2021. június 15., kedd

A Korona Igazsága is beszállt a Mi hazánk által hirdetett tömeges alkotmányjogi panasz-áradatba



Saját bevallása szerint Gurabi Ági, a Korona Igazsága telegram csoport alapítója is elküldte a Mi hazánk (kissé átalakított) alkotmányjogi panaszát a taláros testületnek. 

Mint ismeretes, a Mi Hazánk Mozgalom Párt által a saját honlapján tette közzé azt az alkotmányjogi panasz mintát, amelyet a saját adataival kitöltve Toroczkai László, a párt elnöke a kovidfasiszta igazolványokról szóló kormányrendelet hatályba lépését követő napon már el is postázott az Alkotmánybíróságnak, és amelyet bárki szabadon letölthet az illető portálról, innen

A Mi hazánk ugyanakkor, a mintát felhasználva, tömeges alkotmányjogi panasz benyújtásra szólította fel a magyar lakosságot, a kovidfasiszta kártyák elleni tiltakozás kifejezéseként. 

A párt, és így a Korona Igazsága csoport is, az ún. "védettségi igazolványok" (köznyelven ördögigazolvány, kovidnáci kártya, NWO-igazolvány, GMO-kártya), a lakosság egyes csoportjait jogaiktól megfosztó, a náci árja útlevélhez és a kommunista párttagsági könyvhöz hasonló funkcióval bíró kártyákhoz kötött diszkriminatív, emberiesség elleni bűncselekmény fele tendáló, és azt, például a sporthoz való alapjog korlátozásával, személyes vélemény szerint konkrétan meg is valósító kormányzati intézkedéseket támadta meg az Alkotmánybíróságon.  

A panasz azt sérelmezi, hogy az NWO kártyákhoz kötött, a magyar lakosság ún. "COVID-19" elleni ún. "vakcinát" elutasító részét bizonyos jogok gyakorlásából kirekesztő intézkedéssorozat sérti az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésben meghatározott, a törvény előtti egyenlőséghez való alapjogot. 

A Korona Igazsága telegram csoport alapítója, Gurabi Ági szerint telefonhívásra reagálva szóbeli tájékoztatást kapott az Alkotmánybíróságtól, miszerint panaszát, több hasonló panasszal egyetemben, vizsgálatra befogadta az intézmény. 

A kovidfasiszta védettségi kártyát különálló akcióban az azonnali.hu szerkesztője, Bakó Bea jogász is megtámadta az Alkotmánybíróságon. 

Gurabi Ági a nemzetihirhalo.hu oldalon fogalmazta meg az akcióval kapcsolatos gondolatait.  

Kapcsolódó:

Alkotmánybírósághoz fordul a Mi Hazánk a védettségi igazolvány miatt – letölthető beadványminták (mihazank.hu)

Alkotmányjogi panasz a veszélyhelyzet ellen, ja és a köztéri szájzár ellen - a Korona Igazsága (ruszinkarpatalja.blogspot.com) 

ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG ELÉ VISZEM AZ OLTATLANOK DISZKRIMINÁCIÓJÁT (azonnali.hu)

A Korona Igazsága csoport szerint akár emberiesség elleni bűncselekmény is lehet a GMO igazolvány - tömeges büntetőfeljelentés-hadjáratot indítunk (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése