2024. szeptember 18., szerda

Nemzetgyűlést hirdetett a hős Bajna, majd persze megfutott

Közérdekű adatigénylésben kért ki információkat a székely kormány annak a nyilvános gyűlésnek az előzetes bejelentéséről, amelyet nevezett Bajna Levente és nevezett Baliga Csaba hirdettek ez év elején Facebook élő videókban.


Noha erre nem vettünk volna mérget, úgy tűnik, a Bajna vezette Székely Népi Egység Egyesület valóban tett le előzetes rendezvénybejelentést Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalához, a Postarétre, a Székely Vértanúk Emlékművéhez, jövő év március 10-re, "Székely Nemzetgyűlés" elnevezésű nyilvános gyűlésre.

A dolog érdekessége, hogy a Székely Nemzeti Tanács minden évben pontosan ott és pontosan akkor szervezi az egyedüli valamirevaló rendezvényét, a Székely Szabadság Napját. Közérdekű adatigénylésemre nyújtott válaszában a vásárhelyi polgármester tájékoztatott, hogy igen, a Székely Nemzeti Tanácsot hivatalosan megjelenítő Siculitas Egyesület is tett le rendezvénybejelentést ugyanarra az időpontra és ugyanarra a helyszínre.

Arra a kérdésemre, hogy mivel a gyülekezési törvény tiltja egy időben és ugyanazon a helyen két rendezvény megszervezését, így a két rendezvény közül melyiket engedélyezte és melyiket tiltotta be a hivatal, a polgármester azt válaszolta, hogy a két bejelentés jelenleg is az ezt eldöntő bizottság előtt van, akik még nem hoztak döntést. 

Magyarul, még egyáltalán nincs betiltva a jövő évi Székely Nemzetgyűlés a Postaréten (akár köztes megoldást is találhat a láttamozó bizottság, hogy senkinek ne sérüljön a gyülekezéshez való joga), de persze Bajna, önmagát sajnáltatva máris tájékoztatta a híveit, hogy nem szándékszik megszervezni a rendezvényt. 

A székely kormány senkinek nem vonja kétségbe azt a jogát, hogy székely nemzetgyűlést hívjon össze, amennyiben az illető székely, még akkor sem, hogy ez az illető pont Bajna, aki a Székely Köztársaságot nyilvánosan viccnek nevezte, azonban elítéljük és a Székely Nemzetgyűlés intézményének a lejáratásaként, a székelység újabb átveréseként értékeljük Bajnának ezt a visszalépését.  


Kapcsolódó:

A róni nem tudó Bajna visszafele húzza a szekeret - szerinte a rovásírás kulturális örökség, ezért nincs helye a hivatalos helységnévtáblákon, csak reklámtáblákon (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése