2023. május 16., kedd

Az "oroszbarát" magyar rendőrség szerint a "Ruszkik haza!" szlogen nem közösség elleni uszítás


Elutasította a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt a feljelentésemet, amelyet az Amerikai Nagykövetség és a Nyugati Pályán nevű Facebook csoport ellen tettem közösség elleni uszításért, amiért óriásplakát kampányt valósítottak meg azzal a felirattal, hogy "Ruszkik haza!".

Feljelentésemben arra hivatkoztam, hogy a hazai orosz nemzetiség tagjainak kitelepítéséhez, azaz emberiesség elleni bűncselekményhez vezethet a hasonló szlogenek nagy nyilvánosság előtt való használata, mert ugye ilyent már láttunk a magyar történelemben, németajkúak ellen például. 

A rendőrség álláspontja szerint azonban nem érzékelhető bűncselekmény, mert az óriásplakáton szereplő mondat nem elegendő a gyűlöletre uszítás megállapításához, tekintve, hogy nem konkrét cselekvés végzésére hív fel, amely alapján erőszak kialakulásának reális esélye fennállna. 



Kapcsolódó:

Ruszkik haza, jenkik haza vagy inkább ukrok haza? - feljelentést tettem az amerikaiak ízléstelen oroszellenes plakátjai miatt (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése