyes azonosításunk a mobiltelefonunkra költözik. 

Mégpedig azért, mert "ööö, a mobiltelefon mindenkinél ott van, a mobiltelefon az egyik legbiztonságosabb azonosító (he?), a mobiltelefonokban meglévő csippek mögött meglévő technológia ma biztonságosabb, mint ami a személyigazolványunkban van, eee, még a legbutább mobiltelefonnál is, ez értelemszerűen lehetővé teszi azt, hogy gyorsan és egyszerűen férjünk hozzá a szolgáltatásokhoz (az állam meg az adatainkhoz, de ezt már nem tette hozzá Tóni)."

 

Rogán arról is beszélt, hogy kivezetné a papír alapú igazolványokat és az ügyfélkaput is a következő két évben, persze, ha erre felhatalmazást kap a 2026-os parlamenti választásokon. 

A több sebből vérző digitális identitással az a legnagyobb probléma, hogy ugye minden adatunk a mobilunkra költözik, ezzel kvázi mindenkit rákényszerítenek arra, aki a társadalomban részt kíván venni, hogy egy digitális eszközzel együtt éljen, és innen már csak egy lépés, hogy azt a testünkbe is beépítve, állandó formában viseljük. Az állam alkalmazottai, például egy közlekedési rendőr, azonnal látni fogja az egész életünket, persze mi az övét nem. 

Az információ korában, ahol az információ a legfontosabb érték, és a hatalomhoz vezető út, egy ilyen rendszer mindeddig példátlan hatalommal fogja felruházni az államot, és konkrétan tudattalan, digitális rabszolgákká, Yuval Harari szavaival élve meghekkelhető állatokká teszi magát az emberiséget (már ami marad belőlünk, miután hamis járványügyi intézkedésekkel, gerjesztett háborúkkal, időjárás befolyásolással előidézett természeti katasztrófákkal, oltásnak hazudott réminjekciókkal stb. alaposan megtizedelnek bennünket, és még elektronikus, sugárzó fémeszközöket is belénk építenek). 

Rogán a gazdaság teljes digitalizációjában látja azt a gazdasági előnyt, amit a digitális állampolgárság jelenthet, ez abban áll, hogy minden egyes tranzakciót dokumentálni és pláne ellenőrizni akar az állam (és persze leszedni utána a sápot). 

És pikk-pakk, kész is a Jelenések könyve által 2000 éve megjövendölt fenevad kora, amikor mindenki meg lesz jelölve, a homlokán vagy a jobb kezén, és senki nem adhat és vehet semmit, csak aki magán viseli a sátán bélyegét.

Úgyhogy, kedves magyar választók, a labda máris fel van adva, 2026-ban maga a sátán kora és az eddigi életünk között választhatunk. Hajrá.  

Kapcsolódó:

Tranzit - A politikai fesztivál - Tihany, 2024.08.22-25. (tranzit.info.hu) 

Rogán Antal: ha módom lesz rá, kivezetem két év alatt a papíralapú igazolványokat (vg.hu)

Meghekkelhető állatok, ezek volnánk mi a Világgazdasági Fórum szerint - a sátán kutyái totális háborút hirdetnek az isteni szabad akarat ellen (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2024. november 7., csütörtök

Kemecsét is megkerestem a Csomafalvával való szolidaritás jegyében, hogy ők is helyezzenek ki rovásírásos helynévtáblát

Vármegyei képviselői minőségemben ezúttal a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kemecse várost kerestem meg, hogy szolidaritásul Gyergyócsomafalvával helyezzék ki a városok ki és bejáratainál a Rovás Alapítvány rovásírásos helységnév reklámtáblát, amit a Magyar Közút is ajánl mindazoknak, akik rovásírásos helységnévtáblát akarnak kihelyeztetni településük határában.

 



Mint ismeretes, Gyergyócsomafalván az RMDSZ-es polgármester, Márton László Szilárd eltávolíttatta a rovásírással is feliratoztatott táblát, amely a település hivatalos helységnévtábláinak tartóoszlopaira volt kihelyezve, mert a tábla ügyében egy román nacionalista egyesület, a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Fóruma, valamint Dan Tanasa AUR-os parlamenti képviselő is írásbeli panasszal fordult a megye kormányképviselőjéhez. 
Kapcsolódó:

Megkerestem a Magyar Postát ammiatt, hogy Tiszamogyoróson, Tiszakerecsenyben és Mátyusban sincsen posta

Közérdekű adatigénylésben fordultam a Magyar Postához ammiatt, hogy Tiszamogyoróson és Tiszakerecsenyben is bezárt a posta, Mátyusban sincs, és mára csak mobil, autós postai szolgáltatásban részesülhetnek ezek a beregi települések.


Kiemeltem, hogy különösen érthetetlen a posták leépítése annak fényében, hogy a Magyar Posta Rising Star díjat nyert, és a világ huszadik legfejlettebb postájának tekinti őt az Egyetemes Postaegyesület. 

Kapcsolódó:

Rising Star díjat kapott a Magyar Posta (hirado.hu)

Tartózkodott a Mi Hazánk az Ukrán Nemzetiségi Önkormányzattal kötött közigazgatási szerződés megszavazásánál


(kép forrása Seszták Oszkár közgyűlési elnök Facebook oldala)

Tartózkodtak a mihazánkos képviselők a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés november 7-i ülésén a vármegyei Ukrán Nemzetiségi Önkormányzattal kötött közigazgatási szerződés felülvizsgálatáról, illetve új közigazgatási szerződés kötéséről szóló szavazásnál. 

Az egyébként gyorsan zajló közgyűlésben tulajdonképpen vita nélkül, egyhangúlag került elfogadásra minden napirendi pont, kivéve az Ukrán Nemzetiségi Önkormányzattal köttetendő új közigazgatási szerződésről szóló előterjesztést. 

Ennél a pontnál jómagam, Váradi Barna, előadtam, hogy az ukrán nemzetiség nem teljesíti a nemzetiségi törvény azon feltételét, hogy 100 éve Magyarországon tartózkodjon. A népszámlálási statisztikák 1990-től jegyzik az ukránt, mint nemzetiséget. Az Ukrán Országos Önkormányzat nem tudott bizonyítékot szolgáltatni arról, hogy itt lenne Magyarországon az ukrán nemzetiség 100 éve, közérdekű adatigénylésemre wikipédia szócikket és egy olyan tanulmányt közöltek, amely leszögezi, hogy valóban a hivatalos népszámlálási adatok nem tartalmaznak ukránokat 1990 előtt, azonban erre azt a magyarázatot adja, hogy 1990 előtt a népszámlálásokkor az ukránok ruszinként illetve ruténként jelentek meg, és nem ukránként. 

Azonban az Országos Ruszin Önkormányzat közérdekű adatigénylésemre, amelyben annyit kértem, hogy közöljék, ukrán-e a ruszin, elég felháborodott hangvételű válaszban közölte, hogy a ruszinok nem ukránok. Következésképpen az ukránok sem lehetnek ruszinok. 

Éppen ezért, a Mi Hazánk képviselőinek álláspontja szerint törvénytelen és jogi anomália az, hogy az ukrán mégis az elismert nemzetiségek között szerepel, és Ukrán Nemzetiségi Önkormányzatot működtethet, a törvénytelenségekre, jogi anomáliákra pedig képviselőként kötelességünk felhívni a figyelmet. Tehát a Mi hazánk tartózkodott ennek a napirendi pontnak az elfogadásánál. 

Kapcsolódó:

Közgyűlés – Több napirendi pontról döntöttek a vármegyeházán, csütörtökön (nyiregyhaza.hu)

A ruszinok nem ukránok - a NAIH segítségével préseltem ki választ a ruszinokból, nem voltak nagyon együttműködőek, de végül sikerült (ruszinkarpatalja.blogspot.com) 

2024. november 5., kedd

Elutasították? A csomafalvi önkormányzat október 31-i ülésén tárgyalták a rovás-reklámtábla állítás ügyét

Határidőben válaszolt a csomafalvi önkormányzat arra a közérdekű bejelentésemre, amelyben azt kértem, hogy fontolják meg olyan reklámtáblák felállítását a település határaiban, amelyek rovásírással is tartalmazzák a település nevét, és tegyék mindezt úgy, hogy azokról a táblákról szülessen egy önkormányzati határozat, és rendelkezzenek építkezési engedéllyel, műszaki tervvel és az összes, reklámtábla állításához a törvény szerint szükséges hatósági láttamozással is. 




A csomafalvi polgármester, Márton László Szilárd által aláírt válasz arról tájékoztat, hogy az ügy, az ő előterjesztésében, az október 31-i önkormányzati ülésen tárgyalásra került.
A híres, Colombo felesége-szerű székely "autonómia" jegyében kelt válaszban a polgármester közli, hogy a 62%-ban székelyek lakta település vezetősége fenntartja magának a jogot, hogy a község ügyeinek intézését az általuk választott időben és módon valósítsák meg. 

Az, hogy hogyan döntöttek a rovásírásos helységnevet tartalmazó reklámtábla felállításáról, nem jelenik meg a válaszban, a község honlapján pedig még nem elérhető az ülés jegyzőkönyve, viszont abból, amit válaszoltak, sejteni lehet, hogy elutasításra került a rovástábla felállításáról szóló határozat.

Szerk. megj.: a csomafalvi rovástábla, de az összes többi olyan székelyföldi rovástábla is, legyen az hivatalos helységnévtábla, vagy rovásírásos helységnevet tartalmazó reklámtábla, amely már létezik, vagy akár amelyik megvalósításáról létezik politikai akaratnyilvánítás, túlmutat önmagán.

Pontosan úgy, ahogyan a magyar nemzetiségi jogok tiszteletbentartása sem pusztán helyi ügye a helyi magyarságnak, hanem össznemzeti ügy, a székelység jogainak tiszteletben tartása is túlmutat a helyi jellegen, és össznemzeti jelleget ölt. Az, hogy rovástáblák legyenek a településeink ki- és bejáratainál, nem csak a helyi közösség, hanem az egész székelység érdeke, és stratégiai célja, a Budapesti Székely Nemzetgyűlés határozatával összhangban. 


Kapcsolódó:

A szájhős székely, azaz én, elmagyaráztam a dicső székelynek, azaz a csomafalvi polgármesternek, hogyan kell rovásírásos reklámtáblát állítani úgy, hogy azt ne tudja levenni se Dan Tănasă, se Csibi Barna (ruszinkarpatalja.blogspot.com)


Korond a következő önkormányzati ülésén tárgyalni fogja a rovásírásos helységnévtáblák kihelyezését (ruszinkarpatalja.blogspot.com) 

2024. november 3., vasárnap

Nem hagyom futni Szijjártót, megkérdeztem, hogy mi történt azzal a több millió maszkkal, amit vettek a kovid-terror alatt

Közérdekű adatigénylésben fordultam Szijjártó Péterhez, a "magyar" külgazdasági és külügyminiszterhez. Az iránt érdeklődöm, hogy most már, hogy megvannak a szerződések, amelyek alapján a magyar állam több, mint 13 millió maszkot, gumikesztyűket, védőruhákat, izolációs köpenyeket, teszteket, lélegeztetőgépeket vásárolt, mi is történt ezekkel a termékekkel?


Kapcsolódó:

Megvannak a maszkvásárlási szerződések talán pont azokról a maszkokról, amiket Toroczkai talált Csabdiban (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2024. november 2., szombat

Közérdekű adatigénylésben kértem ki az elmúlt 30 évre az ALS betegek számának alakulását

Müller Cecíliához fordultam közérdekű adatigénylésben, az ALS betegek számát kértem ki az elmúlt 30 évre, miután Karsai Dániel ügyvéd (több COVID injekció után bekövetkezett) halálával az ügyvéd betegsége, az ALS, azaz az amitrófiális laterálszklerózis igen nagy médiavisszhangot kapott. 


Kapcsolódó:

Amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) (neurologiaikozpont.hu)

Meghalt Karsai Dániel ALS-beteg, aki élete végéig küzdött az eutanázia engedélyezéséért (telex.hu)

2024. november 1., péntek

Fehérgyarmatot is, Kisvárdát is megkerestem, hogy tegyenek ki rovástáblákat a városbejáratokhoz

Vármegyei képviselői minőségemben két további Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei várost is megkerestem, hogy szolidaritásul Gyergyócsomafalvával, helyezzék ki a városok ki és bejáratainál a Rovás Alapítvány rovásírásos helységnév reklámtáblát, amit a Magyar Közút is ajánl mindazoknak, akik rovásírásos helységnévtáblát akarnak kihelyeztetni településük határában. 



Vásárosnamény után ezúttal Kisvárdát és Fehérgyarmatot céloztam meg az "Egy Székelyföldön levett rovásírásos helységnévtábla helyett ezer rovástábla a Kárpát medencében" rovástábla állítási mozgalom keretében. 



Ismételten felhívtam a figyelmét mindkét város fideszes vezetésének, hogy ez az ügy pártállástól független és a székelységgel való szolidaritási, azaz össznemzeti ügy, amit muszáj támogatni. 

Kapcsolódó:

Átiratban kértem Vásárosnaményt, hogy tegyen ki rovásírásos helységnévtáblákat (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Korond a következő önkormányzati ülésén tárgyalni fogja a rovásírásos helységnévtáblák kihelyezését


Tájékoztatott Korond Önkormányzata, hogy a következő ülésükön napirendi pontként szerepel a korondi, rovásírással is feliratozott helységnévtáblák kihelyezésének ügye, amelyet én vetettem fel a korondi önkormányzathoz címzett közérdekű bejelentésben. 

A válasz késve érkezett, miután a Hargita Megyei Kormányképviselőhöz fordultam panasszal, és a prefektus, valószínűleg, értesítette a korondi önkormányzatot, hogy fegyelmi eljárást helyeztem kilátásba, amennyiben továbbra is halogatják a válaszadást. 

További üröm az örömben, hogy válaszukat kizárólag román nyelven küldték meg, holott egyértelműsítettem a közérdekű bejelentésemben, hogy magyar nyelven kiállított választ is igénylek. 

Kapcsolódó:

Korondot is felszólította a székely kormány, hogy helyezze vissza a hivatalos rovásírásos helységnévtábláit, ha akarja (ruszinkarpatalja.blogspot.com)