2024. szeptember 14., szombat

Korondot is felszólította a székely kormány, hogy helyezze vissza a hivatalos rovásírásos helységnévtábláit, ha akarja

Az új közigazgatási kódex megengedi, hogy olyan településeken is lehessen használni az illető nemzeti kisebbség nyelvét, amely nemzeti kisebbség nem éri el az illető településen a 20%-ot. Ehhez a jogszabály szerint önkormányzati határozat szükséges. 

Éppen ezért a rovásírással feliratozott, hivatalos helységnévtábla Korond esetében sem lehetetlen most már, noha a településen mindössze 95 székely él, a teljes lakosság csupán 1,5%-a.

Érdekesség, hogy Korond megpróbálkozott egyszer a hivatalos helységnévtáblák rovásírásos feliratozásával, akkor Hargita megye prefektusa, az akkori jogszabályt megszorító módon értelmezve átiratban szólította fel a települést a táblák eltávolítására, mert a székelység lélekszáma akkor sem érte el a 20%-ot a településen. 

A székely kormány tehát Korond felé is közérdekű bejelentéssel fordult, hogy amennyiben óhajtják, úgy most már nincs akadálya a rovásírással feliratozott hivatalos helységnévtábláknak, csak önkormányzati határozatot kell hozni róla.

A székely kormány egyúttal elégedetlenségét is kifejezi a korondi székelység alacsony száma miatt, úgy néz ki, a székely kormányzati propaganda nem ütötte át a korondiak ingerküszöbét, és ők továbbra sem vallják magukat székelynek.


Kapcsolódó:

Hivatalos, rovásírással is feliratozott helységnévtáblái is lehetnének Csíkszeredának, csak politikai akarat kell hozzá (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése