2021. március 30., kedd

Vettünk egy mikroszkópot, lássuk, igaz-e, hogy valamik mozognak a kék kínai maszkokban, és ...

Ebben a videóban beszéltem a fonálféregről (vagy nanobotról), ami a neten terjedő videók tanúsága szerint a kék maszkokban tenyészik, és elmondom, hogy veszek mikroszkópot, és leellenőrzöm magamnak.

 

Nos, megjött a mikroszkóp.

 


Megvizsgáltunk egy kék maszkot, ez volt rajta. Szinte azonnal megtaláltuk. Tűvel piszkáltuk, látszik a videón. Mozdulatlan, de rálehellek és elkezd mozogni, sőt, már rég nem leheltem, még mindig mozog, tű hozzáér, összekapja magát. 

Kapcsolódó:

A nyolcadik utas - cseh videók arról, hogy mit tartalmaznak a jó kis kék maszkjaink - Frissítve (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Dr. Matyijcsik Sándor odacsapott a szarvasi polgármesternek, aki szégyenszemre leleprásozta a náthásokat

Panasszal fordult dr. Matyijcsik Sándor az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának Egyenlő Bánásmód Főigazgatósága felé azzal kapcsolatosan, hogy Babák Mihály, Szarvas kormánypárti polgármestere úgy fogalmazott egy tévéinterjúban az  újnáthásokra vonatkozóan, hogy "úgy kell kezelni őket, mintha leprások lennének".

   


Panaszában dr. Matyijcsik egyértelmű zaklatásként határozta meg ezt a cselekedetet, amely egészségügyi állapota okán különböztet meg hátrányosan egy társadalmi csoportot, és megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy ellenséges környezetet alakít ki az újnáthásokkal, a hétköznapi meghűléses tüneteket vagy legtöbb esetben semmilyen tünetet nem produkáló, csak egy, még a feltalálója szerint is vírusdiagnosztizálásra teljesen alkalmatlan PCR teszt alapján "beazonosított", azaz mondhatni megbélyegzett személyekkel szemben. 

A panaszos hivatkozik a Kúria Kfv. III. 37.848/2014/6. számú ítéletére, amelyben fenntartotta a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 20.K.33.988/2013.10.sz. ítéletét dr. Répás József felperesnek az Egyenlő Bánásmód Hatóság közigazgatási határozatának tárgyában hozott határozata felülvizsgálati perében. Dr. Répás József polgármesternek nyilvános rendezvényen való, a roma etnikumot sértő megnyilvánulásait nem magánvéleménynek, hanem zaklatásnak minősítette végül a Kúria is.

Azt, hogy a sértett csoporthoz tartozik, dr. Matyijcsik a lakhelye szerinti megyei kormányhivatal erre vonatkozó határozatával igazolta. 






Előzmény, hogy egy hasonló panaszt arra hivatkozva utasított el az Egyenlő Bánásmód Hatóság, hogy a panaszos nem igazolta megfelelőképpen, hogy a sértett csoporthoz tartozik. 

Kapcsolódó:

Hiába mondta nyunyóka, hogy mindenki "potenciális fertőzött", elutasították a szarvasi polgi elleni panaszomat, mert nem vagyok érintett (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2021. március 29., hétfő

Most éppen Káslert nyaggatom, hogy amúgy a maszk vitt-e le esetszámot az elmúlt egy évben, ja és van-e benne fonálféreg

Közérdekű adatigénylésben fordultam az Emberi Erőforrások Minisztériumához (ezt a nevet valószínűleg a Mátrixból kölcsönözték), amelyben több kérdést tettem fel az orrot és szájat eltakaró, a lakosságra erőltetett újvilágrend álarcokról érdeklődve.

Kértem, hogy az egy előző levélben közölt 171, a maszkokra vonatkozó tudományos tanulmány közül pontosítsák azt, amelyik esetleg olyan kísérletre vonatkozna, melyben maszkot viselő és maszk nélküli csoportot vizsgáltak azzal kapcsolatosan, hogy milyen arányban kapnak el légúti betegségeket.

Kérdem azt is, hogy van-e adat, amely azt igazolná, hogy a maszkokon kívüli szabad levegő minőségével megegyező a maszkok alatt is a levegő minősége, oxigén, széndioxid tartalmát, nedvtartalmát és mikroorganizmus tartalmát tekintve. 

Az iránt is érdeklődök, hogy van-e adat arról, hogy a maszk viselése nem okoz oxigénhiányos állapotot, rossz közérzetet, fejfájást, koncentrációképesség csökkenést, egyéb egészségügyi panaszokat.

Kérdem, hogy van-e adat az EMMI birtokában arról, hogy a maszkok alatti nedves, zárt térben nem szaporodnak el mikroorganizmusok, amelyeket belélegezve egészségügyi problémáink támadhatnak. 

Az is érdekel, hogy amióta kötelezik az álarcok használatát, volt-e magyar területen olyan eset, hogy ez az intézkedés az újnátha esetszámok csökkenését eredményezte volna.

És végül afelől kérdezősködök, hogy van-e adatuk arról, hogy a maszkok tartalmaznak-e Wuchereria bancrofti nevű parazitát, azaz fonálférget.



Kapcsolódó:

"Evidencia", hogy a korlátozások a kamukuvikk "terjedését" akadályozzák, nagyképűsködik az EMMI. Azaz nincs rá semmiféle tudományos bizonyíték.(ruszinkarpatalja.blogspot.com) 

A nyolcadik utas - cseh videók arról, hogy mit tartalmaznak a jó kis kék maszkjaink - Frissítve (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2021. március 28., vasárnap

2021. március 27., szombat

A(z igazi) székelyek Flavia Groșant támogatják

 


A vírusdiktatúrát kiszolgáló, talpnyaló erdélyi magyar média (csekély kivétellel) jó bőven kivette a részét a Flavia Groșan doktornő elleni lejáratókampányból, mert a doktornő szembement a hivatalos kamukuvikk állásponttal. A doktornő a maszkhasználatot is bírálja, de amitől teljesen kiakadt az újvilágrend vírusdiktatúra, hogy több, mint 1000 beteget gyógyított meg hagyományos módszerrel az újnáthából. 

A doktornő a tömeges elhalálozásokért a hivatalos kovid protokollt teszi felelőssé, szerinte konkrétan meggyilkolják a lekötözős, benyugtatózós, elkülönítős protokollal a náthás betegeket. 

Kapcsolódó:

NAGYVÁRADI ORVOSNŐ: PONT A KÓRHÁZAKBAN ALKALMAZOTT COVID-PROTOKOLL ÖLI MEG A BETEGEKET! (erdely.ma) 

A NAGYVÁRADI ROMÁN DOKTORNŐ ESETE AZ ERDÉLYI MAGYAR MÉDIÁVAL – SZAKÁCS ÁRPÁD ÍRÁSA AZ ERDÉLY.MA PORTÁLNAK (erdely.ma)

Megkérdeztem Káslert, mit szól ahhoz, hogy Romániában szedálják és kikötözik a náthásokat, és hogy itthon ötleteltek-e ilyesmin (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

MRNS injekciók és autoimmun betegségek - az OGYÉI-t kérdem, hogy szerintük a "vírustüskét" előállító, átprogramozott sejteket nem-e támadhatja meg vaegy arra kószáló T-killer

Közérdekű adatigénylésben fordultam az Országos Gyógyszerészeti és Élelmiszer-egészségügyi Intézethez (OGYÉI), amelyben arról kértem információt, hogy a ma Magyarországon elérhető, és mRNS tehnológiával készült injekciók, amelyeket hivatalosan a nátha megelőzésére alkalmaznak, nem okozhatnak-e autoimmun megbetegedéseket, ugyanis a legelfogadottabb magyarázat ezeknek a betegségeknek a létrejöttére az ún. molekuláris mimikri, azaz az idegen fehérjét (antigént) azonosító immunsejtek egyúttal saját sejteket is támadnak.

Valamint afelől is érdeklődtem, hogy az OGYÉI szerint, amennyiben a szervezet érzékeli, hogy az mRNS injekció következtében bizonyos sejtek nem a korábbi, a génekben kódolt programjuk szerinti fehérjéket kezdik előállítani, hanem egy "vírus" tüskefehérjéjét, van-e esély, hogy a szervezet immunrendszerét alkotó sejtek ellenségként azonosítsák be ezeket az átprogramozott sejteket és azokat megtámadva autoimmun megbetegedéseket, rákot, egyéb megbetegedéseket okozzanak. 

Adatigénylésemben a Vincze Eriknek adott korábbi válaszra hivatkoztam, amelyben az OGYÉI részletesen ismerteti az mRNS tehnológiájú injekciók működését. 




Kapcsolódó:

A Cominarty halálkoktél nem génmódosító, állítja az OGYÉI, a Pfizer és az Európai Gyógyszerügynökség (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2021. március 25., csütörtök

Nem férnek a begyembe ezek a "valakik" - panasz a rendőrségi határozat ellen, amely szerint nem bűncselekmény az oltatlanok jogait elvenni

Panasszal fordultam a Készenléti Rendőrséghez az ellen a határozatuk ellen, amelyben gyakorlatilag kijelentik, hogy az újnátha ürügyén piacra dobott eutanázia injekciókat elutasítók alapvető szabadságjogainak korlátozása nem emberiesség elleni bűncselekmény. 

Panaszomban a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumára hivatkozom, amely gyakorlatilag ugyanúgy definiálja az emberiesség elleni bűncselekményt, mint a magyar büntetőjog. 

Megállapítom, hogy a rendőrség által hivatkozott indok, mint jogi norma szövege, sehol nem található meg, sem a magyar, sem a nemzetközi büntetőjogban, és azt is leszögezem, hogy a készenlétisek nem jogalkotó szerv, hogy kényük-kedvük szerinti új, ismeretlen személyek által kreált és a jogrendben nem megtalálható szövegek alapján hozzanak határozatot, hanem csakis a törvények betű szerinti szövege alapján. 

Mint arról korábban tájékoztattam a közvéleményt, az újraindításról szóló üres kormánypropaganda kérdőívezése (az ún. "nemzeti konzultáció") kapcsán tett feljelentésemre adott válaszból az derül ki, hogy a készenlétisek szerint a brutális, fizikai cselekmények számítanak emberiesség elleni bűncselekménynek, a jogok korlátozása nem ilyen, és ahhoz az Országgyűlésnek illetve Kormánynak joga van. 

Panaszom összeállításában egy, nevét elhallgatni kívánó, szakvégzettséggel rendelkező ismerősöm meglátásaira is hivatkoztam, miszerint közvéleménykutatással nem lehet jogkorlátozást keletkeztetni, főleg nem olyankor, mikor a népszavazás és népi kezdeményezés nem megengedett.

Emlékeztet arra, hogy a történelmünk során a legbrutálisabb diktátorok is a törvény mögé bújva valósították meg rémtetteiket. 






Kapcsolódó:

Táboroztatás is lesz? A FEMA rendőrség szerint csak a brutális, fizikai cselekmények lehetnek emberiesség elleni bűncselekmények, az alapvető jogok megvonása teljesen oké (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2021. március 24., szerda

A nyolcadik utas - cseh videók arról, hogy mit tartalmaznak a jó kis kék maszkjaink - Frissítve

Nagyítóval vizsgálgatják a világszerte használt kék maszkokat NWO ellenes cseh ellenállók. 





A lakót elvileg úgy hívják, hogy "Wuchereria bancrofti".  

Frissítés: a fonálféreg verzió még a kedvezőbb, újabb elméletek szerint akár morgellonok, nanobotok (szintetikus biológiai egységek) is lehetnek.

Kapcsolódó:

Wuchereria bancrofti (wikipédia)

Morgellonok, nanobotok (szintetikus biológiai egységek) a tesztekben, és a maszkokban! (besthirdetes.hu)

Vettünk egy mikroszkópot, lássuk, igaz-e, hogy valamik mozognak a kék kínai maszkokban, és ... (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2021. március 22., hétfő

Ti láttatok bármilyen, a jogszabály tervezetéhez indoklást az utóbbi egy év rémrendeletei kapcsán? Törvény szerint mind nyilvánosnak kellene lenni.

 Közérdekű adatigénylésben kértem ki a magyar kormánytól a "Magyarország Kormánya 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet kihirdetéséről" nevű jogszabály tervezetéhez tartozó indoklást, a 2010. évi CXXX. törvény a jogalkotásról 18. § (3) értelmében, mely kimondja, hogy jogszabályok tervezetének indoklása nyilvános.

Arra is kíváncsi voltam, hogy 2020 március 11-i veszélyhelyzet kihirdetésének volt-e valamilyen ok-okozati kapcsolata azzal, hogy az Egészségügyi Világszervezet szintén 2020 március 11-én „világjárvánnyá” nyilvánította az új koronavírus okozta „járványt”, valamint hogy ez a „világjárvánnyá” nyilvánítás szült-e nemzetközi szerződésből származó kötelezettséget Magyarország részére. Azaz kötelező volt-e veszélyhelyzetet hirdetni nemzetközi szerződés szerint, vagy a kormány csak önszorgalomból, az Alaptörvény veszélyhelyzetre vonatkozó előírásait kedve szerint értelmezgetve kiáltott veszélyhelyzetet.

Továbbá azt is megkérdeztem, hogy milyen dokumentummal közölte a magyar állammal az Egészségügyi Világszervezet azt a tényt, hogy „világjárvánnyá” nyilvánította az új koronavírus okozta „járványt”.”

A miniszterelnökség rövid válaszában tudomásomra hozta, hogy a kért adatok tekintetében nem minősül adatkezelőnek. 





Kapcsolódó:

Országos tisztifőorvos: a járványküszöb irreleváns, ha már van két összefüggő eset, az járvány. Egyébként meg a WHO mondta ki, hogy járvány van, nem magyar egészségügyi hatóság. (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2021. március 20., szombat

Boldogkői liberálfasiszta rajongói FEMA tábort követelnek, gyalázzák Kárpátalját és szőröstalpúzzák a székelyeket

Boldogkői Zsolt "virológus", a vírusdiktatúra egyik kirakat-figurája a Facebook oldalán siránkozik, hogy valaki (bizonyos I. Péter, ezúton gratulálunk neki) büntetőfeljelentést tett ellene, és belinkelte a posztjához a róla szóló egyik blogbejegyzésemet, amelyben azt javaslom az újvilágrendellenes közösség tagjainak, hogy tegyenek büntetőfeljelentést ellene, amennyiben úgy érzékelik, hogy akár egészségügyi önrendelkezési jog megsértésére, akár tiltott emberkísérletre bújt fel a fickó a kötelező, "kovid" "vakcinának" titulált eutanázia-injekció propagálásával.

Érdekesség, hogy Boldogkői szerint a székelyföldi blog "nemzetközi".


A posztja alatt elképesztő, a normálisok elleni gyűlöletkeltés, igazi zombivonaglás folyik, az egyik újvilágrend-fasiszta konkrétan FEMA táborok felállítását követeli (azaz emberiesség elleni bűncselekményre szólít fel).

 



Kárpátalját sem kímélik, megint beköszönnek a szokásos balliberális szólamok, miszerint "jönnek" és a "nyugdíj" meg "elveszik" stb. 



A bejegyzésem, amely elég szép látogatottságot ért el, köszönhetően Boldogkői megosztásának, szintén kapott néhány zombi agyarcsattogtatásszerű kommentet, amelyekből nyilván nem hiányozhatott, ahogy azt liberálfasisztáéktól megszokhattuk, a székelyek szőröstalpúzása, és a gyurcsányi örökzöld, miszerint nekünk, székelyeknek "lóf...sz közünk van" Magyarországhoz. 

 



Szerk. megj.: Ezek a nemzetellenes erők diktálják a "magyar" kormány tempóját a "járvány" ügyében. Karácsony Gergelyt utánozta a fidesz a kötelező maszkok bevezetésével, Kocsis Cake Olivió kérése után hurcolták meg a tisztánlátó dokikat,  és ez az ultraliberál-fasiszta, székelyellenes rajongótáborral rendelkező muki is állandóan futtatva van, jellemzően talpig maszkban. 

Kapcsolódó:

Úgy tűnik, letérdelt a magyar rendőrség a BLM szimpatizáns Kocsis Cake Oliviónak, és a magyar demokrácia arculcsapásaként elhurcolták dr. Gődényt - én is írtam levelet Polt Péternek, hátha Boldogkői Zsoltot is elhurcolják (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

A mai, világméretű, a globális vírusdiktatúra elleni civil ellenállásba én is beszállok. Hajrá Budapest, hajrá Bukarest, hajrá világ, hajrá emberi faj.

 







Kapcsolódó:

Trendváltás - és még mondja valaki, hogy egy fecske nem csinál tavaszt (ruszinkarpatalja.blogspot.com)  Molinó a kerten. Gödi polgármesteri hivatal. (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2021. március 19., péntek

Hiába mondta nyunyóka, hogy mindenki "potenciális fertőzött", elutasították a szarvasi polgi elleni panaszomat, mert nem vagyok érintett

Elutasította az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának Egyenlő Bánásmód Főigazgatósága azt a panaszomat, amelyet a szarvasi polgármester ellen nyújtottam be, mert azt mondta nagy nyilvánosság előtt, hogy "a kovidosokat úgy kell kezelni, mint a leprásokat".

Elutasításában a hatóság arra hivatkozott, hogy nem vagyok érintett, ezért jogosult sem vagyok panasz benyújtására. Ezt a lehetséges problémát előre látva a panaszomban arra hivatkoztam, hogy Müller Cecília országos tisztifőorvos azt állította hivatalos sajtótájékoztatóban, hogy "mindenki potenciális fertőzött", azonban a hatóság álláspontja szerint ez nem jelenti azt, hogy "ez a potenciális fertőzöttség alkalmas lenne egy személy valós vagy vélt egészségi állapotának megjelölésére".




Kapcsolódó:

Szarvas polgármestere szerint úgy kell kezelni a "covidosokat", mint a leprásokat, de lássuk, mit szól hozzá az Egyenlő Bánásmód Főigazgatóság (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Megkérdeztem Káslert, mit szól ahhoz, hogy Romániában szedálják és kikötözik a náthásokat, és hogy itthon ötleteltek-e ilyesmin

Közérdekű adatigénylésben fordultam az Emberi Erőforrások Minisztériumához, amelyben afelől érdeklődök, hogy szerepel-e a magyar járványügyi és infekciókontroll eljárások között nyugtatózás és betegek kikötözése. 

Mint ismeretes, Romániában több kórházat is érintő, horrorba illő bűnügy borzolja a kedélyeket, a gyanú szerint tömegesen gyilkoltak meg újnáthásokat nyugtatótúladagolással, miközben a betegeket konkrétan kikötözték az ágyhoz, sok esetben azok határozott tiltakozása ellenére. A kórházak azzal védekeznek, hogy ez a hivatalos eljárásrend része. 

Az elképesztő bűncselekménysorozatnak dr. Benedek István marosvásárhelyi orvos is áldozatául esett. 

Kapcsolódó: COVID-botrány: Kiderült, ezért kötözik ki és szedálják le a betegeket a román kórházakban (ripost.hu)

2021. március 17., szerda

Segítsük kicsit a román vírusdiktatúra elleni ellenállást is. Panaszt tettem a román miniszterelnök ellen, mert az oltáselleneseket leterroristázta


Hálistennek a román diszkriminációellenes törvény sokkal hatékonyabb, mint magyar megfelelője. Alapból a magyar egyenlő bánásmód törvény kivon a törvény hatálya alól csomó mindenkit, hatóságot meg magánszemélyt. A román törvény teljesen egyértelműen, és mindenkire vonatkozik, kivételezés nélkül. 

Ezt kihasználva tettem panaszt a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál nevezett Florin Cîțu ellen, aki egyébként Románia miniszterelnöke.

Nevezett személy nagy nyilvánosság előtt terroristának nevezte azokat a személyeket, aki vallási, politikai vagy egészségügyi meggyőződésből elutasítják a maszkhasználatot, az ún. "társadalmi" távolságot és az mRNS tömegeutanázia injekciókat.  

A diszkriminációelleni jogszabály azonban egyértelműsíti, hogy meggyőződése alapján valakinek a méltósághoz való jogát megsérteni, megfélemlítő, ellenséges, megalázó, sértő, lekicsinylő légkör teremtése (többek között) meggyőződés alapján, nagy nyilvánosság előtt, szabálysértésnek minősül. 


 


Kapcsolódó:

Óriási a közfelháborodás a román miniszterelnök kijelentése miatt: Florin Cîţu “terroristának” nevezte azokat, akik nem akarják beoltatni magukat a kísérleti vakcinákkal (informatialibera.ro)

Florin Cîțu: Acțiunile celor care se împotrivesc vaccinării și purtării măștii sunt similare cu ale teroriștilor VIDEO (digi24.ro)

2021. március 16., kedd

Táboroztatás is lesz? A FEMA rendőrség szerint csak a brutális, fizikai cselekmények lehetnek emberiesség elleni bűncselekmények, az alapvető jogok megvonása teljesen oké


Úgy tűnik, újraértelmezte a Készenléti Rendőrség az emberiesség elleni bűncselekmény büntetőjogi meghatározását. 

A legutóbbi, a "magyar" kormány által szervezett "nemzeti konzultáció" nevű közvéleménykutatás kapcsán emberiesség elleni bűncselekmény előkészülete elkövetésének gyanúja alapján tettem feljelentést ismeretlen tettesek ellen, akik "vannak", és akik szerint alapjogokat kéne megvonni azoktól az egészséges, immunrendszerükben bízó személyektől, akik nem kívánják bevenni a kamukuvikk elleni rémvakcinák egyikét sem. 

Álláspontom szerint ez a cselekmény egyértelműen kimeríti az emberiesség elleni bűncselekmény előkészülete btk. szerinti tényállását, egészen pontosan a btk. Btk. 143. cikk h) pontban leírt bűncselekmény előkészülete tényállását. 

Azonban a feljelentést vizsgálni hivatott FEMA, izé, Készenléti Rendőrség álláspontja szerint  "a legsúlyosabb, a legalapvetőbb emberi moralitást is nélkülöző, legfőképpen fizikailag testet öltő, brutális cselekmények" tartoznak az emberiesség elleni bűncselekmények körébe.

A jogalkotási folyamat keretében az arra felhatalmazott állami szerveknek (Országgyűlés vagy az éppen Izraelben járványkezelést tanulmányozó Kormány) jogában áll az alapvető jogok korlátozása, állapítja meg továbbá a Készenléti Rendőrség. 

Valamint erre irányuló szándékukat közvéleménykutatás keretében  ki is fejezhetik, fejezi be érvelését a Készenléti Rendőrség, amely mindezek tükrében megállapítja, hogy nem történt bűncselekmény.





Szerk. megj.: És akkor mégegyszer, idézzük fel a Btk. 143. cikk h) pontos szövegét, üssetek meg, de én nem látom, hogy azt írná, csak 'a legsúlyosabb, a legalapvetőbb emberi moralitást is nélkülöző, legfőképpen fizikailag testet öltő, brutális cselekmények" tartoznak az emberiesség elleni bűncselekmények körébe, itt simán azt írja, "csoportot vagy annak tagját alapvető jogától megfoszt" : 

143. § (1) Aki a lakosság elleni átfogó vagy módszeres támadás részeként 

h) politikai, nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nemi vagy más ismérv alapján meghatározható csoportot vagy annak tagját a csoporthoz tartozása miatt alapvető jogaitól megfoszt, bűntett miatt tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.


 

Kapcsolódó:

Feljelentettem azokat, akik "vannak", és a "nemzeti konzultáció" nevű kérdőívben szerintem konkrétan emberiesség elleni bűncselekményeket javasolnak (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Emberiesség elleni bűncselekmény-e az oltatlanokat alapvető jogaiktól megfosztani? (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2021. március 15., hétfő

Mégsem kellett utálkozva elfordulnia tőlünk a márciusi ifjaknak - a Mi Hazánk Mozgalom jobbról, Gődényék balról mentették meg a magyar becsületet az idei március 15-én

A "magyar" kormány a tavalyi után már második alkalommal alázott volna porig egy nemzetet, a tavaszi nátha ürügyén betiltva a gyülekezést és így a méltó megemlékezést március 15-én, azon a március 15-én, amelyik dátumon, idén 173 éve, az egész Európát beborító szabadságmozgalmak legmagasztosabbjaként, tündöklő őseink nem a náthától rettegve, arcukat rongymaszkokkal eltakarva reszkettek nyomorultul génvakcináért, hanem gondolkodás nélkül indultak csatába és áldozták fel életüket a szabadság eszményéért, azért a szabadságeszményért, amelyet idén géninjekciókért dobott oda a teljesen méltatlan utókor, és amely utókorra példának okáért Petőfi egyszerűen köpött volna. 

A magyar önérzetet, a nemzetnek a márciusi hősökhöz való méltóságát ezúttal a Mi Hazánk Mozgalom, valamint a dr. Gődény Görgy vezette normalitáspártiak  mentették meg bravúrosan. 

Toroczkai László, a  pártnak a jövő évi választásokon induló miniszterelnök-jelöltjének hívására szép számmal gyűltek össze a hazafiak a budapesti Vigadó téren, a Las Vegas kaszinó előtt, hogy tiltakozzanak a "magyar" kormány gyilkos, a gazdasági életet padlóra küldő, az élelmiszerboltok, gyógyszertárak, multinacionális áruházláncok és néhány kivételezett árut forgalmazó kereskedelmi egység kivételével gyakorlatilag az egész magyar kereskedelmi ágazat leállítását előíró "járványügyi" intézkedései ellen.

A valószínűleg kormányközeli vállalkozók által működtetett kaszinó azután vált hírhedtté, hogy pimaszul egészen a legutóbbi napokig zavartalanul működhetett, míg a vendéglátó ipart egyébként teljesen kivéreztette a kormány horrorba illő, Izrael- majmoló "járványkezelése".

A  kaszinó előtt megafonban mondta el a Mi Hazánk vezetője az akció célját, amit 6 pontban fogalmazott meg, ezek a következők voltak: 

1. Követeljük, hogy ne zárják le a gazdaságot. 
2. Hagyják dolgozni azokat a magyarokat, akik dolgozni szeretnének! A veszélyeztetett csoportokat kellene védeni, és azok maradjanak otthon, akik félnek a vírustól. 
3. Ne legyen Magyarországon kötelező oltási könyv! 
4. Ne zárják be az iskolákat, óvodákat, oktatási intézményeket! 
5. Ne vegyen fel a magyar kormány újabb hiteleket! 
6. Járványszolidaritási adó kivetéséből emeljék a béreket, mentsék meg a bajba jutott ágazatokat! 

 

Mivel a kormány, rettegve a magyar közvéleménytől, utálatos módon hónapok óta tiltja az egyébként alapjog gyülekezést és népszavazást, a tiltakozásnak leleményes módját választották a szervezők, a köztéri sétát. Így tiltakozásuk kifejezéseként az üggyel szimpatizáló mintegy 1500 személy egészen egyszerűen, az egyébként hajmeresztő "járványügyi" szabályokat, az újvilágrend szájkapca közterületen is kötelező viselését valamint az újvilágrend megfigyelőrendszerek általi minél kényelmesebb megfigyelhetőség kedvéért 1,5 m-es ún. "társadalmi távolságot" is betartva, elsétáltak a Vigadó tértől az Országházig. 

A rendezvényen tevékenyen résztvett a Le az adók 75%-ával párt is.

Kép és videógaléria:
















Mivel két helyszínen nem tartózkodhattunk egyszerre, a Mi Hazánk közös sétáján vettünk részt, de hálistennek az interneten Gődény György és a normalitáspártiak akciójáról is van anyag, az újvilágrend, maszknak titulált szájkosarak viselését is megtagadó normálisak csoportja 12. pontban fogalmazta meg követeléseit, amelyek a következők:

Mit kíván a magyar nemzet? Legyen szabadság, egészség, normális élet és biztos megélhetés.

1. Követeljük a lakosság egészséghez és ingyenes orvosi ellátáshoz való jogának visszaállítását, az egészségügyi alapon történő megkülönböztetés eltörlését
2. Követeljük a járványhelyzet miatt értelmetlenül meghozott védekezési szabályok megszüntetését és az emmiatt kirótt pénzbüntetések visszafizetését
3. Követeljük, hogy senki ne legyen kényszeríthető semmilyen oltásra, sem szájmaszk hordásra
4. Követeljük az értelmetlen, minden tudományos alapot nélkülöző oltási igazolások alapján történő megkülönböztetés bevezetésének elvetését. Semmilyen diszkriminációt nem fogadunk el ebben a tekintetben.
5. Követeljük, hogy senkit se korlátozzanak véleménnyilvánítási, szabad kijárási, gyülekezési vagy egyéb alapvető emberi jogaiban
6. Követeljük a közösségi terek, vendéglátó turisztikai egységek, a kulturális, szórakoztató és sportlétesímények, a fitness-, edzőtermek azonnali kinyitását
7. Követeljük, hogy a járvány okán kapott külföldi anyagi forrásokat a tönkrement kisvállalkozások és a lehetőségeiket elvesztett emberek megsegítésére fordítsák 
8. Követeljük az oktatási intézményekben a hagyományos, tantermi oktatás visszaállítását
9. Követeljük a határzárak és a hozzá kapcsolódó korlátozó szabályoknak a megszüntetését
10. Követeljük az objektív hírszolgáltatást, a megfélemlítő, manipulatív és rémületkeltő hírek leállítását és a járványról másképp vélekedők kirekesztésének és üldöztetésének beszüntetését
11. Követeljük egy politikai befolyástól mentes, tudományos alapon működő, szakmai operatív törzs azonnali felállítását és a járvány valóságos, kórházi statisztikáinak nyilvánosságra hozatalát
12. Követeljük a járványhelyzet miatti kusza és követhetetlen törvénykezésekből fakadó kiváltságok és a korrupció megszüntetését.

Tisztesség, összefogás, együttműködés. Mozduljunk meg a normális életért, az egészségünkért, a megélhetésünkért, a jövőnkért, a szabadságunkért és az alapvető jogainkért - tette hozzá Gődény. 


Az alábbi videó arról is tanúskodik, ahogyan a rend őrei arról tárgyalnak, hogy mindenkit, aki résztvett a rendezvényen, igazolni kell és feljelentést kell tenni ellene tiltott gyülekezésen való részvétel miatt.

 


Szerk. megj. : a két, tulajdonképpen egymással is rivalizáló közösség, a magyar nacionalisták és a normalitáspártiak, gyakorlatilag bevette Budapestet, amely több helyszínen is kormányellenes skandálástól és vonuló, elégedetlen tömegtől volt hangos. Természetesen hívei vagyunk az összefogásnak is, viszont ez, ahogy alakult,  elnyerte a tetszésünket. Az egészséges konkurrencia és egymás, lehetőleg építő jellegű kritikája mindkét félnek, és hosszú távon a közösségnek is csak hasznára válik. 

Kapcsolódó: