2023. február 26., vasárnap

Az ügyészség sem lát abban semmi rendkívülit, hogy Balog Márk 21 évesen, 2 Pfizer után szörnyethalt

Elutasította a panaszomat a Nyíregyházi Járási Ügyészség Balog Márk halála ügyében. A 21 éves nyíregyházi Balog Márk, internetes információk szerint 2 Pfizer oltás után halálozott el hirtelen. Először a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrkapitányságra tettem feljelentést, azonban ott elutasításra került, az elutasító határozat ellen nyújtottam be panaszt, amelyet az ügyészség vizsgált ki. 

Sajnos azonban az ügyészség sem látott semmi rendkívülit Balog Márk halálának ügyében. Sőt, az ügyészség azt is közölte, hogy nem látják bizonyítottnak magának a fiatal elhalálozásának tényét, sem oltottságának tényét.

Megállapítják, hogy egyébként az egészségügyi személyzetet nem terhelhet felelősség, mert hatóságilag engedélyezett vakcinát adminisztráltak be. Tekintettel arra, hogy a feltételezett haláleset és a feljelentés között szinte egy év telt el, hatósági boncolásra amúgy sem kerülhetne sor, közölték.

Kimondható, hogy a nyomozó hatóságok semmilyen nyomozást nem végeztek, a határozataik meghozatalánál kizárólag az általam, a feljelentő által közvetített adatokra és bizonyítékokra támaszkodtak. 






Kapcsolódó:

A rendőrség félrenéz Balog Márk halála esetében is (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése